Varga László ref. 22 éves napszámos, aki néhai Varga János és Nagy Julianna szülőktől 1891. évben született feltehetőleg Kenderesen – és Posztós Terézia, akinek apja Posztós János, anyja Nagy Eszter volt, 19 éves ref. (Kisújszállás, Széchenyi u. 77.) szülők gyermeke: Varga László, ref. fiú 1914. május 25-én született Kisújszálláson. Széchenyi u. 77/2. Kiállítva 1925. szept 4. 1000 Korona illetékbélyeg. Ismét kiállítva 1942. nov. 5. Születési anyakönyvi kivonat 1942. november 5. Az apa lakóhelye kitöltetlen maradt.
A kép 1915-ben készült az egyéves fiúról és anyjáról. Az apa, ha teheti, kettejük mögé áll. Nem tudunk arról, hogy ebben az évben már katona lett volna.
Talán civilben örülhetett még a fiának, talán eltávozáson, szabadságon karjába vehette a csecsemőt, de a fiának aligha maradt emléke róla. Ha látta fényképen, az se válhatott apa-képpé. Vér szerinti nagyapám egyetlen fényképével, amelyről tudhattam volna, hogy ő az, aki ugyanazt a nevet viselte, mint én, mint apám, és az én fiam, nem találkoztam. Ha volt is kép róla a nagy szoba falán, sose említette meg senki, hogy kié. Talán Posztós Teréz második férje iránti tapintatból történhetett, hogy az első Varga László fényképe, vagy az esküvői felvétel, ha volt is, eltűnt szem elől.
Bevonulásának időpontja 1916. a m. kir. 68. gyalogezred Pozsony, utoljára: 13. honvéd gyalogezred. Varga László őrvezető nem egészen két és fél évvel a fia születését követően Jugovits István bajtársának házastársához intézett levele szerint 1916. október 19-én halt hősi halált s a ruszilovi magaslaton temettetett el. [A Budapesti Közlöny Hivatalos értesítője 1937. február 2. 6. oldal - Ari Géza szívességéből.]
A magyar királyi 13. honvéd gyalogezred 2. századának parancsnoka aláírása hiányzik a tábori levelezőlapról, így hát helyette az írnoka küldte a hősi halálról szóló, több mint három hónappal megkésett értesítést. "1916 október hó 19-én egy saját támadásban hősi halált halt." Mi történt vele? Mi történt a harctéren?
Az Erdély elleni román támadás 1916. augusztus 28-án az osztrák-magyar vezetést váratlanul érte, s emiatt súlyos anyagi és emberáldozatot szenvedett el az ország. Október 16-án a román csapatok Gyergyóhollónál, a Putna-völgyében és a Békás-szorostól délre heves ellenállást tanúsítottak, a cs. és kir. XXI. hadtest előnyomulása megakadt. A 37. honvéd gyaloghadosztály... [benne a] pozsonyi 13. honvéd gyalogezred október 16-án érkezett észak-nyugati irányból Bélborba, és csatlakozott a hadosztály zöméhez, így létrejött az összefüggő arcvonal a Keleti-Kárpátok vonalán az addigi keleti-hadszíntér legdélebbre lévő csapataival (a Bukovinában harcoló cs. és kir. 7. hadsereggel). A pozsonyi honvédek támadása Gyergyóhollótól északra, az Égett-Butka 1385 (Bâtca Arsurilor) magaslatig, északabbra Szárazvölgy és a Fekete-víz folyó vonaláig jutott előre a hegygerinceken. Nemsokára híre jött, hogy a román csapatok beásták magukat, ami a harcok csitulásához vezetett. Október 18-án a Gyergyói-havasokban leesett az első hó. A bakák nem voltak felkészülve a hidegre, ezért téli ruházattal sem rendelkeztek. A [szomszédos] cs. és kir. 72. gyaloghadosztály október 19-én rohammal foglalta el a Csipkés-tető 1359 magassági pontot Gyergyóbékás településtől délre. (Nagy József: Az első világháború hadieseményei a Békás- és Tölgyesi-szorosokban (1916-1917).
„M. kir. Budapesti 29. Népfölkelő Parancsnokság. 1161. szám, npf.1917. Tekintetes Polgármesteri hivatalnak. Kisújszállás, Budapest. 1918. január hó 15-n. A m. kir. budapesti honvédkerületei hadbiztosságától beérkezett 1. drb. tájékoztatót özvegy Varga Lászlóné szül: Posztós Terézia lakik: Kisújszállás, Verbőczi út 25. való kézbesítés végett mellékelten átszármaztatom. Egyúttal nevezett özvegyet értesíteni kérem, hogy 1917, évi december hó 4-n. kelt 299522/29/1917.sz. H.M. rendelettel részére 1916. évi november hó 1-től kezdve özvegyi nyugdíj címén évi 96. kor. kilencvenhat korona, 50 % pótlék címén évi 48 korona évi segély címén 96. kor. kilencvenhat korona még pedig az özvegyi nyugdíj és pótlék özvegysége tartamára, az évi segély pedig vagyontalanságára és keresetképtelensége tartamára, továbbá gyermekei részére ugyancsak 1916. évi november hó 1-től kezdve: 1. László részére 1930. évi május hó 31-ig, nevelési járulék címén egyenkint évi 48. kor. Negyvennyolc korona. Engedélyeztetett. Az ellátási illetmény a M. kir. Minisztérium 6.oszt. által folyósíttatnak. Egyúttal az elhalálozott születési évét, illetékessége helyét, valamint elhalálozásának idejét ide tudtul adni kérem. – Kiss alezredes. 577. szám. Ki. 1918. Végzés. Másolatban. Tájékoztatóval együtt Varga Lászlóné részére vétív mellett kézbesítendő. Kisújszállás, 1918. január hó 17. [Tájékoztató mellékelve. polgármester]
A hadiárva egész alakos fotója a többinél nagyobb méretben, igényes keretben került a családi ikonosztázionra. Biztosan második Lászlót ábrázolja, talán, hogy a harctéren küzdő édesapa láthassa az „áll a baba, áll” örömhírét. Két karja lazán oldalra támaszkodik a fa kanapé hátlapjára, a fotómodell tehát még bizonytalanul áll a bútor középtáján. A felvétel biztosan a háború alatt készült. Meglehet, hogy a gyermek második, 1916. évi május 25-i születésnapján. Ekkor még el tudták küldeni kicsiben a képet annak, aki sose jött haza többé. Későbbi is lehet a felvétel, hiszen az orgonavirágot kézében tartó a gyermek háromévesnél idősebbnek látszik. Ez ellen szól, hogy fényképész műtermi képekre ok, alkalom nélkül aligha költhetett a magára maradt fiatalasszony. Szüleinél laktak, kétségtelenül szűkölködve, szegényesen éltek második Lászlóval.
A gyermek fejformája, haja növése, aranyszőkés fénye, a két kajla fül, az áll, a befelé magasodó szemgödör – akár az enyém, a harmadik Lászlóé lehetne. De a nadrágot nekem már nem Posztós Teréz szabta-varrta volna, mint apámnak, s ahogy kortársaim, úgy én sem viseltem volna lányruhát, mint apám egy évesen, ahogy egy emberöltővel korábban kisfiúkon megszokott volt.
Varga László a hat elemit kezdeti sikerrel, később gyenge eredménnyel végezte. Csalódott volna az intézményben, mint később a fia is? Az évről évre változó tanítók viselték meg, vagy csak a maga kicsi, szegényes élete? Az anyai szigorúság? A szigorú tanítók? Nem sok nyomot hagytak benne.
A kisújszállási Református Elemi Iskola Értesítő könyvecskéje Varga László elemi iskolai tanuló részére. Kelt Kisújszállás, 1921. jún. 11. Varga István osztálytanító. A tanuló szüleinek (gyámjának) foglakozása: varrónő. A tanuló szüleinek (gyámjának) lakása: Vas u. 12/I
A mindennapi iskola I. osztálya. Az előmeneteli és mulasztási napló folyószáma: 58. Szorgalma: dicséretes, magaviselete és előmenetele minden tantárgyból jó. Másodikban Gaál R? harmadikban Illyés Gábor és Erdélyiné, negyedikben Balázs János, ötödikben Toroczkay volt az osztálytanítója. Az igazgató tanító Bodorkay József lehetett. A hatodik osztálynapló sorszáma 25. Magaviselete: jó. Szorgalma változó, előmenetele minden tárgyból – az éneklés kivételével – elégséges. Énekből jelest kapott. Hatodikos értesítőjét nem írta alá osztálytanító.
Fél évig, 1927/1928-ban járt az ismétlőiskola I. osztályába, magaviselete szabályszerű, szorgalma változó, előmenetele jó volt. 1 napot mulasztott, Hegedűs Tibor osztálytanító szerint. 1928 január 18-án egy észrevételt írtak be: szerződött és kimaradt.
Édesanyjának és eltartójának a munkahelye, a Varrógyár ugyanebben az évben szűnt meg. A Varrógyárat a morvaországi Rohle községből való, fehérnemű gyártással és vándorkereskedelemmel foglalkozott Kuncz család alapította. 1830-tól Pesten működtek, később több magyar városban is megjelentek. A cég 1929-ben minden telephelyén véglegesen bezárt (MaNDA). Annál többet dolgozott Posztós Teréz otthon, varrógéppel! Lászlónak a családfenntartó eszközt nemhogy megsimítani nem szabad, de még a közelébe se mehetett!
A hadiözvegy a Nagyatádi-Rubinek-féle földreform során juttatott két hold föld használójaként adóstársait is képviselve megpróbálta az Országos Földbirtokrendező Bíróság előtt a törlesztő részlet csökkentését elérni. A két hold jövedelme 1930-1931 között nem állt arányban a használati díj évről évre fizetendő összegével. 1934-ben a birtokból való kimozdítását is kilátásba helyezték, azonban a törlesztések néha hátralékosan – 1943 végéig – dokumentáltan folytatódtak.
Éppen a gazdasági válság kezdetén elköltöztek a Széchenyi út 77./2. alól, mert 1928 október 30-án vásárolta meg apai nagyanyám, özvegy Varga Lászlóné Posztós Teréz – kiskorú fiával, Varga Lászlóval és idős Posztós Jánossal, Teréz édesapjával együtt a Marjalaki utca 45. szám alatti házas ingatlant Kis Lajostól és nejétől, Oros Z. Margittól egyszáz mázsa búzáért Ahogy megíratott: együttesen az ő nevükre. Az első huszonöt mázsát követő törlesztések néha késtek, jelzáloghitel bejegyzésére is sor került.
Az iskolából kimaradt fiú az 52000/1924. V.K.M.-rendelet alapján leventekötelessé vált, és így legalább öt hónapon át heti két óra alatt és legfeljebb 8 hónapon át heti két óra alatt és egy délután tartozott testgyakorlást végezni. Alig hiszem, hogy eme hazafiúi kötelezettségének tizenévesen szabályszerűen tett eleget, hiszen megesett, hogy a leventeoktató biciklivel ment érte, amelyiknek a csomagtartóján ülve szállította volna őt a gyakorlótérre. A derék ember bizonnyal megállhatott valahol visszaútban, mert dolga végeztével a csomagtartón csak egy oda rögzített követ lelt. A halványan kiszínezett történet jobb híján maradt meg. Kisújszálláson nemigen lehetett úton-útfélen kövekre lelni. Nem is nekem, csak előttem mesélték, s egyáltalán nem példaképpen. A családi hagyomány mindig a tekintélyt preferálta.
A leventekötelezettségének teljesítését második Varga László minden esetre igazolta, különben 1932-ben 18 évesen, amikor ismét bevezették az általános hadkötelezettséget, nem kerülhetett volna a sorozóbizottság jóvoltából a fölösszámúak közé. Később az 1939. évi II. törvénycikk 30. § (2) szerint a fölösszámúakat a póttartalékba kellett beosztani. Az eljárást a honvédelmi miniszter szabályozta. (3) ... A kiválasztásnál egyenlő előfeltételek mellett előnyben kellett részesíteni a sokgyermekes családapa, a hadirokkant, a hadiözvegy … fiát. Mesélték, hogy apámat végül a lúdtalpa mentette meg a katonai szolgálattól. Ha ez nem lett volna elég, a fiatalember immár nagyszerű lábbeliket tudott készíteni a mentesítésben illetékes helyi katonai potentátok lúdtalpaira is. 1944 októberében a nyilas rezsim minden magyart feláldozni kész rendelkezései Kisújszállásra már nem terjedtek ki. A város súlyos harcokat követően felszabadult anélkül, hogy apám nevét - az ő apjáéhoz hasonlóan - felírták volna háromszáz-tizennyolcadiknak a városi hősi emlékműre.
A napszámos fia a családi hagyomány szerint korán a görbe tű igézetébe került, mindenképpen suszter szeretett volna lenni. 1928-ban Kozma János cipész mester inasának szerződve maradt ki az ismétlő iskolából. Szabadulása előtt 1930. június 15-én az ipartestület kiállításán 1 pár félczipőért dícséretet és II. díjat 2 P. jutalmat nyert. Aztán október 20-án az iparostanonc-iskolai harmadik osztályába járván, a tanított tantárgyakból általánosan jó osztályzatot szerzett. Aláírók: Bodor Lajos Béla, Torockay Lajos, Varga István. A Kisújszállási Ipartestület 2047. 1931. számú segédlevele szerint Varga László az 1931. évi április hó 30-án tartott segédi vizsgálaton a(z) czipész iparban jó előmenetelt tanúsított. Mestere Kozma János volt.
A 17 éves segéd munkakönyvét 1931. május 2-án a kisújszállási iparhatóság állította ki. Aláíró tisztviselő Karakas Mihály. Kartoték kiállítva: 24165. Szerepel benne a Jászberény és Vidéke bélyegző mellett a 3072-es szám is. Munkaadója először a mestere volt, majd egy ideig kisújszállásiak, később Túrkeve, Budapest cégei, háromhetes váltakozásokkal és ismétlődésekkel, hogy ne kelljen nekik az állandó alkalmazott után kötelező biztosítást fizetni. Az okmány első borítóján utólag ragasztott címkén lakóhelye Budapest, XIV. Gyarmat utca 79. is szerepel, nagybátyja, Posztós Kálmán lakott itt. Második László a fővárost igencsak belakta, megismerte. Állásából az utolsó kijelentkezés 1943. november 10-én történt Budapesten. A 29 és 32 éves kora közötti időszakról nincs adat. 1946. november 15-én 10.933 törzskönyvi számmal mesterré nyilvánították Debrecenben.
Nagykorúságáról 1936. december 10. napján döntöttek, mely 1937. január 13. napján jogerőre emelkedett. Ezt követően a családban változás történt: Végzés 1937. április 7.: Az 1916. és 1916. október 20. napja közötti időben a világháborúban eltűnt Varga László református vallásút, kinek neje Posztós Terézia, akinek gyermeke Varga László… a Kisújszállási kir. járásbíróság: holtnak nyilvánítja és elhalálozása idejéül 1917. évi december hó 31. napját állapítja meg. Ezenképpen a hivatalosan is özveggyé lett, kiskorú gyermeket immár nem nevelő asszony nyugodt lelkiismerettel vehette férjül az én felnevelő nagyapámat. Az 1895. április 22-én született Posztós Teréz második férje Béres Kálmán lett. 1937. június 24-én kötöttek házasságot. Gyermekeik: Béres Kálmán (1921. április), Varga László (1914. május 25.).
Az új férj néha mesélt az ő katonaidejéről, amely éppen kitelt volna, amikor a világháború kitört. Bevonultunk Erdelybe, mondta furcsa hangkészlettel, németesen, ahogy a tisztek, a parancsok szóltak hozzájuk eseményről. Cugszfírer, dupla lélung voltak a katonaságtól hazahozott szavai, hiszen a jászkun huszárok a közös hadsereghez tartoztak, míg a 13-as honvéd gyalogezred a magyar honvédséghez. Az Erdélyből kivert románokat, Romániát sohasem említette.
Béres Kálmán a 13. jászkun huszárezreddel a galiciai Ivanichiből Csapon és Mátészalkán keresztül 1916. október 24-én érkezett Szászrégenbe. Varga László ekkor már öt napja halott. Az ő sorsát elkerülve, de ugyanazon harctéren, a gyimesi szorosban vett részt a kárpáti állóharcban az én felnevelő nagyapámmá lett Béres Kálmán. (Kovács József: A jászkun huszárok emlékezete. 2010. 21.22. oldal.)
A 23 éves Varga László Béres Kálmánt élete végéig apámnak szólította.
A kései testvérrel, Kálmánnal egy szobában aludtak, s éjszakánként előfordult, hogy az öcskös lába ujjához kötött s onnan kivezetett cérnaszál megrángatásával jelezte a házból kizárt legény, hogy immár hazaért, és észrevétlenül bemenne a belülről zárt ajtón. Jóval László halála után egy lakodalomban az örömanya bizalmasan említette meg nekem:
– Tudja Lacikám, a maga apukája nekem udvarolt, mielőtt anyukáját elvette! – Ezt aztán a férje nem hagyta szó nélkül: – Neked is! Úgy nevezték – már meg ne haragudjon! – hogy a kuvasz!
Egy elejtett szó, ennél nem több számomra Csanádi Juliska. Egy kedves rokonom szerint „nagyon szép kézi munkái voltak és kaptam is tőle egy nagyon szép necc terítőt, ami sokáig megvolt nekem. Az biztos, hogy nagyon szép asszony volt, de soha nem ment férjhez”. Apámnak ő volt az első felesége. Dokumentálva nincsen.
Amikor Papi Mária 17 éves cipőfelsőrész-készítő körül feltűnt a lányos házaknál talán nem annyira jó nevű cipész segéd, idősebb Papi Lajos nem lelkesedett érte. A lányos anya, B. Fodor Róza érzelmi ambivalenciája érthető. Hiszen a bálban a lánya hazakísérésére engedélyt kérő egyik legénynek ezt mondta: – Ó, babázik ez még, kedves! – ám nagyon jól tudta, hogy egy bálozó lyány le is babázhat. Akkor inkább… Meglehet, hogy a lányos család elutasító magatartása válthatta ki Varga Lászlóból a „csakazértis” reakciót. Hogy majd ő megmutatja! Úgy is lett!
A kisúji iparosok közül volt, aki odamaradt a háborúban. Ifjabb Béres Kálmán egysége megadta magát a szovjeteknek, ifjabb Papi Lajosé ugyancsak. Egyikük a felszabadulás ötévenkénti évfordulóin emléklapot kapott a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsától, a másiknak többéves éves, 1948. 11. 10-ig tartó Szovjetunió béli „tanulmányút” jutott. Apám mindkettőt megúszta. Másfél évvel az ostrom után biztos egzisztencia reményében alapíthatott családot.
Tanúsítvány a házasság megkötéséről. O.T.I. céljára. Varga László kisújszállási lakos és Papi Mária kisújszállási lakos egymással alulírott Szűcs János … mint polgári tisztviselő előtt 1946 márc. 30-án házasságot kötöttek. Kelt Kisújszálláson 1947. évi jan. 18. napján.
Az 1946. december 3-án született első gyermeket természetesen az apja után nevezték el. A második, Albert az anya balesetben elhunyt testvére nevét örökölve szállt, kétnapos kis életét befejezve a sírba. Róla semmi más nem tudható, minthogy az anyakönyv szerint a Marjalaki utcai házban 1948. március 9 – 1948. március 11. között koraszülöttként élt. Temetése: március 13-ig kellett történjen. 1948. március 12-én keresztelték. A dokumentum kissé pontatlannak tűnik. A harmadik gyermek lyány lett: 1949. január 3-án született a húgom, Marika. Hogy ugyanoda, vagy a család külön lakásába hozta a gólya, azt ma már nem tudni. A Kálvin utcai szülőotthont egyik gyerekkel kapcsolatban se említették.
A külön lakás, ha volt, a Túri Károlyék portáján állott kisebb épületben lehetett a Malom utcában, második háznyira a Marjalaki utca sarkától. Bérelhették a félházat? Valószínű. Emlékszem, hogy az udvaron disznót vágtak, melynek sötétre perzselt oldalából – míg az emberek a konyhában reggeliztek – a kutya kiharapott egy jó darab szalonnát. Az akkori jólétből egy gyermeknyelvi mondóka maradt fent. Anyu az én lelkendezésemet – Csimbelől a bása! Csimbelől a bása! – hallva nyitott be a szobába, s valóban: a nagy kínai váza, amellyel kétéves formán megmérkőztem, akkor csilingelt először és utoljára. Apu a ki tudja hol volt műhelyében pedig az éppen felért spangliról elkapott politúrt hófehér angóra bundám kárára próbáltam bőr alá akartam küldeni. A polgárosodó életvitelről az Új Idők előfizetése vagy rendszeres vásárlása is tanúskodott, sokszor bámultam az 1949-ben megszűnt hetilap képeit.
Varga László kisiparos egy 1947. évi januári „Férfiak állandó lakását igazoló szelvény” szerint üzemvezető lett. Így került fel – karjában a trónörökössel – az 1947. évi május elsejei csoportképre. 
Készült egy felvétel Máté Juliánna fényképész (Kisújszállás) műtermében a hátlap szövege szerint „Apukának – Anyuka és Lacika – születésnapjára, 1947, máj 25.”. Szerencsére ezen az írást nem semmisítette meg a ragasztó, amellyel első fényképalbumomba rögzítettem a régi családi képeket. Mit nem adnék most ezekért a feliratokért, dátumokért! Van még fényképünk hármasban („Mária” Fotó műtermi felvétele), valószínűleg a következő, 1948-as esztendőből, de az 1949-ben született húgommal együtt már nincsen. A fordulat éve családunkat illetően egy év késéssel bekövetkezett. Sok más gondjuk közt a szüleim nem fényképezkedtek. 1951 augusztus 1-jén egy a Papi családdal készült kisújszállási csoportképen még mind a négyen szerepelünk. Nem tudni, hogy pontosan mikor költöztek Vargáék Budapestre. Ebben az évben egészen biztosan ott éltek már. Bennünket a húgommal azonban – Pesten nem lehet gyereket nevelni! – felkiáltással apai nagyanyánk visszavitt magához.
A családi – ez a szó ettől fogva erős túlzás – legendárium szerint Varga László Kisújszálláson vontra rakatta a betyárbútort, anélkül, hogy Budapesten lett volna hová lepakolni. A ki tudja hogyan kiutaltatott üzlethelyiségbe a járdáról befelé vezető, húzóráccsal is felszerelt ajtón lehetett bejutni, a két, fehérre festett ózlag között. Kicsi gyerekként ezt rendkívül érdekesnek, ezért értékesnek is találtam. Azt meg igen különösnek, hogy a házbeli vécére az utcán keresztül közlekedtünk. Apám az I. ker. Fő utca 37/a címre költözését 1954. 05. 31-én jelentette be a honvéd kiegészítő parancsnokságon. A katonakönyv szerint ekkor alkalmas, kiképzetlen. Párton kívüli. Szerette a lóversenyt, vagy csak a társaságot, s együtt hallgattuk az ablakokba kitett rádiókból a közeli Mária téren az Aranycsapat valamelyik világra szóló meccsét. A kilences villamossal járt munkába, ahova néha, főleg nyaranként, elkísérhettem. Ha valakivel összeszólalkozott, kétkezi munkás mivoltával érvelt. Meglehet, hogy 1955 nyarán már nem a Fő utcában, hanem a közeli Batthyány utcában lakott Kirilláéknál. Szövetkezeti tagként kéthetes üdüléshez jutott Balatonberényben. Két gyerekével a faluban szállhatott meg, Gulyáséknál. Apu keverttel kezdte a napot, aztán kártyázott az üdülőépület kertjében. A két kislány egyformán babos ruhája korjellemző, apánk dús haja a pedig az ő koráé.
Munkahelye 1951-ben biztosan a Kisipari Termelő. Szövetkezetben, a XI. kerületi Verpeléti út (Karinthy Frigyes út) 15-ben volt. Az 1956-os „kisháború” Móricz Zsigmond körtéri eseményeit innen, a Bercsényi utca sarkáról figyelte. Munkástanács elnöknek választották. Hátra lépett a második legtöbb szavazatot kapott szövetkezeti elnök javára. Sikerült a szövetkezet vagyonát, javait megőrizniük, sőt: gyarapítani. Az erről szóló igazolást magam is olvastam. Ez a tény a megtorlás idején éppen ellene szólt: a Kádár-rendszernek nem volt érdeke a munkás önigazgatás pozitívumait elismerni.
Apám – immár elvált emberként – 1956 novemberében jött haza Kisújszállásra, kiváltotta az ipart, s együtt töltöttünk néhány boldog hónapot. A sikeres cipészmestert ellepték a kuncsaftok, arra is volt ideje, ki tudja honnan nyersanyaga is, hogy csodaszép vadonatúj pár cipőkkel utazzon fel olcsó éjszakai személyvonattal időnként Budapestre. Talán egy pillanatig maga is elhitte, hogy van még jövője, van még perspektíva előtte, hiszen alig múlt negyven! Aztán a pufajkások utána nyúltak, s ezzel neki befellegzett. A húgom volt otthon, amikor elvitték, és én, amikor hazakerült. Soha előtte és utána nem találkoztam annyira összevert emberrel, mint amilyen állapotban őt láttam. Fájdalmasan sóhajtozott: – Anyám! Anyám! – és nem mesélt sem akkor, sem később semmit a Városháza alagsoráról, ahol úgymond „puhították”.
Pedig szeretett mesélni. A „kisházban”, azaz a kisebbik szobában az udvarra nyíló ablak felé rendezte be a suszterájt, ahol egyszerre két-három kuncsafttal is tréfált, beszélgetett. Talán ez lett a veszte, elirigyelte egy konkurense, hogy jól megélt.
Emlékszem az akkor kapható, nem a szokott függőleges téglalap, hanem négyzetes alakú iskolai füzetre, amelybe jószerével a másodikos húgom vezette be a napi befizetéseket nekünk. A megtakarítást, amely apánk bevételeinek állandó hányadából képződött. Tetszett ez az újdonság, a mi ügyünk volt, bár értelmét, célját elfelejtettem. Nevelni akart? Vajon évtizedekkel később őt utánoztam óvodás kisfiam heti zsebpénzével? Ki tudja…
Apu sokat olvasott, válogatás nélkül. Könyvtárba nem járt. Engem küldött az Ostrom utcába Milike nénihez – akinek a nevét furcsán kislányosnak találtam. Kis alakú sárgás Pesti Hírlap-könyveket kölcsönzött, fillérekért. Másféle ponyvák is akadtak, cowboyokról, szintén különös nevű szereplőkkel. Ami érdekelt, azt elolvashattam. A sátán kutyája korán érkezett hozzám. Tíz éves voltam. Gárdonyi József Pósa Lajosról írta A mesélő tollat, és szinte Munkás voltam Párizsban egy másik, akkor olvasott könyv révén. (1957 márciusában lelkesen követtem az Ifjúsági Rádió 1000 szó franciául című nyelvleckéit.) Apám gyakorlatiasan kezelte a saját könyveit. A vécére is magával vitte, de nem ott használta fel őket. Éjszakai személyvonatos pesti utazásaira a cipők mellé tojást is csomagolt. Jó ára lehetett annak is. A kitépett lapok nekem szinte fájtak.
A pufajkások megfenyegették, hogy az udvarra se merjen kimenni. Az anyai rokonság ilyen körülmények között kereste fel a Marjalaki utcában, s invitálta karácsonyozni a nagy területű város keleti széléről a nyugati felébe. A szeretet ünnepe 1956-ban. Hogy ne legyen szem előtt, apánk visszament Budapestre. Másodszor is kiszámolta a történelem, talpra állnia többé nem sikerült.
1957 őszén, 1958 elején még Budán lakott a körtér mögötti Vásárhelyi Pál utcában, a 11. szám alatt. Abban az üzlethelyiségben dolgozhatott feketén, s egy függöny mögött alhatott. Mészáros nevű kollégáját, barátját (hátul, középen, tőle balra) követve 1958. december 21-én helyezkedett el a Dunakeszi Cipész KTSZ-nél. Egy udvari melléképületben húzta meg magát, a Tanácsköztársaság út 112. alatt, ahová a villanyt hivatalosan csak 1970 januárjában kapcsolták be. Innen jött néha Pestre, ide címeztem ritka leveleimet, egyszer egy postai lapot a neve nélkül. Itt látogattam meg, amikor a harmadik feleségének, Nagy Matildnak (1930.) engedve meghívott, hogy kimondja: ne menjek többé. Szót fogadtam. Nem rám tartozott, nem is tudtam, hogy Anyu megreklamálta a két gyerek után járó, de késedelmesen érkező és csekélyebb összegűvé vált gyerektartást. Apánk baleset miatt táppénzes állományba került, ez volt az ok. 1965 ősze vagy a következő év tavasza lehetett.
Különélőként határozta meg önmagát, amikor 1971 június 1-től befeküdt a váci kórházba az egy hónapja tartó étvágytalanság, 11 kg-os fogyás okának kivizsgálására. A II. Belgyógyászaton és a Sebészeten daganatos megbetegedés gyanújával vizsgálták. Július 14-én bocsátották el cirrhosis hepatis, azaz májzsugorodást megállapításával. Erről én mit se tudtam. Részegen egész életében csak egyszer láttam. Hazament Kisújszállásra augusztus 12-én. Édesanyja levélbeli ösztönzésére még akkor Vácra utaztam, ahol egy orvos a rákos megbetegedésre vonatkozó kérdésemet derűsen hárította. Ha nem is jó érzéssel, de hittem neki. Miért hazudott volna? Azokban a hónapokban egyszer még találkoztunk apámmal. A jelen volt rokonok lesték, hogy mi lesz. Köszöntem a szemmel láthatóan súlyos betegnek, és megöleltem.
Felnevelő nagyapám, Béres Kálmán őszi rosszulléte hírére, majd a karcagi kórházból történt hazajövetele alkalmával ismét Kisújra utaztam. Nagyanyámmal és ifjabb Béres Kálmánnal a gangon üldögéltünk, tréfálkozva, hiszen a szeretett ember derűsen maga mondta, hogy a kórházban ellökte magától az őt már-már megragadó Pulútót. Akkor, egyelőre. Apám odabent a házban lehetett. 1971. szeptember 19-én a temetőbe nem a saját lábán tudott kijönni. Ott állt a sírnál, némán.
Varga László 57 évesen 1971. december 26-án meghalt. Nélkülem temették.
