Ismét a Hatkilóban, melyet Gengszterképzőnek is neveztek, fennállásának 125. esztendejében.
Ismét a Hatkilóban, melyet Gengszterképzőnek is neveztek, fennállásának 125. esztendejében.
Egy hónapja is van már, hogy volt munkahelyemről, a titkárságról értesítés jött az iskola jubileumáról. Akkor épp nem volt kedvem részt venni az ünnepségen, ennélfogva az időpontját meg sem jegyeztem, s úgy gondoltam, az alkalmi emlékkönyvet is megvásárolhatom később. Három napja újabb e-mail érkezett, s mivel a nyugdíjas klub vezetője küldte, úgy gondoltam, elmegyek a nyugdíjas összejövetelre. Megtehetem, hát meg is teszem, hogy nem nagyon figyelek a részletekre, mégis: rákerestem az iskola honlapjára, ahol semmi sem volt a mai ünnepélyről. Ez megerősített abban a vélekedésemben, hogy utójátékról van szó. Így aztán a helyszínen fölöttébb bosszantott, hogy nyakkendőt nem kötöttem. Mintha mégis fontosak volnának a részletek! Sohasem tartoztam az értelmiségi elit - mai szóval: main stream - trehány külsejével, műborzas szőrzetével is elkülönülő tagjai közé, így a nem éppen tanáros külsőm zavart. Amúgy egyáltalán nem vagyok nyakkendős fazon, de nem szeretek azzal villogni, mintha slendrián öltözékem közismert zsenit rejtene, akinek nincs szüksége társadalmilag elismert külsőségekre.
Az ünnepség olyannyira "szokványos", amilyenről nem is álmodtam. A műsor pontosan kezdődött - mintha nem ebben az országban élnénk. Úgy állították össze, ahogyan 125 kemény oktatómunkájához, az intézmény társadalmi nélkülözhetetlenségéhez illett. Nem, ez nem az én volt munkahelyem!
A város legjobb énekművészeit profi műsorközlő vonultatta fel, aki bemutatta a fellépő énekes-táncos-színjátszó tanulókat épp úgy, mint a tanárokból alakult kórust. Felkonferálta a város egyik vezetőjét, aki miniszteri oklevelet adott át, az igazgatót, aki közhelyektől mentes, rövid, jól szerkesztett áttekintést mondott az iskola történetéről. Nem, ilyen beszélni tudó főnököm nekem még nem volt!
A fogadáson nem vettem részt. Nem volt nyakkendőm, amit leehettem volna.
