Atlasz voltam

Atlasz.

Híres emberekre fittyet hányva

2010. április 08. - Atlasz.

Április 4-ét rendületlenül megünnepli, szinte úgy, mint a március 15-i évfordulót.

HatkilóTibor harmadik a körözött bűnözők megyei listáján, Zsolt második helyre esélyes vasárnap választókerületünkben. Illik egy első helyezést hirdetnem, mert ezt kívánja a magyar igazság, a hármas felosztások harmóniája, meg a tanári rangsorolási hajlam. Híres emberekre most már fittyet hányva: legyen Béla!

A FülöpbenBélára nem lehet mondani, hogy a formaságok embere. E tekintetben a nőknél nem talál túl nagy megértésre. Szép szál ember, épp ezért előfordul, hogy a nadrágszára nem fedi el a lábbelijét. A formaságok hidegen hagyják, ha kiöltözik, annak oka, sőt célja van. Az érettségi vizsgán ő volt a legelegánsabb, a banketten pedig úgy virított a fehér öltönyében, hogy aki ránézett, azt hihette, hogy a Royal Szálló fogadásán vesz részt, pedig a szordínós búcsú bulit a városszéli Fülöp-vendéglőben rendeztük. Ha kellett, Béla megmutatta...

Van már húsz éve is, hogy elballagott az osztály, akikkel – felnőttek lévén szokatlanul – kirándulni is jártunk. Szarvason, Kalocsán múlattuk az időt, és mulattattuk egymást. Amikor Hajósról hazaértünk, és a társaságnak program végeztével sem akaródzott feloszlani, még épp megvolt lakásom félszobájában énekelgettünk egy kicsit. A válóperes kirekesztettség a zsúfoltság arányában oldódott bennem. Bélából pedig alig értelmezhető, de tiszta félmondatokban fel-felbukkant az apa emléke, aki – akkor még nem tudtam – az 1968-as algyői tűzvész hőse volt. Másokat mentve halt hősi halált. Soha nem szoktam direktben kérdezni, soha nem akarom előkényszeríteni a személyes közlést senkiből. A másik ember szuverén számomra, s ha van is eszközöm belátogatni hozzá, csak akkor teszem, ha meginvitál. Legalább kétszer. Azóta megtörtént.

Baji Béla SzőregBéla első a hűségben. Hű a barátságban, hűséges a hagyományőrzésben. Április negyedikét rendületlenül megünnepli, szinte ugyanúgy, mint a március 15-i évfordulót. A csatát április negyedikén vívja, 2010-ben éppen Tápióbicskén (erről egy korábbi felvételt tudtam beiktatni). Részt vett már a szőregi csatában is, de mivel - mint már céloztam rá - nem kimondottan katonás természetű, polgári ruhát viselt. De milyet! Tollas Kossuth-kalappal, hosszúszárú pipával - paszomántos remekművet!

A békés forradalom emléke előtt március tizenötödikén szülővárosában tisztelgett. Elkísértem a zászlófelvonáshoz, majd Kossuth toborzóbeszédének színhelyére, s követtem az elvonulásban is. Tovább nem volt módom a társaságának örülni, mivel munkát csak az ország boldogabbik, nyugati felében kapott, onnan jár haza, onnan indul csatába, és onnan látogatja a múzeumi gyűjteményeket, mesterszabóságokat, lőteret. Indulnia kellett vissza a multihoz, ahol néhány más dolog mellett önkényesen angol tanulásra is kötelezik. Nehezen tűri. Mert mégis csak önkény! Hallatlan!

Elképesztő műgonddal gyártja és gyártatja le a fegyvereit, a lőszert, készítteti el a ruházat korhű paszományát, önti ki saját kezűleg hozzá a hiteles pitykét. Mindehhez jelentős anyagiakon kívül könyvtárkezelési ismeretek, fegyver- és viselettörténet jártasság kell, ezért a saját szorgalmához és tehetségéhez igényli a muzeológusok támogatását. Nem mindig kapja meg. Pedig tudná viszonozni, tanulni lehetne tőle. Egy leveléből:

Szia Tanár Úr! Apró újságok vannak.

Most voltam a múlt hét végén a Hadtörténeti Intézet márvány termében az idei első hagyományőrző konferencián.

Sok unalmas dologról volt szó (többek között a minősítésekről is). Elvállaltam, hogy elbeszélem a Budán működő mobil fegyvergyár történetét, de nem ez az érdekes, mert ehhez hasonló előadást már sokan csináltak, hanem megpróbáltam rekonstruálni az akkori fegyverkészítési technológiákat.

Mindent kézzel készítettek a kovácsolástól kezdve, a csövek fúrásán, huzagolásán, a fa részek faragásán át, egészen a szerelékek, lakatszerkezetek öntéséig. Főként amerikai és angol irodalmat vettem segítségül, ezek alapján rekonstruáltam, hogy itthon hogyan történhettek ezek a munkafolyamatok. Életemben először jól jött az öt éves céges múltam az angol tanulásával egyetemben. Nem gondoltam volna, hogy valaha is hasznát veszem igen csak szerény angoltudásomnak, de most erre rácáfolt az élet. Majd egy teljes hónapig fordítgattam a könyvekből kiollózott részeket, újságcikkeket. Jól sikerült, de ezt nem azért mondom (írom), hogy magamat fényezzem, inkább, mint tényt állapítom meg. A sikerem első sorban az angol nyelvterületen való járatlanságomnak tulajdonítható.
Bor László puskaműves megígérte, hogy segít nekem egy 1848-'49-ben használatos fegyverreplika elkészítésében. …

S következik a gyártási folyamat leírása. A puskaműves mester nem fog csalódni.

Akiről szó van, szakmája szerint cipész. Az egyetlen volt, akihez rászorult barátom bizalommal fordulhatott: a gyógy-lábbelit pontosan úgy készítette el, ahogyan a használója kérte. A többi szaki? Akár a politikusok: jobban tudják mi kell, mi fáj, hol szorít, mint a kuncsaft. Ám Baji Béla sohasem akart cipész lenni, oda csak beíratták. Azután elektrotechnikával foglalkozott, biztonsági technikát, fegyverismeretet tanult. Meg ami jött. Ha kellett, autó elütötte kutyáját műtötte meg. Saját sérvműtétjekor erről le kellett mondania, de – elhessentve a klinikai mindenhatót – kikövetelte az altatás nélküli operációt, hogy tanulmányozhassa, mit művel rajta az általa megbízott tanársegéd. Meggyőződésem, hogy előbb-utóbb utána tudná csinálni. Mint mindent, ami érdekli. És sok minden érdekli, ha van benne probléma, kutatnivaló!

Végeredményben állva hagyott engem is, akitől a diktatúrákról, forradalmakról s talán tisztességes helytállásról is hallott néhányszor zengeni. Olyan időket éltünk. Akkoriban voltak az első választások - a szavazások helyett. Arra büszke voltam hogy a téma alapos megvitatása után felnőtt tanulóim még a villamoson is faggattak: ugyan, mondjam már el, kikre adom a voksom. De Béla barátom választása megszégyenített.

Baji Béla 10 éves találkozónA temesvári forradalom napjaiban Baji Béla vöröskeresztes segélyszállítmányt pakolt és kísért át a határon Romániába. Nem volt veszélytelen a vállalkozás, fizetés sem járt érte. Akkor csinálta ezt, amikor én, mélyen együtt érezve a felkelőkkel, a vérfürdőt néztem televízión. Az én barátom cselekedett. Van mit tanulni tőle:

Az 1848-as honvédség köszöntésével: Erőt, tisztességet!

Mindannyiunknak.

Utóirat a vörös iszap katasztrófa után, október 13-án érkezett leveléből: "A múlt hétvégén iszapot lapátoltam, takarót osztogattam, meg tusfürdőt, most már ideje, hogy más menjen, hogy én haza mehessek."

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr158265674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

78126 2010.04.08. 22:46:07

Szia Tanár Úr! Gratulálok Bélához!

12635 2010.04.08. 22:47:39

Nagyon szép, mély gondolatokat tartalmazó írás. (nekem is volt gy újságíró barátom, aki akkor ugyanezt tette, A "Bélák" bátor és nagyszívű emberek, Ők nem csak együtt éreznek, Ők cselekszenek...)

70798 2010.04.08. 23:05:02

Atlasz, nagyon jó:)

60145 2010.04.08. 23:17:50

1. Anemone: Köszönöm. Jó pálya ez! 2. Gordius: akkor a magyar hadseregre is büszke voltam, kész volt indulni Romániána - egy kórházvonat. (Egy politikussá lett újságíróról én is tudok.) 3. Toszmegosztis: jó ember. Ember. A héten várom a látogatását. És kösz!

11815 2010.04.09. 05:55:24

Csuda emberek vannak! ... és tanárok! :))

13709 2010.04.09. 06:13:54

kedves Atlasz megrendítő volt...megint... Elolvastam a tanítványod édesapjának történetét....Az a sok miért a fiu szájából......Nem tudom, most mennyi idős, de a levelezés idején 40 volt - ahogy irta - ismét eszembe hozott egy fájó igazságot. Az ember értelmével felfog bármit, ha épelméjű....Viszont az érzelemmel már nem tudja magának megmagyarázni az a hajdanvolt gyerek, hogy miért volt ő árva? Meg a többi miért, ami sok-sok évvel a történtek után is feszíti ezt a rendes embert.. Talán válaszokat vél találni, saját bátor és mindenekelőtt érzelemből indított bizonyítási programjaival? Vagy édesapja példájának erős késztetése az oka ezeknek a tiszteletreméltó cselekedeteknek? Vajon ismeri e édesapját ez az ember..A valódi indítékokat és válaszokat? Hát..bennem is egy csomó kérdés merült fel.... Atlasz...köszönöm

60145 2010.04.09. 06:14:00

5. Texaco Benzin: - és manók nem különben!

60145 2010.04.09. 06:45:43

6. Kedves Valéria! Úgy tűnik, a legfontosabbnak tartott eseményt megőrízte: a tragédiával együtt a helytállást, az önfeláldozást. Hívalkodás nélkül. Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? Mekkora pakkal, miféle iránytűvel? Ez az igazi választás.

115156 2010.04.09. 06:48:35

Kedves Atlasz! Köszönöm, hogy írtál különleges Tanítványodról... és azt, hogy ismét rendszeresen írsz. Soraiddal is tanítasz. Emberséget. Üdvözöllek

60145 2010.04.09. 07:06:07

9. Kedves Vajkaramella, túlbecsülsz. De azért örülök neki. A valóságból, a tapasztaltakból tanulunk, az igaz, hogy szabadságunkban áll válogatni!

13709 2010.04.09. 07:14:21

8-ra ez az igazi választás..irod...igazad van... Meg ez a te választásod is nagyon tetszik nekem, amiben a saját életed hőseivel ismertetsz meg bennünket...:) Van miből merítened ..

12635 2010.04.09. 10:33:33

" a saját életed hősei" - van bennem egy régi gondolat, minden embernek az általa már átélt korszakokban megvannak a maga hősei és ezek a hősök egyáltalán nem is biztos, hogy hasonlítanak a hivatalosan elfogadott hősökhöz, nem pont olyan dolgokat tesznek, amit köznapian hősiességnek ismerünk... és mégis hősök...

60145 2010.04.09. 11:19:08

11. Valéria: azt hiszem, sok kiváló és szeretetre méltó emberrel találkozunk, ha nyitottak tudunk lenni. 12. Gordius: mostanában különösen fontos, amit írtál!

11812 2010.04.14. 12:02:56

Béla rendben van uppsz, megígértem nem írok többet, de köll. Szóval a zén uramnak is van ilyen mániája régi borotvákat, meg bicskákat, késeket restaurál, képzeld! Romániára emlékszem. Vittük a lekvárt, meg a többit mi is. De nem mentünk. Nem is volt kocsink. De ment a tévé, és mindenki más, más rádióadót hallgatott, hátha valahol valami új hírt is hallunk. Istenem, rettenetes volt....

60145 2010.04.14. 12:38:50

14. Kalimpa: azt gondoltam a tévé előtt : részese vagyok a történelemnek, de Béla volt az. Kalimpa, nekem, hál' Istennek, nem ígértél semmit. Te is az a fajta vagy, aki betartod?