Atlasz voltam

Atlasz.

Földindulás előtt Kisterenyén

2012. július 01. - Atlasz.

Régen volt.

Az ország csúcsán, Kékestetőn 1977-benA holmink hegyén-hátán a főépület egyik szárnya vészkijárati lépcsőházának közelében, a későbbi egészségügyi traktuson. A kupacon aludtunk. Meleg víz nem volt. A faluban mászkálva vendéglőben ettünk, „otthon” konzervből két-három napig, azután elutaztunk jövendő lak- és munkahelyünkről a majdnem szemközti tájra, közel az országos csúcshoz, Mátraházára. Úgynevezett gyeses beutalót kértünk és kaptunk a szakszervezettől. Reméltük, hogy mire augusztus utolsó napján visszaérkezünk Kisterenyére a nevelőotthonba, beköltözhető lesz a szolgálati lakás a második lépcsőház emeletén.

Mi pedagógus-üdülők különálló épületben kaptunk szobát, az étkezésekhez és rendezvényekhez át kellett járni a nagyobb, tágasabb házba. Ott tartották az ismerkedési estet és a különféle szórakoztató programokat. Esténként, amikor buli volt, a mi házunkban, az emeletünkön, a folyosónkon mindig sírt egy-egy magára hagyott gyerek, aztán többnyire elfáradtak és belealudtak, de az is előfordult, hogy valamelyikük rémülete végeérhetetlen, hisztérikus zokogásba torkollott. A bezárt ajtó előtt hiába nyugtatgattuk. Nem volt lehetséges, hogy a gyeses magány kínjaiból épp akkor kitörő, bulizó anyát megtaláljuk és visszahívjuk, hiszen melyiknek szólhattunk volna a sok közül: – Gyere haza, édesanya! Te pottyantottad a világra, nem ő választott téged! –

Az anyai szív rejtelmeinek kulcsa a gyermek… Bizony.

Kisterenyén először annak a fiúnak a neve tűnik fel a noteszemben – szeptember 6-án –, aki valahonnan Nógrád megyéből egy bezárt ajtó mögül öt nap után került a gyermekvédelembe. A viselkedésén nem látszott ebből az „élményből” semmi, nem engedte azt az öt napot felszínre törni, én meg nem zavartam vele. Mégis azt hiszem, hogy egy-egy messzire tévedő pillantása évekkel később is a magyarázatot kereste.

Mátraházán nap, mint nap az erdőben kirándultunk a kisfiammal és az anyjával hármasban. Megmaradt néhány diafilmre vett felvétel, egy-egy apró, jelentéktelen emlék, például a szakácskönyvet asszociáló ősmagyar név, a Zsombor, amelyet gyerekre illesztve elsőre egyik sétánkon hallottam. Egy vezér gyermekkora – asszociáltam gondolati összefüggés nélkül Sartre művének címére. Szinte minden más kitörlődött ekkori emlékeimből, olyanná váltam, mint ama bezárt fiú, Janik Gyuszi. Derűre nem emlékszem, jobbára az új életszakasz elkezdése foglalkoztatott, igyekeztem nem gondolni arra, amit magam mögött hagytam. Mögöttem és nem mögöttünk. A család inkább norma volt számomra, mintsem közösség, biztonság. Akár azért, mert én sem éltem meg ennek a teljességét, akár azért, mert ekkorra derült ki számomra, hogy csak életkereteink közösek, feleségem és köztem az érzelmi skála és az erkölcsi értékek világa erősen különbözik. Bizonyára mindketten családot és otthont akartunk, de nem egészen ugyanazért és egyáltalán nem ugyanolyan tartalommal. A kisterenyei bentlakásos két év alatt a különbözőség a korábbiaknál is nyilvánvalóbbá vált, életem párja jóvoltából és az ő előadásában legkivált a kollégák számára. Akkor még nem akartam tudomásul venni. Ez volt a fiam gyermekkora, és otthonnevelői működésem háttere.

Az otthonnevelő sosem hallott beosztását berendezőként, takarítóként kezdtük gyakorolni: szeptemberben jócskán akadt még munka a gyerekek hálóiban. Legtöbbet a fal és a padlótalálkozásánál végigfutó szigetelést ragasztottuk, bútorokat cipeltünk, takarítottunk, miközben morogtunk miatta. Cigarettaszünetben jókat beszélgettünk, karbantartók, tanárok, sofőrök „méltattuk” a soha határidőre és megfelelő minőségben el nem készülő épületeket, amikor betoppant közénk egy pesti Elftárs. Jól letorkolt bennünket, elmagyarázta, hogyan kell szemlélni az efféle nagy volumenű szocialista beruházást, amely – mint azóta A tanúból tudható – lehet, hogy kicsit hibás, lehet, hogy kicsit célszerűtlen, de a miénk! Távozása után az egyik gépkocsivezető megjegyezte, hogy ennek is súrolja az autója hátulja az aszfaltot Pest felé menet. Ki van tömve festékes, oldószeres dobozokkal, mikor mi adódik. Pádár Zoli kádári kacsintással bólogatott, hogy bizony vannak még hibák. A fehér hajú asztalos, Karcsi bácsi tette hozzá palócosan:

– Halljátok-e! Ha valami csoda folytán mind az egész Mátrában – bökött a völgység túloldalára – kiesne a víkendházakból, villákból, üdülőkből a lopott holmi, összeomlana mind. Nagyobb kárt okozna, mint akármelyik földrengés! –

Azóta megtapasztaltuk az igazát. Rendszerváltásnak mondjuk a földindulást!

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr368265744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fortuna József 2012.07.01. 20:38:42

Azért ez nem semmi. vajon hányan gazdagodtak meg ebből?

60145 2012.07.01. 21:32:22

1. Hmmmm :)

60145 2012.07.01. 21:36:14

2. Fortuna József : Voltak lopásból gazdagodók a hetvenes években is, de a földindulás, vagyis a gengszterváltás gátlástalanná tette az e fajta embereket. Nem cserélnék velük: ha nem ilyennek született az ember, felesleges a dolgot erőltetni. Örülök, hogy most sikerült a bejelentkezés/új regisztráció!

193225 2012.07.01. 22:23:43

Atlasz kedves, hát levettem. Persze, a szerki is levette nagyevát. :))

204112 2012.07.01. 22:29:02

Mennyi szomorúság van ebben az emlékezésben. Bár, a többit is - már amit eddig olvastam tőled - átlengi ez a szomorkás hangulat.

60145 2012.07.01. 22:39:01

5. Shakespeare: Volt ott nagyéván kívül is olvasnivaló, őt Osszián is levettette. Annyit megtudtunk, hogy valaki olvasta "odafönt". De az ágyad szélén üldögélőt jobban kedveltem. No meg Jolit!

60145 2012.07.01. 22:42:39

6. Nyírfa: Való igaz, de remélem, szemérmesen mesélek. Az örömet - ezt Te is tudod - nehezebb leírni. Ráadásul azt az ember természetesnek érzi mindig, mindenütt. Mintha arra születtünk volna, pedig ilyesmire egyikünk sem kapott garanciát.

204112 2012.07.01. 23:08:37

Igen, szemérmesen mesélsz. :-))

60145 2012.07.01. 23:17:39

9. little :)

60145 2012.07.01. 23:21:01

10. Nyírfa: Ahogy idősödöm, úgy erősödnek fel a gyermekkorban belsővé vált normák, szabályok.

11692 2012.07.02. 07:11:35

...nehéz bármit is hozzászólni, annyira bensőséges...(néhány gondolatát magam is írhattam volna...) ***

204112 2012.07.02. 07:44:32

12. Atlasz Azért is érdekes, amit mondasz, mert mostanában be-beköszön a gyermekként megélt jóízű életszeretet, az az " engedjétek hozzám a gyermekeket' -szerű ártatlanság, amelyben sokkal inkább magamra ismerek. Gyermekekkel foglalkoztál évtizedeken keresztül, ha jól értem, Te ne tudnád, mivé fejleszthető az eredeti szépségét még nem felejtő emberke? Bár, hiszem, hogy a szépség felébreszthető, előhívható bármikor, ha az ember maga, emellett dönt. Majdnem ugyanazt mondom, mint Te, árnyalatnyi a különbség: a természetes adottságok nyújtotta örömnek, amely meg kellene, hogy határozza a személyiség fejlődését, találkozniuk illene a társadalom normáival.

60145 2012.07.02. 07:51:09

13. Évalajos: A bejegyzésben egy nyíltabb párhuzam (két elzárt gyerek) és egy későbbre utaló, észrevehetetlen párhuzam (magán-földindulás) van. A Te gondolataidra a tippem Brecht mondata: "A gyermek az anya-szívűeké, hogy fölnevelődjön" Vajon erre gondoltál, Éva?

210560 2012.07.02. 08:01:40

Üdvözöllek Atlasz :) Jól tettem, hogy idekattintottam, persze hogy itt is ragadtam....mint általában, ha írsz :)) Megadtad az alaphangulatot mára ....köszönöm :) Fanny

60145 2012.07.02. 08:31:40

14. Nyírfa : Az a bizonyos emberke fogékony a szépre és a jóra, ha az veszi körül. Nagy kérdés, hogy a társadalmi normákat közvetítő személyek és dolgok el tudják-e nyomni a bennünk élő rosszat. Az volna a dolgunk, hogy ebben segítsünk, ahogyan nekünk is volt, aki segített. (Örülök, hogy ezúttal a Te elvontságod és az én többrétegű szövegem találkozhat.)

60145 2012.07.02. 08:36:32

16. Fannyvár: Bizony, rég láttalak, mint ahogy magam is ritkábban jövök az elsivatagosodó NolBlogra. Néhányan még idekötnek, s azok, akikről írok, szintén itt találják az eddigieket. Hűséges vagyok. Nagyon örülök, hogy nem egyedül! Szép napot kívánok!

178873 2012.07.02. 09:05:38

Néhány nap kimaradt itt az életemből. A sors akarta, hogy legalább ma mégis elkóboroljak errefelé is, mert igazán sajnáltam volna, ha ezt nem olvasom!

204112 2012.07.02. 09:17:16

17. Atlasz A " bennünk élő rosszról " másképp vélekedem, de ez most más lapra tartozik. Ha elvont lennék, nem lenne megéltségem. De van. És nem baj, ha nem egyezik mindenben a világlátásunk. A lényeg, hogy meglegyenek az általad is említett találkozási pontok. :-))

60145 2012.07.02. 09:17:18

19. solide : Én is sajnáltam volna! Kóbor a blogászat omegája és alfája :) Bízom abban is, hogy akik "majd" megérkeznek a nevelőotthonba, szintén olvasni fogják.

60145 2012.07.02. 09:50:04

20. Nyírfa : Valóban elkalandoztam kissé a lényegtől (bejegyzéseid elvontságára gondoltam, ez nem olyan, kissé negatív hangulatú jelző, mint ha személyre vonatkozna, sőt!).

204112 2012.07.02. 10:50:26

22. Atlasz .

180524 2012.07.02. 11:14:22

Barátom, (ezek után, igen, "ismeretlenül" is) ez a post, ez igen. Elismerésem. Írod: "Az anyai szív rejtelmeinek kulcsa a gyermek… Bizony." Nagyon bizony, és ettől kissé felzaklattam magam. Inkább nem írom le, mit érzek...A + megy, természetesen.

60145 2012.07.02. 12:37:56

24. Tudod, kedves maiman, az idézett mondatra van egy barátném (nem barátnőm!), nagyszerű anya, de a példázatot bizonyára jól értetted. Én sem írtam le mindent... ez az elvált apák beosztásához tartozik! A barátsághoz elég jól ismerjük egymást! Köszönöm!

60145 2012.07.02. 12:38:57

25. Kedves Tarski, örülök, hogy jutott időd ide látogatni!

180524 2012.07.02. 12:44:28

26. Atlasz :-))

14742 2012.07.02. 14:04:17

Jó volt benézni Hozzád! Túl azon, hogy az írás lenyűgöző, még egy általam ismeretlen Brecht idézettel is gazdagodtam. "A gyermek az anya-szívűeké, hogy fölnevelődjön" - ha tehetném, a válások során gyerekelhelyezéssel foglalkozó szakemberek figyelmébe ajánlanám!!!:))))

60145 2012.07.02. 14:54:06

29. lehar : Shakespeare-nél is egyetértettem Veled, de már nem lehet ott reagálni! Az idézetet Heller Ágnestől hallottam s idéztem tovább. Itt a NolBlogon a sokunk által kedvelt nagy tudású Medve pontosított, hogy a Kaukázusi krétakörből való. Oly rég volt, hogy átéltem, az még régebben, hogy az összes Brecht darabot elolvastam... Az ide nekem az oroszlánt is-korszakomban.

14742 2012.07.02. 15:01:52

30. Atlasz (szerkesztő) és mivel nagyjából egyívásúak vagyunk, a különböző "korszakaink" is nagyjából egy időre esnek!:))

60145 2012.07.02. 15:17:02

Azt mondod: nagy generáció? És félszavakból - nemcsak a '28-asok, hanem - mi is értjük egymást?

14742 2012.07.02. 16:02:53

Atlasz, gondolj bele! A magyar történelem ismeretében arra a kérdésre, hogy "hanyas vagy?" szinte mindegy milyen évszámmal válaszolsz. Mindig voltak/vannak megbélyegzettek és kiemeltek. Nincs a magyar társadalomnak olyan rétege, amelyik ne lenne "sértett".:(( Legalább is én így látom.

60145 2012.07.02. 16:59:49

33. lehar : Ez igaz. De például az én évjáratom mégis szerencsésebb, mint a '28-asok voltak http://www.youtube.com/watch?v=B5nR382gSSc

14742 2012.07.02. 17:14:41

Kösz a videót - nem lehet megunni.:) Apám '22-es, Anyám '29-es - a Ő életüknél az enyém az tényleg szerencsésebb!

210560 2012.07.02. 17:23:18

18-ra Azért írtam amit :))) Üdvözöllek Fanny

60145 2012.07.02. 17:25:31

35. lehar: Én a '28-as anyámat ajándékoztam meg ezzel... Írhatnékom van róla.

60145 2012.07.02. 17:26:47

36. Fannyvár : Szerintem Shakespeare-nél, azaz Emilkénél is érdemes körülnézni! Viszlát!

12635 2012.07.02. 17:42:21

Megint egy nekem való írásod!

60145 2012.07.02. 17:46:57

36. Fannyvár - 37. Atlasz : Kiegészítés: A Te szüleid életéről - melyről konkrétan nem tudok semmit - csak olvashatok, hallgathatok, s csak reflexiókat írhatnék, ha méltónak érezném magam. Bár mindenről és mindenkiről lehet beszélni, nem mindegy, hogy hogyan. Voltak itt rossz példák...

60145 2012.07.02. 17:51:00

39. gordius : Az idén ritkán írok, de most egy olyan sorozat formálódik, amelyet kötelességemnek érzek megírni. Az egyik címzett a 2. hozzászóló, s bízom benne, hogy a társainak is annyira megfelel majd, mint Neked. A jó szó fontos, és igazán örülök ennek a kedvező fogadtatásnak!