Ultrajektomtól Szegedig

A Biblia - Könyvek könyve. Bár különféle bibliák léteznek – az ördög bibliája, a Beatles–biblia, Az angol nyelvtan bibliája – minden megnevezés az ő tekintélyére, teljességére épít. Mifelénk, a nyugat-európai kultúrkörben – mióta a reformáció és a könyvnyomtatás az emberek kezébe adta – a legtöbb otthonban akár egyetlen könyvként is fellelhető.

Csonka családunk Bíró utcai lakhelyén folyamatosan gyarapodtak a kötetek, de a Szentírás nem volt köztük, csak a református énekes könyv. Később puritán ízléssel és elhanyagolható vallási jártassággal meg is lepődtem a címen: Szent Biblia – minek a szentként tudott tartalmat külön hangsúlyozni? A szentmise szót ugyanígy cicomának véltem, hiszen nem szent miséről még nem hallottam. De történelem előtti, gyermeki aranykorunkban hallgattuk a húgommal a Jézus-történeteket. A kisújszállási nádfedeles ház mestergerendájáról levéve nagyapánk olvasott fel a szétesett lapokról, a címet nem láttam. Ami megmaradt, az a kissé magas fekvésű, éneklő, de mégsem kántáló, a szöveg fontosságát önmaga fölé emelő előadásmód. Minden más elenyészett.

Állami támogatást az „átkosban” egyházi kiadványok nem kaptak, „a mi szocializmust építő társadalmunkban” a klerikális reakció támogatása nem szolgálta volna a „haladást”. Kirakatban sem láthattunk Szentírást, egészen az 1981-es reprint megjelenéséig. Nagyon drága lett volna nekünk. Így a Vizsolyi Biblia hasonmása megvásárlásával szavazni sem volt lehetséges magyarságunkról, ahogy az elérhető árú romániai, csehszlovákiai magyar nyelvű könyvek begyűjtésével tettük. Biblia azért került a családi könyvespolcra. Rögtön Kezdetben.

Vallástalan házasságkötésünkkor testvérhúgom lepett meg bennünket egy Ultrajektomban nyomott kötettel. 1794-ben, az agyonreklámozott türelmi rendelet után sem itthon, hanem Utrechben adta ki Pethe Ferenc a magyar Bibliát, amelynek történetéről a Rövid tudósítást Szombathi János (1749-1823), a Bodrog-parti Athén történelemtanára írta. A kétszázhúsz éves könyv árverésen 55 ezer forinttól indul. Számomra ára nincsen.

A kemény borító belső oldalára az ajándékozási alkalomra utaló két ex librist helyeztem. Az enyémet keresztapám faragta linóleumba, egyetlen nejemét pedig magam. A felírat – Al Bohaken – Gerelyes Endre novellájára utalt. Vizsgaidőszakban, amikor már nagyon megtelt a fejem, a kezemet engedtem szabadjára, és a linómetszés kiváló szellemi-lelki állapotba hozott.

A borítóra ragasztott, de kissé felfeslett szennycímlap alól zöldes színű valami kellette magát: egy 1937-es ötdollárost bontottam ki onnan. Vajon ki rejtette oda, és miért nem volt alkalma kivenni? A ceruzás bejegyzés – Bp. vettem a Lantos aukción – keltezve nincsen. A dollárrejtegetés 1944-es elhatározásra utal, még akkor is, ha az árvereztető cég, a Lantos Rt. túlélte volna az alapító-tulajdonost, a háborút, és az azt követő négy évet, amikor még rendezhettek könyvaukciót, és ismét rejtegették a dollárt.

A Bibliába ceruzás emlékeztetőt írott személy dr. Sass Elemér lehetett, 1939-től belügyminisztériumi osztályvezető. „Büszke volt a több ezer kötetes könyvtárára, amit a családja és barátai gyakran megcsodáltak. … 1944 októberében, a nyilasok uralomra jutásakor kényszernyugdíjazással elbocsátották a minisztérium szolgálatából. … 1945–ben az igazolási eljárások folyamán nem igazolták, azzal az indokkal, hogy «németbarát» magatartása volt a háború alatt. …1950–ben megvonták a nyugdíját,… 1951–ben kisebbik lányával és annak családjával együtt kitelepítették egy Heves megyei faluba. Itt 61 éves korában földművelési munkákat végzett. Mivel budapesti lakását felszámolták, értékes könyvtára szétszóródott.” Emiatt kerülhetett a kötet a Központi Antikváriumba, ahol a húgom oly nagyon szeretett dolgozni, és tudott ritkaságokat vásárolni.

A Sass Elemér keze írása feletti ovális pecséten Gyulai Gaál Gaszton (1868-1932) könyvtári bélyegzője látható. Róla a neve megpillantásakor, 1971-ben is tudtam, hogy kisgazda politikus, de semmi egyebet. A Wikipédia szócikkéből azonban megtudható, hogy az emberi viselkedési automatizmusokra, társadalmi divatokra fittyet hányó, belülről vezérelt, szilárd értékrendű, bibliás ember lehetett.

Csatoljunk ide róla egy más fordítású Bibliának elkötelezett személy, Monsignore Varga Béla Thassy Jenőnek elmondott visszaemlékezését. Kissé hosszú, kivált bebillentyűzni, remélem, olvasni nem annyira.

„[Gyulai Gaál Gaszton] utálta a fehér tiszteket, és mindenért a Horthyt tette felelőssé. …Boglár egy zsidó központ volt, volt zsinagógájuk, a rabbijuk nekem [Varga Béla katolikus papnak] jó barátom volt. Más papok nem álltak vele szóba. Találkoztam vele az utcán, és mondtam, sétáljunk egy kicsit együtt. «Meglátják a híveid, hogy velem sétálsz» – felelte erre. De miért is utálta a fehér tiszteket Gaál Gaszton? Négyszáz zsidó élt Bogláron. Kereskedők voltak évszázadokon át, ők csinálták a somogyi gabonakereskedést. Te nem tudod, mi volt Siófokon, s a többi helyeken, mert Horthyék eltüntették a nyomait, de az itteni zsidók tudták. Jött a hír, mint ezt nekem elmesélték – én [Varga Béla] akkor győri diák voltam -, hogy jön Prónay, és fölkoncolja a négyszáz zsidót. Gaál Gaszton nem volt antiszemita, de ember volt, ember a talpán, és nem tűrte, hogy büntetlenül valakit megalázzanak. Én sem bírom el még ma sem az emberek megalázását, még ma is harcolni vagyok képes, s talán ezért is lettem pappá, mert nem bírtam el a magyar parasztság napról napra való megalázását, ami sokszor a meggyalázás határáig ment. Gaál Gasztonban egy magas fokú emberség volt, és a zsidók könyörögve felkeresték, mert azt hallották, hogy a Prónay század Somogyból, Lengyeltótiból már elindult Boglárra, hogy a zsidókat kivégezzék. Abban az időben, 1919-ben megölni egy embert, nem volt ritkaság. Nem akarom azt mondani, hogy mindennapi dolog volt. Mit csinált Gaál Gaszton? Fogta a botját, amivel sétálni szokott, és kiállt a Boglár-Szőlősgyörök-Lengyeltóti útra, ahol az út Balatonboglárra jön be. Az már Gaál Gaszton birtoka volt. A szegény zsidók pedig elbújtak az istállókba, a padlásokon. Bátornak kellett az embernek lenni, s embernek kellett maradni. Jött a szakasza Prónaynak, és Gaál Gaszton ott állt az úton. «Megállj!» – szólt. «Ez a föld Balatonboglár Gaál Gaszton tulajdona, az enyém. Erre a földre az én engedélyem nélkül senki nem léphet. Én pedig megtiltom, hogy valaki önök közül erre a földre lépjen!» Mit csinál erre a vezető, ez a gyilkos banda? «Lődd le, üsd agyon, üsd fejbe!» – s ehhez hasonló hangok hallatszottak. Gaál Gaszton elment onnan. Prónay félrevonult, a tisztjeivel tanácskozott, és mit gondolsz, mit csinált? Azt mondták, ez egy őrült, ha megöljük, végünk van, mert olyan volt már a tekintélye az országban. Megfordult és visszament Prónay a bandájával. … A négyszáz zsidó így menekült meg." (A Monsignore. = Posztumusz interjú - Válogatás Thassy Jenő hangarchívumából. Balassi, 2004, Budapest. 85-86. p.)

A balatonboglári Gaál Gaszton Ultrajektomban nyomott Bibliája nálam lelt otthonra, és ezt mesélte...