Harci túra

Harci túra

Neveztük így is, úgy is. Úttörőként a Szabadság-hegyen játszottunk ilyet, rohamoztunk, robbantak a durrancsok, gomolygott harci füst, és a végén megfőtt a paprikás krumpli. Azóta tudom: végy három szem krumplit… Így nevelhette Lord Baden-Powell a Brit Birodalom leendő fenntartóit. A szovjet pionírmozgalmat az ő cserkészetéről mintázták. A tanárképzés úttörőmozgalmi módszertanában a cserkészet nem szerepelt.

A harci túra megtervezését két hónap tanárkodás után bízták rám először, talán a honvédelmi szakkörvezetés járulékaként. Lelkesített, hiszen majdnem az egész iskolát meg kellett mozgatni, az összes felső tagozatos tanulón kívül két ambiciózus tanítónő, Jutka és Irénke negyedikeseit is. Mert hogy a gyerekeik érettek rá! Azután be kellett osztani a kollégákat a megfelelő helyre és feladatra. A főnökasszony az egész művelet tervezését és vezetését rám ruházta. Csak az úttörő generális szárnysegédje, Mága Margit próbált az előkészítő tanári értekezleten berzenkedni, de Vera leintette. Az igazgató annyit tett a programhoz, amennyit mindenki mástól szívesen látott: a tantárgyi koncentráció jegyében a honvédelmi nap tematikájához kapcsolódó számtan feladatokat adott a gyerekeknek. A mi tantestületünkben remekül működött a pregnancia vertikális, és a szerepek horizontális rendszere: pl. a zenei programokat mindegyikünknek Szentesiné Erzsike dirigálta.

Kellett forgatókönyv változatos, pontozható feladatokkal, hiszen mit ér a harc, mit ér a verseny győzelem nélkül. A leküzdendő feladatok részleteire csak szórványosan emlékszem, de minek is: iskolák százai, gyerekek tízezrei találkozhattak ezekkel. A szükséges tornaszereket, légpuskákat, egyebeket is számításba kellett vennünk, hiszen a honvédelmi napon nem az lett a legjobb, aki legtovább volt képes  hátra tett kézzel ülni.

A kerettörténet, amelyre az állomások elnevezése és jellege igazodott, nem egészen az én fantáziámban született: 1974 március 21-e a Magyar Tanácsköztársaság 55. évfordulója. Nem a bajor, nem az orosz, hanem a magyar. Annak is a diadalmas, honvédő északi hadjáratára emlékeztünk. Ma is felvállalnám, ahogy felvállalta, amíg tartott 1919-ben - szinte minden magyar.

1975-ben hazánk felszabadulásának 30. évfordulója adta az apropót. Felszabadítás vagy megszállás történt? Lehet vitatni. Azonban felszabadítás megszállás nélkül olyan, mint a szűznemzés, azt pedig ne feszegessük. Kerettörténetünket a Görgey-zászlóalj tevékenysége adta. Hadtörténeti munkával, népszerű ifjúsági regénnyel, író-olvasó találkozóval és vámosmikolai partizánemlékmű avatással kapcsolhattam össze a programot. Kolléganőnk, Fiam Istvánné közeli hozzátartozója ugyanabban az egységben halt hősi halált, amelynek tanárom, Kiss József László is tagja volt. Megölték a megszállók csatlósai. Erről Julika  nem beszélt, Jóska bácsi hitelesen, érdekesen.

A felszabadulásra emlékeztető honvédelmi napra a 2699. számú Zalka Máté Úttörőcsapat minden tagja alkalmi kitűzőt kapott. Pesterzsébeti főbérlőnk, Karácsony Józsi bácsi segített nekem a pár száz kis emlékeztető legyártásában. A linómetszetet műanyag lapra applikáltuk, s úgy emlékszem, biztosító tű tette kitűzhetővé.

Az 1976-os harci túra elmaradt. II. Rákóczi Ferenc születésének emlékére forgathattam a fejemben valamit, hiszen az előkészítő folyamatban a Hadtörténeti Múzeumot látogattuk, ahol múzeumpedagógusok adtak a kezünkbe dali pár pisztolyokat. A megmaradt zsebnaptár bejegyzései abban az évben is számos iskolán kívüli akcióról árulkodnak. Akció – mozgalmi divatszó akkor. Az árulkodásról meg álmélkodásom jut eszembe, midőn egy másik erzsébeti főbérlőnk férje apróra elmesélte, hogyan is zajlott le az 1974-es honvédelmi napi program. Máig nem értem, miért volt oly fontos a belügynek tudni, hogy mekkorát bukfencezünk a gyerekekkel. S vajon miért érezte szükségét a civil ruhás BM-es tiszt, hogy mindezt a tudomásomra hozza? Vajon ők gyűjtötték a pontjaimat a lakáskiutaláshoz? Nem jött össze.

Az 1977-es honvédelmi napunkról néhány fénykép és a csillag-túra útvonalát ábrázoló képeslap maradt meg. Ebből valószínűleg csak őrsönként jutott egy-egy, a naplókba, természetesen. Őrsy Károly barátommal laboráltuk a fotókat, s nem pusztán a múló idő, de néhány sör leeresztése ugyancsak antikolta őket.

A harci túrák terepét egykori Budán bandázó, a Pilisben kiránduló gyerekként Soroksáron el sem tudtam képzelni, így aztán nem értem be egy laza délelőtti akadályversennyel a Molnár-szigeten. Minden alkalommal messzire mentünk.

A budai indulási pozícióba a reggeli csúcsforgalomban többszázad magunkkal kellett eljutni. A fővároson átkelt első kiérkezőket már várta az indító állomás személyzete, a budai lakos kollégák, majd feljebb a hegyen-völgyben leelőzték a gyerekeket a többiek. A haditervben nem csak a kiérkezéseket, de az utolsó csapatok elindulása után az első állomásokon működött kisgyerekes anyák szolgálatának végét is kalkuláltam. Az 1977-es honvédelmi napon a logisztika új elemmel bővült: a terhelhető kollégákkal s néhány gyerekkel együtt már előző délután kitelepültünk a Kevély-nyeregbe, s másnap reggel felülről szálltuk meg a csillagtúra négy útvonalát. Az indító állomásokról ekkor is korán hazatérhettek azok, akiket kímélni igyekeztünk.

Igazi katonák nélkül harci cselekményeket épp úgy nem lehet elképzelni, mint romantikát az ismert, hazai terepen. Kaczúr László törzsőrmester vezetésével egykori alakulatom katonái segítettek jó kedvvel, melyet csak fokozott, hogy a Széchenyi-hegyen ezúttal nem az úttörők által főzött Fradi-kolbászos paprikás krumpli, hanem éttermi ebéd koronázta meg a sikeres hadműveletet.

Katonakoromban Kaczúr lepett meg azzal, hogy ők, a hivatásos katonák a nevelőink voltak. Azóta a sorkatonaság megszűnt. Egyre inkább meggyőződésem, hogy a hadsereg nevelő szerepét semmiféle honvédelmi nap, hadijáték, cserkésztábor nem tudja pótolni. Az ember nem pusztán individuum, hanem együttműködésre, fegyelemre képes, és arra ráutalt közösségi lény.