Atlasz voltam

Atlasz.

A tisztelet és a feladat

2014. november 24. - Atlasz.

Ha egy szónok a Tisztelt Miniszterelnök úrhoz intézi szavait, a megszólítás épp úgy nem jelent semmit, mint a blogoldalon megjelenő nagyjából 523. neki címzett nyílt levél formulája. A pozíciónak szól, nem a személynek.

Ha egy szónok a Tisztelt Miniszterelnök úrhoz intézi szavait, a megszólítás épp úgy nem jelent semmit, mint a blogoldalon megjelenő nagyjából 523. neki címzett nyílt levél formulája. A pozíciónak szól, nem a személynek.

Reformátusnak kereszteltek, és bár felmenőim sem voltak templomosok, legtöbbjüket az eklézsia sírkertjében szoktam időnként meglátogatni. Tudom, hogy amit ott találok, ahhoz nekik kevés közük van, mégis végzem a szimbolikus cselekedeteket. Úgy vélem, így van rendjén.

A sírgondozás azonban gyorsvonati elérhetőséggel nem megy. A közelben élő másik leszármazott lemondott róla, más ági rokont pedig sem megkérni, sem megfizetni nem szeretnék ezért. Hogyan is kérhetném rajta számon, ha esetleg nem végzi el évente kétszer-háromszor a vállalt munkát?

A munkanélküliség, vagy inkább a jövedelem nélküliség mifelénk nem volt akkora, hogy valaki lehajolt volna évi pár ezer forintért. A temetkezési ügyekkel foglalkozó cég a felíratok újrafestésén kívül nem vállalt semmit. Maradt Balogh úr, a kapa-kasza kerülő művész, aki nemcsak telefonon állt rendelkezésemre kiadósan, főleg a kocsmahivatalból, de szemtől szembe is mestere volt az elhárításnak. – Ne is tessék kimenni a Keleti temetőbe, áll ott a víz! Ilyenkor nem lehet megközelíteni a sírokat. Nincs az az Isten! – És A szegedi Kakasos templomnincs az a pénz – gondoltam – amit zsebre nem tettél a semmiért, egykomám! Hiszen az enyéim közelében a sírok körös-körül gondozottak, a belvíz csak nálunk gátolta hetekig az egy-két órás munkát.

Levelet írtam az akkor még nem ismert Lőrincz Gáspár tiszteletes úrnak, aki kérésemre nemcsak sírgondozót kerített – annak meg jövedelmet -, de nem volt rest néhány szíves mondattal kapcsolatunkat személyesebbé tenni. Megemlítette, hogy egykoron a hozzám közeli, Schulek Frigyes építette remekmívű Kakasos templomban szolgált. Pár évre rá ezt a szeretetre méltó embert is az őskertbe szólította a sorsa, oda, ahol ettől kezdve az enyéim sírja ismét gazosodni kezdett. Mit tehettem? A tiszteletes úr utódjához fordultam, előbb levélben, majd válasz nem érkezvén – személyesen.

A felújított kisújszállási templomNagytiszteletű uram – javították tapintatosan a megszólítást az utód mellett szolgálók – bejelentés és tolmács kérése nélkül volt kénytelen gondjaimat meghallgatni. Nem kis büszkeséggel említette, hogy ezeknél magasztosabb tervek                    foglalkoztatják: a templomon tetőcsere, továbbá az új toronysisak. Együtt érzőn bólogattam, emlékezvén szülővárosomban töltött gyerekkoromra: ilyesmire mifelénk nem nagyon nyílt meg a bugyelláris. Én is csak kicsinyég nyitottam volna az enyémet, de a korrumpáló szándék látszatát elkerülendő meg akartam várni, amíg az én csekély gondom megoldódik. Nehogy úgy nézzen ki, hogy az egyházközség első embere nem keresztényi szeretetből, hanem Isten és a saját dicsőségére adott hozzájárulásom ellentételezésére segít nekem, az ismeretlen, messziről jött embernek.

Nem részletezem: sikerült! A templom új fedést, a torony sisakot kapott.

Később egy ízben – ehhez kora hajnalban kellett otthonról indulnom – a lelkészi hivatal nyitásakor egy ott dolgozó hölgytől anyakönyvi adatok után érdeklődtem. A tekintélyes férfiú ugyanis e tárgyat illetően sem válaszolt e-mailjeimre. NagyanyámBizonyára a nagy tiszteletűség gátolta benne. Másra nem is gondolhattam. Ráláttam a parókia tornácára, ahol a megközelíthetetlen ember némi ébredés utáni nyújtózkodás befejeztével felszegett állal tekintgetett körbe. Segítőkész munkatársa pillantásomat követve tippet adott. A nagytiszteletűhöz azonban nincsen semmi kedvem, míg nyomorult vagyok. Egy senki.

Siettem a temetőbe, ahol várt a feladat. Szabadságomban állt a kötelességteljesítés tisztességének eleget tenni. Miként a tisztelt miniszterelnöknek, a tiszteletes úrnak és a nagytiszteletűnek is. Ez a protestáns etika. És az én olvasatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr438266260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

23353 2014.11.24. 20:03:14

Rendes dolog egy sírt ápolni. persze sokszor megújítási pénzt kérnek, különben megszüntetik.

178873 2014.11.24. 21:13:39

Ki ilyen, ki olyan. Örülök, hogy pozitív példával is találkozták, sajnálom, hogy az volt a rövidebb. De azért kiderült, nem csupán irodalmi eset, amikor a cím és az emberi tisztességes hibátlanul passzol: "Másnap a huszonöt szegényt elhelyezték a püspöki palotában és a püspök költözött a kórházépületbe."

60145 2014.11.25. 07:07:03

1. little: Ez természetes. Az nem, hogy az e-mailes értesítés innen nem érkezik meg a címemre. Igaz, volt már nagyobb baj is.

60145 2014.11.25. 07:10:39

2. solide: Több emlék és probléma járt a fejemben, szűkítettem, de nem eléggé. A nagy arc mindenütt ingerel - pedig nem is olyan fontos, át lehet lépni rajta.

290566 2014.11.25. 07:21:27

... azt gondolná az ember, hogy a Tiszteletes úrnak mindig van ideje hívei számára, hiszen egyik szakterülete a szolgálat.... Még nem volt divat vallásosnak lenni, amikor az általam ma is nagyra tartott Tiszteletes összeszedte a periférián élő családok gyerekeit és felkészítő foglalkozásokat tartott, nem csak bibliai magyarázatokkal, hanem irodalmi és zenei ismereteket is elénk tárva mutatott utat.... Néki is voltak adakozói, megtévedt bárányai, és hívei.... A mai Tisztelendők, Tiszteletesek, Paptestvérek nagyon mások lettek. Magam is ismerek küzdő, a szegényeket és nyomorultakat istápoló papi személyt, de több olyat is, aki nem keresztel, nem temet, nem esket, ha nem szabályszerűek a körülmények.... :(

60145 2014.11.25. 08:01:07

5. Évalajos8: Az ember hajlamos a szimbolikus neveket és jelzőket komolyan venni. Talán ez a rendeltetésük, és vissza is hatnak a viselőikre. De nem mindig. És ez bennünket kellemetlenül érint.

60145 2014.11.25. 08:40:08

Solide, rákerestem az idézetre. Róma mostani püspökéről is szólhatna!

328387 2014.11.25. 09:31:12

Ki gondolná, hogy ilyen nehéz embert találni erre a munkára. De lehet, hogy a temető akarja beszedni a pénzt a sírgondozásért, ezért tart távol mindenkit. Kedves Nagymamájáról jut eszembe, hogy én is csupa kedves öreg nénit szoktam látni a sírok között szorgoskodni. Szép magától, hogy vette a fáradságot.

60145 2014.11.25. 10:00:04

8. ZorróAszter: A temető gazdáinak nincs befolyása a munkakerülésre. Én saját kezű alkalmi igazítások után egy igaz lelkű rokon felügyeletére voltam kénytelen bízni a sírhelyet. Már nincs sok teendő. Meghazudtolom a fenti befejezést? Aligha. Hódmezővásárhelyen a fejfára az idős túlélők - többnyire asszonyok - minden látogatás után ütnek egyet. Ahogy az korhad, egyre lejjebb és lejjebb süllyed. Végül mindketten elenyésznek...

11229 2014.11.25. 10:38:42

egy nagytiszteletű úr nem foglalkozhat mindenféle apró-cseprő dologgal :)

60145 2014.11.25. 10:47:34

10. obsidian: Így igaz! Ahogy Solide írta: Ki ilyen, ki olyan. Önző módon engem is a magam gondja foglalkoztatott, ehhez képest a lelkipásztort - remélhetőleg - a nyájé. Vagy a magáé..

178873 2014.11.25. 11:21:26

7. Atlasz Azért sejthetted, hogy francia idézetet választok, és Charles-François-Bienvenu Myriel úr, Digne püspöke volt az első irodalmi citátum, ami eszembe jutott. :D

60145 2014.11.25. 13:19:29

12. solide: Akkor ezt a kedvemért tetted? Hiszen angolszász világ mintha közelebb állna hozzád. Nagyra értékelem, hogy a József Attilára történt utalás ilyen asszociációhoz vezetett

180524 2014.11.25. 13:49:55

Elolvasván az írást, valahogy egyből maga a címbéli két szó jutott eszembe: tisztelet és feladat... Sok múlik azon, milyen "ember" egy-egy helyi, helybéli vallási vezető. Van, aki tiszteletesként több, mint más nagytiszteletűként... Soha nem éreztem "feladatnak" szeretteim sírjainak gondozását. Persze, helyben vannak eltemetve majd' mind, könnyű a dolgom.

60145 2014.11.25. 16:50:10

14. maiman: A kétféle ügy kétféle kezeléséről: a magukat rangjuk és beosztásuk révén erre jogosultnak vélők oly sokszor helyezik az egyes emberek gondjai és boldogulása fölé a nép ügyét, a haza üdvét, és természetesen az üdvösséget! Főleg, ha ők maguk testesítik meg. Nekem feladat: én nem találom ott őket. De következetes vagyok, hasonlót nem hagyok magam után.

301782 2014.11.25. 19:12:31

Családunkban, apai ágon, volt néhány templomi hivatalnok - presbiter, ha jól mondom - így szülőfalum egyházi ügyeiről többet hallhattam anno..de az már nagyon régen volt. Néha ellátogatok abba a temetőbe is, igaz, csak nagyszülők, közelebbi és távolabbi rokonok nyugszanak ott. Mégis fontosnak vélem nem csupán apám sírjához a városba ellátogatni, hanem nagyszüleim nyughelyéhez a faluba is. Szerencsére gondos kezek tényleg rendben tartják mindkét látogatott temetőt, sírt. Erre nincs gondom. Igazad van Atlasz, tisztelet és ...azt hiszem kötelesség.

58395 2014.11.25. 20:02:21

Mivel nincs különösebb dolgom az egyházakkal, nekem a "tiszteletes" és a "nagytiszteletű, stb. titulusok nem jelentenek valódi értéket... Nem is használom a megszólításaimban.... Ami a nagy arcokon való átlépést illeti, az a legjobb megoldás, de lassan már nem lesz hely, ahová lépjünk...:-)

60145 2014.11.25. 20:35:47

16. Valika: Nagy tisztesség presbiternek lenni, akik ismerik, azok választják őket.

60145 2014.11.25. 20:38:16

17. Kokó: Ha értéket nem is jelentenek önmagukban, azért lehet mögöttük az is. Sajnos a dolog lényegéből adódik, hogy a nagy arcok eltakarják az érdemeseket.