Atlasz voltam

Atlasz.

Miért fagyott be a pokol?

2011. december 07. - Atlasz.

Istenem!

Miért fagyott be a pokol? Záróvizsgán tették föl ezt a kérdést kémia szakon Maynooth egyetemen (Kildare grófság, Írország). Az egyik diák válasza olyan mélyenszántó volt, hogy a professzor közzétette az interneten kollégái számára, de mi is szórakozhatunk rajta.

Extra kérdés: Vajon a pokol exoterm (leadja a hőt), vagy endoterm-e (fölveszi a hőt)? A legtöbben a Boyle-törvény vették alapul, azaz hogy a gáz táguláskor lehűl, nyomás alatt viszont növekszik

Az egyik diák azonban a következő gondolatmenetet írta le: Először is meg kell állapítani, hogy a pokol tömege változik-e az idő folyamán. Ehhez a pokolba vándorló, valamint a poklot elhagyó lelkek számának ismerete kell.

Úgy vélem, bizonyosra vehető, hogy aki a pokolba kerül, onnan már soha ki nem jut. Ahhoz, hogy megállapítsuk, hányan jutnak a pokolba, ahhoz a különböző vallásokat kell alapul venni. A legtöbb mai vallás szerint mindenki a pokolba jut, aki nem az adott vallás követője. Minthogy több ilyen vallás létezik, abból indulhatunk ki, hogy mindenki a pokolra jut.

A világ népességének növekedése arra enged következtetni, hogy a pokolra jutók száma exponenciálisan növekszik. Ezek után a pokol térfogatát kell megvizsgálnunk. A Boyle-törvény értelmében a pokol térfogata a pokolra jutó lelkek számával arányosan kell növekedjen, hogy a hőmérséklet és a nyomás állandó maradjon. Ekkor két lehetőség van:

1. Ha a pokol lassabban tágul, mint amilyen iramban érkeznek a lelkek, akkor a hőmérséklet és a nyomás addig emelkedik, míg a pokol szét nem robban.

2. Ha a pokol gyorsabban tágul, mint amilyen ütemben a lelkek érkeznek, akkor a hőmérséklet és a nyomás csökken, míg a pokol be nem fagy..

Melyik a helyes megoldás?

Figyelembe véve évfolyamtársam, Sandra jövendölését, miszerint 'hamarabb befagy a pokol, mintsem hogy lefeküdjek veled', valamint azt a tényt, hogy tegnap mégiscsak lefeküdtünk, csak a második eshetőség jöhet számításba. Ennél fogva meggyőződésem, hogy a pokol endoterm és ráadásul már be is fagyott.

Következik még, hogy ha a pokol befagyott, akkor több lelket nem fogadhat be, hiszen nincs már tüze. Ebből az is következik, hogy már csak a mennyekbe juthatunk, ami egyrészt Isten létezését bizonyítja, másrészt arra is magyarázatot ad, miért kiáltotta tegnap este Sandra annyiszor 'Istenem!'

(Utóirat: Így jött a neten)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr138265156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

23353 2011.12.07. 23:27:31

Pokolba a pokollal!

13149 2011.12.08. 04:47:00

Back in Hell!

210560 2011.12.08. 07:30:08

Szenzációs!! ****

179584 2011.12.08. 07:59:06

Tüneményes!

205707 2011.12.08. 08:16:48

Tiszteletlen, szentségtelen marhaság - hitetleneknek. Illetéktelen, mocskos mancsok matatása. A transzcendens fogalmakat fizikai-biológiai szókészlettel érzékeltetni - idiotizmus. Mennyország és/vagy Pokol nem HELY-hez és/vagy FORMAI KITERJEDÉS-hez köthető meghatározások, mert azok ÁLLAPOT-ot kívánnak érzékeltetni.

60145 2011.12.08. 08:51:41

6. purim : Így igaz! Bár a mocskos kissé túlzás, hiszen a transzcendenciáról is csak a rendelkezésre álló evilági szó és fogalomkészlettel tudunk bármit gondolni, mondani. Abban nem vagyok kompetens, hogy egynél több hívő ki volna zárva a fenti tréfa élvezetéből.

178873 2011.12.08. 09:00:35

Szerintem ez a bejegyzés kifejezetten nem az a hely, ahol hitbéli vitát kellene nyitni - habár a vizsgázó utal rá, hogy a vallások túlnyomó többsége a pokolban véli látni azt, aki nem az ő dogmatikája szerint él a világban. Szóval e helyütt maradjunk annyiban, hogy nagyon élveztem a történetet.

178873 2011.12.08. 09:02:10

6. purim Hogy azok a mancsok mennyire voltak fizikális értelemben mocskosak, nem látván nem tudhatjuk. De nem matattak illetéktelenül, hiszen az a bizonyos Sandra erre jól érzékelhetően engedélyt adott!

205707 2011.12.08. 09:08:29

7. Atlasz Ahogy halott ember házában nem illik kötélről beszélni, úgy egy jobb-belátásra tért, volt prostituált gyermeke sem tréfálkozik anyja kéjnői élményeiről, még anyák napján se. Vannak ízlésbeli és lelkiismereti határok, amiben a "belső hang" jelez. Nem véletlenül mondta Jézus azoknak, akik követői, Hozzá tartozók kívánatak lenni: " A világban..., de közöttetek ne így legyen!"

205707 2011.12.08. 09:16:08

Solide! Eléggé tátva maradt a szám, bejegyzésed kapcsán. Eszembe jut, sok-sok évvel korábbi, még katolikus időmbeli beszélgetésem az országos heti főszerk.helyettesével folytatva. Ő ugyanis kiadott egy irodalmi könyvet, fiatalabb idejére visszatekintve, nőügyeit taglalva, erotikával bőven fűszerezve. Mikor értetlenkedtem, azt mondta; a lényeg, hogy az ember tudja, hol van. Templomban zsoltárokat, kocsmában bordalokat énekeljen. Ez olyan, mintha otthon tisztességes ember, de a piros házban... Keresztyén ember, Krisztus-követő kizárólag egyféle lehet.

36888 2011.12.08. 09:17:04

A pokol kiegyensúlyozott szabályozására, mármint arra, hogy térfogata a bele kerülő lelkek térfogatával arányosan növekedjék egész szakképzett légió felügyel, évente egyetlen szabadnappal, az engesztelés napjával..... Az egész gondolatmenet erre az egy napra lehet érvényes, és nehezen általánosítható. Virág elvtárs s.k.

178873 2011.12.08. 09:21:49

11. purim Mindennek rendelt ideje van Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; Prédikátor könyve 3. 1;4

60145 2011.12.08. 10:06:44

10. purim : Talán azt kellett volna írnom az első hozzászólásod után a 7. kommentembe, hogy írd meg nézeteidet külön bejegyzésben. Mint a többi írásodat, ezt is érdeklődéssel olvasnám!

14742 2011.12.08. 10:16:59

Hitvitába nem megyek bele. Az írás szellemes, élvezetes - szerintem!:))

gordius 2011.12.08. 10:48:39

Ezt annyira jól megírtad!!! +++ (nem tudok belépni, azért így)

60145 2011.12.08. 11:34:28

17. gordius : Sajnos nem! E-mailben kaptam, jót nevettem rajta, s úgy gondoltam, hogy nem leszek smucig. Ha kifut, akkor beleírom, hogy kapott anyag, mert ezúttal elfelejtettem. Valószínűleg azért, mert a küldőnek megírtam, és ezzel a copy right rendben volt részemről.

purim 2011.12.08. 12:35:16

Quod scripsi, scripsi. Egyébként is lehet, hogy az ÚR sokallta az itteni, céltalan lebzselésemet, s befejezteti a nolblogolást. A rendszer ugyanis nem enged be a saját blogomba, Rossz jelszóra hivatkozva. Pedig nem vagyok annyira szenilis, nem felejtettem el....

60145 2011.12.08. 12:53:32

19. purim : Most sem csak téged sújt a technika "micsodája". Persze arra fogod, akire akarod!

60145 2011.12.08. 13:13:20

2. erlauer : Hell? Ó!

Fanny 2011.12.08. 16:48:02

Halihó Mindenkinek!!! Egész nap nem tudok belépni, mi a bánat lehet??? Bocsi az offért Purim Fanny

Fannyvár 2011.12.08. 17:06:21

Atlasz Bocsánat :)) teljesen megkeveredtem

13005 2011.12.08. 17:12:02

Atlasz, minden derűt szeretek! Ma szépen sütött a nap és itt várt újabb ok angyali mosolyra! Fizikából rámfért az ismeretek frissítése, a ráadás a humor volt, amit az ír professzor szerencsére nem tartott meg magának! :)

60145 2011.12.08. 18:35:59

22-23. Fanny: Purim, ha erre jár, legalább láthatja, hogy a technika ördöge ezt teszi többekkel.

60145 2011.12.08. 18:38:44

24. georgia41 : Bizony, jól jön a derű az életünkben! Egy bölcs, idős barátom küldte ezt a tréfás szösszenetet, nem vettem volna én sem a lelkemre, hogy megtartsam magamnak!

11692 2011.12.08. 18:50:43

Jólesik ilyet is olvasni...:)

60145 2011.12.08. 19:24:18

27. Évalajos : könnyebb a többi, ha néha nevetünk kicsit!

192270 2011.12.08. 19:42:22

Nem tudom hány éves vagy, de azt tudom, hogy én mennyi! és rettenetesen tetszett az írásod! Akik erre vallási, hitbeli, vagy más erkölcstelenséggl vádolnak, azok nem értik a humort és már nem emlékeznek az iskolában tanult fizikai törvényekre. De az írás akkor is szuper, frappáns, oltári humoros! Kár hogy nem nekem jutott az eszembe!

60145 2011.12.08. 19:54:56

29. lombik : Örülök, még akkor is, ha ez csak úgy jött e-mailben, szerző megjelölése nélkül!

13118 2011.12.08. 20:52:43

19. úgy tűnik, valóban sokallta. a technikai malőrrel küldött jelet ... Neked. amúgy fordulatos írást olvashattunk, "csattanóval" a végén. :))

fox mulder 2011.12.08. 21:54:27

VIDEO - Spam volt.

34164 2011.12.08. 23:28:04

Jó bizony!

60145 2011.12.09. 05:30:26

31. Hmmmm : Csak találgathatunk...

60145 2011.12.09. 05:31:21

33. mis : Bizony jó - hogy látlak!

13066 2011.12.15. 17:20:11

Drága Atlasz megkövetlek, nem olvastam, hogy Te is feltetted. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy annyira szellemesnek ítéltem meg, hogy gyorsan feltettem miután kivigyorogtam magam, mert végre nem politika, és nevetni pedig jó dolog :)

60145 2011.12.15. 20:03:41

36. doremi : Csak hogy látlak! A jókedv ránk fér, és mindenkié!