Atlasz voltam

Atlasz.

Megemlékezés

2011. június 17. - Atlasz.

Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének évfordulóján Szegeden

Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének évfordulóján Szegeden

Nem kerek évforduló, de akik szükségét érezték, megemlékeztek.
A megyeháza előtt, Lapis András Nagy Imre szobránál a Himnusszal és a Szózattal keretezve egy, a pesti emlékmű ihlette költemény és emlékbeszéd hangzott el.


Zakar Péter dr. (FIDESZ_KDNP)

Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke történészi pontosságú, személyes érintettségét is tükröző beszédet mondott a diktatúra áldozatainak emlékére. Kopácsi Sándor könyvéből idézte Losonczy Géza sorsát, az elnyomás kegyetlen kisszerűségét. Beszédét Faludy György költeményével fejezte be.

http://blog.poet.hu/masiroktollabol/-faludy-gyorgy:-egy-helytartohoz-25-ev-utan

Géczi József Alajos dr., Varga László dr.

Koszorúzott a FIDESZ-KDNP, a Nagy Imre Társaság - a képen, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, a Szent György Lovagrend. Ha valakiket kifelejtettem, ennek az az oka, hogy listát nem kértem és nem kaptam, a Délmagyarország (Szegeden a lap!) internetes kiadásában pedig nem leltem fel hírt az eseményről. Hogy mit találtam?
Íme: http://www.delmagyar.hu/ A hála, mint tudjuk, nem politikai kategória sehol. A nyomtatott változatra nem érvényes ez a rosszmájú megjegyzés: 4. oldalon van infó.

Múlt évimegemlékezésem: 
http://hordo.nolblog.huhttp://atlaszblog.blog.hu/media/image/2011-06-17/8265134/.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr878265134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

193225 2011.06.17. 16:32:49

Megpróbálom betájolni magam Szegedre, nem megy. A régi épület ismerősnek tünik, az új még akkor nem volt. Mikor is? 58 éve.

60145 2011.06.17. 17:28:54

1. Shakespeare : Az első képen a "koporsó ház" látszik, a megyeházával (1961) egy időben épülhetett a tisztviselők számára. A megyeháza erre derékszögben, nagyjából a régi tűzoltó laktanyával és a törökfej házzal szemben áll, a Kossuth Lajos sugárút két oldalán. A második kép baloldalán a lombok mögött az Anna-kút rejlik. 1927-től létezik. Ez is megújult a Boka-érában. Szeged szebb lett mint volt - most is hatalmas a felfordulás, iszonyú EU-s pályázati pénzekkel folyik az út- és troli, meg villamosépítés. Hidat most nem építenek.

193225 2011.06.17. 17:49:17

Kossuth L. sugárút? Ez megy ki Rókus és Dorozsmára?

12635 2011.06.17. 18:00:04

Ez egyébként fura, mindenki emlékszik az újratemetéskor elhangzott O.V. beszédre... Mintha kicsit (teljesen) el lenne hanyagolva, már nem fontos, nem aktuális a Fidesznek, nem illik a koncepcióba?

60145 2011.06.17. 18:22:47

3. Shakespeare : Így van, 1892 óta, mert 1848 október 4-én ezen jött a városba toborozni Kossuth.

60145 2011.06.17. 18:27:31

4. gordius : Nem tudom, ott mit gondolnak, de ma éppen az megy, hogy ekkor követelte a szovjetek kivonulását, akik ezt meg is tették két év múlva.

193225 2011.06.17. 18:47:52

Na várjál csak! Az első képen, ott az út szélén megy ki a villamos, balra a bonctani intézet, a Rókusi templom.Az út két szélén futnak a sínek, a kockakövön konflis gurul, a kocsi mélyében olyan jó csókolódzni és lágyan ring a batár. A paci lustán, álmosan lépked, de ki a fenének sürgős? Az Anna cukrászdában egyetemista lányok és fiúk eszik a habos süteményt, este csobog a kút, a vízcsobbanást csak egy- egy csók csattanás, suttogás, kacagás váltja. Ott, hátul, balra a Széchenyi tér fái, és a Tiszapart, Dankó Pista hangolja a húrokat,......

60145 2011.06.17. 19:15:32

7. Shakespeare : Ez az! A cukrászdáról nem hallottam, de ilyen lehetett! Temesi Ferenc Por című lexikonregényében lehet olvasni a régi és régebbi Szegedről, apródonként.

205707 2011.06.17. 20:58:36

Egyszer jártam Szegeden, mint majdnem baptista. Énekkari szolgálatunk is volt az ottani gyülekezetben. Kutyafuttában vendéglátónk megmutatta a nevezetességeket. Nincs is különösebb nosztalgia bennem. Talán ezért is értékelem nagyra, hogy gondoltatok Nagyra. Hithű kommunista volt Nagy Imre, nem úgy, mint elvtársai, Halni is kész volt a tisztesség és önfeláldozás oltárán. Örülök, hogy emléke nem korlátozódik Budapestre, s nem sajátíthatják ki értékét a pártok csatáiban..

60145 2011.06.17. 21:26:34

9. purim : Igen, ez a nemzeti minimum róla. Erkölcsös, önfeláldozó magyar kommunista volt.

11692 2011.06.18. 05:19:42

Mindig szívesen olvaslak, most is. Nagy Imréről az a véleményem, ami a 10-es kommentben elhangzott, Szegedről meg az, amiről már többször írtam itt, hogy az egyik legszerethetőbb, legnapfényesebb hely, ahol mint vendég, nagyon jól éreztem magam és nem csak a tiszaparti halászlé, és a Virág cukrászda fagyija miatt, hanem az irodalmi emlékek, vagy a szegedi kántor emlékezetes éneke miatt is... Azt is említettem, hogy az egyetlen N.I. nevét viselő intézményben dolgozom, itt ápolják az emlékét, domborműve koszorúzva minden évben, csak az a szomorú, hogy itt is megosztottak az emlékét ápoló társaságok, sajnos....

60145 2011.06.18. 11:42:19

11. evalajos : Csak az utolsó mondatodhoz: a Nagy Imre Társaság egyik-másik szervezete is túllép az emlékek ápolásán, gondozásán, és napi közügyekben foglal állást. Bizony, ebben nincs egyetértés. Ennél sokkal ellenszenvesebb volt számomra az a törekvés, amely mindenféle rágalmakkal próbálta lejáratni 1956 mártírjait, kifütyültetni az egykori halálra ítéltet. A történeti vizsgálódás alól senkit nem szabad kivonni, de a mocskolódás a mocskolót szennyezi be! Örülök a figyelmednek, kedves Évalajos!