A demokrácia olyan, mint a szerelem. Gyakorolni kell. Akinek nem megy, meneteljen. Vagy legalább álljon be a sorba!
Ezzel a címmel jelent meg híradás városunk napilapjában arról a vizsgálatról, amelyet a közelmúltban az ELTE kutatói végeztek a középiskolás diákok politikai-közéleti tájékozottságáról, vagy inkább: tájékozatlanságáról, közömbösségéről. Volt olyan diák, aki szerint egy olyan jó vezetővel, mint például Mátyás király, a demokráciánál sokkal jobb a diktatúra.
A lap szerint az egyik iskolában, amelynek még a körülírásához sem járult hozzá az igazgató, ő maga is elismerte: az iskola nem az életre tanít, a tudóst játszó tanárok diákjaikkal még a demokrácia elemi szabályait sem képesek megértetni és elsajátítani.
Mit is ismert el az iskola első számú vezetője? No nem a saját felelősségét, nem is az intézménye hiányosságait, hiszen az iskola érdeke az iskola megnevezésének lehetőségét is tilalmazza. Az "iskola érdeke" kifejezés többnyire szinonimája az igazgató érdekének. Tehát: A tanárok a hibásak, a tudóst játszók!
A demokráciát már az athéni görögök sem az iskolában tanulták, hanem az agorán, szabad polgárok szabad vitában, konfliktusaiban. A régi elvtársak persze taníttatták a szocialista demokráciát. Enélkül aligha jöhettünk volna rá, hogy miként lehet a diktatúra vaskarikájából a demokrácia olajfáját kialakítani. Tanárként magam is hiába tiltakoztam a kötelezően vezetendő osztályfőnöki füzet ellen, ahová pontokba szedve kellett diktálnom szocialista társadalmunk alapértékeit. Igazgatóm ugyan a rendszerváltozásig sem találta meg az ezt előíró rendeletet, mégis ragaszkodott a füzetbe írandó szentenciákhoz.
De nem volt ez mindenütt így az "átkosban" sem.
Egykori, Vas utcai középiskolámban is volt osztályfőnöki óra, meg világnézeti szakkör, de a demokrácia, a diákönkormányzat nem tananyag volt, hanem létezett. Magunk döntöttünk az iskolanapról, a szalagavatóról, a kirándulásról. Az iskolaújságnak volt ugyan tanár vezetője, de nagyon meglepődtem volna, ha nem én, hanem ő állította volna össze a lapot.
Diákügyelet óvta az iskola rendjét, tartotta nyilván a késéseket, rendbontásokat, s ezeket heti rendszerességgel együtt beszélték meg az ügyeletesek és a vétkesek. A diákok maguk büntettek, jutalmaztak. Valóságosan és felelős emberként éltek a jogaikkal.
Egy mai iskolában két tanuló ül a portásfülkében. Tanítási időben ajtónyitó gombokat nyomogatnak a portás felügyelete mellett, meg néha bekísérnek valakit a megfelelő irodába. E "tanulóügyelet" hasznosságát – nevelői értekezleten az "Egyebek" után szót kérve - egy mérnök-tanár kolléga összevetette azzal a kárral, ami a tanóráról való hiányzásból adódhat. Nos, hallani kellett volna a reakciót! ...Gondolhatják: a "lázadás" el lett fojtva:
- Álljon be a sorba! -
Lehet, hogy tudóst játszanak a tanárok. Hogyan is vitathatnám. De akkor mit játszanak az ilyen iskolákban a vezetők, a fél-vezetők? Csak nem Mátyás királyt?!