Atlasz voltam

Atlasz.

Nem ül kevélyebben a huszár a lovon...

2013. április 09. - Atlasz.

- Ki az a Béres Kálmán? -

– Ki az a Béres Kálmán? – kérdezte valaki, midőn szülőhelyem fotógalériájába a sok gazdaporta mellé felkerült a mi nádfedeles kis házunk. Hogy szülőházam volt-e? Annak érzem. Az épületet rég elbontották. De a porta új tulajdonosának, gyermekkori pajtásomnak hála, nemcsak a gang műkő oszlopai (ágasfái) kerültek be az új ház alapjába, hanem a régi házszám is fel az oromzatra. Sok-sok postai lapot, borítékot címeztem így: Béres Kálmán, Kisújszállás, Marjalaki utca 45. Igaz, egyszer címzettként Béres Kálmánnét szerepeltettem, aki a leveleket el- és felolvasta, és a választ megírta rájuk. Lett is belőle hadd el had! Egy férjes asszonynak magánlevél?! Nem létezik!

A kapuból látszott a malom. B.K. jobbról a 4.

Béres Kálmán nem írt leveleket, kérvényt, hivatalos iratot sem, legfeljebb aláírta. Kazalrakó villához, arató kaszához, a Vay-malomban durva kenderzsákokhoz idomult a keze. Béres volt és malommunkás. Erős markába, vastag ujjai közé nem illett a tollszár. Nem betűvető, hanem szántóvető emberként tanított írni engemet.

A sorminták még szórakoztattak az elején, szerettem fonni-kötni-hurkolni őket, különösen a hurkokba illeszthető élénkpiros pettyek vidámítottak. Ritkán kellett a hat darab színeshez, a papír csomagolású kis ceruzákhoz nyúlni. A tolltartó fadobozának használatba vétele a szertartás erejével hatott: íme, az iskolás szerszámai! A tetejét a szappanozott vájatban enyhe nyomással csúsztattam hátra, azután az egyszerű cerka, majd a piros-kék szemrevételezése következett. A tollszár és a gömbhegyű tollhegyek – csupa fontos kellék, az utóbbi neve máig megfejthetetlenül érdekes. Puha anyagból Anyu készített egy több rétegű, csaknem kerek tolltörlőt, a teteje cicafejet formázott bajusszal, fülekkel. Csak nekem volt ilyen! A rekvizitek célja, az írni-olvasni tudás végül sok örömet szerzett, de a gyakorlással igencsak megszenvedtem.

Különösen az írott kis s keserítette meg az életem: a nyaka, ahol a felfelé húzott kötés után úgy kell a csúcstól lefelé vezetni a vonalat, hogy együtt is legyen, meg külön. Ki érti ezt? Sehogy sem ment! De Béres nagyapám nem hagyta. Mellém ült vagy fölém hajolt, és kérges, barázdált, repedezett bőrű kezét hozzá igazította az enyémhez, segített. Ötven évvel azelőtt járt elemibe, akkor küzdhetett ugyanígy a betűvetéssel, amelynek sohasem válhatott mesterévé, de unokája kedvéért úgy tett. Komolyan vettük a keserves munkát. Egy év múlva aztán nagyapám helyett kidugott nyelvű komolysággal magam róttam a munkaegységeket a ma már nevét-sem-tudom kis téesz könyvecskébe.

A 13-as jászkun huszárÍdes-Bíres nagyapám ismertetett meg az olvasás tudományával is. Szeretett olvasni. A maga örömére Dózsa György parasztháborújáról és az egykori huszár bajtársakról kölcsönzött könyveket. Téli estéken a húgomnak és nekem kissé emelt hangon, éneklős lejtéssel olvasott fel a Bibliából. A karszéken ült, közel a lámpához, orrán – John Lennont megelőzve – az OTI pápaszem. A díványon, vagy lábunk se' lógázva a kemencepadkán hallgattuk. A mestergerenda feletti, két keresztgerenda közötti nyílásból ereszkedett közénk a szöveg, melyet Szentírásnak sohasem mondtunk. A könyvnek alig nevezhető sárga, szétesett, agyonolvasott lapokról előttem szállt, lebegett, vonult Jézus Kajafás elé. Kérdésem igen, de exegézis nem volt. Nagyapám felolvasásai után sosem vált számomra avíttá Károly Gáspár nyelve! Tizenévesen igaz gyönyörűséggel olvastam Katona átigazítatlan Bánk bánját, és máig nem vagyok képes elfogadni, hogy modernizálásra szorult a szöveg. Az átigazító Illyés Gyula híres besenyő koponyája kunsági Nagyapám fejét juttatja eszembe. A református ősöket, a Bibliát olvasó, keresztet nem hányó egyenes úton járó embereket. A felső tiszai, mekegőnek csúfolt édes anyanyelvet.

Nagyapám, nagyanyámFelolvasásait nem viszonoztam. Újdonsült író-olvasó tudományomtól elbűvölve legfeljebb saját irományaimat olvastam fel neki. Ki másnak, hiszen messze volt anyám. Azután Anyuhoz kívánkozva tizenegy évesen paraszttá lettem Budapesten. A madárlátta kenyérről, amellyel a mezőről jövet megkínált, a kemencepadkáról, tengeritörésről írott verseimmel kapaszkodtam a simogatásra lelkével együtt mozduló messzi két kezébe. Nem illett rákérdezni, hogy vajon tetszett-e? Felolvasta-e a címzettnek nagyanyám?

Ő, az annyok nevezte évődve tizenhuszárnak a szeretett embert, a csak tisztességben és munkában macsót. Boltozatos homloka alól kék szeme haraggal sosem, huncutul csak néha villant. Kártyázáskor a partneri kacsintás mellé járt a tréfa: – Mer’ az én feleségem olyan asszony, hogy egyszer kírek, kétszer ád! –. Mire a válasz: – Kalmi!!! – Hiszen kardos menyecske, Posztós Teréz vette férjül a Limanovánál harcolt, Erdély 1916-os visszafoglalásában részt vett, élve hazakerült 13-as jászkun huszár Béres Kálmánt.

Egy verset szeretett mondani. Kívülről tudta, akár a Miatyánkot. A XIX. század végén az elemiben ezt tanították a leendő kisbéreseknek. Az én nagyapámnak, akinek a nyolcvannegyedik életévében történt halálát egy meggondolatlan, sorsdöntő huszárvágással kényszerültem az életen megtorolni. De az egy másik történet immár.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr468266202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

291070 2013.04.09. 19:29:04

gyönyörű és míves, és irigylésre méltó - mármint, hogy ilyesmiben volt részed.

11692 2013.04.09. 19:46:56

Emlékeztető egy el/letűnt világ valahai létezésére, olyan hangon, ahogy Szabó Pál, Sásdi Sándor, Sinka István mesélt valahai... Ha még lennének fotó galériák, könyvek, történetek, emlékezők...

60145 2013.04.09. 19:54:03

1. Hmmmm: Köszönöm! Amikor Limanováról írtam, eszembe jutott egy ott hősi halált halt tiszt, Muhr Ottmár. A jéghokis nagyapja ott maradt a harctéren, ahogy az én vér szerinti nagyapám is.

60145 2013.04.09. 19:54:43

2. keleti bölcs: meghatott, amit írtál.

292578 2013.04.09. 19:57:19

az édes emlék, ....

60145 2013.04.09. 19:58:05

3. Évalajos: Az ember próbálja felidézni, fellelni. A Vay-malom fotóját is közzé tette Gönczy Sándor, akinek galériája a Marjalaki utca 45. alatti linkből, külön ablakban nyílik. Felnevelő nagyapám ott van az első sorban, jobbról a 4. Szenvedélyesen keresem mindazt, ami még megmaradt!

60145 2013.04.09. 20:00:54

6. Emilke: Igen. Ki hitte volna akkor, amikor a frissen fejt tejnél is vonzóbb volt a városi, a "csinált". Aztán az ember visszanyúl a közvetlen élményekhez, az alapigazságokhoz. Ha megéri.

23353 2013.04.09. 20:18:11

Nagyon szepen irtad. Es nekem is volt fa tolltartom es masodikban mar tintaval irtunk!

60145 2013.04.09. 20:27:02

9. little: Így van, a törlő-textil is csak akkor kellett! A pacákon persze nem segített az sem, és a kezünkkel húzott tintafoltoknak is csak egy részét előzte meg! A tintásüveg némelyikének bakelit tetején bagoly minta bűvölt bennünket. Pallas Athéné hívogatott?

VeressFruzsa 2013.04.09. 21:02:08

Nagyon szep emleket allitottal nagyapadnak, gratulalok. Szivesen ovastam az elsos emlekeidet is, visszahoztak az enyimeket! A kisfilm egyenesen szenzacios: ki van rajta?!

292578 2013.04.09. 21:22:37

Még vagyunk néhányan bár egyre fogyunk, akik a petró fényénél kezdtük róni a betűket a 3B-s ceruzával, később a 6B-sel a rajzlapon a tejesköcsögöt (nem azonos az olyan köcsöggel) és a szénnel satíroztuk, az egyre kisebbedő lakásokból eltűnt zongorákra emlékszünk, a lányokra, akik kottával (az átkozott Czerny-Chovánnal) siettek a konzervatóriumba, Most azt hiszitek hülye vagyok? Nem, csak még jó az emlékezetem. Kislány a zongoránál,... http://www.youtube.com/watch?v=JkXML9eaXg0 És hol van az a gömbölyű blúzos Kislány ? Hát mindenre én sem emlékezhetem. :-)

60145 2013.04.09. 21:24:57

11. VeressFruzsa: Csak két előadót találtam a Youtube-on. Ide illőbb az idősebb! Örülök a kommentnek, s mint mindig: mindennek és mindenkinek, aki Hozzád kapcsolódik.

60145 2013.04.09. 21:28:44

12. Emilke: A kommented a legjobbkor jött! Újpesti emlékeid maradandóak számomra! Nálunk falun nemigen volt választék a valóban sarki vegyesboltban a ceruzákból. Aztán 2B-sre emlékszem. És hogyne, blúzra is...

210560 2013.04.09. 21:29:49

De jó!! :) Élmény volt olvasni kedves Atlasz üdv Fanny

292578 2013.04.09. 21:36:58

Tudod Atlasz, Újpest már csak az emlékeimben él, meg néhány ház maradt És a legfontosabb, a temető. A temető még megvan.

Lorenz Mária 2013.04.09. 21:44:50

Nagyon tetszett az irásod, a hitelességét tanusithatom. Szép emléket állitottál Béres nagyapádnak, megérdemli. Bárcsak felolvashatná neki Posztós Teréz. Ebben az a szép, hogy olyan tisztán él az emlékeimben a Marjalaki u.45. sz. alatti nádtetős ház, a padkás kemence, a lekváros rakottkifli ize és illata, amiből a keresztfia(apám öccse) melegen, frissen annyit evett, hogy hazamenve igy panaszkodott édesanyának Posztós Erzsébetnek : " a fene enné meg az ilyen keresztanyát, aki nem tudja, hogy mi az elig..)" A szomorú az, ha mi "elmegyünk" senki sem fog emlékezni rájuk. Bár igyekszem nagyon sok információt átadni a fiamnak, aki "felfedezte", hogy Kisujszállás a második szülőfaluja. Most minden információ érdekli, ezért engedelmeddel elküldöm neki az irásodat.

60145 2013.04.09. 21:47:50

15. Fannyvár: Ha tudom, hogy értők olvassák, könnyebb írni! Örülök, hogy tetszett!

60145 2013.04.09. 21:49:54

16. Emilke: A temető sok-sok gondolatot ébreszt. Cselekvésre késztet, írásra is.

60145 2013.04.09. 21:57:52

17. Lorenz Mária: Itt is szerepel valami, ami Tőled való! Valami valódi! Köszönöm! Az emlékek elől nem lehet elbújni, felvállalva erőt és tartást adnak, s néha, mint az idén, különös szükségét érezzük a megéltet az elmúlással szembeszegezni. Ami a fiadat illeti, ő már tudja, hogy ez az örökség fontos, mással nem felcserélhető, mert a miénk. Akár a Törzsfőnök ...

13118 2013.04.09. 22:07:39

4. Atlasz : igen, a hokis Muhr Berci, a Vörös Meteor feloszlása után került a Fradiba. neki egy másik rokona is "érintett", vitéz nemes limanovai Muhr Albert huszár százados, aki a Donnál hunyt el.

60145 2013.04.09. 22:19:40

21. Hmmmm: Nagyon tájékozott vagy!

16940 2013.04.09. 22:58:21

Ez már Móricz Zsigmondra "hajaz". Jó értelemben. Mint Atlasszal nemritkán elégedetlen bloggertárs - gratulálok.

297176 2013.04.10. 08:55:15

Atlasz, olyan szánalmas alak vagy ezzel a hozzáállással, hogy hazug és seggnyaló pártkatonáktól várod az elismerést, hogy olvassanak és neked is nagy nyelvcsapásokkal benyaljanak. Persze, neked is jobb az akol melege, mint egyedül, de ha egy történelem tanár nem ismeri fel, hogy mit kell képviselnie, akkor megérdemli, hogy ilyen alakok között fetrengjen.

60145 2013.04.10. 09:45:35

24. Ranch: Köszönöm! Mindenki azt adja, ami a lényege!

12635 2013.04.10. 10:27:54

Szeretek ilyeneket olvasni Tőled. Én is sok időt töltöttem vidéki "szigorú" nagyapámnál a Pannonhalma alatt, annak közelében elterülő kis faluban. Egykori kántor-tanító nagyapám nem bibliát olvasott, de ha nagy ritkán volt türelme hozzám, mindig tanított még engem is, ezek a ritka alkalmak, nem tudom miért, de mindig a kert rejtekében álló méhesben történtek, olyan volt mint egy kis házikó, belülről gondozta nagyapám a méheket, vagy három sor kaptár volt, kis ajtókat lehetett kinyitogatni, kivül pedig a méhek kijáratai voltak, boltozatos kis lukak, alattuk kis "terasszal", ott sorakoztak szép türelmesen a ki be járó méhecskék...szóval ilyen környezetben folyt az oktatásom...mindenféléről mesélt, beszélt a nagyapám csendes méhészkedés közben... Egyébként egyedül is szerettem a méheket nézni, csak nyugodtan kellett maradni, sosem csíptek meg, nagyapám szerint engem szerettek a méhek és nem mindenkit szeretnek...

13066 2013.04.10. 11:38:03

Itt is tetszett....

60145 2013.04.10. 12:41:20

26. gordius53: Örülök ennek! Engem is érdekelnek az élettörténetek, emlékek, Thomas Mann naplóitól a bloggertársakéig! A méhek? A 20. kommentben említett Törzsfőnök a méhek szerelmese volt. Ami engem illet, gyerekkoromban a virágzó fák alatt üldögélve hallgatni szerettem a "zenekart".

60145 2013.04.10. 12:42:59

27. doremi: Ez több, mint amit érdemeltem. Itt a képek beillesztése kicsit változott, és egy-két stilisztikai hibát kihagytam. De maradt még!

179584 2013.04.10. 15:29:06

Küldenék több +-t is, ha lenhetne! Engem nem nagyapám tanított, 3 ill. 5 évvel idösebb növéreimtöl lestem el az írás, olvasás tudományát. Ennek okán az elsö osztály unalmas volt. Nagymama viszont németül akart tanítani minket, és a gót betükkel kezdte:))) Nem emlékszem, miért hagyta abba ezt az áldásos tevékeny- séget. Az én tolltartómnak nem húzós fedele volt, és többrétegü tolltörlöm sem volt, - hiába, sanyarú gyermekkorom volt:)))

60145 2013.04.10. 17:17:24

30. Marijja: Köszönöm a plusszokat! A következő mondatod azt idézte fel bennem, hogy a tanítás vivő hulláma a szeretet. Akit szeret az ember, arra ráhangolódik, attól elfogad, annak teljesít. Igen ám, de miért nem sikerült a gótbetűs német? Hát mert a tanítás is egy szakma! Szerintem valami intenzív ellenállást tapasztalt részedről, amit aztán mindketten tudat alá süllyesztettetek! Amúgy - Te nagyon jól tudod! - nem a rekvizitumok a fontosak! Nem a felszerelés, hanem a testvér, a nagymama - mindjárt anya után!

60145 2013.04.10. 17:17:53

31. Virág elvtárs s.k.: Köszönöm!