Van, amikor az ember nem tudja visszatartani...
A Szociális Unió elnökének alkotmány-tervezete szerint „IV. felezet. 1.§ A Köztársaság törvényhozása a Nemzetgyűlés, melynek két kamarája a Képviselőház és a Felsőház. …”
Mórickának mindenről „az” jut az eszébe, mondhatná valaki az alábbiakra, de Mórickáéknál nincs felvétel. Küldtek engem az iskolámból ide is meg oda is, de rendre azt válaszoltam: olyat ajánljatok, hogy nekem is tetsszen!
A Fekete Özvegy, akit mélyen sértett, hogy nem magasabb státuszú iskolába ejtőernyőztették, hanem a Hatkilóba, hamarosan megtanulta megkülönböztetni az igazgató asszonyt tőlünk: a takarító- és tanárnőktől, mindannyiunktól. Kisfőnökké kúszta fel magát, és azonnal alkotmányozásba kezdett. Matek szakosként teljes kompetenciával mindjárt be is nyomult a történelembe.
Kifogásolta a történelem érettségi tételeimet. Hogy miért-miért nem, az nem ide tartozik, hanem félig meddig a személyiség lélektan körébe és egy másik bejegyzésbe. Elég az hozzá, hogy az érettségi vizsgaelnököt – ahogy a szokás megkívánta – tájékoztatta és instruálta a szerinte renitens tanárról. A pókasszony által osztályunkhoz delegált, magasabb státuszú iskolából jött elnök már a megnyitó pillanatában kiterítette lapjait. Odapillantottam a láthatóvá vált tételsorra.
– Jé! Te is történelem szakos vagy? – kérdezem, aztán rögtön:
– Bocsáss meg, ez a tétel itt rossz!
Szégyen, nem szégyen, van, amikor az ember nem tudja visszatartani
Tóth Béla, a helybéli elit gimnázium méltán elismert tanára hökkenten nézte a saját, az 1990-es nemzetgyűlésre vonatkozó szövegét, és vette tudomásul, hogy ekkor nemzetgyűlés nem volt. Ellenben 1920-ban és 1944-ben, amikor is csonka állapotban leledzett az ország - igen.
Nem területileg csonka, hiszen az korábban is előfordult, akárcsak a mostanság átkos, parlamentáris nyugaton. A területi változás nem hungarikum. A képzett tanár-elnöknek restelltem volna is mondani.
A felhatalmazók, a választók halmaza volt csonka: 1920-januárjában még román és szerb csapatok védték a déli és tiszántúli tájakat, és azok addig el nem hurcolt javait a tulajdonosaiktól, országgyűlési választást tartani ezért nem lehetett. 1944-ben meg az ország nagyobbik, nyugati részén élt polgárok voltak akadályoztatva, hogy az ezért ideiglenes és ezért nemzetgyűlési választáson részt vegyenek!
A magyar országgyűlés Ópusztaszertől kezdve az országlakosok gyűlése, azok közvetlen vagy közvetett részvételével. A „nemzetgyűlés” igen hazafiságosan, románosan, Funárosan hangzik, de annak, akinek némi ismeretei vannak az ország történetéről, a szó mindig a megosztottságot, a csonkaságot asszociálja!
Nem! Nem! Soha!
Ha lehet: ne! Ne többé! A harmadik Trianon száz éven belül túl sok lenne!
Tóth Béla tanár úrral mi sem tárgyaltuk túl az evidenciákat. Alkotmányozás helyett vizsgáztattunk lelkiismeretesen. A legjobb egyetértésben.
A küldetéses rendteremtőre azonban nem hat sem hagyomány, sem tudomány.
Amíg hatalmon volt, megvédte tőlem minden osztályomat. Végzőseimet utolsó tanévben másnak adta, mi meg, a kollégáim lecsonkolását elszenvedett osztályokkal ismerkedtünk, dolgoztunk, ahogy lehet: egy vagy két tanévnyi perspektívával. A takarítónőket – én nem az első számú pedagógiai vezetőt értem alatta! – épp úgy nem kérdezték erről, ahogy a felnőtt diákjainkat.
Vajon mit mondtak volna az új alkotmányra a hozzá nem értők? Az érintettek?
