Patkány a spicli révén népszerűvé is válhatott

– Bocs, várj egy kicsit! Ne tedd le! – hallatszott.

– Mi van?! –

– Apuék mennek moziba, puszit kell adnom! Rögtön jövök!

– Jó, de inkább újra hívlak! – bíztattam Ágit, s hagytam a telefont a francba.

– Adjatok pénzt! – aztán úgy, ahogy voltam, gyakorlóban dobbantottam. A közeli budagyöngyei piacnál taxi: fél órán belül a Szív utcában állt helyre a kapcsolat… Mi az, hogy helyreállt? Nagyon is!

Az öregek leszereltek, a mi kopaszaink bent voltak már, ezért jobbra fordult a sorsunk, belaktuk a sereget. Suttyomban ki tudtunk telefonálni, zaklatás nélkül megnézhettük a tévében a Princ a katona című mesefilmet, a heti egy fürdés mellé, aki akart, ügyeskedhetett másikat, tiszta inggel, gatyával együtt. A kimenő és az eltáv pedig szinte kijárt – volna. Kimenőre a sivárok az alapkiképzés idején nem mehettek, a harmadot az öregek létszámából számították. Igen ám, de az új sorvány eskütételéig mi fegyvert hordhatók nagyjából másfél-két hónapig huszonnégyeztünk, ami azt jelentette, hogy minden második napon 15-től 15 óráig őr- és kapus-szolgálatot, konyha-szolgálatot kellett ellátni. A rövidített és szakaszos alvás pár hét után kellemetlenné vált, folyamatosan álmosan közlekedtünk, vettünk részt a napi kiképzésben, alakiban, tanulásban.

A jó ég tudja, hogy miért, talán a Guszti okozta kellemetlenségért, de a szolgálatvezető törzsőrmester még véletlenül sem hagyott ki a szoliból: minden másnap őrparancsnok vagy felvezető voltam, hatszor kellett körbejárnom a laktanyát a váltással, éjszakára kétszer két óra alvás esett, meg kétszer két óra készenlét. Ha valami gikszer becsúszott, ennek is annyi. A század belszolgálatában sem jártunk jobban, a pár óra alvás alatt éjféltől hajnalig még a csizma is rajtunk ragadt, ráadásul az ember jobban szem előtt volt: megesett, hogy éjszaka az illegálisan használt fürdőből karszalag és honvédségi rangjelzés nélkül, pucéran vágtattam a kurblis telefonhoz:

– Varga őrvezető századügyeletes jelentkezem!

Sürgős esetben a kerítésparancsnokságon keresztül, Drót százados révén hagytuk el a harcálláspontot, tekintet nélkül arra, hogy a Kis-HM objektumait – közte a laktanyánkat – téglakerítés övezte. Lehetett a tetején üvegtörmelék, drótra nem emlékszem, nem próbáltam. A megszakított telefon kapcsolat után percekkel a kapus-szoba ablaka alatt leguggolva osontam ki, az ott szolgálatot teljesítő katonatársam logisztikai támogatásával. Pár óra múlva ugyanúgy vissza is értem, s csak bent a századnál értesültem a buktáról. Jelentkeznem kellett az ütinél. Én is tudtam, ő is tudta, másnap kihallgatáson megsuhintottak, ennyibe került. Két nap fogszi.

De ő, az ügyeletes tiszt vajon honnan tudta?

Aznap Balla honvéd is kiment. Papírral. Mert engem beköpött. Ez volt az ára.

Tudtuk, sejtettük, miféle, még az előző évi bevonulást követően mesélgetett ezt-azt. Nőügyei részletezése mellett sokat sejtetően utalt rá, hogy civilben együttműködött a rendőrséggel. Bennfentes mivoltát egy másik miskolci srác, Rajzó Jóska megerősítette:

– Spicli vagy, mondd ki! Még hogy munkatárs! Besúgó voltál a gimiben! Az ilyeneket nem veszik fel a rendőrséghez! Különb emberek kellenek oda! – vélte, s ellentmondás nem érkezett. Balla somolygott, azzal a száj-orr tájékon felismerhető grimasszal, amelyben az arcismében járatlan ember is könnyen felismeri a taknyot, a sunyit, a rókát.

Patkány a szolgálatvezető törzsőrmesterünk volt. A mendemonda szerint Újhelen, azaz a sátoraljaújhelyi Péróban, a vályogvető gödrök vidékén lett volna érdemes róla tudakozódni, de csak óvatosan. Másként nagyon fájhatott volna.

Úgy hírlett, hogy az öreg Sárosi ha csak meghallotta is a fiát emlegetni, úgy vágta az illetőhöz a nyolcágú törekkeverő villát, hogy az ijedtében és futtában elfelejtette nemhogy a Bandi fiú, de a saját nevét is.

Mindazonáltal Pati – mert így becézték – tökös fickó volt, akárcsak mind az újheliek. Ha az ellátó szakasz Csepel teherautója felzavarta a budai utca járdájára Panni robogójával együtt, eszébe sem jutott kihallgatáson elégtételt venni a jobb oldalán terméskő-kerítés okozta sérelmekért. Az ellátó szakasz azonban, köztük a két elkövető, hetekig huszonnégyezett, ezen kívül kimenő és eltávozás helyett szabad időben alkalmi takarítás, krumpli pucolás várta őket a konyhán. Sárosi el nem árulta, hogy bárkire neheztel, sárgán mosolygott inkább.

Más alkalommal, midőn a gatya-raktárban magnóról tanulgatta a rádiótáviratokat levenni, a tisztesek meg az ajtó előtt túl hangosan röhögtek a vételi sebességen, Patkány felmosatta velük a laktanya aszfaltját. Hogy-hogy nem, de cseppet sem véletlenül ez a parancsnok tudomására jutott, s mivel a csillagosoknak köztudottan tilos volt dolgozni a munkáshatalom vörös csillagos Néphadseregében, a törzsőrmester szája sarkában egy időre kényszeredetté vált a kaján mosoly.

Amikor aztán Urbán százados, más néven Szimat, a zászlóalj elhárító tisztje Ballát osztotta be Sárosi szolgálatvezető mellé írnoknak, az egész század leste, mire mennek ketten. A kényelmes írnoki beosztásban hirtelen annyi munka adódott: leltárak, nyilvántartások, a kiképzési terv tisztázatai, hogy a „rendőrségi munkatárs” esténként a század klubban nem nagyon fordult elő. Durva szó nem esett, csak körülírások. Parancsok, amelyek eleve nem teljesülhettek. Nem telt bele két hét, a besúgó éjszaka bevizelt, majd hamarosan elvezényelték, alighanem raktárhiány miatt, a futkosóra. Nem érdekelt a sorsa senkit. Arra sem emlékszem, hogy velünk szerelt-e le.

Pati? Benne volt a pakliban. Sőt: Balla révén népszerűvé is válhatott…