Határok, harcok, hitek
Határok, harcok, hitek
Határvidék volt ez, a Magyar Királyság keleti szélén, kívül a Kárpát-medencén. A török hódoltság idején előfordult, hogy a moldvai vajda birtokolta, hogy földesúrként-e, vagy szultáni kegy jóvoltából – mindegy. Nem tudhatja, csak a Történelem Ura.
Sokan jöttek, csángáltak ide az elmúlt századokban rejtekezés szándékával. Vétkesek, ártatlanok. A Keleti-Kárpátok völgyei befogadták az adóztató, büntető, katonákat szedő államhatalom, a földesúri önkény menekültjeit, akik vagy idáig, vagy tovább vándoroltak. Kemény életük volt idefent a gyimesi csángóknak.
A csíkszentdomokosi közbirtokosság havasi legelőitől a korábban látogatott gyergyódomokosi (Dǎmuc) esztenától a 127A jelű úton Hosszúrézen (Huisurez) át délkelet felé autóztunk. Az útirányt a turista látványosságok térképe szélén, az északkeleti Békás-szorostól Gyimesbükk felé húzott elméleti egyenesen képzeljük el. Cél: a gímszarvasok földje, a gímes.
A Tatros (tatáros) folyócska a Terkőtől és a Nagyhagymástól délre, a Csíki-havasokat észak felől sarlós ívben megkerülve folyik a Szeret felé. Ebbe a völgységbe gyakorta érkeztek keletről kalandozó tatárok, hogy aztán végigdúlják Erdély alacsonyabb fekvésű tájait, öljék, elhurcolják és késztessék tömeges elvándorlásra a székely-magyar lakosokat.
Amerről a Tatros jön, az a felső, amerre folyik, arra volna az alsó lok. A szláv szó völgyet, a román lunca rétet, legelőt, síkot jelent. A szoros alsó kijáratánál azonban Gyimesalsólok nincsen, románul Ghimeş-Făget, magyarul Gyimesbükk a település neve. Feljebb és beljebb, visszautunkban Csík felé majd Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon haladunk keresztül. Minden év júliusának utolsó hetében Gyimesközéplokon rendezik meg a híres Gyimesi Tánctábort. Láttuk a záró ünnepre gyülekezőket. A csángó ember, saját vallomása szerint "minden alkalmat megragad, hogy rúghasson a fenekihez".
Gyergyódomokost, ahonnan jöttünk, Neamţ, Gyimesbükköt egy másik regáti megye: Bacău, azaz Bákó tudhatja magáénak. Az átszervezést a helytörténész, Bilibók Ágoston az 1950-es rajonosítás idejére tette, mások szerint a Kárpátok Géniusza realizálta. Mi úgy tudjuk, hogy a Gyimest – Ghimeşt - alkotó három falut: Gyimesbükköt, Magyarcsügést és Kosteleket 1963-ban csatolták Bákó megyéhez. Közvetlenül a moldvai Ágasról irányítják őket. A távolság kb. 14 km, az út rettenetesen rossz, az árvizek az ágasi hidakat is elmossák. A Gyimesekből nagyon nehezen, Magyarcsügés felől, az egykori I. világháborús hadiúton közelíthető meg Ágas. A megyeközpont nem a 48 kilométerre eső Csíkszereda, hanem a háromszor ilyen messze lévő moldvai Bacău.
A demokráciákban komoly szerepet visznek az önkormányzatok: olcsók, hatékonyak. Mondom: a demokráciákban. De a megyehatár a betyár-pandúr világban is jelentőséggel bírt. Az egyik megye pandúrjai nem üldözhették a haramiát a másiknak a területén – hacsak nem érvénytelen térképet használtak, mint az amerikaiak a belgrádi kínai nagykövetség lebombázásakor. Abban a betyár-kurva világban pedig, amelyben a bizantínus pragmatizmus minden apró lehetőséget megragad a bekebelezésre – miért volna kivétel egy-egy kis falu lakóinak érdeke, azaz élete? Az impériumváltás kicsinyre nem tekint.
A román államrezon, legyen a működtetője akár a parlamentarizmus többpártrendszere, akár az államszocializmus Sztalin-i vagy Ceausescu-i változata – a beolvasztás érdekében a közigazgatási átszervezéseket épp úgy felhasználja, mint az összes többi hazug, saját érdekeire sem tekintető nacionalista rendszer. A különbség talán a szemtelen arroganciában, a kicsinyességben rejlik, amellyel akkor is üt-vág, lesújt, ha az égadta világon semmi nem fenyegeti. Mint a részeg kocsmai verekedő, akinek az agya néhány hívó szóra van beprogramozva: potya = jó, hitel nincs= rossz, másként beszél = ütni rajta!
Azért voltak itt másféle harcok is, nem csak kocsmai bicskázások. Az 1944. augusztus 23-i román átállás után két nappal a front elérte Gyimest. A 32. számú határvadász zászlóalj a környező hegyeken elhelyezett erődszázadaival augusztus 31-éig minden támadást visszavert. Megakadályozta az előrenyomuló túlerejű szovjet gyalogság utánpótlását. Szeptember 10-én – német egységgel és felbomlott székely határőr zászlóaljak katonáival megerősítve – még megpróbálták a szovjeteket visszaverni. Másnap, mivel az ellenség mögöttes területeiket is elfoglalta, parancsot kaptak a visszavonulásra. Ezután Görgényorsovától nyugatra ismét zászlóalj kötelékben harcoltak, de szeptember végére század erejű harccsoporttá fogytak, a zászlóalj megszűnt.
Katonadalok Sebő Ödön és zászlóalja emlékére
A küzdelmet az akkor 24 éves főhadnagy Sebő Ödön A halálraítélt zászlóalj című könyvéből és Szabó József János hadtörténész kutatásaiból lehet megismerni.
Másféle harc folyt – a békességnek színe alatt – a Pfaff Ferenc által még az impériumváltozás előtt épített, a szegedivel és a fiumeivel vetekedő gyimesi vasútállomás közelében.
Itt található a település legnagyobb temploma. Megépítése a tragikus sorsú Dani Gergely (Lemhény, 1923. június 14. – Gyimesbükk, 1983. január 4.) esperes-plébános nevéhez fűződik. Húszgyermekes földműves családból származott. 1952-ben szentelték pappá. Hamarosan Gyímesbükkre került, ahol Ceausescu diktatúrájával dacolva 1973 és 1976 közt templomot épített, s azt 1976. október 17-én fel is szentelték!
Midőn ránk hozták / Gyógyítónak a Háborút, a Rémet / Sírjukban is megátkozott gazok, Ady Endre jajongta el,hogy …még a Templomot se építettük föl. Dani Gergely ötven év múlva felépítette a maga részét!
A költemény textusa »És áll (az előbbieknek) helyébe egy utálatos,... és békességnek színe alatt csalárdul cselekszik azzal, és elmenvén győzedelmet vészen kevés néppel..«Dániel könyve 11. 1963-ban megvalósulni látszott: a község iskoláiban egyik napról a másikra át kellett térni a magyarról a román nyelvre. Az osztálytermekben kiírták, hogy a szünetben sem szabad magyarul beszélni, a román tanárok a magyar beszédért pofonokat osztogattak. Dani Gergely a hittanórák leple alatt magyar nyelvet és irodalmat oktatott. Ezért a román titkosszolgálat meghurcolta, bántalmazta. ,,Nem lelkesedett a sarlóért és kalapácsért. De szerette az üllőt, mely állta a kalapácsot és nem ütött vissza, de minden ütésre keményebb lett”.
Dani Gergely tisztelendő úr a szentmise leckéjének felolvasása közben, hatvan éves korában adta vissza nemes lelkét Teremtőjének. Egészségével és életével fizetett azért, hogy megtartsa a templomot s az iskolát.
Gyimes leghíresebb emlékhelye azonban nem az új templom, nem a moldvai határon Bethlen Gábor építette Rákóczi-vár romja, vagy az impozáns állomás, hanem egy vasúti őrház, a harmincas számú.
Nem kicsiny a forgalom az előtte futó pályán azóta sem, hogy a CFR megszüntette az itteni bakterságot. A MÁV legkeletibb őrháza enyészetnek indult. Deáky András ebbe nem nyugodott bele. Az épületet anyagáron megvette, majd az önkormányzat és számos más támogató segítségével vasúttörténeti múzeumként helyreállíttatta. Újjávarázsolták a Tatros-hidat is.
Nagy szeretettel gyűjtötte Bilibók Ágoston, gyarapítják és gondozzák követői:
Legnagyobb forgalom pünkösdkor van, amikor a Székely gyors és a Csíksomlyó expressz utasai és az emlékező, ünneplő helybeliek népesítik be a környéket.
A vasúti őrház környéke folyamatosan szépül, gyarapszik, egész évben várja a látogatókat. Aki idejön, nem csak a múltat, hanem a gyimesi csángók teremtő erejét is szemléli, amely erősen hat az elkényelmesedett anyaországiakra.
Megtekinthető a bakterház sarkánál a magyar koronát formázó bunker.
Felhághatunk a Tatros völgye fölé a várromhoz, amely századokig az itteni kereskedelmi forgalmat vigyázta.
Átpillanthatunk az egykori Ókirályságba, a Palánkához tartozó Pipás – Popoiu – román falura.
Széttekinthetünk a hegyoldalakra, patakvölgyekre, az itt élt s halt emberek, magyarok, csángók, románok, oroszok és ki tudja még kiknek az emlékhelyeire.
A kontumáci kápolna mellett közülük sokaknak állítottak emléket...
„Hazafelé”, Gyimesfelsőlokon ma is jó állapotú, három hónap alatt épített, Mátyás István által tervezett laktanyák és tiszti lakások láthatók.
Október 25-én a román hadsereg napját, Észak-Erdély román visszafoglalását ünneplik majd bennük. Nyilván ortodox istentisztelet is lesz a laktanya-templomban is. A Történelem Ura így akarta.
Gyimesben nem az együtt élő románság ellenében, hanem önmagával szembenézve ünnepel – templommal, iskolával, zarándoklattal – az a nemzet, amely a kis magyar világ idején értette meg először, hogy összetartozik. Hatása alá kerülsz, ha akarod, ha nem.
Ha a Fügés-tetőn megállsz, neked súgnak a fenyvesek, az esztenák, völgységek. Dsida, Reményik, Tamási – és igen – Wass Albert szavaival, és azokon túl, halhatatlan nyelven. Sehol másutt a világon nem szólítanak meg úgy a hegycsúcsok, a lankák és patakok, mint itt. Sugárzásuk felfedezteti bennünk az azonos hullámhosszra hangolt, már-már elfelejtett vevőkészülékeinket.
