Atlasz voltam

Atlasz.

Judit néni

2010. április 13. - Atlasz.

A figyelmeztető jeleket nem vettem észre. Belül nem szólt a csengő az utolsó öt perc előtt.

A magyartanárok közül egyik sem hagyott olyan nyomot bennem, amely az irodalomhoz kötött volna. De volt, aki a műveltségével, más a kedvességével hatott, a technikumban megismert Judit nénire egyik sem volt jellemző.

A Bivalyosban tartott, évtizedekkel későbbi osztálytalálkozón megemlítettem, hogy bizonyos nyelvhasználati szabályok őt idézik fel bennem, általa emlékszem arra, hogy kihangsúlyozni mit lehet és mit nem, de senkin sem láttam, hogy ráismert volna magyartanárunkra. Ha eljátszom az igényes magyar kiejtést karikírozó nyílt, intenzív szájmozgású beszédmódját, nyílván mindenkinek eszébe jut. Feszült izomtónusok uralkodtak arcán és nyakán, valahonnan enyhén a torokból érkezett a máskülönben dallamos hangja. Szürkés-zöld szemével – néha úgy láttam – inkább foglyul ejteni, mint magával ragadni törekedett a figyelmünket. Haja viszonylag rövid és sűrű, erős szálú volt, a frizura pedig, számomra jobb szó híján: sportos. Nem volt ellenszenvesebb, mint a többi, intőt, egyeseket osztogató kollégája, sőt, a számomra kevesebb problémát okozó tantárgya révén jobban viseltem az együtt eltölteni rendelt időt.

Nem ő volt az oka a köztünk megromlott viszonynak. Nála is megtehettem, ahogyan Sárinál is, hogy az osztályban boldogan elvegyülve mégis kiváljak: valahogyan észre vétessem magam. Az csak szokványos kamasz tapintatlanság volt, hogy lecsaptam a ki tudja miből adódott figyelmetlensége okán előhozott szakmai melléfogására: könyvi-tel – magyarázta didaktikusan szótagolva egyik tantárgyunk nevének helyesírását. Eszembe nem jutott, mennyire kínos lehetett számára a kapásból jött, tapintatlan kiigazítás, engem csak az igazság érdekelt, akkoriban szinte mindig. S ugyan miért ne ragadtam volna meg minden alkalmat tekintélyt rombolni?

József Attilára esküdtem, a velem egykorúra, a szegény fiúra, aki a világ árvája volt. Számos versét betéve tudtam, addig olvastam, mormoltam magamban, amíg az enyémek lettek. Verset tanulni? Az övéit nem kellett. Lemásoltam néhányat, feltűnt a nyoma a sajátjaimban is. Pedig a külvárosi peremlét kopár, idegen nyelvezete taszított, mert ami ebből közvetlenül megjelent számomra, az a leggyűlöltebb emberhez tartozott. Vele, anyám apámat követő társával kellett volna ujjat húznom inkább, nem a tanárokkal. Ám az utóbbiakat csak az intézményes tekintély védte, az előbbit pedig …

Mindenütt jó, csak ne legyek otthon – így éltük meg Antal bácsit a húgommal. Ő barlangászni járt Leél-Eössy Sándor csapatában, én délutánonként és hét végén a vizesekhez, de ha a saját iskolámban magyar óra alatt önkénteseket jöttek toborozni árvízvédelmi lapátolásra, rögtön feliratkoztam oda is: - Varga, cé zé ipszilonnal! – Mars ki! – üvöltött rám a négyszemű hatalom. Így a folyosón kellett agyalnom, hogy a különben nem kedvelt becenévre valóban összejön a betűsor: czyla. Ami azt illeti, elég sokba került az nekem…

Nagy volt bennem a rendetlenség. A figyelmeztető jeleket nem vettem észre. Belül nem szólt a csengő az utolsó öt perc előtt. Ha mégis felharsan: megvadít jobban. Most már látom: végig az én stratégiám volt kiprovokálni az elkerülhetetlent, mindig a kényszerűen érkező a csapások elébe menni,  s aztán valahogy túljutni rajtuk. Mindez nem akarattal, hanem inkább velem történt. Az egyéniség, a biztonság, az otthon keresése a vélt vagy vágyott belső értékeim erőterében, kifelé azonban kamasz-viharokban zajlott le.

A jó ég tudja, miről dallott egész órán Judit néni azon a napon, amelyen az első vagy a második óra utolsó öt percében átadta a szót. Aznap reggel is rádióra ébredtem: Anyu bejött, kedvesen szólt, mint mindig, majd a lassan bemelegedő csöves rádiót leghangosabbra tekerve elmenekült. Állítólagos iszonyú káromkodásaimat úszta meg ezzel. Mikor magamhoz tértem, a készülék szállította a napi tűnődni és ünnepelni valót: nőnap, gyermeknap, Tyereskovát fellőtték, Kennedyt le, ma van a vándorméhészek napja, ilyesmit. December harmadikán ugyanígy történt minden. Judit néninek József Attiláról kellett volna évfordulósan megemlékeznie, arról a hajnalról, amelyen a tehervonat összedarálta őt. Fekete-fehér grafikáimon, amelyet vagy róla, vagy magamról rajzoltam, a párhuzamosok szabályszerűségével mozdony zihált felém, lámpásai úgy vonzották a két szemem, mint a nyári konyhában tárolt sűrű folyékony nikotin, a véletlen megtalált, különleges okkerszín vízhatlan papírba és rongyokba csomagolt pisztoly. Gyönyört kereső szenvedéllyel bújtam el velük. Ha a lüktetés elhalkult, üresen tátongott a zenekari árok, a karmester nem talált dallamot az érzéseknek.

A tanári gesztus: Szólna valaki röviden róla? – nálam biztosra ment. Számosan képesek lehettünk volna József Attiláról a szokásost elmondani. Mert a mosónők korán halnak, és Mondd, mit érlel…, de nekem mi közöm ehhez?! Iszonyat lett volna leckeként felmondani az én József Attilámat! Így aztán emlékbeszédem a magyar óra függelékeként megvalósult rögtönzés méltatlanságát, a költő árvaságához illő óravégi öt perc szégyenét emelte ki.

Judit néninek ekkor nem volt ideje visszaütni. Az első tanév végén megelégedhettem magyarból kettessel, miközben szükség esetén az ötösért felelőknek súgtam. Magamutogatásból persze, dehogyis tankönyvből! Füzetet meg alig használtunk, például a francia házi feladatokat gyakran a drága lányok írták meg tanítás előtt, esetleg szünetben. De nem csak ezért szerettük őket.

Sokat sutyorogtam Rosenthal Jutkával. Szép, fekete lány volt, ívelt szemöldök, vékony szálú sűrű haj, egészen pici szeplők, nem túl magas – szerencsére –, bár inkább havernak véltük egymást, de mégis… Kolozsvárról települtek át, ami nem akadályozta abban, hogy a román nyelv szépségéért rajongjon, midőn marosvásárhelyi levelező-barátom címét, az engem taszító Piata Trandafirilort kóstolgatta. No persze belekóstolt Tamásba is, aki alighanem az osztály legjobb megjelenésű fickója volt. Egy igazi, mindent bele házibulin, amely után nem folytatódott semmi! Jutka összetört lelkét a magam bumfordi eszközeivel nem igen tudtam volna pátyolgatni, csupán a gyóntatószék funkció működött, pedig olyanban egyikünk sem szerezhetett tapasztalatot.

Azt, hogy a két Judit, Kopácsiné és a pajtásom között más, sokkal erősebb kapcsolat is létezhet, mint a névazonosság, nem is gyanítottam. Lehet, hogy a magyar órai főhatalom emiatt nézte el, hogy félszavak, és egészen apró cédulák jöttek-mentek Jutka és én közöttem. Abban biztos vagyok, hogy nem tekinthette egészen helyénvalónak a mi barátságunkat Rosenthal Judittal. Már nem jártunk egy osztályba, amikor Jutka a családja deportálásáról mesélt…

Cédulákat írtam másnak is, másfeléket. Amolyan Jurányi utcai Cyranoként megrendelésre faragtam verset, lánynak küldendőt. – Mekkora legyen, kérlek? Két szakasz vagy négy? Négy sorosakból jó lesz? És a következő szünetre megvolt, gyakran előtte is, óra alatt. Egyet sem vettem fel összes műveim közé, hiszen nem én voltam a tulaj. Azonban Judit nénit ez nem érdekelte. Épp Orbán Gabihoz dallottam Ludaicsék megrendelésére, midőn felharsant:

– Mit ír maga? Hozza ki! –

Hogy mi van? – lepődtem meg. De újra szólt, sőt: most már kiáltott:

– Hozza ki, amit írt! Nem hallja! Azonnal hozza ki! Álljon fel!

Persze, felálltam, s bámultam megdöbbenve, kezemben markolászva a papírt, ő meg már visított, magán kívül.

– Hozza ki! Tegye ide az asztalra!

Feladtam a passzív rezisztenciát. Előre indultam a Sárinak feltűnt tohonya léptekkel, összetéptem a cetlimet apró darabokra, majd letettem a kicsiny papírkupacot a dobogóval megemelt tanári asztal sarkára, szó nélkül, szemtelenül, a szemébe nézve.

– Takarodjon ki az osztályból! – süvítette fehér dühében.

Kitakarodtam.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1008266088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12635 2010.04.13. 17:53:33

Az írás élvezetes. Olyan jól írsz róla, hogy néha nehéz eldönteni szeretted vagy utáltad a Jurányit. (Kamaszkori önmagad pedig bizonyos pontokon nagyon hasonlít a 16 éves, gimnazista fiamra. Előfordult már, hogy helyreigazította a történelem és a matek tanárt is, mert nem gondolkozik előtte, csak mondja. Ami viszont szomorú, sajnos a gyereknek van igaza, csak egy tanár (tisztelet a kivételnek) képtelen elismerni a tévedését és onnantól bünteti a bátor diákot...)

13709 2010.04.13. 17:54:11

kedves Atlasz, élvezetes beszámolódból kiemelek egy mondatot...vagy kettő?....."engem csak az igazság érdekelt, akkoriban szinte mindig. S ugyan miért ne ragadtam volna meg minden alkalmat tekintélyt rombolni?..." Szerintem van, aki nem növi ezt a számomra is oly ismerős - főleg kamaszkori - a felnőttek szerint "kekeckedésnek" ítélt igazságkeresést. Talán a saját bizonytalanságunkat is rejtettük ezáltal, nem? Nemcsak a tekintélyrombolás lehetett? Bár nem egyforma volt a motiváció, gondolom.. Nem tudom jól emlékezem-e, de mintha még nem olvastam volna verseidet itt? Vagy tévedek? Atlasz, lebilincselő volt az irásod..köszönöm az élményt :)

60145 2010.04.13. 18:48:54

1. Gordius: remélem, ki fog derülni, hogy a dolgok számomra sem egyszínűek. Amit feltettem, azon is látok némi igazítani valót.

60145 2010.04.13. 18:57:10

2. Kedves Valéria, nagy örömömre túlértékelsz. (De lehet egy bloggert túlértékelni?!) Minden felvetésed helytálló. A motívációk, ha egyáltalán felfedhetők, érdekesebbek, mint a történés. Itteni valakire céloztál volna a ki nem nőtt igazságkeresés említésével? Van, aki megtalálta :-) Egy kommentelő nevére rímelő két szakaszt beillesztettem egy nem rég rekonstruált versből.

13709 2010.04.13. 19:34:33

4. Ne szerénykedj :))) Atlasz,...egyébként én igy érzem, ahogy irtam....szerintem nagyszerüen irsz...ez a véleményem...kész :))) De komolyan..főleg utólag érdekes elemezni a motivációinkat, nem? Ha van merszünk...(itt most magamról elmélkedem,természetesen) az idő állitólag megváltoztatja a rálátásunkat a történtekre...Meg rostál is az emlékezet...néha szerencsére...néha meg nem :) Azt hiszem több ember is igy érezheti itt is, másutt is..ha őszinte, hogy állandó és megátalkodott igazságkeresése - precizség és következetesség igénye - nem egy esetben bizonytalanságból fakad...Na, erről ennyit... Szivesen megismerkednék verseiddel...vagy legalábbis néhánnyal...:))) Ha egyszer meggondolnád... üdvözöllek

60145 2010.04.13. 19:44:59

5. Valéria: az ember biztonságra vágyik. Ki így, ki úgy, hogy maga próbál csalni. (!) Szerintem.

78126 2010.04.13. 19:54:51

Megrendítő vallomás. Ilyen szótlan döbbenetet csak Nyicánál szoktam átélni.

60145 2010.04.13. 20:05:33

7. Anemone: ez a Te érzékenységedből fakad! Örülök, hogy nálam! S Nyicánál olvasott módon: várj, a történet tartogat még meglepetést.

70798 2010.04.13. 20:17:19

ez nagyon jó volt galasz:))

60145 2010.04.13. 20:22:54

10. Toszmegosztis: kicsit mélyebbre merészkedtem...

13005 2010.04.13. 20:28:52

Hallom a visszhangot magamban, szellemidézés volt ez a javából kedves Atlasz, remekül megírva!

60145 2010.04.13. 20:44:01

12. Kedves Georgia: örülök a visszhangnak, köszönöm! Anton: így megy ez...

70798 2010.04.13. 20:44:16

többször merészkedj mélyebbre:)

60145 2010.04.13. 20:56:11

14. Toszmegosztis: Rendben, igyekszem növelni a mélységet, ügyelni az áramlatokra, és a mostaninál rövidebbre venni a merülési időt!

78126 2010.04.13. 21:08:10

DE nem ám! Nézd, mindenki más is hasonlóan érzi, amit én. Az jó lesz, ha nem hagysz a sűrűjében magamra, mert szeretem a meséket, amelyek jól végződnek!! :))

13709 2010.04.13. 21:09:09

6-ra Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül...... apropó...a tekintély biztonsága elég ehhez?Mert sokan gondolják ezt a "támadva-védekezve, de előbb-utóbb " én is tekintélyes lehetek....taktikát ..... Szerinted?

70798 2010.04.13. 21:12:17

kész szakember vagy Atlasz:)) nincs baj a merülési idővel:))

13066 2010.04.13. 21:18:18

most elakadt a szavam, akárcsak Anemone-nak......

13709 2010.04.13. 21:23:01

15-re szerintem az idővel semmi gond:))))

60145 2010.04.13. 21:27:23

17. Valéria, a tekintély - nagy téma. Magát a szót, fogalmat nem száműzöm, de szerintem az elfogadás, a megbecsűlés ad biztonságot kivülről. De ki így, ki úgy... Örülök, hogy rá rezdültél a Kései siratóra. Pedig nem segítettem a kurzíválással, mint a harmadik bekezdésben...

12635 2010.04.13. 21:44:50

"Kit anya szült, az mind csalódik végül, vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni. Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül, ebbe fog belehalni." mikor megláttam én is folytatni akartam, de Valéria megelőzött... 12 éven át volt ez a verstöredék az arspoétikám... többféle okból is... kemény és fájdalmas bejegyzés lehetne...

41585 2010.04.13. 21:48:17

szia Atlasz, tetszett nagyon. Az elejen meg bizonytalankodtam, hogy csak nem Kesz a leltar reszletet latok? -kesobb mar nem volt kerdes:-)

11815 2010.04.13. 22:02:26

Belül mozdul. Nem csak olvasom. Fiatalodtam 35 évet, míg tartott a varázs. :))

60145 2010.04.13. 22:03:43

19. Doremi: és akkor zenét, minékünk, csak zenét! De a muzsikus Te vagy! - Köszönöm!

60145 2010.04.13. 22:06:11

22. Gordius: biztosan a tiéd pontos! Ahogy a bejegyzésben írtam: nagyon belém keveredett.

60145 2010.04.13. 22:07:06

23. Althea: ezek szerint itt van köztünk a költészet mindennapja... A bejegyzés harmadik bekezdése megpendítette a Te versedet is.

Camaxtli 2010.04.13. 22:09:15

Nácit töröltem

Chup-Kamui 2010.04.13. 22:10:11

Nácit töröltem

60145 2010.04.13. 22:11:50

24. Babett, bár sikerülne még...

12635 2010.04.13. 22:47:41

Atlasz, nem a pontosság miatt tettem fel, az eszembe se jutott, a tartalma miatt... ez nekem nagyon szíven találó...

60145 2010.04.14. 00:15:16

32. De Gordius!?

12635 2010.04.14. 09:33:03

maga a vers két szülőmre kétféleképpen emlékeztet... aztán az arspoétika, a fél versszak... életem 12 évét öleli át... szinte naponta tettem fel a kérdést: küzdeni vagy kibékülni... de ha átmenetileg meg is békélek a sorssal, inkább küzdő típus vagyok... ebben az írásodban és a hozzászólásokban is minimum 2 - 3 írásra inspiráció benne van, csak nálam... aztán pl. lásd Valériát...

11815 2010.04.14. 10:29:02

30: akkor csínján bánj a szavakkal, mert még 35 év eltüntet! :)))

2elkedo 2010.04.14. 10:30:50

Gratulalok monsieur pince-sans-rire, Varga cezeipszilonnal.

60145 2010.04.14. 10:33:59

33. Gordius: a költemény: megpendült húr, a dallam bennünk keletkezik, a cselló így, a gitár meg másként szól, néha összejön egy kis kamarazene.

60145 2010.04.14. 10:40:28

34. Texaco Benzin (Babett): "míg tartott a varázs. :))" - máskülönben valóban esküdöződne jóval több, mint 12szer tizenkét blogger, s többszörös blogfogytiglanra és kitörlésre ítélnének engem!

60145 2010.04.14. 10:52:17

35. 2elkedo: Cette expression est encline! Je dis le merci pour cela heureusement á Vous!

11812 2010.04.14. 11:39:07

Most határoztam el, hogy végigolvaslak, sokáig nem volt időm. de ha kicsit csinálok magamnak, azt veled töltöm el. köszönöm

60145 2010.04.14. 12:46:33

39. Kalimpa: csak azt írhatom, amit mindenki írna: :-))) Az ismert szólással előre is mentegetem magam: mindenki a válogatott műveit szeretné megírni. Nekem sem sikerült. Mentségem: nem olyan sok ez, mint a termékenyebbeké, bátrabbaké, ide például ezt megelőzően januárban írtam.

78126 2010.04.14. 13:48:29

Bánatomra, bánatunkra!!

13066 2010.04.14. 13:52:48

csak visszajöttem, no szóval egy-két rész ismerős számomra, hiszen bármilyen hihetetlen én sem voltam papírmasni a kamaszkorok idején. Az a mérhetetlen dac, feleselés amit időnként a szemtelenségig fokoztam, s a számomra valós vagy vélt igazság fennen hirdetése. Pedig csak annyit szerettem volna, hogy figyeljenek rám is..... Megtaláltam szerintem az ideillő filmet, és a hozzátartozó zenét remélem Neked is tetszik, nekem nagy kedvencem volt kamaszkorom idején: http://www.youtube.com/watch?v=NMsOzELXraQ&feature=related

13709 2010.04.14. 14:22:57

40-re kedves Atlasz,,, remélem szabad utat adsz magadnak (mint irod a bátrabbak többet), mi pedig sok-sok tanulsággal és kellemes nosztalgiákkal leszünk gazdagabbak..meg örök igazságokat könyvelhetünk el újra és újra... kell ez..hidd el :))) üdv.

34417 2010.04.14. 14:24:16

dallani...be szép szó is ez! ugyan, hányan ismerik még?

60145 2010.04.14. 15:13:09

42. Doremi: Így van! Ez az a zene! Mindkettő! Remélem, sokan rákattintanak! Látványnak pedig A Zabriskie Point záró képsora, amely miatt egymás után háromszor mentem moziba. A Megáll az idő utolsó jelenetéről pedig: azt a szilvesztert a helyőrségi fogdában töltöttem...

60145 2010.04.14. 15:16:00

43. Kedves Valéria, teszek veszek majd... Örülök, hogy ezúttal nálam is összejött a jó társaság. Remélem, Doreminél már Te is kattinthattál!

60145 2010.04.14. 15:21:29

44. Harunalrasid: a szokatlan környezetben szerintem érdemes megtartani, hiszen a hangulatára, s talán egy kicsit az iróniára rá lehet érezni. Ennyi elég. Örölök, hogy neked is tetszett!

60145 2010.04.14. 19:25:51

16. Anemone: Nem mese ez, gyermek! Csak egy kicsit... De szívesen mondom, színesen is, fehéren feketén is, ahogy kitelik tőlem... de ne hökkents meg ilyesmivel: 41. Tudod, lányos zavaromban a sarokba húzódom és betakarózom a fülemmel...

60145 2010.04.14. 20:57:49

49. Évalajos: :-)

60145 2010.04.15. 10:00:23

52. Kedves Pettra, felvidítottál, hiszen nemcsak, hogy fent van még a bejegyzés - a sok éljen a párt, haljon a párt, a tied, a tiedbe, anyád! a te anyád másfélfogú között -, de jó tudni, hogy van, aki olvassa, és Neked tetszik! Köszönöm!