Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Holtbiztos kétely

2010. február 12. - Atlasz.

Mottó: "De a hóhérnak ez már rég nem tetszett..."

HatkilóAz informatikai tanfolyamnak, amelyet az iskola megvett nekünk, a hétévenkénti továbbképzési kötelezettség teljesítését kellett szolgálnia. Számomra a feljebbsorolásához nem volt szükséges a tanfolyam: már nem érhettem el magasabb fizetési osztályt. Természetesen nem is kaptam a második szakom szerint órákat, mióta az 10 %-os többletjövedelemmel járt. A különféle, honorálható megbízások épp úgy elkerültek, mint a családtagoknak, csókosoknak titokban kiosztott drága pendrive-ok, amikor az még újdonság volt. Az én helyzetemben tehát kellemes meglepetésnek számított az iskolától kapott több tízezer forint értékű oktatás.

Két kollégánk felváltva tanított. Egyikük, Mackó úr minden sztár allűrt mellőzve adott elő, olykor visszafogott, személyeket soha nem sértő, minden kivagyiságot nélkülöző humorral. A tananyagból a szárazabb részekkel bajlódott, az intézményben meg azzal a hátránnyal, amit iskolánkban a szakjában évekig egyetlen egyetemi szintű végzettsége okozott. Az iskolavezetés hozzárendelt egy informatikai vezető címmel és alacsony heti óraszámmal felruházott szakképzett kohómérnököt, aki koncepciózus órarendeket is tudott készíteni. Mackó úrnak például – miheztartás végett – tanévekig pihentető, kétheti 25-27 lyukasórával. Reggeltől estig.

A másik kolléga jobban érvényesült, ő vitte a prímet ahol tehette, meghódított tanárt, diákot, főnököt egyaránt. Megvolt hozzá a megjelenése, önérték-tudata. Több nyelvet is tanult, s maga is szerzett középiskolai tanári oklevelet, az iskolában eltöltött alig 28 év után. Ha igazgatóként kezd annak idején, sikerült volna hamarabb is: M-L szakosítón vagy pedagógia–vezetési ismeretek szakon. De ilyen a világ, csupa baj, probléma, kései felismerés. Aki a Prímás szaktantermébe tartott, már az ajtón olvashatta: "Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel". Ehhez kétely nem férhet, hiszen ő maga írta!

Prímásnál talán csak Harsánykartársnő volt magabiztosabb a tanfolyamon. Szerencsére nem ő került a közelembe. Balról mellettem egy csinos fiatalasszony ült, egy kolléga felesége. Mártára szinte folyamatosan számíthattam: nagyszerű írott és kinyomtatott anyagai voltak. Jobbra tőlem: Sándor, azaz barátkozásunkat követően: Sada foglalt helyet. Sada – Mártival ellentétben – nem gyakorolta a gyorsírás tudományát, s bár otthon kiváló számítógépe működött internet kapcsolattal, nem érzékelhette a mi hálózatunkat, a szociometriai viszonyrendszert, a helyi pregnanciát. Nem ismerte hírből sem Mackó úr és Prímás metódusát, így hozzá képest én a hazai pályán képben voltam.

Sada egy vendéglátókat képző intézmény  gyakorlatioktatás-vezetőjeként hozzászokott a szuverén döntésekhez, feladatmegoldásokhoz. Képzeljük el az éttermi konyhát, mint veszélyes üzemet, benne a legkülönfélébb, változó nyersanyagokat, az időnként rendelkezésre álló, majd bármi okból megváltozó, eltűnő feltételeket, a sokféle természetű és tudású, képzettségű embert, akiket a séfnek vezényelnie kell, hogy hamar múló műremeket hozhasson létre! Nos: az előbbieket: a szakácsot, cukrászt, felszolgálót, a leendő séfet Sándor képezi, ráadásul munka közben! Nem szöveggel és tabulatúrával, hanem ésszel és tapasztalattal, a veszélyes üzem kőkemény valóságában. Ez a munkája: száz tényezőt egyszerre figyelve mindenből és mindenkiből mindig a lehető legjobbat kihozni! Azonnal! Ő volt tehát a tanfolyamon a jobboldali szomszédom, Sada!

Abban a pillanatban, amikor a magyarázatban homályt, vagy a képernyőn hiátust észlelt, már szóvá tette. Ha Prímás nem intézkedett azonnal, vagy a gép nem fogadott szót, őszinte nyíltsággal reklamálta. Úgy állt a problémához, mint a tankonyhában, ahol elég egy pillanat a tönkremenéshez!  Határozott kívánságaival, morcos elégedetlenségével hamar magára vonta a figyelmet.

Két mentorunkkal a tanári munkaszobában beszélgetve töltöttem a szüneteket, s mint órák után megesik, élcelődtünk kissé a történteken, például Harsányka dolgain. Másokkal együtt kolléganőnket, Harsánykát is szorította a továbbképzési határidő, mégis háborgott a főnöki diktátumként értelmezett képzés ellen: hol az időpontok nem tetszettek, hol az, hogy mi lesz, ha nem sikerül a vizsga, vissza kell-e a pénzt fizetni, meg egyáltalán: hogy is sikerülhetne egy matematikusnak informatikából a középiskolai anyagot elsajátítani? Főleg, ha minden alkalommal késik húsz-negyven percet, s hiába reklamálja a lekésett információt, a megoldások menetéhez a tanári segítséget.

Mi tagadás: a még ismeretlen Sada követelőzése is felidéződött. Mackó urat ilyen újságokkal nem lehetett felizgatni, Prímás azonban jót ironizált azon, mennyire bizarr kísérlet egy avatatlantól a módszerére vagy az előadására rákérdezni, ki volna képes bármit is nála jobban csinálni, ki feltételezheti egyáltalán, hogy nem tudja előre az összes előforduló problémára a megoldást. Magam tanulóként udvariasságból kontráztam Prímás élceihez. Évről évre egyetlen tantárgy ugyanazon anyagát adja le kellő intelligenciával és előadói készséggel, valóban a kisujjában lehet minden kérdés, oda-vissza, keresztbe-kasul.

Ami Sada barátomat illeti, óra órát követett, és csendesen összecsiszolódtunk. Könnyen megtaláltuk egymással a hangot, közel egykorúakként beszélgettünk, néha szünetben, gyakran hazaútban: életünkről, szokásainkról, asszonyról, telekről, hobbiról.  Váltottunk e-maileket is, megnézhettem a kiskert, a hét végi munkálkodás fotóit. A tanfolyami órákon pedig a képernyő megfelelő helyére mutató ujj, a kulcsszó karikázása a füzetben, a jelzés, hogy várjon sorára a kérdésével – bizonyára segített barátomnak abban, hogy felvegye a tanulócsoport egy tagjához illő, számára szokatlan szerepet. Tulajdonképpen csak a tempóról és a csomagolásról volt szó, hol egyikünk, hol másikunk volt inkább szinkronban az előadóval. Alighanem a tanárainkat is kiismerte, bár ebben – az ajtóra kiírt beosztásommal ellentétben – nem vagyok holtbiztos, mi több: írásom tárgya tulajdonképpen a bennem máig megmaradt kétely.

A tanfolyam-végi kisebb ünnepséget Sándor munkahelyén rendeztük: szerény, de mégis ízléses terítés, azután különleges konyhaművészeti csemege várt bennünket. Az italon és az ajándék Jameson whiskey-n kívül mindent Sándor varázsolt elő. Hostessek fogadtak, ruhatár működött, rokonszenves felszolgáló-tanulók prezentálták utóbb a Sada által bemutatott étket. Kár, hogy Mackó úr nem jött el a jóízű szakmai bemutatóra!

Prímás udvariasan figyelte vendéglátónk pezsgő mellé szánt, nevünkben elmondott köszöntő szavait. Mindenki a megszokott rutinra számított, elégszer hallgattuk a másik oldalról a végzősöket: a tanulók méltatják a lelkiismeretes tanári munkát, az előfordult határozott, de célravezető bírálatot, az alig teljesíthetőnek tűnt, de végül meghaladott mércét, egyszóval mindent, amivel a diák az általa elért eredményből fakadt öröm és büszkeség részesévé teheti a mestert.

A tanfolyamzáró bankett köszöntője azonban legalább kettőnk számára lélegzetállító fordulatot vett.  Sada a valóban remekül dolgozó Prímás mellett vagy inkább helyett – minden illem, automatizmus és hagyomány, továbbá szakmai érdemek ellenére – a mellette ült tanulótársát méltatta, a vele eltöltött időt nevezte nemcsak kellemes, de megtisztelő, nagyszerű élménynek! A dolog annyira meghökkentő, váratlan és zavarba ejtő volt, hogy magam sem tudtam vele mit kezdeni. Egy köszönömöt meg egy nem kellett volnát nyílván elhebegtem. Abban holtbiztos lehetek utólag, sőt: eziránt nincs bennem semmi kétely, hogy az, akit a köszöntés valójában megilletett, mindent megtett volna, hogy megsemmisítse – az elhangzottakat.

Egy tiltott művelet miatt elbukott rész-vizsgám után már nem találkoztam a csoporttal. A többiek és az oktatók ilyen alkalmakkor ezután is összejöttek. Aztán valahogy nem jött válasz az e-mailjeimre Sadától. Ha a buszon találkoztunk, ő visszafogott maradt. A korábbi barátság bizonyára nem a köszöntő ellenére, de alighanem miatta – megszűnt.

Kiváló tanárunkat nem ismerhette igazán. Eléggé én sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr328265658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

78126 2010.02.12. 14:55:23

Ó! Micsoda történet ez...

11692 2010.02.12. 16:02:08

Miniatűr keresztmetszete annak, ahogy-amiben élünk... 1-2 éve részt vettem hasonló többmodulos tanfolyamon (gyors volt, nekem és eléggé kudarcos is) szóval teljesen hasonló tapasztalataim vannak... Volt, aki kész tudással jött, volt, aki kiválóan vette az akadályokat, volt aki "okosabb" volt a mesternél, és lehetett volna barátság is... Nagyon jól az írás. Én bizony már csak nézelődöm. Önvédelemből.

13709 2010.02.12. 16:35:11

Érdekes amit irtál kedves Atlasz... visszaemlékezem a saját netes tanfolyamomra...ahol sikerült ugy kiválasztani a csoportot, hogy egyedül nekem volt gépiró-gyorsíró képzettségem is... Utáltam magam a végére... De azért jó ezekre a tanfolyamokra visszaemlékezni..Nem egy barátságom szövődött nekem is ilyen alkalmakkor.. üdv és +

60145 2010.02.12. 16:59:46

1. Anemone: történet, ami alig történt.

60145 2010.02.12. 17:03:47

2. Kedves evalajos: Veszem észre! Hacsak más nicknéven nem írsz. Az is önvédelem. De ha ennél jobban ismerlek: a keserű tapasztalatok továbbélése ellen a nicknév sem véd. Írd meg, hogy szó sincs róla!

60145 2010.02.12. 17:15:30

3. Kedves Valéria: a fontos az, hogyan használja fel az ember azt, amivel rendelkezik. Úgy is lehet, mint az említett Márti, úgy is, mint Prímás - ha tudtam egyáltalán érzékeltetni. Itt is van nagytudású blogger, aki vijjogva csap le egy elütésre, s bár meglehet a maga baja, hogy ezt élvezi, mi inkább (Szerki ide vagy oda!) a földi madarat, a kakast szeretjük, meg a jércikéket a maguk illemtudó egy körével...

70798 2010.02.12. 17:59:40

de Sada márki:)) Jó történet Atlasz

78126 2010.02.12. 18:16:27

Alig történt, kedves Atlasz, Benned mégis nyomot hagyott.

60145 2010.02.12. 18:25:30

7. Toszmegosztis: mindig meglepsz a szikráiddal! Örülök neki!

60145 2010.02.12. 18:27:07

8. Kedves Anemone: vannak nyomok, s az énblog nyomkeresésre való. Ez nem oda került, határeset.

70798 2010.02.12. 18:33:22

Atlasz, annyira adta magát:))) amikor először olvastam a nevét, tudtam, hogy el tudom sütni a halvány poént:))

60145 2010.02.12. 18:38:01

11. Toszmegosztis: ráadásul a Wordben szerkesztett fájl címe Sada!

78126 2010.02.12. 18:54:42

No, ez a Nyomkereső is lehetne a nickneved, találó! :) Imádom Tosz asszocijait is! Jók vagytok együtt is, külön-külön is.

60145 2010.02.12. 19:08:19

14. Hát ha még jártál volna a mi utcánkban!

13709 2010.02.12. 20:30:42

6-ra Naná, hogy tudtad érzékeltetni :))) Szerintem a nagytudásos okosság teher...annak is aki hordozza, annak is, aki elviseli... Persze egyetértek...ami az egyszerű kakasokat jércikéket illeti :)))) üdvözöllek

13005 2010.02.13. 10:13:42

Atlasz, nagyszerű volt a hazai tanfolyamok világába bepillantani, összehasonlításként az én elmúlt élményeimhez állíthatom. Talán jobban megértem, amit ma itthon magam körül átélek:)

15138 2010.02.13. 10:50:59

Lassan azt gondolom, hogy nem érdemes barátkozni. :) Vagy csak az új barátságok nem bírnak annyit? Lehet, hogy túl komolyan vesszük magunkat felnőttként. Nem tudom, de a történeted velem is megtörténhetett volna. :))

60145 2010.02.13. 10:52:31

16. Georgia, ez a tanfolyam a tanulók részéről némi előzetes gyakorlottságot igényelt, mert kicsiny volt az óraszáma. Olyan 25-30 %-kal több órával gyakoroltathatni is lehetett volna. Külső cég kezelte, talán adtak néhány gépet hozzá kölcsön. Nyílván azt is az államtól osztották le nekeik. Az iskola fizette a tanfolyamdíjat, ők meg az iskolának a terembérletet, az oktatást. Ez utóbbiból egyre többet akart fölözni a gazdasági vezető meg az igazgató, így megszüntek a tanfolyamok, s az órát adó tanárok elvesztették a pluszmunkát. Így megy ez.

60145 2010.02.13. 11:00:00

17. Nefelejcs: Én azt hiszem, a tisztességes ember nem tételez fel akkora egót, amely képes a sunyi mószerolásra akkor is, ha az közvetlen haszonnal nem jár. De akadnak sérült emberek. Gondolom, azért eshetett volna meg veled is - és honnan tudod, hogy nem esett meg? - mert nem tételezed fel a galádságot. Aki felnőttként ilyen védtelen, az nem változhat, a barátai sem.

15138 2010.02.13. 12:15:13

Ez a problémám, a legnagyobb, a gyereknevelésben. Hogy mit tanítsak, milyen értékeket adjak át, mikor látom, hogy a sajátom, a szüleimtő, tanáraimtól kapott és belémnevelt hátrányba hoz azokkal szemben, akik nem kaptak vagy mást kaptak. És mai napság már nem is csak országon belüli az eltérés - a globalizációval összekeveredtek még eltérőbb kultúrák és elvek, amik a választást még nehezebbé teszik. Az is gyakori, hogy háborút megjárt igazi "farkasok" keverednek a"birkák" közé. Nyugaton a helyzet - változik, nagyon gyorsan. :)

60145 2010.02.13. 14:57:24

20. Nefelejcs: "Mindenek fölött Légy hű magadhoz: így, mint napra éj, Következik, hogy ál máshoz se léssz." Elemezni, gondolkozni tanítani lehetséges, de a gyerekeket első sorban az neveli, amit tapasztalnak. Az erős család szerintem támaszt nyújt a globalizációs katyvasz megszűrűséhez.

34417 2010.02.13. 15:27:17

felnőtt fejjel köttetett barátságok, különösen, ha egy temaatikához rögzülnek, eléggé instabilak tudnak lenni. persze, ha mindehhez némi aknamunka is járul, nomeg, a hiúság vására, hát, nem egyszerű a képlet. amúgy meg, ezen a szinten, informatikát tanítani, embert próbáló feladat, hogy emészthető legyen!

60145 2010.02.13. 15:42:54

22. harunalrasid: így igaz, ám én nem az informatikát emésztettem meg nehezebben!
süti beállítások módosítása