Atlasz voltam

Atlasz.

Ének harangszóban, pénteken

2010. április 23. - Atlasz.

Verbőczy Antal emlékezete

Verbőczy Antal emlékezete

Verseket, leveleket olvasok, tíz évvel a költő halála után. A költő, Verbőczy Antal a barátom volt.

Olvasom, hogy az „és” a hetvenes-nyolcvanas évtized nagy veszteségei, Déry Tibor, Hajnóczy Péter, Zelk Zoltán mellé sorolta, hogy Bella István szerint túl bölcs, túl okos, túl ártatlan volt, hogy az Új Írás éves számvetésében felvetették: kötete sorai olvastán bizonyosan gondolnak Verbőczy Antal nemzedéktársai arra: nem tisztességes tovább a játék: hogy haladjanak tovább a pályájukon, ha a közülük való nagy tehetségű társ nem írhat tovább? Újraolvasom Nagy Gáspár búcsúztatóját, László Gyula megemlékezését az Élet és Irodalom 1982. augusztus 1-jei számában, majd Kormos Istvánnak Verbőczy három sorban írt antológia-önéletrajzához írott kiegészítését: „Egy rekedt fiatalember… Nem öltözteti szép szavakba a verset, mert hétköznapokon vonul át velük, magában, tehetséges társak közt is magában. De odaér verseivel, ahová akar.

Megjelent az Első ének. A magunk kenyerén, de az Alsóvárosi Főiskola rajz tanszékén már elfogytak ekkor a Tandi-klub napjai, így a töri tanszékre, Nagy Pista tanár úr tanszékére hívtuk meg a pesti „gamin”-t, talán épp az egy félévre kicsapott Hunyadi Mátyás döbbenetes grafikai kiállítása után (Róla Temesi a Por leglíraibb címszavát írta): mi, az Eper és vér nézői, a Zabriskie Point vagy Jancsó nézői – vitatói, Lengyelt-jártak, Kerouac-, Salinger-olvasók. Hatvannyolc után, „bevonult” egykori osztálytárs temetése után, a párizsi napokat követve (Légy realista: kívánd a lehetetlent!), miközben dörögtek az Apokalipszis helikopterei ott távol, Vietnamban. Hallgattuk Verbőczyt, s tudtuk: értünk is szól a harang. A pénteki is…

Úgy írt, „mintha recitálni is tudó gitárosnak szánta volna.” Eszköztelen városi köznyelven dudorászott, ám néha briliáns szójátékokra, tökéletes dalokra, hibátlan ritmusokra szabadságolta önmagát a „Taigetoszt bliccelő csecsszopó csecsemő.” Viszolygott magyar Corsová, Dylanné válni, szemérmes sorai az élet szerelmét, a gyermekek szerelmét egyemberes, tehát mindenségnyi tragédiák rettenetét félték. A tizedik történet – ha Újszeged felől jövünk – a szerelemről, az emberről, a meg nem születettről beszél. Mintha Zefirelli Rómeó és Júlia filmjében a harmadik halt volna meg. Érte szól az Ének harangszóban, pénteken. És értem, tiértetek. (Az apa az elektrosokk kis-halál sorozatával fizetett, mert menteni képtelen volt. De felejtsd el mindezt, olvasó, a költő maga kér rá:

„Légy tapintatos

csak messziről ints felénk”

Két csengetés között a tanár mindenkori szabadságával élve néha Illyést, Kányádit olvastam, olyan verseket, amelyek mostanában kerülnek kötetek, tankönyvek, szöveggyűjtemények lapjaira. Hiszem, hogy nem hiába cselekedtem, ha ebben nem hinnék, rég otthagytam volna a katedrát, ahová épp Verbőczy és talán épp ezért parancsolt valamiféle literátori léhűtőállásból. Az ilyennek utálatosságáról Németh László mondott legtöbbet, vonzásáról pedig – rettenetes iskoláink miatt is – a mindenkori végzős bölcsészek szónokolhatnának.

Még tanárjelöltként provokáltam a nagy provót: mily csodálatos lehet a kiadókban, szerkesztőségekben újságíróbüfében „megnyilatkozni”, „megvalósulni”, mondogatni oda-vissza: ez nagy vers, öregem, mi több: fontos, antológia-darab; azután szépen besöpörni a viszonzást, adni és kapni, megistenülni kölcsönösségi alapon. De mi közöm nekem ehhez? Mi köze hozzátok az olvasónak? Magatoknak írtok a magatok nyelvén, amit nyílván magatok sem mindig értetek, de ezzel simogatjátok egymást a pesti Hungária mélyvizében, miközben a „Helikon” füstfelhőibe burkolózva fel-fel kacsintotok az Olümposz helytartói székeihez. Verbőczy egy névvel válaszolt, s pár hónap múlva jött Szegedre is Nagy László Berek Katival, Czine Mihállyal. Aki hallgatta őket, hallja őket. Azt is, amit a költő a versek érvényességéről mondott: a költemények megteremtik saját érvényességüket.

Nos, ha nagyon közel éreztem magamhoz, nemzedékemhez a rám bízott kovács, bádogos, központifűtés-szerelő tanulókat, akkor Verbőczyt olvastam az Első énekből, A magunk kenyerénből, vagy a Kereszt-levél... posztumusz kötetéből. Bevallom – én is szemérmes vagyok –, hogy magam helyett, magunk helyett olvastam ilyenkor, ha azt kívántam, hogy ember emberhez szóljon. S ahogyan Kormos jósolta: Verbőczy Antal odaért, ahová akart: Alig-bajszos kölyök fiaim köteteket kértek, hogy lemásolhassák Verbőczy prózai, dísztelen, rekedtes verseit… Nemcsak azért, mert akkor is, most is alig akad hozzáférhető példány, hanem hogy maguk, a saját kezükkel vehessék birtokba. Verbőczy megérkezett.

De tíz esztendeje nincs köztünk.

Megjelent a Szeged 1992. augusztusi számában.

 

Ének harangszóban, pénteken

1.

és ötre jön

és hét után

és spárgára kötött

álmokat vonszol

hogy holtomiglan

hogy holtodiglan

hogy ásó kapa

nagyharang


2.

júliusban és pénteken

hal meg minden szerelem

két virág a melleden

júliusban és pénteken

semmi semmi nem marad

Anyám véres lepedőt mos

semmi semmi nem marad

ma lenne három hónapos


A tizedik történet


a töltés mellett Új-Szegedről jövünk

a parton Salinger kődarabokkal

karcol a homokba valamit

aztán a Tisza-hídnál beér a Június

s egy hülye kis dalt dudorászva

átjön velünk a hídon

egyik kezemmel átölellek

és ügyetlen mozdulatokkal magyarázom

különös ismertetőjelem

(ha arra jársz és megpillantod:

a töltés mellett Új-Szegedről jövünk

a parton Salinger valamit

kődarabokkal karcol a homokba

ha arra jársz és megpillantod

a Tisza-hídnál beér a Június

s egy hülye kis dalt dudorászva

átmegy velünk a hídon

ha arra jársz és megpillantod

egyik kezemmel átölellek

s ügyetlen mozdulatokkal magyarázok


légy tapintatos

csak messziről ints felénk)


Kövek

Hol a visszatérő álomrepülések,

a könnyen fölröppenő kamasz

méltóságteljes szárnycsapása

lombkoronák fölötti koki a

gravitációnak, hol?

S ha kedvem suttyanna az ujjhegyre

földetérés, hová?


Van föld, barázdálható, vagy

arcom az, a lényegig soványodott?

Kidobtam minden homokzsákot.

Hová szöknék? Kövek?


A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr18266094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11692 2010.04.23. 20:16:14

szép szöveg, szomorú...

60145 2010.04.23. 21:00:36

Szép versek. Úgy gondoltam, hogy ha valakinek felkeltettem az érdeklődését az előző két bejegyzéssel, akkor ezt is most kell feltennem. Ugye érdemes volt?

13709 2010.04.23. 21:10:27

kedves Atlasz.... érdemes volt... üdvözöllek

11815 2010.04.23. 21:23:42

Igen, érdemes! Nagyon szépek!

12635 2010.04.23. 21:41:22

de mennyire, hogy érdemes volt! lehet valahol több versét olvasni?

60145 2010.04.23. 22:12:57

5. Gordius: Wikipédia, a szövegben említett három kötet, és a mesék.

78126 2010.04.23. 22:24:10

Telibe talált: "csak messziről intek felétek" - tapintatból. Verbőczy megérkezett!

60145 2010.04.24. 06:45:14

Valéria, Texaco Benzin, Anemone: örülök az "intelemnek". Jó volna Verbőczyt ismét kiadni.

16331 2010.04.24. 12:35:30

Nem sok időt adott neki az élet. Szép ez a pár sor. A szegedi Tisza híd? Számomra különös hangulata van, pedig az életben egyszer sétáltam át rajta, de fülig szerelmesen, az már elmúlt, az emlék megmaradt...:)

60145 2010.04.24. 13:12:36

Az életben egyszer - ez mindannyiunknak kijár. És megmarad, mint a barátság.

ossian 2010.04.24. 17:54:29

Ne felejtsük el őket Atlasz!!! Nagyon jó, hogy emlékeztetsz Werbőczyre, aki nagyon jó költő volt!!! Én tudom, hogy az volt, bár a műfajt nem művelem. Másnak kell helyettem verset írni. "Anyám véres lepedőt mos semmi semmi nem marad ma lenne három hónapos" És ne felejtsük el Petri Csathót (13 éve halt meg 50 évesen), és Baka Pistát sem (még régebben, a drága barát). Kötelező magyar költősors?

60145 2010.04.24. 18:37:39

11. Ossian: Baka Pistával sokan törődnek Szegeden, Szeged legjelentősebb költőjének tartom. Ezt az írásomat ő szerkesztette be a Szegedbe. Az utolsó vers ott csonka maradt, itt egész. Verbőczy egyike volt azon barátaimnak, akiket egy férfi egyik kezének ujjain összeszámolhat. Nagyon ráéreztél az ő drámájára az idézettel, arra, hogy az élet mindenek felettiségét élte meg.

11242 2010.04.24. 19:15:11

Annó, Vele és Bellával, a már szintén halott,s tán már elfelejtett, Demény Ottóval, sokat presszóztunk, kuncsorogtunk szerkesztőségekben, "portékáinkat" árulva. És Gál Pista Írószövetségi ifi csapatába jártunk...

60145 2010.04.24. 19:47:38

13. Palya: Bella István pár jó versét eltettem, Gálról nem kell mondanom semmit, Demény pedig az volt, aki az IM-nél - ahova az ún. társadalmi szerkesztőbizottság révén bejáratos voltam - fogadott bennünket. Aztán megjelentek a versei. A focit, a Vasas-pályát elkerültem.

70798 2010.04.25. 20:46:27

Atlasz, élvezettel olvastam:)

60145 2010.04.26. 07:26:51

15. Toszmegosztis: Verbőczyről még írni kell.

15138 2010.04.27. 12:44:14

Kedves Atlasz, csak röviden végigszaladtam az utolsó négy írásodon: csak annyit fogtam, hogy vissza kell még jönnöm. Nagy ritkaságokról írsz. :)

60145 2010.04.27. 14:27:13

17. Kedves Nefelejcs: örülök, ha nefelejtsz! Megvárlak. Az utóbbi háromhoz még lenne folytatás. Bármily valószínűtlen, mégis remélem, egyszer újra kiadják a kötetét is!