Atlasz voltam

Atlasz.

Politikai analfabéták?

2009. november 19. - Atlasz.

A demokrácia olyan, mint a szerelem. Gyakorolni kell. Akinek nem megy, meneteljen. Vagy legalább álljon be a sorba!

Ezzel a címmel jelent meg híradás városunk napilapjában arról a vizsgálatról, amelyet a közelmúltban az ELTE kutatói végeztek a középiskolás diákok politikai-közéleti tájékozottságáról, vagy inkább: tájékozatlanságáról, közömbösségéről. Volt olyan diák, aki szerint egy olyan jó vezetővel, mint például Mátyás király, a demokráciánál sokkal jobb a diktatúra.

A lap szerint az egyik iskolában, amelynek még a körülírásához sem járult hozzá az igazgató, ő maga is elismerte: az iskola nem az életre tanít, a tudóst játszó tanárok diákjaikkal még a demokrácia elemi szabályait sem képesek megértetni és elsajátítani.

Mit is ismert el az iskola első számú vezetője? No nem a saját felelősségét, nem is az intézménye hiányosságait, hiszen az iskola érdeke az iskola megnevezésének lehetőségét is tilalmazza. Az "iskola érdeke" kifejezés többnyire szinonimája az igazgató érdekének. Tehát: A tanárok a hibásak, a tudóst játszók!

Hatkiló jelvényA demokráciát már az athéni görögök sem az iskolában tanulták, hanem az agorán, szabad polgárok szabad vitában, konfliktusaiban. A régi elvtársak persze taníttatták a szocialista demokráciát. Enélkül aligha jöhettünk volna rá, hogy miként lehet a diktatúra vaskarikájából a demokrácia olajfáját kialakítani. Tanárként magam is hiába tiltakoztam a kötelezően vezetendő osztályfőnöki füzet ellen, ahová pontokba szedve kellett diktálnom szocialista társadalmunk alapértékeit. Igazgatóm ugyan a rendszerváltozásig sem találta meg az ezt előíró rendeletet, mégis ragaszkodott a füzetbe írandó szentenciákhoz.

De nem volt ez mindenütt így az "átkosban" sem.

Egykori, Vas utcai középiskolámban is volt osztályfőnöki óra, meg világnézeti szakkör, de a demokrácia, a diákönkormányzat nem tananyag volt, hanem létezett. Magunk döntöttünk az iskolanapról, a szalagavatóról, a kirándulásról. Az iskolaújságnak volt ugyan tanár vezetője, de nagyon meglepődtem volna, ha nem én, hanem ő állította volna össze a lapot.

Diákügyelet óvta az iskola rendjét, tartotta nyilván a késéseket, rendbontásokat, s ezeket heti rendszerességgel együtt beszélték meg az ügyeletesek és a vétkesek. A diákok maguk büntettek, jutalmaztak. Valóságosan és felelős emberként éltek a jogaikkal.

Egy mai iskolában két tanuló ül a portásfülkében. Tanítási időben ajtónyitó gombokat nyomogatnak a portás felügyelete mellett, meg néha bekísérnek valakit a megfelelő irodába. E "tanulóügyelet" hasznosságát – nevelői értekezleten az "Egyebek" után szót kérve - egy mérnök-tanár kolléga összevetette azzal a kárral, ami a tanóráról való hiányzásból adódhat. Nos, hallani kellett volna a reakciót! ...Gondolhatják: a "lázadás" el lett fojtva:

- Álljon be a sorba! -

Lehet, hogy tudóst játszanak a tanárok. Hogyan is vitathatnám. De akkor mit játszanak az ilyen iskolákban a vezetők, a fél-vezetők? Csak nem Mátyás királyt?!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr768265638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

70798 2009.11.19. 15:25:33

Mátyás királyt? Inkább Dareioszt, vagy a kínai császárt. A más idők, más erkölcsök régen száz, vagy még több évig aktuálisak voltak. A mi két századunkban túl gyorsan változik. Vagy túl sokáig élünk, és már nem tudjuk követni:))

12768 2009.11.19. 16:43:20

Nem is olyan biztos, hogy analfabéták ezek a kisdiákok! Lehet, hogy ösztönösen érzik, vagy többségükben a saját bőrükön a mindennapokban tapasztalják, hogy a demokrácia politikai rendszere egyáltalán nem az, aminek csalfa módon mutatni szeretné magát. (És nem lesz, nem lehet más az idő múlásával sem) Jobban kellene a gyerekek véleményére (is) figyelni! http://petibatya.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=12093

60145 2009.11.19. 18:27:18

1. Toszmegosztis: talán épp Mátyásról tanultak a megkérdezettek. Én is remélem, hogy sokáig élek (de nem "túl"), s azt is, hogy bizonyos alaptételek, értékek büntetlenül nem változtathatók meg.

60145 2009.11.19. 18:29:32

2. petibatya: Ez az! Rájuk kell figyelni. Oka van annak, hogy viselkednek, hogy gondolkoznak, s ezt az okot nem ők idézték elő!

69849 2009.11.19. 19:00:18

Alaptételek, értékek? Büntetlenül nem változtathatóak meg, ezért vagyunk büntiben

60145 2009.11.19. 19:12:16

5. coco litztli: Ez az!

60145 2009.11.19. 19:14:15

1. Toszmegosztis: na jó, legyen Viktor!

70798 2009.11.19. 19:53:41

Atlasz, legyen inkább traktor, az is van olyan jó:) Viktor király, magyar király, ül fehér traktorán, had látom, úgymond, mennyit ér, a jobbos tartomány, van-e ott golyó, mi töltve jó, és lőni le emberek sorát, de korát meghazudtolva, előre lép egy balos partizán.

21564 2009.11.19. 21:51:47

Legalább telefonálni már taní-tanak,,,nyic

annamária 2009.11.20. 01:36:56

Azért a fiatalok tájékozottak, éppenséggel a gimnáziumok tanulói sokkal inkább foglalkoznak közéleti kérdésekkel, mint a szakiskolák tanulói. Éppenséggel itt találkoztam pozitív kiemeltként az AKG nevével. De vajon miért is kilencedik a többpártrendszer a sorban, amiért az elődök küzdöttek? Talán mert lejáratták az elődök. Viszont a szolidaritás csökkenőben, a szociális érzékenység az idősebb tanulóknál tompulóban a két évvel fiatalabbakhoz viszonyítva. Ez elég nagy baj. S egy tendenciát mutat. A diákönkormányzatok kereti adottak, azonban valahol ezek igazán nem töltik be szerepüket, névlegesek csupán. A fiatalok a mai világban nem szívesen mondják ki, mit is gondolnak, mi a politikai orientációjuk, mert retorzió érheti őket. Talán ez is ott van a passzivitás mögött. Tudnék példát mondani, hogyan vizsgázott a gyerekem az ELTÉ-n szociológiából egy rasszista tanárnál, hogy ne derüljön ki, mit is gondol valójában. Na, az a művészet. S ez a szégyen is, ott ahol a gondolatokat kéne felszínre hozni, s a hallgató minden energiája az elhallgatásra irányul. A kutatásról itt: http://oktatas.origo.hu/20090213/megtanitalak_demokrataul http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_politika_a_fiataloknak_szemelyes_vedopajzs.95869.html

78126 2009.11.20. 08:47:48

"Szabadságra nevelés"? a gyerekek pontosan érzik a felnőttek látszatvilágát, és beleverik az orrukat!!! Amire a felnőttek dühösen és ostobán reagálnak...s megy ez mindaddig....

60145 2009.11.20. 09:05:46

11. Nehéz az önkorlátozás, a politikában is, a nevelésben is. Érvényesíteni minden áron az egyedül üdvözítő hitet: van-e ennél szentebb feladat?! (Kommunisták, traktoristák, gárdisták, baptisták, nudisták, moszlimok, nihilisták, sicariusok stb.) Az egykönyvű embernek nem okoz problémát, ellenben sokaknak még egy könyvre sem futja... (Más: Egy ideig ez szüneteltetem a Vas utcai emlékeket.)

16338 2009.11.20. 10:07:43

11. Atlasz! Szerintem nevelésben egyáltalán nem nehéz az önkorlátozás, csak hagyják!!!! Meddig és miért szünetelteted? :((

annamária 2009.11.20. 11:14:14

Ide is írtam..

60145 2009.11.20. 11:26:21

12. Kedves jus: "Csak a legjobbat akartam!" - Hányszor halljuk ezt az önző, önérvényesítő érvelést! Nem mondják, de ezt jelenti: Amit én tudok, az a legjobb! Mennyire nevetséges és mennyire nehéz kicsit hátra lépni ettől! Nemcsak a szülőnek! Az iskolában például a kisebbségi érzésekkel megvert apró sztalinok mindig a legjobbat akarják, amit képesek felérni ésszel. Egyetlen receptjük alapján. A szünet oka: más felé akartam indulni, ez fontos kitérő volt. Talán Ti pótoltok egyet s mást! Fogadnám itt, ha technikailag képes volnék rá!

60145 2009.11.20. 11:29:53

13. Anna-Mária: újabb fejlődési lehetőség számomra: a teljes üzenetedet is olvastam, de még nem tudom, hogyan, hol. Addig is, amíg meglesz, válaszom: volna mit írnod! Szívesen olvasnánk! (14.)

60145 2009.11.20. 11:30:38

13. Annamária: Megvan, Matyi bácsinál!

78126 2009.11.20. 11:45:02

Atlasz, a felnőttek sokkal nagyobb gyerekek, mint gondolnánk. S nekik már lezárultak azok a pályák és csatornák, amik a gyerekeknél még működnek. Ezer sebből véreznek, a korlátaik az évek haladtával egyre szűkítik látószögüket és befogadóképességeiket. Kivéve, akik valamiért ki tudnak törni a karámból, vagy hatalmas lelki munícióval(szeretettel) áldotta meg őket a családjuk. Tudod, milyen ritka az ilyen ember??!

annamária 2009.11.20. 13:23:28

13. Ezt írtam ide, de akkor újra: Azért a fiatalok tájékozottak, éppenséggel a gimnáziumok tanulói sokkal inkább foglalkoznak közéleti kérdésekkel, mint a szakiskolák tanulói. Éppenséggel itt találkoztam pozitív kiemeltként az AKG nevével. De vajon miért is kilencedik a többpártrendszer a sorban, amiért az elődök küzdöttek? Talán mert lejáratták az elődök. Viszont a szolidaritás csökkenőben, a szociális érzékenység az idősebb tanulóknál tompulóban a két évvel fiatalabbakhoz viszonyítva. Ez elég nagy baj. S egy tendenciát mutat. A diákönkormányzatok kereti adottak, azonban valahol ezek igazán nem töltik be szerepüket, névlegesek csupán. A fiatalok a mai világban nem szívesen mondják ki, mit is gondolnak, mi a politikai orientációjuk, mert retorzió érheti őket. Talán ez is ott van a passzivitás mögött. Tudnék példát mondani, hogyan vizsgázott a gyerekem az ELTÉ-n szociológiából egy rasszista tanárnál, hogy ne derüljön ki, mit is gondol valójában. Na, az a művészet. S ez a szégyen is, ott ahol a gondolatokat kéne felszínre hozni, s a hallgató minden energiája az elhallgatásra irányul. A kutatásról itt: http://oktatas.origo.hu/20090213/megtanitalak_demokrataul http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_politika_a_fiataloknak_szemelyes_vedopajzs.95869.html

annamária 2009.11.20. 13:24:07

13. Ezt írtam ide, de akkor újra: Azért a fiatalok tájékozottak, éppenséggel a gimnáziumok tanulói sokkal inkább foglalkoznak közéleti kérdésekkel, mint a szakiskolák tanulói. Éppenséggel itt találkoztam pozitív kiemeltként az AKG nevével. De vajon miért is kilencedik a többpártrendszer a sorban, amiért az elődök küzdöttek? Talán mert lejáratták az elődök. Viszont a szolidaritás csökkenőben, a szociális érzékenység az idősebb tanulóknál tompulóban a két évvel fiatalabbakhoz viszonyítva. Ez elég nagy baj. S egy tendenciát mutat. A diákönkormányzatok kereti adottak, azonban valahol ezek igazán nem töltik be szerepüket, névlegesek csupán. A fiatalok a mai világban nem szívesen mondják ki, mit is gondolnak, mi a politikai orientációjuk, mert retorzió érheti őket. Talán ez is ott van a passzivitás mögött. Tudnék példát mondani, hogyan vizsgázott a gyerekem az ELTÉ-n szociológiából egy rasszista tanárnál, hogy ne derüljön ki, mit is gondol valójában. Na, az a művészet. S ez a szégyen is, ott ahol a gondolatokat kéne felszínre hozni, s a hallgató minden energiája az elhallgatásra irányul. A kutatásról itt: http://oktatas.origo.hu/20090213/megtanitalak_demokrataul

annamária 2009.11.20. 13:34:10

Ez is beszédes: Ruff Tamás, az Echo Survey Szociológiai Kutató Intézet munkatársa kifejtette: a diákok többsége úgy érzi, hogy a diákönkormányzatok döntéseibe, az iskolai házirend kialakításába alig van beleszólása, az iskolai önkormányzat a leginkább végrehajtja azt, amit a tanári kar előír. A diákönkormányzat tagjait felméréseik szerint az esetek alig tíz százalékában választják titkos szavazással, a megkérdezettek 17 százaléka azt sem tudta, hogy működik iskolájukban ilyen szervezet. Az iskolai demokráciában a legfontosabb a diákok véleménye szerint az, hogy a szabályok tanárra és tanulóra egyaránt érvényesek legyenek, lehetőség szerint a pedagógusok orvosolják a diákok problémáit, illetve tisztességesen tájékoztassák őket - folytatta a kutató. Az iskolai demokráciával való elégedettségi mutató a gimnazisták körében a legmagasabb, a szakiskolásoknál a legalacsonyabb, a lányok és a kilencedikesek pedig az oktatási intézményeket demokratikusabbnak ítélik meg, mint idősebb és fiú társaik - közölte Ruff Tamás. http://www.hirszerzo.hu/cikk.a_politika_a_fiataloknak_szemelyes_vedopajzs.95869.html

78126 2009.11.20. 14:05:35

Egyet értek Annamária előző két kommenteddel. A retorzió a diáktársaktól is éri őket. A kisebbik lányom első szavazásakor az alapján döntött, hogy kire adja a voksát, hogy megfigyelte az osztálytársait : a "Fideszes" fiúk szélsőséges kirohanásaira mondott végülis nemet- így-"na, ilyet semmiképpen!!" Itthon rábíztuk a választást. Viszont mesélt olyat egy barátja, hogy kullancs elleni védőoltásra várva az oltást adó nővér a legotrombábban bombázta, hogy kire szavazzon a fiatalember, amire épp ő figyelmeztette felnőtt módon a "felnőttet", hogy ennek nem itt van a helye.

60145 2009.11.20. 16:31:55

17. Anemone: én csak egyszerűen tudok fogalmazni. Valami különbséget tennem kell, ha gyerekekről beszélek, vagy az őket befolyásolni akaró felnőttekről. Költészetemtől - eddig - megkíméltem az ide látogatókat. A 20. hozzászólásodban sem tudom felfedezni, hogy a felnőttek: gyerekek, úgy általában.

60145 2009.11.20. 16:39:10

18. Annamária: a magyar társadalom nem harcolt a többpártrendszerért, a maroknyi demokratikus ellenzéket leszámítva. A demokráciánk olyan is. Nem csoda, ha a fiatalok nincsenek vele megelégedve. 19. A baj itt van: hogy nem működik számukra és általuk, úgy, ahogyan elvárják! Ezért sokan nem hihetik, hogy jó valamire a demokrácia. Jöhet a vezér-kultusz! A hatékony állam! Nos, a Vas utcai suli a korlátozott demokráciában is elment a falakig, s az én kortársaim java is elment odáig. Most mintha a Mikulásra várnánk, nem? Szerintetek?