Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

A tekintélyről

2014. január 01. - Atlasz.

Széllel szemben

Az én vezérem bensőmből vezérel. Ó hogyne! Igaza van a költőnek! Sóhajtsuk együtt: Belőlem beszél! A bensőmből szinte. Tehát ki is vezérel téged, őt, engem? A külső vezérkedőkkel szemben a lelkiismeret. Az erkölcs belsővé vált, de korántsem velünk született ereje. Büszke vagyok önállóságomra, amely egy lakatlan szigeten eszembe sem jutna.

Mégis: mit gondolnak a többiek az emberről? Elfogadják, vagy semmibe veszik? Ha szépen szól valaki szemben, akkor az nem lehet, hogy ugyanő mögötted csúnyán tegyen. Otthon, a szülőhelyeden nem ragasztottak a hátadra „hüje paraszt” cetlit. Ez fontos igazán. A bizalom, a biztonság. Megkaptad, ha úgy viselkedtél, ahogy illett.

Nagyanyám és nagyapám ellentmondást nem tűrő rendje kezdettől meghatározta a viselkedésemet. Még azelőtt, hogy világra jöttem. Apu – maga is ebbe nőve – csak bólinthatott, az én majdnem gyereklány anyámnak pedig jövevényként eszébe sem jutott új családjában modern szokást, más illemet bevezetni. Kísérletét, hogy szülők és gyerekek tegezzük egymást, nagyanyám gondosan visszaverte.

Az otthoni értékrend királytükrének legfelső fokán a tekintélytisztelet állott. Az elszármazottak találkozóján számba vettük, mint köszönhetünk szülővárosuknak. Én ezt. A tekintély kényszeríti elfogadni az illemet, amely elfogadtat a többiekkel, majd közvetíti az ennél is fontosabb, több évszázados, évezredes parancsolatotokat. A legfelsőbb instanciákra, a legtisztelendőbb magasságokba az öt-hat évesnek nem dolga feltekinteni, elég, ha körülnéz, utánoz, engedelmeskedik. A tiszteletesnek kézcsókot nem adtunk, nem járt az senkinek, térdre pedig csak lélekben, Isten előtt. Eme hatalmasságok nevében a nagyszülők tornyosultak gyereklétem fölé, meg a rokonok, azután az iskola.

Beírattak László Jánosné elébe. Az L alakú, tanítólakásos, egy tantermes épületre, a különös szemléltető rajzokra – a víz körforgása, az emberi test – emlékszem, a tanító néni arcára alig. Az első osztály csaknem teljesen tudatom alá süllyedt a szégyenemtől, pedig nem hiába igyekeztem kiváló – születtem, elvegyültem és kiváltam, – azaz színötös lenni. Gyakran jelentkeztem, ritkán szólítottak. Egyszer aztán kellett volna, de nagyon! Mégsem tudtam kikéredzkedni. Így esett, hogy bár üres utcán, mégis „mindenki szeme láttára” kantáros rövidnadrágban hüppögtem hazafelé, szaros gatyával ujjhegyemen. Bekakáltam… Egy iskolás!

Az előző percekben nem a haláltól, hanem ettől rettegtem, akár tüzérségi támadás előtt a frontkatonák. A szégyen rosszabb, mint a halál, hiszen megélhető! Ha valaki rám néz, láthatta volna rajtam a kínt, de az a valaki, a felsőbb hatalom, a tekintély, a tanító néni – nem vett észre. Engedély nélkül pedig nem tudtam kimenni. Jobb lett volna beleszarni az egészbe – mint oly sokszor, azóta is.

Görény hetedikben kicsit szaglott mindig. Nem csinált be, pedig gondjai lehettek a záróizmaival. Gyégyünek gyakrabban szólítottuk a katonatiszt fiát. Ő csak pislogott nagyokat a szemüveg mögül, eltűrte mindkét gúnynevét, akár az otthoni rendet. Minimum stokiztatták. Hogy rendes ember legyen belőle, fegyelmezett, katonás. A vékony, csendes fiút az osztályban nem bántotta senki. Se diák, se tanár.

Évtizedek múlva – szinte a minap – egy kolléganőm kilencéves lányát menekítette el az újabban tanár néninek titulálandó pedagógus harmadik osztályából.
– Még hogy vécére kimenni! Az ő órájáról! A gyakorlóiskolában! Csak nem fog megpisiltetni egy iskolaérett gyereket?! – A kislány a tanerő elemi felháborodásának a hatására szinte minden órán úgy érezte, hogy nagyon, nagyon, nagyon... Akkor is, ha rend a lelke mindennek! De vajon a rendnek van-e lelke?!

Az illem és a szokás az erkölcsileg helyes viselkedés biztonságát nyújtja mindnyájunknak az emberek között. Aki megpróbálkozik széllel szemben, azt a többiek inkább elkerülik. Aki vendégségben rágyújt, az – Czeizel doktor szerint – olyan, mintha a sarokba vizelne. S ettől még nem lesz belőle Depardieu.

Nem látják többé szívesen a társaságban. Akkor sem, ha kisajátítja az egész tálat, ha uralja a társalgást, ha elfoglalja a házigazda helyét az asztalfőn. Ha fittyet hány illemre, szokásra, tekintélyre. Ha agyonkommenteli mások blogbejegyzését.

Petőfi azt írta Aranynak „.... hogy amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán.” De nem tette be a lábát minden házba, nem vágta hanyatt magát úton-útfélen, Jean d’Or barátján kívül talán csak a vad grófnál lazított a szabályok kötelékén. Parasztok közül nőtt vidéki protestánsként másként nem tehetett.

Tovább is van, mondjam még? Fontosabb volna az előbbieknél, hiszen nem a serblinél akartam kilyukadni. De ha valaki most hellyel, blogfelülettel kínálna, csak azt mondanám, amit nagyanyám tanított, s amiről többet akartam írni:

– Köszönöm, nem kérek! –

Egészségedre!

Boldog új évet!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr448266246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

23353 2014.01.01. 16:48:20

A videó nagyon jó...és én nagyon megértem Gerard D.-t, különösen mostanában hogy hát én sem fiatalodok.... Saját gyerekkori tapasztalataim a te esetedded ellenkezőjével, székrekedéssel kapcsolatos, és a félelemmel mert fenyegettek megoldásként a beöntéssel, amit nálunk németesen "krisztír"-nek hívtak....Attól rendkívül féltem. Persze az írás nagyon jó és hozzád illően mélyen szántó.

178873 2014.01.01. 16:58:41

Meg sem is szólalok, vendégként nem kívánnám kitunkolni a tálat! :) Bár, egy családi elbeszélés szerint (magam nem emlékszem az esetre, de nem kívánom kétségbe vonni megtörténtét), egy ízben rokoni látogatáson akkor toppantunk be valahová, mikor étkeztek. Nem szokványos vacsora idő volt, ezért nem is véltük előzetesen, hogy alkalmatlankodnánk. Viszont házigazdáinknak sem jutott eszébe kínálni minket. A szituációt még nem iskolás gyermekként azzal fejeltem meg, hogy bejelentettem: Én is nagyon szeretem a mákostésztát.

11381 2014.01.01. 17:16:18

Azért én kipróbálnám néhány tanerővel, hogy megtiltsam, munkaidőben ne mehessen a WC-re. Elsőben velem is előfodrult, hogy nem engedtek ki idejében, és hasonló eredményt szűlt a tieddel.(?) De, ezt akármerről is nézem ez a szadizmusnak is egyik jele.

14479 2014.01.01. 17:22:48

Ezt az "agyonkommentelést" én is elkövettem párszor (sokszor) Paragrafusnál, Erlauernél meg Rab Lászlónál. :) Mentségemre szóljon, hogy a posztolókat próbáltam védeni a siserahadtól...

13118 2014.01.01. 17:44:10

többszintűnek olvasom írásod, még ha a tekintély fűzi is össze őket, ami szintek önállóan is megbeszélhetők. azt mondod: ha szépen szól valaki szemben, akkor az nem lehet, hogy ugyanő mögötted csúnyán tegyen? de, lehet, sok helyen mindennapos gyakorlat, mondhatni egyeseknek ez csupán ujjgyakorlat. nincs szándékom ellentmondani, tudom, a családtól gyerekkorban a későbbi éveket meghatározó élményekhez lehet jutni, de nem ez sem törvényszerű. pontosan már nem emlékszem, hogy hanyadik osztályba járhattam, talán ötödikes forma lehettem, amikor a délutános hét egyik napján valami csínyelkövetés miatt bezárással díjaztak. egy percig se jutott eszembe, hogy valóban bent maradok egyedül az osztályteremben, hanem hazamentem. másnap délután számon kérte tőlem a tanár engedetlenségem, amire csak annyit mondtam: nem is fogok bennmaradni, mert anyukám aggódna, hogy miért nem érek haza időben. mondtam ezt úgy, hogy szüleim soha nem szóltak az iskola fegyelmezési módszerei ellen, sőt, ha beszámoltam a sarokba állításomról, még helyeselték is. :) nem lett volna előttem tekintélye az engem bezáró tanárnak? de, volt tekintélye, mint tanár, de a "büntetését" nem fogadtam el.

Bundi-Bandi 2014.01.01. 18:06:28

Nem felejtünk el élményeinket öregkorban, sőt egyre jobban belemerülünk emlékeinkbe. Gyerekkori csínyek, rosszaságok éppen mostanában töltik ki üres óráimat, és ezek olyan események voltak, amire nem kaptam megbocsájtást - talán önmagamtól. Felmerül a kérdés, hogy miért foglalkoztat? Öcsém, barátaim rosszabb dolgokat követtek el, koloncként soha nem hordozták magukkal, én meg féltem, hogy megismétlem. Talán, mert súlya volt, s gyorsan jött a felismerés, de nem időben, a csínyt nem akadályozta meg. Önérzet, amelyet mások megsérthetnek, vagy ránk tőr, mint felelősség, s mindenképpen követ, mint első felismerés sorsunk végezetéig. Aztán egy sereg jóval része lesz ítéletünknek, elmondjuk, megírjuk, így tesszük le vállunkról, mindenkivel megosztva. +

60145 2014.01.01. 18:07:06

1. little: Lehet gondolkozni, hogy a társadalmi kényszer, vagy a természeti az erősebb!

60145 2014.01.01. 18:10:10

2. solide: Akkor őszinte ember voltál... és ez nem ordításban, toporzékolásban nyilvánult meg. Szeretem, ha ilyen vendéghez van szerencsém! Tunkolj bátran!

60145 2014.01.01. 18:15:44

3. kopacsi: Az effélék abba nőttek bele, hogy őket hivatalból tisztelni kell, fel sem fogják, hogy a viszony lehet kölcsönös is. Így tanulták, így tanultuk. De lehet változtatni a szemléleten! Az unokám (magán) iskolájában a gyerekek akkor mennek ki és be az óráról, amikor akarnak. Láss csodát: akarnak bent lenni! Lucaság ha csak teheti, hazajár oda - külföldről is.

60145 2014.01.01. 18:18:25

4. Pare: Nem lehetett kihagyni a neveletlenség blogászati megnyilvánulását! De a neved fel sem merült bennem, remélem, nem neheztelsz meg érte!

60145 2014.01.01. 18:19:57

5. Hmmmm: Szabadabb ember(ke) voltál, mint akikre ezt a nevelési módszert szabták.

11381 2014.01.01. 18:20:52

Érdekes, hogy nálunk mindenki magázta, és teeéskelte a nygszüleimet, kivéve engemet. Eszembe sem jutott volna, hogy ne tegezzem öket. Tőlem, ezt Ök is természetesnek vették. És szegény Anyukám, aki vendégségbe menetel elött megetetett, és szigoruan a lelkemre kötötte, hogy nehogy merjek kérni ennivalót, teljesen fölöslegesen pocsékolta az energiáját, mert első kérdésem mégiscsak az volt, hogy "mi van enni való? Ha nincs más, jó lesz a zsiros kenyér is." Néhány ismerős meg volt róla gyöződve, hogy engem otthon éheztetnek. Pedig, dehogy, a zsiroskenyér másutt mindig jobbnak tünt.

11381 2014.01.01. 18:21:42

Atlasz, egy tányért nekem is készithetsz az asztalodon.

60145 2014.01.01. 18:22:13

6. Bundi-Bandi: Igen, így valahogy. Egyszeri és megismételhetetlen emberek vagyunk, és fontosak önmagunkban. Innen a felelősség - szerintem.

60145 2014.01.01. 18:28:55

12-13. kopacsi: Lám, ugyanazt mondhatnám, mint Hmmm-nek 11.! Hogy ez a szabadság mennyire alkati, azt személyektől függetlenül sem tudhatom. Úgy emlékszem, anyai és apai részről bőven örökölhetted vagy eltanulhattad az önállósághoz való bátorságot. Bízom benne, hogy fogunk még egy asztal mellé ülni - nem csak itt, a blogvélemény asztalánál!

11381 2014.01.01. 18:29:01

Én, persze csak nálad tengek túl most, de szivemhez szoló témát pengettél meg, szóval tudd be annak. Én annak idején, amikor még volt pécsi nyári pedagogus egyetem, a "pedagogus diákjaimmal" végigjátszottuk ezt az "eredendő hivatali tisztelet adást". Én voltam a csodálkozó kisdiák, aki minden parancsra csak tágranyilt szemekkel érdeklödött, hogy MIÉRT? KINEK JÓ EZ? ÉS MIT ÉRSZ EL VELE? MI VOLT A CÉLOD?

280433 2014.01.01. 18:33:20

Kb. 13 lehettem, mikor a szomszéd rám szólt, h miért rágom a körmeimet? (tövig rágtam) Erre abbahagytam! "Nagyanyám", aki igazából csak édesanyám egyik rokona volt, ugyanekkor megkért, h ne tegezzem szüleimet, mert nem illik! Másnaptól szia helyett kezit csókolom volt a megszólítás halálukig! És szerintem ez így helyes! Bocsi, ha nem teljesen ide illő!

301782 2014.01.01. 18:43:51

Sziasztok, BUÉK :) érdekes volt olvasni, nem csupán írásodat, de a kommenteket is. A hátunk mögötti "kibeszélés" , vagy vélemény nyilvánítás mára teljesen megváltozott. Legalábbis a megítélése- szerintem. A kukkolás majdnem legális korában (technika is lehetővé teszi) ennek már nincs jelentősége. Én azt mondom, ha valaki olyat tud meg valamilyen úton magáról, ami nem egyezik azzal, amit szemből hallott, vagy tudatosan kihallgatta a "nemszeretem" véleményt magáról, magára vessen. Az a lényeg, amit szemtől szembe mondanak egymásnak. Néha elég nehéz meghatározni, hogy egy - egy reakciót, vagy akciót illem, vagy mélyebb meggyőződés hoz létre.

13118 2014.01.01. 18:53:30

hm. ez a szemből-szembe mondás egy bizonyos szinten teljesen másképpen működik, mint azt sokan gondolhatják. mindenki mosolyog egymásra és szívélyes egymáshoz, nincs kiabálás. aztán az egyik nap felmentik az illetőt a magas beosztásából, holott épp előtte pár héttel jött vissza épp a magas beosztásúaknak szervezett bentlakásos fejtágítójáról ... volt olyan, akit a háta mögött csak mosolygó gyilkosnak tituláltak egymásközt, egymásra mosolyogva.

12635 2014.01.01. 18:53:59

+++ Mi tegeztük a szüleimet, ezt már apám hozta az ő gyerekkorából, apai nagyanyámat is tegeztem, a vidéki anyai nagyszülőket viszont magázni kellett, ez annyira nem állt a számra, hogy inkább körbekerítettem a megszólítást... papa, maga - így beszéltek a nagynénéim nekem a "nagypapa maga", nem jött a pici számra sem...(5 - 14 éves korig) tetszik tudni nagypapa, azt szeretném mondani hogy - ez lett belőle és ritkán szóltam...

12635 2014.01.01. 18:55:26

ja, és még mindig BÚÉK!

60145 2014.01.01. 19:04:06

16. kopacsi: Nem ez a túltengés, hanem szerintem az, ha valaki másik posztot nyit kommentben. A liberális pedagógiai szemlélettől magam is idegenkedtem, de nem tekintettem személyes sérelemnek, ha kiderült, hogy tévesen gondolok valamit. De nem volt kellemes. A szerepjátéktól idegenkedem most is, mégis egyetérthetünk abban, hogy a kérdéseket engedni kell feltenni! Jót tettetek azoknak, akikkel ezt Pécsett megismertettétek!

60145 2014.01.01. 19:07:34

17. GeGá: Nagyon is ide illő! Persze felmerülhetnek kérdések, elsősorban benned: vajon minden szomszéd tekintélyét elfogadtad, vagy csak azét az egyét? Vagy ez volt az a bizonyos szalmaszál?

60145 2014.01.01. 19:17:57

18. Valika: A durvasággal határos egyenesség lehet műveletlenség eredménye, de szerintem mögötte található a szilárd erkölcs, becsület. Én gyerekkoromat egyenes emberek között töltöttem, hálás vagyok a sorsnak érte - mint 17. GeGá az övéinek. De "Kit anya szült, az mind csalódik végül"... Vajon mekkorát?

280433 2014.01.01. 19:19:59

23. Atlasz Tulajdonképp nem mindegyikét, de ő egy nagy tudású tanár ember volt! Sejtettem, h nem akar nekem rosszat! Azért másban volt nézeteltérésünk! :-))

60145 2014.01.01. 19:23:26

19. Hmmmm: És ez már politika, hiszen némelyek a munkahelyi intrikákat is annak nevezik. Vajon azt szeretnénk, hogy a mieink ne legyenek annyira dörzsölt hazudozók, mint "amazok"? Vagy legyenek nagyobb csirkefogók, mint az ellenfél, csak ne tudjam meg? Vagy játsszanak szabályosan, mert az fontosabb, mint a győzelem, a MI győzelmünk? Én azt hiszem, hogy mindettől függetlenül az igaz embereknek van társadalmi tekintélye.

60145 2014.01.01. 19:26:48

20. gordius53: Ma már vannak olyan helyzetek, amelyben a tetszikezés - lekezelés. Egy másik bejegyzésemben egy idős hölgyről írtam, aki több nyelven tegeződött, s nekem elnézte, hogy tetszikezem. Megértette, hogy honnan hozom, és hogy mit jelent. A BUÉK-ot én is utólag illesztettem a bejegyzés végére :)

60145 2014.01.01. 19:27:38

25. GeGá: Köszönöm a választ!

13118 2014.01.01. 20:09:03

26. Atlasz : na ja, csak a sok mosolygó álarcos között nagyon nehéz megtalálni az igaz embereket. ezért díjazom a teljesítményeket, legyen az egy épületterv, egy megépített híd, vagy egy festmény.

60145 2014.01.01. 20:31:54

29. Hmmmm: Szilveszterkor egy vendégemmel az 1984 Wikipédia lapját néztük meg, egy idézet az elején ide vág: "A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik." Lazán asszociálok, Radnóti jön be, és a 2 X 2 józansága, azután az igazakról szóló Igazak ivadéka... De mindez összefügg azzal amit írtál. Szerintem.

283390 2014.01.01. 22:14:57

A tekintély szerintem, nekem, érzelemfüggő, vagy talán még ösztönösebb... Valami antennám van az igaz emberhez, ami nem csalhatatlan, de jó hatásfokú... A nagyobb tudás azért kevés, hogy valakinek tekintélye legyen, ahhoz az is szükséges hogy szeressem is az illetőt, illetve becsüljem. Ezzel gondolom nem mondtam újat, legfeljebb beleillik sok más gondolatba, véleménybe... Az oktrojált tekintély, inkább ellenkező hatást vált ki belőlem...

60145 2014.01.02. 07:49:57

31. Kokó: a tekintély "érzelemfüggő, vagy talán még ösztönösebb..." Ha az egyéni élet kezdeteire gondolok, ösztönösen függünk attól, akin az életünk múlik. Ösztönösen életben akarunk maradni. Azután meg kit szeressünk, ha őt nem? Meglepő, de el lehet képzelni! A többin is elgondolkoztam, hiszen akár itt a NolBlogon is akad nagy tudású blogger, akinek a személyiségvonásai olyanok, hogy tekintélye nincsen.

328603 2014.01.02. 11:07:04

Oly sokféle (isteni, emberi, személyes, hivatali, politikai, pedagógiai, stb.) lehet a tekintély, mert forrása is oly sokféle (testi erő, ügyesség, szellemi kiválóság, tudás, erkölcsi érték, erényesség, rang, származás, hivatal, stb.) lehet. Miként a kritikája is oly sokrétű lehet. Az én gömbölyded sörhasam például tekintélyesnek mondható, miként jobb sorsra érdemes hazánk különböző kormányi által összegereblyézett államadósságunk is meglehetősen tekintélyes. Ám micsoda különbség van e két tekintélyesség között. :-) A tanítóm kérésére írtam egy csasztuskát a zsíros kulákokról, akik nem akartak belépni a tsz-be. Este nagy büszkén elszavaltam (elénekeltem) a családnak vacsora után. A várt siker elmaradt – döbbent csend fogadta a produkciómat. Mindig csendes drága anyám (maga is tanító) kérdésére csak annyit válaszoltam, hogy a tanító bácsi kérte, azért csináltam. - És ha a tanító bácsi azt kéri, hogy ugorj a kútba, te megteszed? Teljesen összezavarodtam. Anyám elkérte a füzetemet, gondosan kitépte belőle a lapot (pedig addig szigorúan tilos volt füzetből lapot kitépni), akkurátusan összesodorta, és egy „Jó lesz fidibusznak” megjegyzés kíséretében a cserépkályha melletti farakásra tette. Nagyapám oldotta fel a feszültséget: „Amicus quidem Socrates, sed magis amica veritas.” A tekintélyről beszélgetve máig ez a mondat jut először az eszembe. „Szókratész a barátom, de nagyobb barátom az igazság.” BUÉK! ;-)

60145 2014.01.02. 11:57:47

33. mérleg51: Ez az, a humor mindig jól jön, s néha többet mond, mint egy értekezés! A befejező szállóigédet Hordó blogomhoz választottam. Szókratész nekem is jobban tetszik, de nincs mit tenni, Platón és Arisztotelész nagyobb tekintély ;)

328603 2014.01.02. 13:32:57

34. Atlasz: Aquinói Szent Tamás szerint (a Nikomakhoszi Etika kommentárjai -18) az eredeti szállóige Szókratészra vonatkozott, mert Platón olyan nagy tekintély volt, hogy még Arisztotelész sem akarta megsérteni - bár egész munkásságának lényege Platón meghaladása volt. Egymás tisztelete és bírálata tehát egyáltalán nem megvalósíthatatlan, ám úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben még mindig sok a tanulnivalónk. :-)

15524 2014.01.02. 13:49:22

. Boldog új évet kívánok.

60145 2014.01.02. 14:19:07

35. mérleg51: Íme egy másik kor másik tekintélye! Nem ismerem, nem olvastam.

60145 2014.01.02. 14:20:34

36. marja: Depardieu célzóvizével Neked is!

301782 2014.01.02. 14:26:57

24. Atlasz 2014. 01. 01. 19:17 Hm, egyenesség. Asszem az önbizalom tagadhatatlan jele. A magabiztosság sokkal inkább hozott képesség, bár a megszerzéséért az ősök bizalmával tarsolyunkban is sokat kell tenni. Kit anya szült, az mind csalódik végül? Ha másképpen nem, hát úgy, hogy felnőtté válik.

60145 2014.01.02. 14:45:55

39. Valika: Valóban: így válunk felnőtté! Az egyenességhez valóban bizalom kell, de hogy ki honnan meríti, az megérne egy külön bejegyzést.

180524 2014.01.02. 15:18:53

Tekintély... Közhely, de ki kell érdemelni, meg kell érte "küzdeni". Akár egy nemes gesztussal, akár egy élettel, akár egyetlen jó, jókor elhangzott mondattal! Nagyszüleim, szüleim élete, saját neveltetésem mondatja ezt. Lehet, nem így van, vagy nem így igaz (így nem igaz) ám én így érzem. Egykori gimis angoltanárom (Oxfordban végzett) angolabb volt egy angolnál. Mindig makulátlan sötét öltöny, fehér ing, zakóhoz, inghez illő nyakkendő. És mi kiröhögtük... Aztán órán elkezdett beszélni az angol (skót, ír, etc) irodalomról (is) és csönd lett, óra után kullogtunk utána, hogyan tudnánk szóba állni vele (ő velünk)... Elnézést a szubjektív példáért, nem szoktam, de most muszáj volt...

60145 2014.01.02. 15:49:38

41. maiman: Így igaz! Egy párhuzam: Pados tanár úrról írtam, aki serdülő fiúként gyalog indult el Hahótról, elért a Sorbonne-ra, és megszerzett tudásán és tehetségén alapuló tekintélyét semmi nem tudta megingatni, sem az irigység, sem saját balsorsa, kiegyensúlyozatlan hangulatai, természete.

291070 2014.01.02. 20:53:29

miért érzem úgy, hogy tekintélyt kivívni nem csak szigorral és fegyelemmel lehet? mitől érzem úgy, hogy a tiszteletet nem megkövetelni, hanem kiérdemelni kell?

291070 2014.01.02. 20:54:21

+1: miért érzem úgy, hogy az erkölcsöt iskolában megtanítani nem lehet?

60145 2014.01.02. 21:40:40

43. keleti bölcs: Az okot nem tudom. Az iskolai módszereknek változniuk kellene ahhoz képest, amelyeket én tapasztaltam tanulóként és tanultam tanárjelöltként. Az iskola a gyermeknek maga az élet, s nem arra felkészítő hely. Az erkölcsös viselkedést, gyakorlatot kellene megélni benne. Jajjajjajjajjaj!

328603 2014.01.03. 10:07:49

43. keleti bölcs: "a tiszteletet nem megkövetelni, hanem kiérdemelni kell" Sajnos a tiszteletet meg (is) kell követelni, mert sok esetben értelmezhetetlen a kiérdemlése. - Engem ne tegezzen le az eladó a boltban! - A diák adja át a helyét a tömött villamoson az idős néninek! - A nézőtéren ki kell kapcsoltatni a mobilt! - Ne tűrjük a buzizást, zsidózást, cigányozást! - Ne tekintsünk valakit hülyének, csak azért, mert nem ért velünk egyet! Sorolhatnám a végtelenségig. A mindenkinek kijáró tiszteletet igenis meg kell követelni! Ez az alaphelyzet. A mindenkinek kijáró tiszteletnek semmi köze nincs a személyes érdemhez.

283390 2014.01.03. 13:00:20

Mérleg51 46,: Megkövetelni, miután kiérdemeltük? Vagy kiérdemelni, miután megköveteltük? A tekintélyért, tiszteletért meg kell dolgozni, be kell bizonyítani, hogy érdemesek vagyunk rá... Kivéve a Atlasz első bekezdését, a szülői tekintély, illetve tisztelet kapcsán írtakkal.... Ott ez a két fogalom együtt jár.... Egy idős embernek én csak megelőlegezem a tiszteletet, nem kell hogy kiérdemelje, de abban a pillanatban megszüntetem, ha megbizonyosodom róla hogy érdemtelen rá... ( nálam sajnos az "idős" ember 80 fölött jár... :-)))..)

328603 2014.01.03. 13:50:42

47. Kokó: Egészen másról beszélünk. Sajnálom. :-(

60145 2014.01.03. 14:01:45

Leegyszerűsítve: az illem = külső kényszer, társadalmi elvárás az egyénnel szemben. A tekintély - na ez az! Belülről jön, vagy kívülről aggatják rá a közönséges emberre?

328603 2014.01.03. 14:03:05

47. Kokó: Megpróbálom megmagyarázni, hogy miről beszélek. Állsz a sorban a pénztár előtt. Mögüled valaki ki akar menni, mert nem vett semmit. - Hé fater! Húzz el a bánatba, mert útban vagy b..meg! - Bocsánat uram! Legyen szíves átengedni, mert szeretnék kimenni. Melyiket választod? Mit szeretnél hallani amikor hozzád szólnak? Az illető nem tud rólad semmit - ennek ellenére megillet téged a kötelező tisztelet, a tisztelettudó (ha tetszik: kulturált) megszólítás? Nos - én erről beszélek. Van a tiszteletnek egy olyan általános, mindenkit megillető minimális szintje, amelyik érdemtől függetlenül megillet mindannyiunkat. A mindenkinek kijáró tiszteletet igenis meg kell követelni. Ez az alaphelyzet. A mindenkinek kijáró tiszteletnek semmi köze nincs a személyes érdemhez. Ilyen egyszerű ez. :-)

283390 2014.01.03. 14:13:26

Mérleg51 50,: Ok ebben igazad van, de ez a salak... Az ilyen alakok a faterjukat is lerúgják a lépcsőn, ezekkel nincs mit kezdeni... Bízzunk az egy idő utáni kihalásukba... Tudod olyasformán, hogy az ilyenek a gyerekeiket már egyenesen apagyilkossá nevelik.... :-)) Ennek a másik vége a kritikátlan s..gnyalás.... A kiugró értékek a statisztikában nem értelmezhetők................ :-)))

328603 2014.01.03. 14:30:44

51. Kokó: :-D

11381 2014.01.05. 22:03:24

Apám a tiszteletről csak annyit mondott: Ne prédikáld, hanem mutasd.

60145 2014.01.06. 06:03:59

53. kopacsi: "Ne prédikáld, hanem mutasd." Lakonikus erkölcsi maxima! Nem kedvelem a blogháborút, ezek közül a legtöbb elkerülhető volna, ha betartanánkl!
süti beállítások módosítása