Nőnapi üdvözlet egy régi verssel - messzire
Átokka
Seprűmotorok döngicsélnek,
kék-szürke pára leng a Dunán,
fénylő csúcsa a jegenyéknek –
csillog az ezüstkaraván.
A víz halk, ébredő zajába
frissen fürgén futok le fürödni,
lebben testem éji forrósága
a szellő tűnődve viszi.
Átokka tőlem surran át
sátrába félőn, észre ne vegyék,
s a tábor jóízű nyugalmát
őrzik a csendes jegenyék...
A parton mindig ugyanazok
horgásznak megfontolt mélabúval,
pirkadat óta fogják a botot,
s még csak nem is cuffol a hal.
Aztán a szél mozdítja a fákat:
fiúk, jó lenne lassan kelni már,
szelíden dúdolva suttognak az ágak –
zenél az ezüstkaraván.
