Atlasz voltam

Atlasz.

A szobrász Faludy-Villonja

2009. október 25. - Atlasz.

Egy régi amatőr fényképen erősen kapatos ember magasodik fel. A többiek átölelik, hallgatják a verset, Faludyét. A kép sarkában bólés tál, pezsgős üvegek, pohár, 1963 szilvesztere. A versmondó alig múlt negyven.

Az őszi sárban már magam járok,
s lábam nyomán a Kaszás üget,
hajam deres lett és az utcalányok
másnak mutatják már a mellüket,
s a csillagok is már fakóbban égnek,
mint egykor égtek, mikor este lett: -
ajánlom bűnös lelkemet az égnek,
s az út porának vézna testemet.

....................

A rádió körül, a Himnusz utáni csendben a jövendő előtti megtorpanásban előfelhőzik a jelenbe érő múlt. Mindnyájan hordozzuk a magunkét, hallgatunk róla, dalokba, nótákba postázzuk a világnak, de ő, a Móricz-arculatú ember megkönyörül rajtunk: egyszer csak mondja, mondja azokat a sorokat, amelyeket igazán kellenek. Ő alig múlt negyven, mi jóval innen rajta, s mind a magunkénak tudjuk a vagány és esendő városi proli, Faludy Villonjának hangját. A Testamentum sorait. Összefoglaló ez mindnyájunk számára, még ha a Kaszással egyelőre nem is parolázunk.

 

Mert korbáccsal vert engem az élet,
s nem voltam Isten választott fia,
egytál lencsémben hányszor ült a féreg,
s lábamnak hányszor kellett futnia, …
és mégis, most is gúnyra áll a szájam,


……………………………………….

A kicsi ember boltozatos mellkasából zeng fel a keserűség, a bánat, a lázongás. A hatalmasokkal szemben, a kiszolgáltatottság és szegénység tudatában élő, leigázottan is szabad ember dacos büszkesége. null

 

És hogy mégsem lett megváltó belőlem,
az első követ te emeld reám.
E földre gondban és nyomorban nőttem,
Istállószolga volt szegény apám…


Apjával együtt dolgozott a Déda-Szeretfalvi vasútépítésen, húszéves korában , aztán a háború, átállási kísérlet, hadifogság. Szaratov, Szamára - emlegették mindketten az ottani utcákat, a trafikot. Tanulmányútként jegyezte később kiállítási meghívóira. A fogságban poharakat gravírozott, dísztárgyakat faragott, túlélte. Ezen a képen az apja az egykori istállóban üldögél. Az lett a műterem. Az öreg a nyugdíjat fejfa-faragással egészítette ki, a versmondó szobrász a kenyérre valót plakátfestéssel kereste meg. Időnként horgászni jártunk: abból lett vacsora. Nem bántották '56 után, de állást nem kapott. Szabadúszó művész Kisújszálláson?! Talán ő akarta így.

Amit a mesterségből tudott, s ez nem volt kevés, maga szenvedte meg, és jó szívvel adta tovább Hajdúböszörményben, Villányban, s ki tudja még miféle művésztelepeken. Iszonyúan erős volt: ha más nem akadt, hozzáfogott útszéli bazaltkőből szobrot faragni. Megosztotta kenyerét, borát, szívét és kedves költeményeit azokkal, akik betértek hozzá. Kiskenyerű gazdag ember, így nevezték. Az ő hangján hallom:

Menjetek, hátat fordítva a sírnak,
oda, hol szebben szaglik a világ
s talán, ha majdan kettőezret írnak
Krisztus után, még tudja a világ,
mint csókolt egykor Villon, a csavargó,
s mély serlegekből hogy itta a bút?
s hogy indult végül álmos és kanyargó
vizekre, honnan nincsen visszaút.

Síremlékét Györfi Sándor készítette.

 

Legjobban a Haláltánc-balladát szerette, a pompázatos felütéssel, a már az első szakaszban bekövetkező igazságtevéssel. A kényúr azonban csak megnyitja azt a sort, melynek láttán a művész, "a bohóc sírt trónja alján" - , s melyből senki sem képes kiváltani magát. A legszebbhez, az utolsó versszakhoz mindig elérkeztünk.

Ott ült a Császár. Dús hajában
hét csillag volt a diadém.
Rabszolganépek térdenállva
imádták, barna köldökén
a Göncöl forgott, válla balján
lámpásnak állt a holdkorong:
"Mit sírsz" - rivalt reá - "bolond;
nincs szív, mit kardom át nem járna,
enyém a föld!" ... S hogy este lett,
egy csontváz tántorgott eléje,
elfujta, mint a porszemet.
- Kényúrként éltünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Gót ablakában sírt az Orvos:
"Uram, nektárod merre nő,
mely minden kínra ír s amelytől
felépül minden szenvedő?"
S az ajtó nyílt: keszeg magiszter
táncolta végig a szobát,
kezében mély ólomkehelyből
kínálva színtelen borát:
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál testvér, e mély pohárból
csupán az első korty fanyar."
- Kontárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A kútkávánál állt a Gyermek,
szakadt gyolcsingecskébe s rőt
topánban s nézte lenn a vízben
képét, mely játszani hívta őt:
..."Ha jössz: a holdleánytól este
a cukrot süvegszám kapod,
s minden pirosló reggelente
békákon ugrálunk bakot."
"Jövök már!" - szólt s a kútvíz nyálas
siklót dagasztott zöld hasán,
míg a Halál vihogva vitte
anyjához a vörös topánt.
- Balgán játszottunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Repedt tükrénél ül a Céda:
"Hajamnak árnya még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregből senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény..."
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó vőlegény.
"Hopp, Sára, hopp, gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakmát a lárva
ágyékod hervadt bíborán!"
- Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Éjfél borult a háztetőre,
kuvikhang szólt a berken át,
midőn a Bankár útnak indult,
elásni véres aranyát.
Az útkereszten vasdoronggal
hét ördög várta, s a Halál;
s mikor kardot rántott, a csontváz
fülébe súgta: "Lásd, szamár,
pénzzsákodat hiába véded,
meghalsz, s a kincset elviszem,
s a kincs helyett eláslak téged,
akit nem ás ki senkisem."
- Kufárok voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Aranypárnáin ült a Dáma,
s üvöltve sírt: "ne még, ne még",
de ő már átkarolta drága
csípői karcsú, gót ívét,
"engedj, csak még egy lanyha csókot,
még egy gyönggyel kivarrt ruhát,
még egy szerelmes, léha bókot,
még egy gyötrelmes éjszakát" -
de ő, rút foltot festve mellén,
mely, mint a rákseb, egyre nőtt,
fehér testét nyakába vette
és vitte, vitte, vitte őt.
- Tunyán henyéltünk mindahányan
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Tüzénél állt az alkimista,
s óráját nézte, mely lejárt.
"Isten vagy ördög: egy napot még,
amig megoldom a talányt,
a nagy talányt, amelyhez izzó
görebjeimnek ezre vitt,
csak egy napot még, mert megfejtem,
megfejtem holnap estvelig."
"Nem fejted" - szólt a hang - "nem fejted"
S vállára tette jéghideg
kezét, míg felrobbant a lombik:
"Aludni mégy most, mint a többiek."
- A Titkot űztük mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

Pestiscsengőkkel jött a dögvész,
s a reimsi szent-egyház előtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk, nagyúr! Csengőm csörög: -
légy pápa, vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
- Álszentek voltunk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

A vén Paraszt már tudta s várta
Alkonytájt kinn az udvaron:
"Görnyedt tetünknek nincsen ára,
és meghalunk, mint a barom.
Kaszás testvér! Sovány a földük!
Könyörgöm: egyet tégy nekem:
ha vinned kell, szórd szét trágyának
e testet kinn a réteken!"
Ő rábólintott s vitte lassan,
s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél...
- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!

 

Melocco Miklós: Aratópár  (Ópusztaszer)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr978266058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

12890 2009.10.25. 20:42:30

de jó volt ezt elolvasni:) köszönöm

78126 2009.10.25. 21:21:55

Nincs olyan jel a gépen, amit most ide tudnék rajzolni.

69868 2009.10.26. 11:14:11

Szép volt,

kalimpamama La anyu 2012.10.06. 18:04:48

Nagyon szeretem a gondolat világodat, írásaidat, a "Haláltánc-balladája megint csak sziven ütött. Köszönlek papi!!

60145 2012.10.06. 19:53:31

Kalimpamama, biztatásod hatása is lesz, ha ennek a bejegyzésnek megírom a folytatását!

11381 2012.10.07. 22:03:47

És pedig ez közös élmény volt Veled. Köszönöm. Köszönöm, köszönöm.

60145 2012.10.07. 23:04:30

6. kopacsi: Faludyval indult, Papival folytatódott - és én is nagyon örülök ennek a találkozásnak!