Atlasz voltam

Atlasz.

Munkásvonat

2010. október 01. - Atlasz.

Mutassa a tenyerét! Az enyém kérges!

Mutassa a tenyerét! Az enyém kérges!

Fedett teherkocsiban utaztunk haza. Akkoriban ilyenekből állt a munkásvonat.

Marhavagonnak is nevezhetném, de ennek emberi használata egy olyan eseményt asszociál, amelynek szakkifejezései számomra foglaltak, gátoltak, ellenszenvesek. Sohasem tudtam aktívan használni a válogatás helyett a szelekciót, a kápó homályosan kampóra emlékeztetett, a láger pedig csak későbbi orosz levelezésem hatására semlegesült, a hangzása, hangulata kicsit ma is taszít. Akkoriban persze mit se tudtam A nagy utazásról, Semprun tizenhat évig írta a könyvet, ilyesmiről sem a családban sem másutt nem beszéltek az emberek.

1952 Nyugati tér (Marx tér)1950-ben még nem pótolták a vasúti közlekedés háborús veszteségeit, de a munkásvonatokra szükség volt. A háború utáni személyszállítás a szolnoki vonalon a Nyugatiba indult, szükség volt az újjáépítés munkásaira, később a hároméves terv, az iparosítás élő munka szükségletét biztosították a szerelvények, meg az ötévesekét is.

Nem voltam ötéves, nem voltak terveim sem, csak lógáztam a lábom a szálkás, háttámla nélküli falócán, mert ilyeneket raktak a téglapiros vasúti kocsi belsejébe. Menetirány szerint hosszában helyezték el őket, így, amikor a vonat nagyot rántott, egymásnak nyomódtunk előre vagy hátra, de nem esett hanyatt senki. Fény, levegő a nyitott ajtón keresztül érkezett. Ott lehetett velem a kishúgom is. Nagyobbik húgom nem volt, de a jelző kijárt a szóhoz, együtt érző védelmet, gondoskodást rendelt hozzá: a kicsire vigyázni kell. Kisborjú, mondtuk, ha megellett a Szekfű, pedig a jövevény már akkor nagyobb lehetett nálam, amikor a kötelet az éppen kibukkanó lábára hurkolva az istállóban világra segítették. Kismacska, kiscsirke: mind az óvásra szorulót, szeretgetni valót jelentette. Emlékképem nincs arról, hogy a munkásvonaton együtt utaztunk a kishúgommal, de ha egyedül lettem volna, megmarad a családi emlékezetben, mint különös alkalom, hősi tett. Rábíztak bennünket valakikre, akik Kisújig jöttek a vonattal, s az ismeretlenek között biztosan mindketten jól viselkedtünk.

Anyu fiatalasszonyApámékat a fordulat éve üldözte Pestre. A háború után házasodtak, hamar került egy fél ház Túri Károly bácsiék portáján. A boldog ember Móricznál is fél házzal kezdte. Gyarapodott a cipészmester és a cipőfelsőrész-készítő fiatalasszony, az én gyönyörű anyám. Angóra bundám bánta, amikor – épp hogy felérve a spanglit – gallér mögé küldtem egy nagy korty politúrt. Irhabundára váltottunk aztán. A lakás polgári jellegét gyermeki nyelvemlék őrizte meg: – Csimbelől a bása! – újságoltam Anyunak, aki rögtön megértette: beszaladt a szobába, ám a velem egymagas kínai vázának már csak a darabjait tudta összesöpörni. 1950-re azonban nemcsak a porcelán váza, a fél ház, hanem az egész kispolgári-iparos egzisztencia összetört. A húgom egyéves lehetett ekkor, én három múltam.

ApuNagyhírtelen pakolták össze a betyárbútort, és költöztünk Pestre. Lakás nem volt, de Apu talán még aznap szerzett egy üzlethelyiséget a Fő utcában, a Duna felőli, páros oldalon. Úgy történhetett, mint egyszer a zsúfolt kilences villamoson. Apám vitába keveredett valakivel: – Mutassa a tenyerét! Az enyém kérges! Munkásemberé! – érvelt, s ezzel a kérdés eldőlt. Pesti lakosok lettünk, ami szagokat és magas házakat jelentett már a Nyugatinál, sok árnyékot az utcán, meg jegyes tejet. Az előreugró motorháztetős autóbusz sem járt Kisújon, ám Apu szerint a trolibusz igen. Biztosan kerestek számunkra óvodát, bölcsődét, hiszen valahol a pesti gyerekek is felnőttek.

Nagyanyánk azonban másképp vélekedett és – meglehet, már az első terepszemle után – közbeszólt: – Pesten nem lehet gyereket nevelni! – Nagyapánk kardos menyecskének titulálta Posztós Terézt, az ártézi kút környékének önkéntes körzeti megbízottját, aki rendet tartott a családban is. Anyu, a huszonkét éves fiatalasszony abba sem szólhatott bele, hogy szüleinkkel tegeződjünk, hiszen Kedvesanyám – ez volt az anyós megszólítása – hadiözvegyként egyedül nevelt embert a fiából. Anyám aligha tudhatta, hogyan nőhet fel Pesten, két dolgozó ember mellett két kicsiny gyerek.

A fedett teherkocsiban derűs, napos délután utaztunk Kisújszállásra. Talán pestiként vidékre, talán vidékiként, vakáció után haza, ezt nem tudom. Akkoriban jó volt a hangulat a munkásvonatokon, barátkoztak az emberek, nem éreztük magunkat egyedül. Nagyapámék nádfedeles kis háza lett az otthonunk, a Marjalaki utcában, ahová Anyu és Apu három-négy évig még együtt érkezett látogatóba a munkásvonattal.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr688266128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

78126 2010.10.01. 09:36:57

Apukád is gyönyörű volt.

13709 2010.10.01. 09:48:38

.."hiszen valahol a pesti gyerekek is felnőttek..." Valahol mindannyian...biztosan persze nem tudom, mert láttam én már 70-es gyerkőcöt :) No ez vicc volt...élvezettel olvastam, pici melankóliával színezett nosztalgiádat...vagy nem is az? Szeretem ezeket az írásaidat Atlasz :)

60145 2010.10.01. 10:15:35

1. Anemone: Azt mondják a kortársaik, hogy szépek voltak együtt.

60145 2010.10.01. 10:19:08

2. Valéria: Nem olyan nagy baj - Latinovicstól tudom - ha marad valakiben egy kis játékosság, s nem csak meséli, hogy őszinte ember voltam, ordítottam, toporzékoltam. Kedves Valéria, köszönöm a visszaigazolást. A melankólia is megáll, a nosztalgia is, a számvetés meg majd együtt, a töbivel.

13709 2010.10.01. 11:07:37

Atlasz :) kis játékosság egészséges lélek...nagy játékosság még egészségesebb élet? Na...most már tényleg komolyra fordítva...A gyermetegség arányairól és elengedhetetlen szükségességéről órákat lehetne beszélni, vagy oldalakat írni. Aki nagyon felnőttet játszik, avval komoly bajok vannak - ez saját gyűjtés, saját tapasztalás ..:)) üdv...:)

60145 2010.10.01. 11:15:47

5. Valéria: Így van, sőt: aki nagyon komolyan veszi magát, azon nagyot lehet röhögni.

78126 2010.10.01. 11:39:31

Nálunk éppen fordítva sikerült: a gyerekeim szó szerint határtalan (tehát nem veszélytelen!) szabadságban nőhettek föl, kerítések nélkül. Én magam egy idő után azt éreztem, a falusiak sosem fogadnak be, bármit is teszek, nagyon magányos voltam. Viszont mai eszemmel is ezt választanám! Miattuk.

60145 2010.10.01. 12:04:52

7. Anemone: A szabadságnak ára van, de szerintem kifizetődik. A magányosság nagy téma, a szabadság tartozéka. Itt a NolBlogon is sokba kerül, ha valaki keveset áldoz fel ahhoz, hogy mások elfogadják. No de mit ér, ha csak puszta nicknév az, amit produkálunk? De ez már hunglis-mainstream-PC-sznob-net nyelven: off, és miért magam venném erre az irányt? A bejegyzés egy akkori, nem is túl egyedi élethelyzetet idéz fel szándékom szerint.

Nefi 2010.10.01. 12:44:03

Ó, Atlasz, ezekre a vonatokra még én is emlékszem. :)) Nagyon jó szívvel. Én még gyerek voltam, de együtt énekeltek, ettek. Nekem, kicsinek, mindig csurrant-cseppent valami. Ültem vadidegenek ölében, fésülték a hajam, fonták, masnizták. Igazi szép kollektív (bocs, de nincs jobb szó rá - a franciában és oroszban nincs negatív felhangja) idők voltak. :))

60145 2010.10.01. 12:49:17

9. Nefi: Nagyon meglepődtem! Persze az 1950-es hangulat még elég sokáig kitartott, innen nézve: épp, hogy túlélték a háborút, s ennek is lehetett örülni. És bíztak, mert voltak ígéretei a rendszernek: ezeket kérte aztán számon a nép 1956-ban...

78126 2010.10.01. 13:02:01

Nefi, Te őszintén, hány éves vagy?!!! :)))

toszmegosztis 2010.10.01. 16:36:49

jók ezek a nagy utazások, ahogy később ölelkeznek az úton érzéssel:))

12635 2010.10.01. 18:03:02

nagyon hangulatos az írás, a szüleid valóban szép pár... lehet Pesten is gyereket nevelni, engem a pesti nagymama nevelt, de sokat vittek vidékre levegőváltozásra is, Győr felé az én utazásaim idejében már személykocsi ment...

60145 2010.10.01. 18:49:49

12. Toszmegosztis: Számomra mindegyik kaland volt, majdnem olyan, mint Jack Londonnál. Az Úton: az más: sosem volt autóm, jogsim sincs.

60145 2010.10.01. 18:54:33

13. Gordius: Hogyne, a fapados, dohányfüstös kocsik következtek, majd azok , amelyek ma is futnak. A nagymama akkor, nálunk tekintély volt, míg az anya 21-22 évesen...

Nefi 2010.10.01. 20:00:27

Hát 66-os vagyok. Akkor nem voltak már ilyen vonatok? Gyerekkori emlék, tudjátok milyen, homályos, inkább csak érzés. Lehet, hogy csak filmet láttam? Szerintem igaz volt - de ha nem lehetett, akkor isten neki, szeretném mégis megtartani és az unokáknak mesélni.

12635 2010.10.01. 20:14:45

igen, fapadoson utaztam eleget, a legendás - ma már múzeumi darab - 424-es mozdony húzta a vonatot és nem szabad volt kihajolni az ablakon, hogy ne menjen füst, korom, vagy szikra a szemünkbe... nálunk a nagypapa volt az a bizonyos tekintély...

60145 2010.10.01. 20:44:39

16. Nefi: Látod, mire jók az emlékek? Megtudtad, milyen fiatal vagy!

60145 2010.10.01. 20:46:59

17. Gordius: nálunk a nyagyapa meghalt a háborúban, amikor apám kétéves volt.

Nefi 2010.10.01. 21:58:12

18. Épp jókor. Már majdnem azt hittem, öregszem. :))

13149 2010.10.02. 02:44:10

Jó volt olvasni, köszönöm.

60145 2010.10.02. 05:19:53

21. Erlauer: :-)

dasti 2010.10.02. 05:46:59

Sziasztok Atlasz, - Szia! A nem a témához tartozó szövegedet töröltem.

11815 2010.10.03. 20:34:55

Mégis szép emlék. :)

60145 2010.10.03. 22:34:15

24. Texaco Benzin : Igen, szép, eléggé alul volt. Merülök még.

zephyrus 2010.10.03. 22:52:31

Sziasztok Atlasz, Szia, korán jöttél, ne fárszd magad a nem ide tartozó szöveggel!

176951 2010.10.04. 12:32:43

Nagyapám Tatabányáról járt haza a Fejér megyei kis faluba, Szárra, a Mukinak hívott munkásvonattal.

60145 2010.10.04. 14:43:25

26. Elisa001: Talán naponta történt. Úgy őrízed meg, ha tovább adod Te is.