A szegedi tanszék védjegyével
A tanárképző főiskola után igyekeztünk egyetemi kiegészítőre. Ez volt a szokás. Nekem tíz év múlva sikerült. De kezdjük a címben jelzett ténnyel!
Egyetemi szakdolgozatom a Magyarországi Szociáldemokrata Párt anarchista és anarcho-szindikalista ellenzékét mutatta be 74 oldalon, 135 hivatkozással. Főiskolai búvárkodásaimra épült, ahogy az egyetemi felvételemet is a főiskolai előélet döntötte el.
Az embernek nem mindegy, hogy tanári fizetéséből honnan hová és meddig jár egyetemi kiegészítőre még akkor is, ha a munkáltatói hozzájárulást csak vidéki főnökeim vélték kegyként megadni. Mivel 1967-ben többszörös túljelentkezés dacára elsőre felvettek magyar-történelem szakra, 1973 után megrökönyödve vettem tudomásul, hogy a pesti bölcsészkaron ez nem így meg. Felvételi vizsga nem volt, csak felvételi beszélgetés. Másodjára sem sikerült: napi olvasmányomra húzta el a száját névtelen Endre. Ezután, szégyen nem szégyen, megkerestem volt – filológus – tanáromat a minisztériumban, aki a régi barátsággal fogadott. – Hozd be, tedd csak az asztalomra az anyagod, ha nem lennék! – mondta, majd egy röpke kérdés: – Magyar szakra ugye? – Erre sem adtam jó választ. Ki tudja, miért, harmadjára ismét elutasítottak. Ezután legyintettem az egyetemre, Budapestre, a Pest-közeliségre.
Valaki azonban utánam nyúlt. Augusztus végén furcsa levél jött: beiratkozás ekkor és ekkor, meg ilyenek. Mellékesen: az előző értesítés tárgytalan. Aláírás: Diószegi István dékán. Vele személyesen az egyetemen később sem találkoztam, ahogy előtte sem! A felvételi beszélgetést felülvizsgált tudós jóvoltából ketten kerültünk be. A másik utólagos is a Nagy Pista-féle töri tanszéken végzett. Pirulok, akár a kapott diplomám, de ide tartozik: az egyetemi kiegészítőt mindketten befejeztük, nem a legrosszabb minősítéssel.
Bevallom, a végén kicsit csaltam. Az egyetemi szakdolgozatot – volt hozzá kellő gyakorlatom – nemcsak csinosan, hanem a bírálók dolgát megkönnyítendő készítettem el. Számítottam rá, hogy a kiváló agrártörténész megnézi elől a tartalomjegyzéket, és tudtam, melyik fejezetre fog rákérdezni. Nem szégyen ez, hiszen bármely szerző, akinek a munkájára hivatkoztam, kikérdezhetett volna. Pölöskei Ferenc a szigorlaton is rám bólintott. Mint mondta: nem sokan vannak tisztában az őrlési forgalom mibenlétével.
Legközelebb a Magyar Tudományos Akadémián találkoztunk. A teremben gyorsan fogytak a helyek, néhányan álltak, az illetlenül elkésett Glatz Ferenc elnöknek pótszéket hoztak. Diószegi tanár úr jelenlétére bizonytalanul emlékszem, de arra biztosan, hogy Pölöskei Ferenc a Nagy Pista tanár úr vezette szegedi csapatban, közöttünk foglalt helyet. A székfoglaló előadás előtt – nem véletlenül – ismerősök kerültek szóba, tanárképzős diákok, akiket a szegedi töri tanszék védjegyével vettek fel az egyetemre.