Atlasz voltam

Atlasz.

Na nehogy má'!

2010. május 03. - Atlasz.

Gondolják, hogy a főnökük irgalmazni fog nekik?

Két évig dolgoztam Művese osztályon. Igaz, a mondat ebben a formában és egészében, valamint objektíve és az ellentmondások valamint az ellentétek kibontásának elvárható szintetizáló követelménye szerint dialektikusan értelmezendő konkrét realitásában nem teljesen felel meg a  helyzetnek, mert itt inkább csak munkahelyem volt, meg beosztásom, továbbá egy jótevő főnököm: Büszke elvtárs. A Művese osztály apparátusi idiómát idéz, a  tanács eme részlege hivatalosan tekintélyesebb és egyre hosszabbodó nevet viselt (Városi Oktatási-, Művelődési- és Sportosztály), amelynek súlyát a terpeszkedő elnevezés épp úgy növelte, mint a munkatársi névsor gyarapodása. Ez utóbbi folyományaként kerültem ide én is. A kisvárosi főhivatalban, mint minden másikban azóta is, Parkinson törvényei érvényesültek a növekedésre vonatkozóan épp úgy, mint főkutya-alkutya viszonylatokat tekintve. Itteni bukásom például épp azzal kezdődött, hogy – nem lévén benn Büszke elvtárs –, egyetlen értelmes, hasznos munkámról pár mondatos tájékoztatást adtam egy hírt áhító újságírónak. Én magam. A Török Szultán stílusában szólva: Sajátúlag.

Na nehogy má’!

A kisváros két iskolája közül az egyikben országos ágazati szintű pályadíjat nyert a könyvtáros. Más dolgunk alig akadt, mint hivatalos közlönyöket, szakfolyóiratokat olvasni, ezért erről is tudomást szereztünk. Volt közvetlen napi, mondhatni: családi kapcsolat is az intézmények és a szakigazgatási szerv között, de a közlöny, az közlöny, közleményére a hivatalnak reagálnia kell. Ment is az üdvözlő dísztávirat két utcával odébb, magam meg azt éreztem: igazán jó helyre kerültem, itt becsülik azt, aki dolgozik; aki kiválik, azt elismerik, ha teljesít. Szívet melengető volt ezzel az értékrenddel azonosulni! Ámbár ha ugyanez a könyvtáros valami új dolgot kezdeményezett helyben és a saját szakterületén, akkor a reakció, minden egyéb részlettől eltekintve:

Na nehogy má’!

Így aztán én kaptam meg azt a feladatot, amelyet korábban az általam személyesen nem ismert kolléganő szeretett volna megvalósítani. Olvasótábort kellett szervezni. Mit kellett! Szervezhettem! Volt rá pénz, paripa, fegyver. Kedvem szerint alakíthattam a programot, hívhattam vendégelőadókat, tánckart, zenekart, de a hazai, a városi táboroztató csapat kiválasztásában szabadságom csak formálisan érvényesült. Kezdettől a hivatali szűrőn keresztül tájékozódtam mindenkiről, akivel kapcsolatunk lehetett. Különféle verbális és nonverbális közlések befolyásoltak, hogy ki kedveltebb és ki kevésbé kedvelt a könyvtárosok, pedagógusok, művészek közül. Büszke elvtárs csak testbeszéddel jelzett, a kollégáim segítettek dekódolni az „elvárásokat”. Nincs rá okom, hogy utólag, akár névtelenül is személyükben megbántsam az egykori kiválasztottakat, a főnököm által is elismert jó szakembereket, a főnök feleségét és a feleségem főnökét. Máig szégyellem azonban, hogy nem bátorkodtam meghívni a táborba az akkor már országosan ismert kórusvezetőt, a megye-szerte sikeres tűzzománc-művészt, a meglehetősen szuverén, jelentős művészet-pedagógiai nevelőmunkát végző grafikust. A díjnyertes könyvtárosnő neve fel sem merült.

Na nehogy má’!

Úgy éreztem, tartozom azzal a Művese osztálynak, a szimpatikus főnökömnek mint magánembernek is, hogy az egyetlen szűrőt, amely a tábor előkészítését indirekt módon befolyásolta, figyelembe vegyem. Hivatalnokká történt átváltozásom mégsem sikerült, igyekezetem nem volt elegendő. Az apparátusi értékrend és az enyém sehogy se egyezett.Zebegéy Szőnyi Bár a tábor igen változatos programja megvalósult, a gyerekekkel együtt – Büszke elvtárs számára addig hallatlan módon – énekelve utaztunk hazáig, alkotásainkból kis kiállítást is rendeztünk, mégis megbuktam. Ugyan a városi lapnak immár nem nyilatkoztam, a táborról ellenben megállapította a főnököm, hogy nagyon hideg volt az idő, az asszonyok fáztak. Nem elég udvariasan prezentáltam a kávét a főnököm feleségének és a feleségem főnökének. Elköltöttem és elszámoltam azt a pénzt, amelyet az adományozók a táborra szántak. A Művese osztályon tehát nem maradhattam tovább.

Na nehogy má’!

Erre emlékezve azon tűnődöm, hogy vajon, a magyar oktatási rendszerben miféle értékrend érvényesül? Folyamatosan érkezik a legújabb pedagógus-elbocsátási hullám. Ugyan kik fognak megmaradni az iskolákban? Kiknek nem fognak felmondani? Annak a lelkéből szép tanítónőnek, aki – csak úgy magától – volt bátor két gyönyörű olvasókönyvet is közreadni? Annak a szaktudományát egyetemi szinten is művelő középiskolai tanárnak, aki több katalóguscédulával van jelen a könyvtárban, mint ahányszor oda az igazgatója valaha is betette a lábát? Vagy lesz biztos az állása, annak, aki nem saját könyvekkel, de azzal tűnik ki, hogy van egyénisége, felkészültségéből eredő tartása, vannak önerőből elért eredményei, s akit a fiatalok mindig megtalálnak, hogy tanítványai lehessenek? Az ilyen embereket nem nehéz az iskolákban felismerni. Gondolják, hogy a munkaadó irgalmazni fog nekik?

Na nehogy má’!

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr208265678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

34417 2010.05.03. 16:29:40

majd jól kitalálnak valami agyament alkalmassági vizsgát, pszichológiai teszttel megspékelve, így a főnök nyugodtan széttárhatja majd a kezért: tudod, kollégám, én nagyon szívesen, dehát, látod, ezek ott, a minisztériumban...

60145 2010.05.03. 16:37:05

1. Harunalrasid : Lám, korszerűen is lehetséges, szerinted is!

69910 2010.05.03. 16:53:19

Atlasz! Az ember szubjektív lény. De a főnökök, mindig megengedhetik maguknak, -- rang szerint -- hogy szubjektívebbek legyenek, beosztottaiknál. Kerüld őket, -- ha tudod. Egyébként gratulálok a 44, 35 és a 22 szavas mondataidhoz. Százados.

95527 2010.05.03. 17:07:01

Szakmaiság, hivatástudat, elkötelezettség, becsület, ezek kihaló dolgok, nem számítanak. Most olvastam valahol, hogy Magyar Hirlapból idézett cikk volt az egyik érettségi tétel. Lesz még lejebb is, illetve a Hiszekegy és társai jőnek.

60145 2010.05.03. 17:10:03

3. szazados90 : A kérdés az, hogy a társadalom megengedheti-e magának a kontraszelektív döntéseket? Örülök, hogy le tudtad küzdeni a mondataimat!

60145 2010.05.03. 17:13:04

4. Paplanyos : amelyik rendszer a saját, vallott értékrendje ellen dolgozik, az felszámolja magát.

69910 2010.05.03. 17:52:06

5 re - Atlasz. Eszköz kérdése. A főnököknek, a hatalomnak rendelkezésre állnak az eszközök, hatalmuk megtartására. A beosztottaknak, a népnek, nem, vagy alig. Ráadásul, ma már az agymosás, iparág. Ami szintén egyfajta eszköz. Ami a megjegyzésemet illeti a mondathosszt illetően, az csak tréfa volt. Vedd annak, ne szurkának. Százados.

60145 2010.05.03. 18:16:52

7. szazados90 A tréfán csak ront, ha túlreagálják. A hatalom és a funckió (szaktudás) együtt kell létezzenek, egyik sem nélkülözhető, és egyik sem öncél.

13066 2010.05.03. 18:18:00

6-ra ez így igaz, de ki mondja meg, hogy mi az értékes és mi nem, míg számomra pl:Faludy értéket képvisel, addig más betiltatná a verseit http://www.youtube.com/watch?v=ghANkWNG-r4&feature=related

60145 2010.05.03. 18:46:16

9. Doremi: A szabadság és a szabadosság határainak meghúzása valóban vitatható, koronként is változik, de nem lehet nélkülözni, szerintem. A többi: óriási téma! A filmet ismerem, de sajnos: angolul semmit! Ha egy társadalom az alkotó, kezdeményező, értéket teremtő hozzáértő ember ideálját vallja (mást nem tehet, ha nem akar elpusztulni!), akár szocialista, akár polgári erkölcsi-gondolati bázison, akkor az intézményei nem dolgozhatnak ezzel szemben!

13709 2010.05.03. 18:51:49

kedves Atlasz, inkább ne fessük az ördögöt a falra...igy is nagyon készülődik :) Szaktudás és hatalom harmóniája? Idea...vannak biztosan helyek, ahol erőteljesebben érvényesülhet és vannak(voltak is mindig), ahol hogy finom legyek, nem annyira... A pedagógusok társadalma sem homogén. Bár biztosan van jónéhányukban szorongás...hogy ne lenne? Hát még a gyerkőcökben!! Igaz, nekik minden "vicc" új lesz :((((((

60145 2010.05.03. 18:54:50

11. Valéria : Valóban régen írtam, de a téma kisebb-nagyobb mértékben mindig aktuális. Öszintén szólva: a pedagógusok szorongása nem érdekel jobban, mint másoké, azonban a pedagógus gyerekének, unokájának se mindegy, kik nevelik!

13709 2010.05.03. 19:33:46

Atlasz ebben viszont neked nagyon igazad van..

11815 2010.05.03. 19:48:32

Szemben a világegyetemmel, ha kell! :)) Azért szeretek ott dolgozni, ahol éppen, mert ott nem kell. Sajnos, kutyafülét sem keresek, szerelemből az egész.

60145 2010.05.03. 20:09:22

14. Texaco Benzin (Babett): megértelek. Én nem mentem szembe, sajnos, hiszen elbuktam így is.

11815 2010.05.03. 20:44:09

Nem így értelmeztem. Egy csudát buktál el! A személyeddel igenis hozzáadtál olyasmit, amit Büfke elvtárs nem uralhatott!

60145 2010.05.03. 21:03:20

16. Texaco Benzin (Babett): No ezért vagy oda való, ahol tanítasz! Valóban vannak dolgok, amelyek fölött Büszke elvtás vagy Büszke úr nem diszponál! S hogy ez mennyire idegesíti őket!

12635 2010.05.03. 21:29:11

azért annak örülök, hogy apám már nem tanított ebben a zűrzavarban, bár sokkal másabb akkor sem volt, csak más miatt... azt mondta mindig, a tanítványok elismerése számít... hogy ki megy és ki marad, egyszerű, de nem írom le...

60145 2010.05.03. 21:33:44

18. Kedves Gordius: a jelenség nem rendszerfüggő, - és valóban AZ számít! Aki nem kapja meg, annak ez sovány vigasz.

12635 2010.05.03. 22:06:56

nem rendszerfüggő, de minden rendszerben valahogy hasonlóan működik, csak éppen másért...

12890 2010.05.04. 00:12:26

"olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája"....(Szent-Györgyi A.) ha ez igaz, akkor nagy baj van

60145 2010.05.04. 00:19:49

21. Kevi : Szerintem a rendszer nem garantálja, hanem csak a véletlenre bízza, hogy dolgozhat-e egy arra hivatott, vagy: Na nehogy má'! Nálad láttam , Babettnél és másoknál is lehetséges. De ez a kivétel.