Atlasz voltam

Atlasz.

A házigazda

2013. szeptember 29. - Atlasz.

A szentesi levéltáros

beolvasas0002-001.jpgDiákként nem találkozhattunk Lajossal. Amikor érkezett, én már elballagtam. De ezután is Tizenhárom arany pityke fityegett a menténken, szólt a Kazacsók, ment a körtánc és énekelhettük együtt, hogy A szegedi sürgönypózna jaj, de magos. A tudományos diákköri ülések utáni szakestek is a kisközösségi és nemzeti összetartozást ápolták. Készültünk a hívatásunkra, meghallgattuk az utánunk jötteket. Nagy Pista tanár úr 1989-es nyugdíjba menetelét követően szívesen látott vendégek maradtunk Alsóvároson. A tanszékvezetői szoba kollegiális, bizalmas meghittsége a szentesi megyei levéltárban élt tovább. Minden év őszén jött a meghívó a Nagy-találkozóra, az összejötteket mesterünk szabadkozása okán Szentesi Baráti Körnek neveztünk.

img_0437-1.JPGA szentesi levéltáros, Labádi Lajos zömök, szűkszavú, pillér ember. Közel sem olyan exhibicionista, mint amilyenek mi, „katedrálisok” vagyunk. Nem tolja magát előre, fejet csóvál csak, ha valami nem való, ha ellentmond a tényeknek, forrásoknak. Széles vállán hordozza vitáinkat. Mi magyarok és magyarabbak mindig tudatában voltunk annak, hogy a baráti körben egymásnak esni épp olyan gyalázat lett volna, mint az árulás. A tanszékvezetői szobában hallgattuk egykor a Jézus Krisztus szupersztárt. Júdásnak megbocsájtottunk, de a tanszéki besúgó nem kapott szentesi meghívót. Nem volt Nagy Pista tanítvány.

Öreg barátunk agyvérzésből történt felépülése és maga választotta nyugdíjba menetele után egyre biblikusabb lett. Magánbeszélgetéseinkben gyakran végrendelkezett, kezdetben a családjáról, később a tanítványairól intézkedett ama názáreti szavaival: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük”. Szentes felé, szülővárosán áthaladva az egykori szokást emlegette: a hátramaradottak a temetőben alkalmanként a lassan korhadó fejfára ütnek egyet. Az kicsit megsüllyed, majd végleg eltűnik látogatói fogytán.  Vajon mit cselekedjünk az idén, mi túlélők Nagy tanár úr emlékezetére? 

labadi_lajos_60_szuletesnapjara_2013_12_02_18-30-11_1287x1854.jpg

A temetést követő toron, halandóságunk éledő tudatában javasoltam, hogy bővítsük a kört, legyünk együtt évről évre fogyatkozó mindannyian, akik tanítványainak tartjuk magunkat – ami lehetetlen. Szentesen nincs annyi hely az asztal körül, több százan nem tudnánk beszélgetni. Egyoldalú igehirdető, új és régi bálvány akad úton-útfélen, kinek-kinek a hite szerint, ahhoz nem kell Nagy Pista nevében Szentesre menni.

- Te vagy a gazda, kedves Lajos! Te döntöd el, immár öreg barátunkkal történő konzultáció nélkül, hogy mi legyen az idei szentesi (egyáltalán nem helyi) téma. Vajon lesz-e bátorságod Mesterünk tekintélyének hagyományával a vitát levezetni? Vajon kibírjuk-e, hogy a mostani állampárti diktatúra rovására ne eresszünk meg egy-egy viccet? Hiszen az egykorinak a híveire sohasem kellett tekintettel lennünk. A mai fanjai sokkal érzékenyebbek. A dzsentroid kézcsók karikatúráján Szentesen vajon szabad volna-e nevetni még?

Kivételesen állhatnál Te a kör közepére. Oly sokszor szolgáltál szívbéli vendéglátással, születésnapi köszöntéssel, kamara-kiállításokkal, kiadványokkal Nagy Pistán kívül bennünket is, hogy ezúttal összegezhetnéd számunkra, mit tettél önzetlen, háttérbe húzódó tudós levéltárosként városodért, a hazáért. Mert miértünk sokat!

Isten éltessen 60. születésnapodon, Labádi Lajos!
(Számára 66 esztendő sem adatott. 1953. szeptember 4. - 2019. június 15.)

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr888266244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.