Atlasz voltam

Atlasz.

Škvorecký

2014. április 02. - Atlasz.

Ha nem értünk "csehül", akkor rosszabbul állunk

Szent Vencel a prágai LucernábanEgyik bejegyzésemben a hazafiság hazai rekvizitumaival szemben idéztem fel az általam ismert cseh szemlélet megnyilvánulásait. A békekötéseket háború nélkül megnyert cseh államrezont, szemben az itt nem részletezendő nagyonmagyar erényekkel. Mi tagadás, az utóbbiak az én szívemhez is közel állnak. Mégsem szeretem a Magyar Királyságot a szövetségi hűség oltárán úriemberként feláldozott vitéz nagybányai és kenderesi kormányzót.

David Černý szobraitól a cseh nacionalisták ugyan prüszkölnek, mindenki más jót derül rajtuk. Nekünk Svejk, azaz Hasek csúfondáros szelleme jut az eszünkbe a lován fordítva ülő államalapítóról, a Csehországba hugyozó cseh emberekről.  S vajon ha édes hazánkat képzelnénk oda I. (Szent) Istvánnal együtt?!

Nagyapám, a 13-as jászkun huszár elmesélte, hogyan tizedelték meg az első világháborúban az egyik, orosz oldalról visszakerült cseh egységet. Svejkék szartak az egész világháborúra, az osztrák-magyar hazafiságra, a légyszaros Ferenc József portréval együtt. Nagyapám szavaiban mégsem érződött a magyar huszárokat cserbenhagyott csehekkel szemben semmiféle elégtétel, csupán a haláluk szomorú tudomásul vétele. Első hazánk ezen a földön az élet. Ideje, hogy ebben nemzeti szinten értékeljük egymás különbözőségét, Hašeket és Hrabalt, Černýt, Formant és Škvoreckýt, akit Solide a fentebb belinkelt bejegyzésem 1. kommentjében megemlített.

Címlap SvejkkelA szerző nevéről bejött a Pléhkatonák címlapja.  A könyvet nem rég, 3-4 éve kaptam ajándékba, kvázi a kiadótól. Sokáig nem lapoztam bele. A címlap Josef Lada felejthetetlen illusztrációjával készült, a hátsó borító fülszövege szintén utal a derék katonára, akinek reinkarnációi a néphadsereg hetedik harckocsizó zászlóaljában vívják derűs, ám véget nem érő, reménytelen harcukat. A hülyeség végtelen, így az ellene vívandó harc sem érhet véget. Hogy-hogy nem, erről a gondolatról ifjabb kollégám humora ugrott be, aki sajátos rezignációval konstatálta ugyanennek a természeti törvénynek kikerülhetetlen, s ezért szemtől szemben leküzdhetetlen érvényét az egykori közös hadseregbeli laktanyában, a szegedi Hatkiló becenevet viselő oktatás végrehajtási intézetben.

Iskolánkban a prágai felkelésről egykor bemutatott vándorkiállítás kapcsán a nemzeti keserűség mondatta velem, hogy ezt is a Hitler mellé állt ukránok kaparták ki a cseheknek. Amerikai, és nem szovjet fogságba akartak esni. Cseh nemzeti ünnep lett belőle. A két angol ügynökből meg Lidice – és nemzeti ellenállás.

CímlapSolide Josef Škvorecký A gyávák című írásfűzérét említette (fordította Zádor András), amely egy cseh kisvárosnak a híres, 1945-ös győzelem napját megelőző történéseit meséli el. Vagy inkább fújja? Az író-mesélő szaxofonos, minden zenekedvelő - és nem csak Solide - örömére. Ráadásul anglomán, akár a fordító, emiatt néhány mondatuk üzenete számomra rejtve van. A történeti vonulat lényege a túlélés, minden hősiességtől mentesen. Zászlók az ablakokból ki-be, mikor milyen hírek érkeznek a néha kelet felé távozó németekről. Vlaszovista ukránok, francia és angol foglyok jelenlétében őrjáratozik a biztonság kedvéért lefegyverzett fiatalság – amikor nálunk a végjátékban, a végső győzelem jegyében leventéket fegyvereztek. Gyávák?! A szereplők legtöbbje nem hősi halálra, hanem a helyi dzsesszkocsmába készült. Mintha csak Svejk, a derék katona mondaná: Találkozunk a háború után hatkor a Kehelyben! Ez a motíváció nincs ugyan teljes összhangban a háborút Benešnek köszönhetően győztes oldalon befejezett nemzet büszkeségével, de kit érdekel, ha szólnak a billentyűfutamok, és kiismerhetetlenek a lányok?

A Gyávák hőse tovább mesél az Egy tenorszaxofonos történeteiben. (Fordította: Körtvélyessy Klára) Az író megjegyzése: "Én 1954 és 1956 között ezeken az elbeszéléseken dolgoztam. Igyekeztem közreadni bennük tapasztalataimat, éspedig olyan nyelven, amit tudomásom szerint a cseh irodalomban addig nem használtak. … Nem voltam olyan naiv, hogy történeteimet felkínáljam kiadásra.” 5. p  Az első történet, a Panta rei így kezdődik: "Akkoriban én csak pöttöm fasisztacsemete voltam, apám viszont ordas fasisztának számított, bár nem annak mondta magát…" 7. p. Ismerős, mégis más. Mintha napjaink magyar iróniáját olvasnám – pedig a szöveg hatvan évvel ezelőtti.

Jellegzetes szocializmus korabeli karriertörténet a Kis prágai Mata Hari (56-84. p.), amely nálunk is megtörténhetett. Nem kellett hozzá más, mint (jól) élni akarás, értékesíthető adottságok, és hit a megváltoztathatatlan szocialista rendszerben.  A karriertörténet gondtalan, könnyed felelőtlenséggel alakul, veleszületett önzésből fakad, és a melltartóból kibontakozó igencsak kívánatos adottságokra épül. Az író kissé cinikus: „Arra számítok, hogy egyszer majd ő lesz országunk első női köztársasági elnöke. Akkor lesz csak igazán szocializmus.” És egy jellemző axióma: „A társadalom nem bűnösökből és ártatlanokból, hanem már leleplezettekből és még le nem leplezettekből áll. Bohuslav Vodička felügyelő.”

Legkorábban egy bűnügyi történetfűzért olvastam a szerzőtől. 1968 táján, amikor lelkesen ünnepeltük a Budaőrsi úton matrózcsíkos trikókban stoppoló csehszlovákokat. Akkoriban nagyobb szabású dolgok lelkesítettek, mint e kisepika: új mechanizmus itthon, Párizs és a Vörös Danny, Vietnam, az épp letudott katonaság. Nem sokra értékeltem Borůvka felügyelő szomorúságának finom cseh humorát, a rendhagyó módon beiktatott bűneseti helyszínrajzokat, a szerelmi kísértések kölcsönös, de fáziseltolódásban lévő jeleit, az empátia számtalan apró rezdülését. Íme a fordító neve nélkül (!), korabeli magyar nyelven kijött kötetből a befejező idézet:

"Mit akart mondani, Éva? – kérdezte halkan az idős bűnügyi nyomozó.

– Semmit – sóhajtott a lány, és sírás környékezte. – Csak … csak azt, hogy örülhet Zuzankának. Nagyon szép lány.

A felügyelő arcán mosoly rebbent át.

A lány azonban hazudott. Egészen mást akart mondani. Szíve mélyén azonban most már egész biztosan tudta, hogy soha nem mondja meg a felügyelőnek, mennyire valószínűtlen, hogy egy asszonynak, akinek szürke, és egy férfinak, akinek kék a szeme, olyan lánya legyen, akinek macskazöld szeme van."

(Azzal a Škvorecký művel, amelyikkel Solide kezdte, még csehül állok. Szerencsétek.)

Így látja Csehországot David Cerny

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr358266256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

337909 2014.04.02. 19:48:17

Most meg ne kérdezd, hogy a nagy szerelmemnek milyen színű szeme van! Melyik férfi tudja a szemek színét?

60145 2014.04.02. 20:01:06

1. Csokifalat: Lám, Borůvka felügyelő sem tudta... Most, hogy mondod, nem volna rossz belemerülni.

337909 2014.04.02. 20:17:28

"Miatta félek szép szemekbe nézni," * és miatta lennék ismét balga költő, ha egyszer én még újra kezdeném. :(

60145 2014.04.02. 20:28:43

3. Csokifalat: Szegeden, de főként Váradon... Két saroknyira lakom tőle, és a Hatkiló belinkelt épületében halt meg.

337909 2014.04.02. 20:36:21

Ez a szerelem. Látod, ő tudta. "Milyen volt szeme kékje, "....

337909 2014.04.02. 21:37:33

Szerettem mindig a csehekhez járni, jó volt a kajájuk és a sörük. A városaik, ahol jártam, szépek voltak. Meglepő, hogy a nolblogon ily kevéssé ismerik a cseh tájakat, utakat.

58395 2014.04.02. 22:14:46

Az én "bakancslistámon" is első helyen van Prága, nem kis motivációval az élen "Svejk sörözője"....:-)

60145 2014.04.02. 22:19:54

7. Kokó, 6. Csokifalat: Nagyszerű város!

178873 2014.04.02. 23:55:24

Eddig csak olvasni tudtam. Szóval nem lövöm le a poént, de van egy izgalmas sakkparti a csehszlovák és az orosz nemzetközi nagymester között. :)

284075 2014.04.03. 07:21:47

...remekíró ez a remek író... Pindur pandúr és a T—34-est meghágó fűzfapoéta... :)

60145 2014.04.03. 07:52:45

9. solide: Orosz-cseh konfliktus, az előbbiek emlékeztetnek, hogy rakétáik akár Prágát is elérhetik. Mire a csehek: abban az esetben válaszcsapást mérünk - Karlovy Varyra!

60145 2014.04.03. 07:53:21

10. Tollminátor: Te tudsz valamit!

60145 2014.04.03. 12:16:05

13. obsidian :)

180524 2014.04.03. 12:59:15

De jó volt ezt olvasni, Atlasz! Prága. Csak egyszer voltam ott, még ifjan. Már akkor szépnek láttam. Ma milyen lehet, csak elképzelésem van...

60145 2014.04.03. 15:29:37

15. maiman: Ifjan én is csak bekukkantottam! Most meg Boruvka felügyelő hosszas idézése is megkísértett, hát még a Kehely emléke. Maradjon köztünk: nagyszerűen főznek Prágában!

60145 2014.04.03. 15:30:03

16. marja :)

180524 2014.04.03. 16:35:47

"Találkozunk háború után hatkor a Kehelyben – mondja Švejk, a derék katona. Ez van annyira képtelen ötlet, hogy érdemes komolyan venni.Ettől kezdve kutya kötelességünk mindent megtenni, hogy a terv sikerüljön. Mindent ennek érdekében kell végezni." Az idézet részlet egy kritikából, de egyetértek.:-))

60145 2014.04.03. 19:15:27

19. maiman: Meglepő gondolatmenet! Jó!

180524 2014.04.03. 20:20:29

20. Atlasz Bocs, nem adtam linket az előbb. A teljes szöveg itt: http://www.hevesisandorszinhaz.hu/eloadasok/nagyszinpad/707/jaroslav_ha%B9ek_-_spiro_gyorgy_%B9vejk

60145 2014.04.04. 10:22:59

Köszönöm!