Atlasz voltam

Atlasz.

Mégis

2011. december 17. - Atlasz.

65 lettem, Horn-bérlettel utazom, és felköszöntöttek a barátaim

65 lettem, Horn-bérlettel utazom, és felköszöntöttek a barátaim


annak ellenére, hogy titkoltam, hárítottam és tiltakoztam, mihelyt neszét vettem a dolognak. Hivatalos születésnapom december 17-én tartatott a Fekete-házban és a Gödör Étteremben, boldoggá tett aki megtisztelt jelenlétével és a Bába és Társai Kiadó által kivitelezett Születésnapi Lapba írott köszöntésével. A Hatkiló blogban adom közre - fényképek és változtatás nélkül a lap teljes tartalmát, ahová tanításról, pedagógiáról szóló bejegyzéseim mellé a pályára készülés emlékei is felkerültek. Számomra is jó néhány  újdonság volt a barátaim, kollégáim írásaiban, akad, amit pontosíthatónak vélek, s van, ami engem pontosított. A műfajból adódó túlzásokat jólesően olvastam, s a világért nem cáfolnám meg. Nagy Pista tanár úr baráti-atyai szeretetét, amely a lapkészítők körét összetartja és meghatározza - életünk nagy ajándékának tartom és megköszönöm.

Születésnapi Lap fejléce

A tanárember

Azért adtam ezt a címet a születésnapi köszöntőmnek, mert első találkozásunk, amely élesen él az emlékezetemben, ezt a benyomást tette rám. 1973-at, vagy talán 1974-t írtunk, amikor a Töri Tanszék október 6-án buszos látogatást szervezett Aradra. Tömött busszal utaztunk, melyet vegyesen töltöttek meg a különböző évfolyamok hallgatói. Sőt „öregdiákok” is utaztak velünk, köztük Varga Laci. Ő nem egyszerűen utazott, hanem magyarázott, okfejtett az aradi tizenháromról, úgy hogy mire megérkeztünk a szokásos tudásomon túl, egyebeket és főleg összefüggéseket is megtudtam a „magyar Golgota” történetéről. Elsős vagy másodikos lehettem, akinek Laci mondatai újszerűen, és másként hatottak. Persze nemcsak a szakmánkról beszélgettünk az úton, hanem másról is, pl. politikáról, amihez az október 6-hoz, és a mi látogatásunkhoz való román viszony szolgáltatott muníciót. Arra is emlékszem, hogy én szinte alig váltottam szót a „nagy öreggel”, mert állandóan a lányok körében forgolódott. De az egész utazásból két momentum maradt meg bennem, az egyik a szép aradi élmény, a másik Laci tanáros magyarázatai.

Utána jó ideig nem volt kapcsolat közöttünk, mert máshova vetett bennünket az élet sodra, s csak a Nagy István-tanítványok kezdeményezte szentesi találkozók hoztak minket újra össze.

Ezeken az összejöveteleken, a teljes szólásszabadság jegyében fejthette ki mindenki véleményét politikáról, szakmáról. Laci az egyik legaktívabb résztvevőnek számított, mert gyakran és élesen fogalmazott. Többek között az ő megnyilvánulásai győztek meg arról, hogy a „tanítványok” habitusa, beállítottsága, gondolkodásmódja igencsak szerteágazó, de ez természetes. Egykori tanítómesterünk is az önálló gondolkodásra, véleményalkotásra nevelt. Nos, Laci a sajátosan egyéni, mások véleményéhez nem nagyon igazodó álláspontjának mindig és önérzetesen hangod ad. Ez értelmiségi karakter, az önálló gondolkodás bizonyítéka. Néhány észrevételével ugyan értetlenül álltak szemben barátai, a vita heve gyakran szellemi-érzelmi konfliktusokhoz vezetett, de mindig megmaradt az eltérő fölfogások tudomásul vételének keretében. Egy „gyerekszobánk” volt, a Töri Tanszék, de a világ megértéséhez és interpretálásához mindenki a saját útján jut el. Ha beszélgetek, vitatkozok Lacival, azt mindketten azon a közös minőségi fundamentumon tesszük, amelyre támaszkodva ki így, ki úgy értékeli a világot. Laci hangvétele általában – tapasztalataim alapján- polemikus és kritikus, bár a kontroverziák inkább a napi kérdések megvitatásánál szembetűnőek, szakmai ügyekben kevésbé.

Utóbbiak közül kettő is van, ami összeköt bennünket: az egyik a hazai zsidóság történetének kutatása, a másik az idegenvezetés. Előbbi kutatóként kapcsol össze kettőnket, közösen szerepeltünk tudományos konferenciákon, tanulmánykötetekben. Sőt Lacinak több önálló kiadványa is megjelent a témáról, mintegy alátámasztva az elvet: a jó tanár kutat is.  E tudós-tanári attitűd is hozzájárult, hogy majdnem egyetemi kollégák lettünk. Jó pár évvel ezelőtt ugyanis megpályázta az egyetem Történeti Intézetének módszertanos állását, amelynek, mint doktori fokozattal rendelkező és több évtizedes tanári múlttal bíró ember messzemenően megfelelt. Nem szakmai természetű okok miatt, azonban mégsem őt választották. Maradt a „nemzet napszámosa”, tudós-tanári ambíciókkal.

Másik közös területünk az idegenvezetés, azzal a különbséggel, hogy ő ezt profin végzi, én meg alkalomszerűen, főleg baráti alapon. De, hogy itt is kiválóan megállta a helyét, abban tanári vénájának és szakmai alaposságának része van. Mert ez is egyfajta tanítás, értékre irányítás, amit csak kellő terjedelmű és mélységű tudás alapján lehet végezni.

Laci 65 éve szép szakmai utat tud maga mögött, születésnapján az egykori alma mater sok „öregdiákja” nyújtja neki jobbját. Jómagam, ezzel a néhány keresetlen gondolattal kívánok Neked boldog születésnapot! Isten éltessen!

Marjanucz László

Varga Laciról

Ha jól emlékszem 1969. szeptember végén, egy nyáriasan meleg napon találkoztunk először. A Töri TDK akkor Makóra vitte kirándulásra az új elsőéveseket, akik Ti voltatok. A város nevezetességei után a Maros partján kötöttünk ki és a délutáni napsütésben Kováts Zoltán (Zozó) tájékoztatott benneteket a tanszék TDK munkájáról és terveiről. (Azok a szép napok!) Te a 2 éves katonai szolgálat – benne az 1968-as szlovákiai bevonulással - miatt társaidnál idősebb és tapasztaltabb, közvetlen és városi vagány fiú voltál.

1970 szeptemberétől a Ti magyar-történelem szakos csoportotokkal együtt dolgoztuk fel a Magyarország története 1301-1526-ig c. témát. Ott már feltűnt az átlagosnál nagyobb olvasottságod, a történeti kérdések iránti érzéked. Már akkor is a pontos megfogalmazásokat tartottad fontosnak. Persze én is a legtöbbet akartam kihozni belőled, akit már akkor is inkább a XX. század problémái érdekeltek. Ismerkedésünket mélyítették a tanszéki esteken folytatott viták. Ezek a Jancsó- és más filmekről, a diáklázadásokról, a mi lehetőségeinkről szóltak. A Guevara-estre, amit te szerveztél – sajnos – nem jutottam el. De hallottam róla és az is erősítette az irántad érzett szimpátiámat. Te is a nemzedéki összetartozás tudatát erősítetted a baráti körben.

E közéleti tevékenységed eredményeként 1971 májusában beválasztottak a főiskolai KISZ vezetőségbe. Talán az első generációs fiatalok szolidaritása miatt, Te és a Lengyel Bandi megszerveztétek, hogy 4 jelölt közül engem választottatok a főiskola KISZ titkárának. Te kultúrfelelős voltál. A Hámán Kató úti kollégium igazgatónője és a Kollégiumi Bizottság néhány tagja antidemokratikus ügyleteinek kivizsgálását te vezetted és foglaltad írásba az állami- és pártvezetésnek. Akkor tapasztaltam meg először szívós következetességedet és az igazság kiderítésére való bátorságodat. Én talán taktikáztam volna, Te/Ti nem engedted/tétek. Ezáltal a tanár-diák viszony demokratizálásáért folytatott erőfeszítésünk szélesebb mederbe terelődött. A politikai és ideológiai mozgástér kiszélesítéséért és a beat nemzedék emancipációjáért folytatott általánosabb küzdelem részesei lettünk. Szerveztük az 1972/73-as március 15.-ék nemzeti megünneplését. A pártvezetés figyelmeztetése ellenére együtt tüntettünk diáktársainkkal, akiket aztán megvédtünk a retorzióktól. E küzdelmekben rád mindig lehetett számítani. Akkor erősödött meg barátságunk!

Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, de a barátságunk megmaradt. Sőt! Az elmúlt évtizedekben erősödött. Összeköt bennünket fiatalságunk, az első generációs értelmiségi sors élményei és gyötrelmei. Magánéletünk válságai, azokról folytatott beszélgetéseinket. Soha nem feledem az Édesanyáddal és a húgoddal való megismerkedés élményét. És sajnálom, hogy nem tudtalak elcsalni Dombrádra, hogy Anyámmal megismerkedjél.

Laci Guevara tiszteletéből következett a magyar anarchisták iránti érdeklődése: az országban elsőként, jó tudományos érzékkel választotta ki e témát. Elkészítette folyóiratuk repertóriumát. Ez lett a szakdolgozata, majd a doktori disszertációja. E repertóriumot – itt nem részletezhető okok miatt - azonban nem ő publikálta. Az pedig belépőt jelentett volna a tudományos munka világába. Laci más kutatási területen is otthonosan mozog. Ezt bizonyítják a szegedi zsinagógáról megjelent szakszerű tanulmányai. És a szegedi zsinagógáról évek óta elkészült könyve. Ennek megjelentetésének segítése lenne a legszebb baráti ajándékunk.

Laci tanári munkáját is a következetesség és pontosság jellemezte. Módszertanilag kiválóan felkészült tanár volt. Ez láthattuk Géczi Jóskával, amikor egy kiskunmajsai nyári táborban 1956-ról tartott előadást külhoni magyar középiskolásoknak. Az ő tudásával és alaposságával a felsőoktatásban is jó tanár lett volna. Talán akkor vétett önmaga ellen a legnagyobbat, amikor a Fehér István állásajánlatát nem fogadta el.

Laci közösségi ember maradt. A 600-as szakközépiskolában - ahol tanított - a rendszerváltás után megszervezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét. Védte a társai érdekeit! Az oktatás és a tantestületi viszonyok demokratizálásáért dolgozott. Mindig küzdött a szervilizmus ellen! Ezért többször betartottak neki. Diákjai ezért is tiszteli és szeretik. Tanári munkája mellett szakmailag kiváló idegenvezetővé képezte magát.

Lacival több mint egy évtizede együtt dolgozunk a Nagy Imre Társaságban. A magyar társadalom és politika problémáiról is hasonlóképpen gondolkodunk. Pártonkívüliként támogatta az MSZP Társadalompolitikai Tagozatát. Érdeklődéssel figyeli a Szociális Unió és az LMP tevékenységét. Az utóbbi évek politikai megrázkódtatásairól, és a teendőkről nem mindig voltunk/vagyunk azonos véleményen. De miért is lennénk! Barátságunk két szuverén ember barátsága. Abba egymás kritizálása is beletartozik. Sőt! Én a kritikus Varga Lacit szeretem a legjobban.

Kedves Barátom!

E gondolatokkal köszöntelek 65. születésnapodon. Kívánom - amit nekem a 60. születésnapomra kívántál, - hogy Te is „elveid, eszméid, erkölcsi mércéd szerint éld további életedet!”

Mert másként Te sem teheted.

Dombrád, 2011. november 27.                                                   Sipos József

Emlékeim a 65 éves Varga Lászlóról

Az évtizedek sokasága, amint egymást megismerve éltünk számtalan örökkévaló emléket hagyott bennem. A főiskolai első kirándulás már a diák és tanár közelkerülését segítette. Mindenki számára az együvé tartozás élménye vált meghatározóvá.

A „töri tanszék” bemutatkozott, az első évesek hamarosan megismerkedtek a tanszéki munkaformákkal: előadások, szemináriumok, tudományos diákköri foglalkozások, szakestek, tanulmányi kirándulások és így tovább.

Varga Laci az elsők között kapcsolódott a Tanszéki Tudományos Diákkör kortörténeti szekciójához és ezzel közvetlen együttműködésünk konkrétabbá vált. Nem sorolom a részleteket, de személyisége, munkája nagyon erősítette a tanszéki csoportot, elismerésre méltóak szakmai eredményeik az országos találkozókon, amelyet ő a reá jellemző humorral „lacibetyár, csirkefogó, tyúktolvaj” társaságának nevezett.

Kapcsolatunk a főiskola tanulmányi befejezése után is intenzív maradt. Levelezésünk szakmai munkahelyeit és eredményeit dokumentálják, de családi örömeiről, gondjairól is írt.

Igazi baráti kapcsolatunk Szegedre való visszakerülése után teljesedett ki.

A Tanszéki Tudományos Diákkör húsz éves kortörténeti szekciójának összejövetele után az ópusztaszeri kiránduláson tudtom nélkül kezdeményezője és szervezője volt a „Nagy Pista Baráti Kör” létrehozásának, amely 1989 őszén a Szentesi Levéltárban meg is alakult, és azóta is működik, 2011-ben tartottuk a huszonkettedik összejövetelt.

Varga Laci minden alkalommal részt vett a találkozók programjának kialakításában, megszervezésében és lebonyolításában.

Segítője volt Labádi Lajos levéltárosnak, a Szentesi Baráti Kör vezetőjének, aki a kezdetektől vezeti a 15–20 tagú társaságot, akik már a főiskolán is legtehetségesebb és legkedvesebb tanítványaim voltak.

Lacival Szegeden sok alkalommal dolgoztam, előadásokat, találkozókat, baráti összejöveteleket szerveztünk. Részt vesz a Nagy Imre Társaság szegedi csoportjának munkájában, és ma is bekapcsolódik a társaság országos programjaiba.

Szakmai felkészültségét kiemelkedő munkájával, alapos forrásismeretet bizonyító tanulmányaival, cikkeivel, nyilvános történelmi előadásaival bizonyítja. Ma már nyugdíjas tanárként is sokrétű szakmai munkát végez.

Tudományos felkészültségével színvonalas városismertető előadásokat tart magyar és francia nyelven. Ezt a munkáját olyan szinten végzi, hogy a városba készülő csoportok – korábbi tapasztalatok alapján – őt kérik vezetőjüknek. Sokoldalú, alapos szakmai felkészültsége, társadalmi, politikai felkészültsége, olvasottsága, természetes, közvetlen emberi kapcsolata teszi őt kiemelkedő, városismertető szakemberré.

A közvetlen emberi kapcsolatai, ismert őszintesége és nyitottsága az emberekhez, még az őt becsülő és szerető barátai közül is kiemeli. Velem együtt, most ők is szívből kívánnak Varga Laci barátunknak még hosszú, boldog életet erőben, egészségben, szeretetben és békességben.

Nagy István

Köszönettel az 1989-ben a 60. születésnapomra készített Emlékkönyvért.

[kései magyarázat: a köszöntés különböző tárgyiasult jeleit közösen készítettük. Az egyik egy a tanítványok által összeadott kéziratos, egy példányos "könyv" volt. Nem vártunk személyes köszönetet érte, azonban egy alkalommal, amikor a hasonló gesztusok, kiadványok felsorolásából Nagy Pista tanár úr véletlenül kihagyta, emlékeztettem az egyedi darabra. Itt reagált erre.]

Levél az ünnepelthez

Kedves Laci,

életed e nevezetes fordulóján minden jót kívánok neked. Kívánom, hogy mindaz, amit fontosnak tartasz, amire vágysz, megvalósuljon.

Az alkalom emlékezésre késztet, de emlékezni nem egyszerű. Bizony, volt életünkben két-három olyan év, amikor életünk nemcsak egymás mellett futott, de a lehető legszorosabb volt. Ez az időszak, persze, elmúlt – az ifjúkori barátságok szokásos sorsa ez. Az utak elváltak, s ami addig együtt mozgott, más-más pályára tért. De ennyi év távolából már bizonyos, mindebben sok törvényszerű volt. Sem a hajdani együttmozgás, sem a külön utakra térés nem pusztán a véletlenek műve volt. Megtagadhatatlanok.

Megöregedvén, meglepve tapasztalom, hogy olykor, egy-egy helyzetben váratlanul ma is a közös reagálás régi reflexei jönnek elő. Miért? Ki tudná megmondani. De ezek az apró gesztusok, a reagálás kicsi elemei valahogy a régi időket idézik, s utólag is a régi összetartozás önkéntelen igazolásai.

Nagy Pista egyszer, talán van már vagy negyven éve, azt mondta, te ötven éves korodra fogsz „meghiggadni”. Nem tudom, bevált-e ez a jóslat. De akárhogy van, bizonyos, amíg élünk, értelme van a benső harmónia megteremtésének. Soha sem késő.

A régi időkre emlékezve üdvözöllek.                                      Lengyel András

„Mi muzsikus lelkek, mi…”(?)

Az idézet csak félig meddig komoly, találónak sem mondhatom biztosra. Áttételesen jutott eszembe. Amikor Gárdonyi Géza nemzeti imánk zenéjének születéséről gondolkodott, szerinte Erkel Ferenc fölsóhajtott: Hát, hogy is kellene megírni azt a himnuszt? Most én is ezt teszem: Hogyan is kellene megírni ezt az aktuális születésnapi köszöntőt? Mindent nem lehet leírni, elmesélni. Ennyi idő után ismeretségünknek, barátságunknak csupán a tömör lényegét lehetne megfogalmazni. Ilyenek meg tényleg csak ünnepi alkalmakkor jutnak eszébe az embernek, mintegy summázatként eddigi viselt dolgainkról.

Ünnepelt: Varga Laci, két évfolyammal „alattam” járt a Főiskolára. Ismeretségünk kezdetén (1969) jeles szobatársam ― Lacinak csoporttársa ―, Lengyel Bandi közvetített a mindennapi történésekről, esetekről, tanárokról, hallgató társakról. Találkozgattunk is különböző rendezvényeken, szakesteken, stb., ő volt az anarchista, én a numizmatikus, mindkettő kellően csodabogár. Ezért is akadtam meg a fönti idézet folytatásában, mert hiszen a „bohém fiú”-ság nem éppen illett mindkettőnkre. Sajátos témáinkkal egészen különbözően sajátosan, de jól elvoltunk. Azután 10 év szünet következett. Mindenki munkába állt (akkor ez szerencsére automatikus volt), majd 1979 táján újra összefutottunk Szegeden, mint már „hivatásos gyüttmöntek”. A távollét éveiben is volt azért összekötőnk Sipos Jóska személyében, aki a Főiskolán maradva gyűjtötte maga köré a jobbakat, velem meg, mint évfolyamtárs tartotta a kapcsolatot.

Szegeden azután már, mint a „munka frontján” sokat tapasztalt és még sokat tenni akaró dolgozókként találkoztunk össze ismét, kölcsönösen, szükségszerűen és őszintén nagyra tartva egymás munkaterületét: a pedagógiát és a muzeológiát. A két különböző típusú és mentalitású munkahely ellenére természetesen a történészi érdeklődés és szemlélet több szálon is összetartott minket, többünket is. Anélkül, hogy részletezhetnénk az összetartás természetét, nem hagyhatjuk szó nélkül ennek egyik „kovászát”, Nagy Pista Tanár Úr személyét, e körben mindannyiunk tanszékvezető tanárát. Ő kifejezetten erősíteni igyekezett mind a szakmai, mind pedig az emberi kapcsolataink erősítését. Sikerrel! Ez mindannyiunk javára szolgált, jókat beszélgettünk, vitatkoztunk, hallgattunk és ünnepeltünk közösen.

Ezek után következhetne a „mai, mesterségesen zaklatott világunkban…” kezdetű tirádák sorozata. Sok minden megváltozott körülöttünk, sok mindenben megváltoztunk mi magunk is, mások lettek (immár nyugdíjas) életünk hangsúlyai is, az értések és meg(nem)értések. Én csak a szépre emlékezem! Éppen ezért azt kívánom ezen a jeles napon és az elkövetkező években, Füst Milánt kissé szabadon idézve: legyen erőd, egészséged, hogy megszerezd lelked egyensúlyát, mert ezért naponta meg kell harcolni. Ha ebben tudunk egymásnak segíteni, tegyük, és tudjuk elfogadni.

Nagy Ádám


Hogy rohan az idő!

Hogy rohan az idő! Mintha tegnap lett volna, hogy a délutáni óráinkat már estébe nyúlva letudtuk és sétáltunk hazafelé. Rossz idő esetén futottunk a buszra és a villamosra.

Eltelt 5 év. Te aktív, állandóan dolgozó nyugdíjasként nézel bennünket reggelente rendszeresen munkába járó egykori kollégákat.

De egykor Te is ezt tetted. Régebben Soroksáron, majd egy - két állomás után Szegeden. Generációkat tanítottál magyarra és történelemre. Tanítványaid közül jó páran a kollégáink lettek.(Az első estin végzett osztályodban végzett kolléganő is nem régen ment nyugdíjba, de maradt még intézményünk falai között tanítványod! Egy picit mindig velünk vagy!)

Tanulhattunk tőled kollégaként is, érdekképviseletet és kiállást pozícióink megvédése érdekében, szakmai fogásokat, végzősök tablóképeinek, tarisznyáinak, kisebb emlékeinek levéltárost is megdöbbentő összegyűjtését.

Te nem csak tanítással foglalkoztál. Nyelvet tanultál önszorgalomból. Idegeneket vezettél, sok embernek mutattad meg a gyönyörű Szegedet. Ha időd és kedved volt a Szajna partjára is elkalauzoltad a távoli tájakat megismerni akaró honfitársainkat. Doktori címet kaptál anarchista kutatásaidért. Tagja vagy főiskolás korod óta egy elég szűk történész körnek, amelynek soraiban olyan köztiszteletnek örvendő személyiségek ülnek, kiket Szeged város és az ország is ismer és elismer! Kutatod a napfény városának történetét, tanulmányaid és önálló könyved jelent meg. Bárcsak annyit tudna mindenki Szeged múltjáról és a zsinagógájáról, mint Te! Pályázatokat írsz. Informatikusokat megszégyenítő ügyességgel kezeled a számítógépet, blogot vezetsz!

A meg nem álló idő unokákkal ajándékozott meg. Luca már ifjú hölgy lesz nemsokára, a kis Laci pedig már pajkos kisiskolás!

Nekünk, kollégáknak már csak az Laci maradsz, aki kék köpenyben, pontosan órára jár és a diákok szemében is felkészült tanerő.

Születésnapod alkalmából kívánunk Neked sok erőt és egészséget!

Janzsó Gábor

Baráti körünk oszlopos tagja

Varga Laci kapcsán diákkori közös élményekről nem tudok írni, mivel ő már elvégezte a szegedi tanárképzőt, amikor én 1973-ban átléptem a főiskola küszöbét. Későbbi tanszéki szakesteken, tudományos diákköri találkozókon ismerkedtünk össze. Ezek olyan régen voltak, hogy utólag az az érzése támad az embernek, mintha már hallgatóként is együtt koptattuk volna a padokat, vagy együtt iszogattuk volna az olcsó csapolt söröket a tanszékhez közeli vasúti restiben, esetleg a Sárkányban, netán az alsóvárosi késdobálóban. Vagyis a meglévő néhány év korkülönbség az idő múlásával elmosódott; úgyis mondhatnám, hogy összeöregedtünk. A kortársi, sorstársi érzés kialakulása jórészt Varga Laci rendkívül közvetlen, barátságos modorának köszönhető, hisz sosem érzékeltette a kötelező tiszteletet parancsoló korkülönbséget, mondván: – Ti még kis csesztás gimnazisták voltatok, mikor én már lediplomáztam! Éppen ellenkezőleg: az első perctől olyan baráti közvetlenséggel viselkedett, mintha ősidők óta ismernénk egymást. S egy idő után már úgy is érezte az ember, hogy régi, kedves baráttal találkozik. Persze azóta lepergett több mint három évtized, tehát már joggal mondhatjuk Lacira gondolva, hogy régi, kedves, megbízható és hűséges barát, akivel jó találkozni.

Amikor Varga Laci neve szóba kerül, nekem mindig egy régi eset jut az eszembe, amely maradandó barátságunkat megalapozta. A történet eleje kissé szomorú, de a vége jó. Bizonyára többen emlékeztek arra, hogy szeretett közös mentorunkat, Nagy István tanár urat 1988-ban agyvérzés érte, s majdnem elveszítettük. Szerencsére a jó öreg átvészelte a kritikus napokat, s ha lassan is, de gyógyulásnak indult. Ezen felbuzdulva elhatároztuk, hogy 1989-ben köszöntőt szervezünk tiszteletére a történelem tanszéken, 60. születésnapja alkalmából. Az egész naposra tervezett program hagyományosan Pusztaszeren zárult volna, a töris hallgatók zarándokhelyén. Az ország minden részéről összejöttünk, hogy találkozhassunk régen látott kedves tanárunkkal. A tanszéki előadó megtelt Nagy Pista egykori tanítványaival, tisztelőivel; zsongott a terem, a hajdani szakestekre emlékeztetve.

Elérkezett az idő, de Nagy tanár úr nem volt sehol. Furcsálltuk, hisz mindig sokat adott a pontosságra. Nem sokkal később jött a hír, hogy Nagy Pista nem tud részt venni a köszöntésén, mert a találkozóra jövet elütötte egy motorkerékpár. Nincs súlyosabb baj, de pihennie kell, ne várjunk rá. A döbbent csendet ismét zsongás váltotta fel. Az aggódás, levertség hangulatában eluralkodott az a vélemény, hogy Nagy Pista nélkül nincs értelme folytatni a rendezvényt, menjünk haza! Már többen szedelőzködtünk, amikor Varga Laci kiállt a csoport elé, s figyelmet kért. Mondandójának lényege az volt, hogy akkor maradunk hűek a töris hagyományokhoz, valamint kedves tanárunk szellemiségéhez, ha nem széledünk szét, hanem egykori tanszékvezetőnk távollétében is végigcsináljuk a programot, beleértve a pusztaszeri zarándoklatot is. Bizonyára Nagy Pista is ezt szeretné! Laci komoly, megfontolt mondatai megfordították a közhangulatot. A társaság egybemaradt, s a hagyományokhoz híven, a pusztaszeri honfoglalási emlékműnél elénekeltük a Szózatot.

Miért maradt számomra felejthetetlen Varga Laci fenti szereplése? Azért, mert Pusztaszerről hazafelé utazva kezdtük tervezgetni, hogy a következő évben meg kellene ismételni a találkozót, persze Nagy tanár úrral együtt. E gondolat jegyében hívtuk meg 1990 őszén a Szentesi Levéltárba a volt tanítványokat egy rendhagyó „Nagy Pista szemináriumra”, mely remekül sikerült. Olyannyira, hogy azóta is évről-évre megismétlődnek az összejövetelek. E szakmai és baráti rendezvénysorozat „Szentesi Nagy–Találkozó” néven vonult be a történelembe. Vagyis némi túlzással bátran kijelenthetjük, hogy Varga Laci barátunk történelmet csinált!

A fenti baráti körnek Varga Laci alapító tagja, a találkozók rendszeres résztvevője, mondhatni egyik tartóoszlopa. Azt kívánom, hogy ez jó hosszú ideig maradjon is így! Kedves Laci! Isten éltessen születésnapod alkalmával!

Labádi Lajos Szentesről

Varga Laci köszöntése

Elbeszéléseiből tudjuk, hogy 1981-től dolgozott a szegedi (néha kicsit módosított nevű) Móra Ferenc Szakközép- és Szakiskolában. Eleinte a szakmunkásokat tanította magyar nyelv és irodalomra, történelemre. E nem egyszerű feladat mellett végezte el az egyetemi kiegészítő szakot, majd szerezte meg a doktori fokozatot. 1984-től, kérésére, csak a felnőtt, fegyelmezett diákokat tanította – délután. Így kevesebb ideje maradt szenvedélyére, az idegenvezetésre. Csodáltuk aprólékos tudását, később örömmel hallgattuk elbeszélését a jeruzsálemi útjáról, amelyet pályázaton nyert. Bátor, szókimondó természetének köszönhető, hogy a tantestület szakszervezeti titkárrá választotta meg. Ha a tanár úrra gondolunk, sötét színű köpenye jut az eszünkbe, amellyel szinte jelképezte, hogy ő az egyik egyszerű tagja a tantestületnek. Kíváncsian olvastuk írásait. Pl. a Köznevelés című folyóiratban 2005-ben megjelent írásában azt, hogy az új érettségi rendszerben is elvárja, hogy a szöveggyűjteményt használhassa a vizsgázó szóbeli felelés közben. Hadd kívánjunk minden jót azokkal a szavakkal, amelyeket a Zsidó magyarok Szegeden című könyvébe írt nekünk: közös érdeklődésünkre emlékezve szeretettel!

Kedves Tanár úr! Boldog születésnapot kívánunk!

A tantestület régi tagjainak nevében:                Gergelyné Bodó Mária

Varga Laci születésnapjára

Minden évforduló arra késztet bennünket, hogy az elmúlt időt átgondoljuk, mérleget vonjunk. Varga Lacival kapcsolatom nem főiskolai, hallgatói, hanem a 80-as évek elejéről datálható, amikor már mindketten visszatértünk Szegedre. Addig csak hallomás alapján tudtam ki is Ő. Személyesen megismerve, tudtam, hogy a Nagy István Tanszék kiváló tanítványáról van szó. Aki igényes a szakmával és önmagával szemben is. Azon túl maga a tanítás nem elégítette ki teljességében, doktorit írt, idegenvezetett, a szegedi zsinagógáról írt rövid munkát. Mindenkor teljes elánnal. Én úgy láttam és ma is így látom, nem tud félgőzzel csinálni semmit. Teljes odaadással, energiával így tudott maradandót alkotni. A beszélgetés a vita ugyancsak életeleme. A vélemények ütköztetésénél elvárja a másik féltől a meggyőzhetőséget.

Sokat soha nem beszélt magáról, születése pontos dátumát is hosszas gyűjtőmunkával sikerült megszerezni. Már-már azt hittük, hogy kapcsolatunk misztikus, talán kicsit utópisztikus. Közben alig figyeltünk oda, hogy saját weblapján a lehető legrészletesebben megtalálhatók élete főbb eseményei. Ez is jó példa lehet arra, hogy mi, akik amúgy is többet figyelünk egymásra, mennyire nem fordulunk érdeklődéssel barátaink felé sem.

Életem egyik élvezetes, emlékezetes franciaországi útját ő szervezte a tőle megszokott precízséggel, alapossággal.

Laci aktív kultúrafogyasztó városlakó. Rendszeres látogatója kiállításainknak, felolvasó üléseinknek. Érdekelte, mit kutatnak a múzeumi kollégák. A neves történészek, tudósok múzeumi előadóestjein mindig megjelent. Érzékenyen érintették az igazságtalan döntések. Idővel persze feldolgozta a fájdalmas dolgokat. Tartása van, volt mindig.

Számomra most lett világos, hogy egy tízessel előttem jár. Nem gondoltam volna.

Laci! Csak annyit még záró gondolatként, hogy bár szép idő a 65 év, de nincs még vége. Tudom tele vagy tervekkel. Tehát csak rajta. Isten éltessen.

Tóth Pista


 

Születésnapi Lap
Kiadja a Varga Lászlót köszöntő baráti kör.
Szerkesztette az élet és a hozzá közel állók
Szedés és tördelés: Kreatív Sakk Nyomda 1994 Kft.
Nyomás: Bába és Társai Kft.
Tel.: 62/464-015Megrendelhető 5 évenként, egymás biztatására.
Engedélyszám: 20111203
Fotó: a baráti és családi gyűjteményből.

 



A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr608265732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.