Atlasz voltam

Atlasz.

Abúzus?

2015. június 10. - Atlasz.

Semmiség, hiszen csak a jövőtök ellen!

Semmiség, hiszen csak a jövőtök ellen!


Iskola iniciálé

A távozásomat követő tanévben Jutkához és Ágihoz hasonlóan az én Mariannomat is kihajították a Zalka Máté Általános Iskolából. Emlékezetemben a legutóbbi időkig tévesen úgy maradt meg, hogy hármukat együtt, ugyanazon vétek és eljárás keretében.

Az emlékezet hibáját a személyes sérelmem okozhatta. Az ember, ha messziről és csak meghívottként érkezik saját (osztálya) ballagására, rosszul fogadja az abból is kirekesztő pofont. Cseng a füle és sajog a lelke, s jaj, csak arra összpontosít, hogy ne látsszon kifelé. Így történt, hogy miután az utódom nem engedett az utolsó osztályfőnöki órára bemenni, a tanáriban kissé hézagos figyelemmel hallgattam meg és hallottam félre a három vízi úttörő kirúgásának hírét.

Melyikük állt közelebb hozzám? A sok százból, a sok ezerből is az, aki közelebb lépett. Aki megszólított, aki velem jött, akivel törődhettem.

Kiss József a kenuépítőkkelLegtöbbet az osztályombeliekkel találkoztam tanítás előtt, alatt és után. A tágabb körből a lövészek, honvédelmi szakkörösök, és természetesen a vizesek. Aki alkalmat adott rá – mert az egyénisége, neveltetése, családja megengedte – hogy jobban megismerjem, arra több esett a személyes figyelmemből. A sokoldalú, életteli tevékenységben történő benyomások megszerzésére a vízi-úttörő táboroknál, kirándulásoknál Sir Baden Powell, tovaris Makarenko és Loránd Ferenc együtt sem tudott volna jobbat ajánlani. Én Kiss József László mintáját követtem. Ő volt az, aki összevonzotta a bukott, eltanácsolt, odahaza helyüket nem lelő kis fickókat, hogy az iskolai légópincében szakkört, a tornatermi színpadon kenuépítést, a Hullám Csónakházban pedig vízparti menedéket kínáljon nekik, nekünk.

Ebben az évben lett osztályfőnököm Laci bácsi, akit igazán szerettem és azt hiszem nem volt olyan gyerek az osztályban, aki ne szerette volna. Azt hiszem Ő észrevette, hogy körülöttem valami nem igazán stimmel, el is jött családlátogatásra. Nem emlékszem, hogy mit beszélt anyámmal, de azt hiszem, hogy anyu elmondta a tanár úrnak a körülményeinket, de a lényeg az ő szenvedésein volt és megmagyarázta, hogy nem tud mit tenni. És nem is tett, neki az volt a legfontosabb, hogy eljár dolgozni, kitakarítja a lakást, és hogy legyen valami kaja. Ezzel a szülői törődés ki is lett merítve. Sose foglalkozott azzal, hogy mi történik az iskolában, miért kaptam rossz jegyet. A rossz jegyeket esetleg egy-két pofonnal honorálta, de hogy hogy lehetne ezen javítani, azt végig sem gondolta. Azt hiszem, csak a saját gondolatai és saját fájdalmain kívül nem nagyon érdekelte más.

A háromhetes vízi táborban Mariannal és a többiekkelA tanár úr mindig kedves volt, próbált beszélgetni velem, talán könnyíteni akart a lelkemen, hogy ha kibeszélem magamból a problémáimat, akkor kisebb lesz a feszültség és jobban oda tudok figyelni azokra a dolgokra, amire ebben az időszakban figyelni kellett volna. Nagyon ragaszkodtam hozzá, honvédelmi szakkörös lettem, mert ő tartotta, vízi úttörő lettem, mert ő vezette, minden kiránduláson ott voltam, mert vele lehettem. Gyerekkorom legszebb élménye a 3 hetes vízi tábor volt, ott igazán jól éreztem magam, a mai napig emlegetem a gyerekeimnek.

Igen, Mariann, próbáltam beszélgetni, de túlzásba nem vittem az érdeklődést. Hogy én is könnyítsek a lelkemen, azt mondhatnám, hogy ma már többet tennék, de nem volna igaz. Ma sem vagyok kellően nyitott és közvetlen a gondoskodó ölelésre. A kis herceget szokás idézni a magunkhoz szelídített másik ember iránti felelősségről, ami közhelyes, tehát igaz. Ebből keveset voltam képes felvállalni. Néhányan megéreztétek, vagy pontosan tudtátok, mekkora helyük volt számotokra a lelkemben. Hajnal Peti az okát is kérdezte. Kinek sok volt, kinek elég.

A mi gyerekkorunkban Kiss Jóska sem nyali-falizott bennünket, pedig nála még a nyakleveséért is sorba álltunk. Később is volt annyira szemérmes, hogy a felvett írói keresztnevén kívül direkt módon nem jelezte, hogy kicsoda Félkopasz a Jó szelet, kapitányban. Remélem, hogy időben tudtára adhattam: magamra ismertem. A bukottra. Holott „nem volt olyan gyerek az osztályban, aki ne szerette volna.”

De mi történt valójában veled, Mariann?

Egyszer egy reggel, suli előtt kaptam egy levelet a Gabitól, aminek a végén az állt, hogy ahány betű, annyi csók. Annyi eszem volt, hogy orosz órán elkezdtem számolni a betűket, hogy tudjam, hogy mennyi csók jár nekem. Koszti tanár úr észrevette, hogy nem figyelek és el akarta venni tőlem a levelet, én erre apróra összetépve tettem a kezébe a levelet. Az első reakció egy akkora pofon volt, hogy a fal adta a másikat, a következő pedig, hogy hívattak a szünetben az igazgatóiba, ahol közölték, hogy ki vagyok rúgva, eltanácsoltak a Sodronyos utcai iskolába.

Tudod Mariann, én is összetéptem annak idején az óra alatt elkobzásra ítélt szerelmes verset. De pofon ütni egy nagylányt?! Még kicsit sem! Emlékszel? Gál Mari a női egyenjogúság nevében a simák elmaradását reklamálta! Bizonyára nagyon megrendítette az eset dr. Kosztit, a jogászt is, ha a továbbiakban nem akart veled nap mint nap szembenézni. Megtette, mert módjában állt kirúgatni.

Ha ott vagyok, lett volna akkora szavam, hogy megvédjelek. Tőlem soha senkit nem rúgtak ki, bár némelyik kolléga megérdemelte volna. A Zalka iskolában tiszteletben tartottuk egymás szaktanári, osztályfőnöki illetékességét. A másik osztályfőnöködét is.

Eljött a hetedik osztály vége, amikor kiderült, hogy Laci bácsi itthagy minket, másik iskolában fog tanítani. Azt hiszem, hogy ez az egész osztályt megviselte, lehet hogy pont ezért, nagyon nehezen fogadtuk el /vagy el se fogadtuk/ Mária nénit, aki az osztályfőnökünk lett. Sok jóra nem emlékszem vele kapcsolatban /igaz rosszra sem/, engem nem tanított, mivel ő volt az osztály némettanára, mivel én nem tanultam németet akkor már, így csak az osztályfőnöki órán voltam vele.

Miért érdekelte volna a sorsod őt, aki nem is ismert? Empátia? Nem szerepelt a munkaköri leírásunkban. Buda Béla még meg sem írta. Nem hinném, hogy Marinak egy másik ember gondja-baja valaha is problémát jelentett. Sorsodra hagyott, mintha házastársa vagy gyereke lettél volna. S vajon a te családod?

Valamiért én nem akartam abba az iskolába járni, ezért elmentem apámhoz, /akkor már nem Soroksáron laktak, hanem Erzsébeten/ és kértem, hogy segítsen, mert nem akarok a Sodronyos iskolába menni. Elvitt az Ónodi utcai suliba, oda járt az öcsém is, és elintézte, hogy oda járjak. Akkor már március volt, tehát 2 hónappal az év vége előtt. Az anyám egy lépést nem tett azért, hogy ne tegyenek ki az iskolából [a Zalkából], szerintem még csak be sem ment.

S vajon ha bemegy? Úgy járhatott volna, mint az elvált munkásnő anyám, amikor egy más által elkövetett csibészség miatt hármunk közül engem ítéltek osztályismétlésre. Mifelénk nemezis azóta is a legoptimálisabb csapásirányba, a legvédtelenebbre sújt! Arra száll a pofon, a jogszerű büntetés, aki a leggyengébb. Rajtam Kiss Jóska segített egykor, de neked távollétemben a továbbtanulásod szállt el akkor, amikor azt a szerelmes levelet összetépted.

Ballagás Mariann nélkülS vajon ha a Zalkában maradsz? Új osztályfőnökötök nemcsak nem támogatta a továbbtanulásban azt, akinél az otthoni segítség hiányzott, hanem még le is nyomta. Erikát kérdezd! Lám, az osztálynyi méretű mindenható megkülönböztetett figyelmet fordított a csinos kislányokra, abúzust csak a jövőjük ellen követett el.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr788265836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

338311 2015.06.10. 23:27:16

Nem voltatok ti is valamilyen minta iskola? Mert ott bántak így a gyerekekkel, mint amilyenbe én is jártam, a MÜM 4-es számú Ipari tanuló Intézetében az Üllői úton.

60145 2015.06.11. 00:09:47

1. BundiB : Mindkét említett iskolának tekintélye volt a környéken. Az egyiket tanulóként, a másikat tanárként ismertem. Nem mindegy!

178873 2015.06.11. 06:58:45

Tulajdonképpen a történet mellékszála, bár hangsúlyos, de nagyon fontos, nagyon nehéz kérdés, mi joga van egy tanárnak (persze általánosságban mondhatok fölöttest, vezetőt, parancsnokot is) arra, hogy erőszakkal ismerje meg a diákja (a fennhatósága alatt álló beosztott) magánéleti dolgait? FONTOS: nem arra gondolok, hogy mit mond el személyes beszélgetésben, törődésben a diák. Apropó, érdemes lenne azon is mélázni, hogy ha a gyónás, a pszichiáternek betegként elmondott érzések jogilag is védelem alatt állnak, miért nincs a hallgatólagos úriemberi megállapodáson túl hasonló védelem arra, amit egy diák a tanárának mond el perszonális kapcsolatban Visszatérve kiinduló pontomhoz - az óra alatti levelezésben már az bizonyos értelemben büntetés, ha az ember lebukik és emiatt kénytelen felfüggeszteni. De extra módon büntetni, ha nem akarja, hogy a tanár megismerhesse a legbensőbb dolgait? Persze értem én, alapvetően itt a lázadást kell keményen megtorolni, mert az uralmi rendszer borul különben. Csak hát, ehhez kellenének a PEDAGÓGUSOK. Eszembe jutott a Falból a jelenet, amikor a srác a verseit írja, a tanár észreveszi, elkobozza a füzetét, majd még meg is alázza a többiek előtt azzal, hogy gúnyosan citál.

60145 2015.06.11. 07:16:32

3. solide : Védelem a személyes információval visszaélő tanár ellen? A paternalista fölényérzet ellen sincsen, amely tartósabb, mint az uralmi-alárendelési viszonyok formális érvényesítése. A tanár is abban nőtt fel, a szülő is. Személyes válaszom: sose felejtem el a fiam őszintén csodálkozó tekintetét: "Apu, hogy hogy neked mindig igazad van?" Nagy dolog! Egy felnőtt "fölénye". Nevetséges. Az is lehet, hogy a visszaélést abban a hitben követik el, hogy jót tesznek vele a gyermeknek. (Egy idős barátom, egykori piarista diák vallásos ateizmusa alighanem a tanárával/gyóntatójával megvalósult egyoldalú, kényszer-bizalmi viszonyban gyökerezik.)

301782 2015.06.11. 11:55:55

"Empátia? Nem szerepelt a munkaköri leírásunkban. Buda Béla még meg sem írta." Azon azért elgondolkodtam, hogy Buda Béla előtt vajon hogyan oldották meg a felmerülő problémákat? .... Egy fiatalkori szerelmes levél összetépése, védelme hosszan tartó traumát képes okozni, szomorú ilyesmiről olvasni, pedig biztosan többen átéltük, többé vagy kevésbé hasonló módon a kiszolgáltatottság eme szegmensét.

60145 2015.06.11. 17:31:22

5. marja :)

60145 2015.06.11. 17:36:21

6. Valika : Együttérzésnek neveztük - de az empátia idegen szó, sikeresebb lett vele a pszichiáter. A levél összetépése a személyes integritás védelme - mai, idegen szóval. Most őszintén: legalább azt nem hagyhatta volna békén a felsőbbség?! Én soha nem kértem ilyet sem a tanulóimtól, sem a gyerekemtől. De ha szerelmes levél volt, akkor még fontosabb a megőrzése és a tiszteletben tartása!

78126 2015.06.26. 23:10:25

Sokszor szidjuk "a rendszert", ami rosszul működik, túlterhelt, alulképzett, megvesztegethető, ...szerintem a "rendszerben" dolgozók egytől-egyig kulcsemberek, hatalmasat ronthatnak és építhetnek is, egy emberi sors felemelői vagy földbe döngölői lehetnek - erről szól a posztod. Vajon miért választja valaki a rombolást, amikor gyerekekről van szó?

60145 2015.06.27. 10:01:14

Anemone, örülök, hogy elolvastad!

60145 2015.06.27. 10:06:23

Köszönöm!