Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Az istenkedés végnapjai

2010. június 18. - Atlasz.

Kétszintű érettségi, tanári kompetencia

HatkilóElsőként a kompetencia kifejezés bosszantott. Pályakezdésem óta elegem van a pedagógia áltudományos szakkifejezéseiből, ráadásul ezt még a Pedagógiai Lexikonban sem találtam meg. Nem volt más hátra, mint az általam is értett köznyelvi jelentés szerint használni az ügyeletes üdvöskét. Néhány jó-rossz képzésen részt vettem, amelyen e fogalmat tudottnak vették, majd egy rendkívül hasznos, OKÉV-es elnöki felkészítés eredményeként kirajzolódott előttem az új érettségi rendszere, logikája, céljai. Most érettségi bizottsági tagsági és elnöki tapasztalatok, valamint a folyosói, tanév végi és szünidei spontán hírforgalom tartalmai alapján a tanári kompetenciáról, mint a kompetenciákat vizsgáló érettségi vizsga folyamatának egyik eleméről kívánok néhány megjegyzést tenni.

A középszintű vizsgák egyik újdonsága az volt, hogy az írásbeli feladatok eredményei nagyobb mértékben határozták meg a végső minősítést, mint a bizottság előtti szóbeli teljesítmény. Az írásbeli pontszámaira támaszkodva az érettségi szünetben nagyobb időráfordítással készültek a tanulók az egyik tantárgyból, mint a másikból. Több kolléga fogadta ingerülten egyes tanulók elégségesre törekvő stratégiáját, amelyet a szóbeli értékelési szempontok megkötései miatt alig lehetett megtorolni. Mintha kissé bealkonyult volna annak a szemléletnek, mely szerint elő sem fordulhat, hogy a tanár ne azt az osztályzatot adja, amelyiket akarja. Szebben szólva: amelyet megérdemel (a tanár szerint, természetesen!).

A tanári befolyás lehetősége magán az írásbeli vizsgán megszűnt: minden tanuló előtt ott voltak a feladatok, nem kellett azokat szakszerűen a táblára felírni. Ily módon elmaradt a helyenként elnézett, felíráskor gyakorolt orientálás. Sok iskolába be sem léphet a szakos tanár tantárgyának vizsganapján, de akadt olyan intézmény is, ahol az előírt segédleteket a szakos munkaközösség-vezetővel oszttatta ki az igazgató. A ritkán feloldható anonimitás miatt nem volt értelme a kékkel javításnak, a gyakorlatban sem lehetett könnyen kivitelezni. Talán a nyelvi értékelés helyenként nagyobb pontszáma engedett némi teret a szabad tanári megítélésnek, például a feladatokkal szembeni, gyakran jogos tanári ellenérzésből eredő, a tanuló javára történő igazságtételnek. Véleményem szerint a vizsga írásbeli része a feladatok hibái ellenére sikeresen érvényesítette az állami akarat egységes mércéjét.

Maradt a szóbeli vizsga az istenkedésre, „mindenható” ítéleteink meghozatalára, feltéve, ha tágítunk kissé a tágíthatónak tűnő szabályzat keretein.

Egy évvel ezelőtt e hasábokon tettem szóvá azt a gyakorlatot, amely csupán a felkészülés közben engedélyezi az irodalmi szöveggyűjtemények használatát, a felelés közben már nem. Ez még akkor is erkölcstelen, ha nem volna szabálytalan! Kizárt dolog, hogy a periódusos rendszert kivennék a vizsgázó kezéből, vagy nem használhatná a földrajzi atlaszt! Irodalmi elemzést sem végezhet sem a tanuló sem a tanár a mű szövegétől elszigetelten.

Majdnem minden irodalomból vizsgázót legfontosabb eszközétől megfosztva tehát lehet, sőt kell a szóbeli vizsgán segíteni, vele jókodni, kegyet gyakorolni. Ily módon szinte soha nem marad el az úgynevezett segítő kérdés. A vizsgáztató által feltett kérdés járhat színészi jellegű hanghordozással, szuggesztív arcjátékkal, valamint egyéb, találékonyan megválasztott nonverbális eszközökkel, s gyakran szinte ontja a beléje rejtett információkat. A vizsgabizottság többi tagját, ha még meg nem unták, ez a technika elbűvöli. Még az odatévedt szakbarbár is azt hiheti, hogy – kitalálván a választ – ért a műelemzéshez! Ám nem minden kérdés segítő, főleg a vizsgahelyzetben lévőnek nem az! (Számomra Nagy Józsefnek a tanárok kérdéskultúrájáról írott könyve volt e tekintetben a legtanulságosabb). Ha a kérdező tanár feltételezi magáról, hogy tökéletesen ismeri a vizsgázó tudását, érzelmi-emberi habitusát, aktuális lelkiállapotát, a lehetséges gondolati folyamatábrák mindegyikét, s ennek alapján magabiztosan kérdez, akkor bizonyosan téved! Szerencsére a magyartanárok nemcsak a pszichológia tudománya, hanem szakmai ismereteik, irodalmi élményeik alapján is megítélhetik a másik ember, a tanuló személyiségének bonyolultságát, érzékenységét, s nem telepednek rá a felelőre.

Ám ha mégis erre az útra tévednek, vajon miért teszik?

A kompetencia igénye ebben a gyakorlatban is megnyilvánul.

Ha behúzzuk magunk után a tanterem ajtaját, miénk a pálya, miénk az osztály, mi vagyunk illetékesek nagy kérdéseket eldönteni, a felismerések útjára a tanulókat rávezetni, vagy akár megvitatásra felkínálni egy-egy izgalmas témát a tanítványainknak.

A tantermen kívül azonban más a helyzet. Az iskola, az „iskolavár” egyike a hagyományosan leghierarchikusabb intézményeknek. Állami megrendelést teljesít, állami akaratot közvetít, állampolgárokat, s talán polgárokat állít elő. Nem kevés irodalmi mű éppen az iskola világán keresztül mutatja be a hatalom, az önkény, a zsarnokság játékait. Szolzsenyicin, Updike, Móra munkáira utalok. Magam, ha megengedik a körülmények, Simonyi Imre: A negyedik osztály című költeményével szoktam búcsúzni végzőseimtől.

Mindez azt jelenti, hogy – véleményem szerint – az osztályteremben meglévő lehetőségekhez, a katedra szabadságához képest nagyon leszűkült az egyes tanárok iskolán belüli illetékessége. A nevelőtestületi jogosítványok nem túl jelentősek, s ezek sem az egyes tanáréi. A magasan képzett tanügyi munkásnak, vagyis a köztanárnak igen szűkre szabott az egyéni kompetenciája. A bértáblának köszönhetően ugyan „anyagi ösztönzéssel” már nem lehet „kordában tartani”, de nem csak kenyérrel él az ember! Nem csoda, ha lefelé kompenzál!

Nem tudok receptet ajánlani. Az érdek ezen a területen is mindent meghatároz. Ha érdek fűződne hozzá, akkor megjelenne az iskolákban egy valóban független, valóban szakmai jellegű (tehát nem mint egykor, a vezető elvtársak nejeiből kiválasztott, vagy ma, a pártnomenklatúrák hűbéreseinek frissen végzett gyermekeiből álló) szakfelügyelet, akkor talán érvényesíthető volna az iskolák társas mezejében a szükséges hierarchikus pregnancia mellett a szaktudás kompetenciája is. Így nem volna lelki szükségletünk lefelé kompenzálni.

Megjelent Az „istenkedés” végnapjai címmel, rövidítve a Köznevelés 2005. (61. évf.) 39. száma 22. oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr218265684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13250 2010.06.18. 15:35:32

Nem gondoltam, hogy igényes tanárnak is gondot okoz a kompetencia alapú mittudomén micsoda. Naiv laikusként úgy gondolom, hogy a gyermek, ifjú sikeres tanulásához és boldogulásához fontos sokféle képesség átadását jelentené. Még naivabb módon meg azt képzelném, hogy mindig is ez volt az iskola feladata, tehát a kompetencia központú oktatás pleonazma. Annyira persze nem vagyok naiv, hogy ne tudnám, hogy valahol elveszett ez az egész. Másképp fogalmazva, fizetőképes kereslet ebben az országban éppúgy a felső középosztálybeliek elit iskoláira van (állami pénzen persze, mert a fizetőképességet itt nem pénzben, hanem kölcsönös szivességekben, érdekérvényesítő és politikai akaratképző erőben mérik, nem kápéban). No és van még igény, persze itt már kevés ellentételezéssel, de önkormányzati választásokon még számító vokstömeggel, az alsó középosztálybeliek gyermekmegőrzőire és végzettségi igazolás gyáraira (plusz szegregáció, mert azért mégiscsak). Ehhez meg jól illik a lefelé kompenzáló tanerő. Vagy túl sötéten látom a dolgot?

15138 2010.06.18. 15:37:46

Nekem az is önkény(eskedés), mikor a gyerek dafke nem azt csinálja, amit a felnőtt vagy tanár mond neki, még akkor sem, ha az neki érdekében áll. Ha nem lehet az órán fegyelmet tartani, ha meghiúsul a tanulás, akkor az a gyerek is vesztegette az idejét, aki egyébként hajlandó lett volna figyelni. Ezt a gondolatot folytatva, ha a tanárnak már az a lehetősége sincs a fegyelmezésre, hogy tárgyában olyan jegyet adjon, amilyet akar, akkor a tanár ki van szolgáltatva a gyereknek. Régen mindig mondták nekünk, hogy a középiskola nem kötelező. De ki is vágtak, ha úgy gondolták. Most sem kötelező, de úgy látszik, mégis - a tanárnak. Hiszen neki munkahely, a gyereknek meg átmeneti állomás. Innen jól látszik, hogy kinek fontosabb a dolog...és ki tehet azért, hogy a középiskola élhető legyen. De mi van, ha nem hagyunk a kezében eszközt? Semmilyet?

60145 2010.06.18. 15:49:58

1. bo-56 : Hogyne, ez volna a jó iskola feladata, ám az új divatszó önmagától nem változtatott meg semmit. A kétszintű érettségi többek között csökkentette a tanári önkény lehetőségét, összemérhetőve tette az iskolát bizonyítványait. A hivatali önkény lehetősége megmaradt, s a tanári lét személyiséget megnyomorító környezete is. Egyáltalán nem látod sötéten! Szélesebb perspektívába helyezted.

60145 2010.06.18. 15:55:33

2. Nefelejcs : A tanárnak meg kellene tudni oldania, a szülőnek pedig iskolaérett, a társadalomba életkorának megfelelően beilleszkedni képes gyereket kellene iskolába küldenie. Milyen is ez a mai társadalom?! Az iskola pedg - általában - állampolgárgyár, gyenge technológiával.

13066 2010.06.18. 18:16:55

Szerintem ma hiányzik a szülő-diák-tanár kapcsolatban egymás tisztelete, s a pedagógus lehetőségei az órán való fegyelmezéshez ugyan csak szűkre szabottak..... Az érettségiről jut eszembe, a töri tanárunk segíteni akart, mert nem jutott eszébe az egyik osztálytársamnak Esze Tamás neve, s a homlokára mutatva próbálta rávezetni az illetőt a helyes névre, mire a vizsgázó nagy örömmel Thököly nevét válaszolta a feltett kérdésre :)

60145 2010.06.18. 18:34:29

5. doremi : Nagyon jó! Egy katonai tisztelgés-viccre emlékeztet! Nekem nem volt hiányom ebből, s tanárként én sem bratyiztam a fiaim nevelőivel, de rémes, vagy egyszerűen megdöbbentő történeteket hallok. Ha a szülő a nevelőt nem tiszteli, akkor az intézményt sem, és az általa közvetített tudást és normákat sem. A nagyapák-nagyanyák ezzel tisztában voltak... Amennyire tudom, Japánban a miniszter is eljár a szülői értekezletekre...

15138 2010.06.18. 18:50:07

Ez is egy érdekes vonal, hogy otthon mit mondjon a szülő. Mert tanárja válogatja. Van olyan tanár, akire nem félek a gyerek előtt mondani, hogy hülye. Van olyan, aki képtelen jó jegyet adni, de a gyerek mégis odavan érte. Nem vagyok megelégedve a rendszerrel, a gyerekeim tudásával - de ha szidom az iskolát, hogy akarom, hogy ott a gyerek tisztelettel viselkedjen és tanulni menjen, ne hülyéskedni? Ha meg a gyerek a "hibás" mindig, pedig tudom, hgoy nem rajta múlt, akkor meg szegény a végén megutálja az iskolát, a tanárt, engem és magát is. Azt mondta egyszer az igazgató, hogy nem irigyli a mai szülőket. Régen minden le volt fektetve, mintegy írtatlan szabály, hagyományok, szokások voltak. Mára ezek eltűntek - mindenki boldogul, ahogy tud. Vagy nem. A szülőn szerintem sok múlik - de én könnyen beszélek, megengedhettem magamnak, hogy otthon maradjak, hogy óvódát és egy ideig iskolát is válasszak a gyerekeknek. És aki ezt nem teheti meg? Meg 8 órában dolgozik és körzetesítve van, pénze meg nincs magániskolára? Elvileg az ovi is azért lenne, hogy felkészítsen a sulira. (itt kötelező a nagycsoport - nem tudom, otthon mi van) Leginkább mindenhol zűrzavar van és átjárhatatlanság...

60145 2010.06.18. 18:54:41

7. Nefelejcs : Az igazgató igazat mondott!

15138 2010.06.18. 19:09:14

A francba. Reméltem, hogy nem.

13709 2010.06.18. 19:36:44

A tanár-diák kapcsolat, az oktatás egész ideje alatt alakul, formálódik és a tanár egyik nagy lehetősége a pszichológiai képességének gyakorlása.. A segítésnek ez egyik feltétele...mint te is írod, hiszen megismerve a másik embert, már tudja /elvileg/ a tanár a segítés módját...Emlékszem a feszült figyelésekre - főleg történelem vizsgákról vannak ilyen emlékeim - amikor nagyon is jól működött ez a kommunikáció a segítség érdekében. Hiszen a cél - elvileg - a tudás átadása, az ismeretek bővítése, a képességek fejlesztése ...ha jól gondolom . Nem irigylem a tanárokat. Sajnos a szülőket sem :(

12635 2010.06.18. 19:56:43

Nagyon mélyen kezdődik a dolog, a gyerek nem tiszteli a szülőt, nem tiszteli a tanárt, a tanárnak nincs tekintélye sem a gyerek, sem a szülők előtt, a szülők sem tisztelik a tanárt, semminek tekintik az iskolát, így a gyerek a tanulást... nem tudom mit hagytam ki, de ez egy mókuskerék, egy körforgás így aztán az olyan gyereknek, aki otthon tiszteli a szülőt, az iskolában próbálja a tanárt, törekszik tanulni is és megfelelő tudása is van, de az osztálytársak, a kortársak, a haverok között is boldogulni akar "nem kis feladatai vannak" - a fiam eléggé jól boldogul és ezért nagyon büszke vagyok rá... a szülői értekezleteken elbeszél egymás mellett az osztályfőnök és a szülők, a szülők többnyire egymással vetélkednek - anyagiakban... Tudom megint nagyon lebontottam a tanügyet az innenső oldalra, a lelkiismeretesnek lenni próbáló szülő oldalára... Minek annyi kis érettségi...? a második év végén, azaz most év vége előtt tettek a gyerekek történelemből, szeptemberben pedig, a vakáció után rögtön magyarból lesz kis érettségi... Miben nem bíznak a tanárok, hogy ők nem tanítottak elég jól őket, vagy a gyerekek nem képesek 4 év alatt mindent megtanulni az érettségire? Minek ez a sok stressz, hogy megutálják az iskolát? Vannak gyerekek, akik ezt a teljesítménykényszert nem túl jól bírják, főleg lányok. Izgulnak, stresszelnek. Most kellett a fiaméknak azt is leadni, másodikban!?, hogy milyen egyetemre vagy egyáltalán hová mennek tovább, a fakultáció miatt... Kevés 16 éves tudja, hogy mit akar... Szóval tanárnak is, gyereknek is kicsit bonyolult hely lett a középiskola...

60145 2010.06.18. 20:19:53

10. Valéria : Teljesen egyetértek. Itt a tanárok eltorzult, a bürokratikus iskola által eltorzított személyiségéről szerettem volna szólni, a kompetencától való megfosztottságukról. Ez a padokból nehezen látszik, de ennyivel kevesebbet, vagy rosszabbat kapnak a diákok.

60145 2010.06.18. 20:23:34

11. Gordius : Természetes, hogy az ismerős oldalról olvasod. Amit írtál, az összefügg a témával! Külön post lenne, miért tartják szükségesnek a sulykolást egyes tanárok, iskolák! Mit akar a tanár bizonyítani vagy elhárítani? S mi lesz még itt?!

relatív 2010.06.18. 22:14:57

Nagyon érdekes hozzászólások, de igazán egy ( két ) oldalúnak érzem. A harmadik fél ( mi tanulók ) e forgatagból kimaradunk ? Gondolom a legfontosabb, hogy a tanuló IS - a töketlenkedések közepette - találja meg a tanító-szülő között a maga elképzelésének legjobban megfelelő - és valamiféle cél érdekében - követendő gyakorlat kialakítását. Legkedvezőbben ez a törekvés teszi, tenné helyére a tanító, illetve a szülők ( ha van ilyen egyáltalán, mert ennek hiányában IS számtalan nagyon hasznos képzettségű és gondolkodású tanuló kerül ki a tanintézetekből ) igyekezetének megfelelő tanulói sikereket. Mindig IS volt ellentmondás e három fél igyekezete közt, mégis kiváló személyiségek kerülhettek ki a tanintézetek valamely magasságából. Ezért nem hiszem - több problémával hasonlóan - , hogy kirívó problémákról lenne szó az áltatalatok ismert, és nem ismert példák esetének megoldásában !

60145 2010.06.18. 22:33:25

14. Relatív (látogató): a bejegyzés nem túl koncentrált, de éppen a kompetenciahiányos tanároknak a tanulókat érintő korlátozó, háttérbeszorítással kompenzáló magatartásának egyik okára szerettem volna rámutatni. Nem sikerült? Sajnálom, kedves Retró!

relatív 2010.06.18. 23:31:20

Kedves Atlasz ! Igen, értem a törekvésed a "saját" szemszögedből nézve, mint az az írásodból ki IS tűnik. De -gondolom - nem ellenkezik törekvéseddel, hogy az általad megfogalmazott tanár kompenzációinak IS a diákok érdekében kell hatniuk, működniük, különben érdektelenek, mert a "tanítók" vannak a diákért, és nem fordítva. Ha jól érzékelem a tanítás szükségességét, hivatástudatát. A szülő, és a tanító jól felfogott érdeke, hogy a diák hasznára váljék a tanítás menete, és nem valamiféle egyéni - akár a tanár, akár a szülő - győzelme mentén nyerjen a diák el valamiféle tudást ! Átvitt értelemben igen, de a tanár és a szülő egyéni boldogulása lényegében a diák, a gyermek megfelelő pályára állítása végett teljesedhet csak ki. Te a blogban valamiféle tanár-önkény céljának hiányára vezetted vissza a felügyelettel járó keret létezését, ami szerintem ellentmond a tanítás elvének gyakorlati megvalósításának. A kompenzálás mi végből lenne a "lefelé" való kényszer ? Kompenzálás igen IS a tanító személyiségének függvényében való tény realizálásaként jelenhet meg.

78126 2010.06.18. 23:39:30

Csinálni sokkal jobb, mint (erről) olvasni, még akkor is, ha az ember szembe megy állandóan a széllel.

toszmegosztis 2010.06.19. 00:02:30

Hála istennek a Gelléri Ági engem felmentett a műelemzés tevékenysége alól, de azért értem amit írsz:))

13146 2010.06.19. 07:28:40

Tök jó az írás (komolyan)... egyetlen gond van vele... hogy a kompetencia nem az, amit annak vélsz... ok, hogy korábban nem ismerted a szót... de beírod a gugliba, és a második találatként jön ki egy olyan oldal, aminek az a címe, hogy MI A KOMPETENCIA... no, pl. az információkeresésre (beleértve a keresést, szelektálát, értelmezést) való képesség pl. egy kompetencia. Egyszerűbben: ha tudod, hogy az információt milyen csatornákon kell keresned, (pl. a guglin) akkor az TUDÁS. (knowledge) ha sokat használod és kapásból és kitapasztaltad az összes beállítási lehetőség funkcióját, és a szűrési feltételek megadásának módját a gugliban, akkor az JÁRTASSÁG (skill) és ha jól tudsz keresni a guglin, megfelelően tudod szűkíteni, szelektálni a találatokat, (magyarul a gyakorlatban tudod hasznosítani a tudásodat és a jártasságodat) akkor az KOMPETENCIA

60145 2010.06.19. 07:51:02

17. Anemone : Igazad van! No de az én koromban?!

60145 2010.06.19. 07:55:09

18. Toszmegosztis (látogató) : Bizony, ennyit még sosem magyarázkodtam, de örülök, hogy Rád számíthatok! Elképzelhető, hogy Áginak nem volt elég tehetsége Téged követni? Úgy tudom, Petőfit sem értékelték jól poézisből... No, sebaj, mégsem lehettél tornából felmentve!

20785 2010.06.19. 08:03:13

Elmondom a jó hírt nektek is, a lányom szóbeli magyar érettségije 100%-os lett. Atlasz neked külön hír, a történelem angol nyelven meg 93%. ( egy büszke anyuka ) :))))) Nyugi, nem tökéletes a gyerek, matekból kettes lett.

60145 2010.06.19. 08:13:10

19. Ikaljan : Köszönöm! Sajnos, én a lexikonhasználat korában nőttem fel. Talán segíthettek volna nekem a továbbképzéseken, amikor itt volt az ideje, azok, akik kezdték tőlem elvárni azt, amit nem ismerek, s amit nem ismertettek meg velem, a pedagógusok idősebb nemzedékének tagjával. Mi még ismeretekről, jártasságról, képességekről tanultunk. Az utóbbit nevezed kompetenciának? Ugye nem ez az egyetlen dolog az oktatásügyben, melynek tárgyalása során a résztvevők egyike sem tudja, miről beszél? Remélem, hogy a szó köznapi (és nem szaknyelvi) értelmezésében nem tévedtem nagyot.

60145 2010.06.19. 08:31:14

22. sos7 : Én nem lennék ma képes (kompetens?) erre a teljesítményre. Gratulálok!

13250 2010.06.20. 02:31:08

Én a néhány évnyi mínuszommal hozzád képest, Atlasz, azért megpróbálnám áthidalni a guggolós és a lexikonos kompetenciáitokat. Mert hogy a Google világában sem szól másról a dolog, mint a tudás megszerzésének képességéről, aminek csak az eszközei változtak meg, a legbelső modelje nem. Minőségi változást szerintem inkább csak az okoz, hogy pont a gugli, mint mindenek felett levő eszköz primitív ahhoz, hogy tudást közvetítsen, mert túl nagy a zajszintje, az információ túl könnyen belevész. Épp ezért úgy gondolom, hogy elismerve annak a szükségét, hogy az újfajta eszközökkel való hasznos együttélést tanítsa az iskola, a kompetenciát pont a guglizással azonosítani, vagy akárcsak arra szűkíteni a kompetenciát, hogy boldoguljon az információ KERESÉS módozataival a nebuló, éppoly téves, mint számos más felkapott oktatási vagy egyéb szuperéca, ami pár év alatt kifúj. Az információnak látszó dolgok megtalálása ugyanis csak az első, igaz elengedhetetlen lépés. Az információ ELEMZÉSE, kiértékelése és rendszerbe rakása az a pont, ahol a begyűjtött anyag vagy tudássá válik, vagy zaggyá. És akkor még mindig erősen technicista voltam és nem beszéltem a tudás útján álló egyéb akadályokról. Mert aki tudásra akar szert tenni, vagy tudást akar átadni, annak folyton önmagán, pszichéjén, beidegződésein, egyéniségén is dolgoznia kell, már elemistaként is. A gondot pont ott látom, hogy ilyen Grál-kelyhek miatt, mint a webes információgyűjtés elhanyagoljuk a többit, nemes egyszerűséggel a pedagógiát. Hogy ennek rendszerbeli okai vannak, arról szólt, úgy érzem Atlasz írásának kritikus pontja: a lefelé kompenzálás. Onnan meg csak veszíteni lehet.

60145 2010.06.20. 08:38:05

25. bo-56 : amint a 23.-ban olvashattad, emlékeztettem Ikaljant, hogy amiről ő tájékoztat, az a képesség kifejlesztésének fogalma. Van, amikor az ember boldog örömmel veszi tudomásul, hogy bár a szót nem ismeri, prózában beszél. A tanárnak Moliere korában is el kellett adnia a portékáját. Szerintem az oktatásügyben ma is számtalanszor előfordul az ilyesmi, nem csak a kompetenciákkal kapcsolatban. A szakmai háttérintézmények munkatársai is kompenzálnak, ez érdekük lehet, s nyíltan senki nem szól rájuk, hogy meztelen a király! A lefelé kompenzálás okait, már ami nem az egyénen, hanem a szervezeten múlik, jó volna megszüntetni, vagy jelentősen csökkenteni. Hogy ne termelődjenek újra a vesztesek!

Vasgereben 2010.06.20. 10:45:48

nos, a kompetencia kifejezés megértéséhez a kompetens-hez kell visszanyúlni. kompetens= hozzáértő! Ez távolról sem egyenló a képességekkel, mint ahogy ezt itt is irták. Hanem arra vonatkozik, hogy a tanuló érti, alkalmazni tudja azt amit megtanult! Csakhát ahhoz tanulnia, ergo tudnia kellene az anyagot! nem lehet kompetens valaki a semmire hagyatkozva! Nagyjából egyetértek Atlasz mondaivalójával, de sajnos ő az irodalomtanár szemszögéből nézi a dolgokat. A természettudományok esetében távolról sincs minden úgyanúgy! Ha az irodalomnál szükséges, hogy szem előtt legyen a szöveg amiről ír/beszél a vizsgázó, kémiánál jó lenne ha tudná a fontosabb elemek vegyértékét, s pláne a földrajznál, hogy tudja az anyagot, hiszen ha az atlasz a kezében lehet, semmit sem kell tanulnia hozzá előre, hiszen onnan mindent ki tud szedni! Legfeljebb azt kell tudja, hogy egyes kontinenseket vagy országokat merre kell keresnie! Egyébként az érettségi az legyen érettségi, nem egy , nem két és nem sokszintű! Legyen egy minimális elvárása és aki teljesiti az érettnek legyen tekinthető! jelenleg távolról sem ez a helyzet és a kompetencia mindössze a segédeszközök használatában merül ki! Tisztelet a ritka kivételnek! Az érettségi meg az egyetemi felvételit kellene helyettesitse, sajnos ez is egy elfuserált ötlet!

60145 2010.06.20. 11:57:17

27. Vasgereben (látogató) : örömmel üdvözöllek, mint régi vitapartnert! Úgy értelmezem a kompetenciát és tanítás/tanulási folyamat eredményeként kifejlesztett képességet, hogy az alkalmazni képes tudást, jártasságot jelent. Üres malomban szerintem sincs mit őrölni! A periódusos rendszer papírról történő használata, a költemények nyomtatott változata alapján történő elemzés, a földrajzi és történelmi atlasz használata csak a tanuláson során kialakult jártasság alapján történhet. Egyik tudomány alapjai sincsenek velünk a születéstől. Valóban elég alacsony az érettségi által megkívánt kompetenciák szintje, ha onnan nézzük. Ha innen, akkor nem az. Utalok arra, hogy a korosztály hány százaléka érettségizett 1910-ben, 1930-ban, 1960-ban, és hány százaléka most. A száz évvel ezelőtti hányadnál magasabb volt a mérce, a ma nyugdíjba vonuló tanárok számára szintén. Ebben az évtizedben tömegessé kezdett válni nem csak a középfokú, hanem a felsőoktatás is, ez oktatáspolitikai döntés volt! Ehhez alacsonyabb érettségi vagy felvételi színvonalra van szükség. Az érettségi bevezetésétől kezdve legalább száz évig elegendő volt az egyetemi felvételhez. Több volt tehát, mint ötlet, a lényegéhez tartozott. "Az érettségi legyen érettségi." Az egyetemek autonóm döntése, hogy beérik-e a középszinttel, és később kirostálják azokat, akik erre rászolgáltak, vagy a fejkvóta jegyében maguk is engedményeket tesznek. (A felvételi vizsga eltörlése kétségtelenül rontott az egyetemi oktatók felvételi iparágának helyzetén.)

Vasgereben 2010.06.20. 12:45:58

Atlasz kollega, én megrögzött hive vagyok annak a biológiai/evolúciós elvnek, hogy az a szerv amit nem használnak, az elsatnyul! Ezért pl. a határidőnaplók használatának a rossz oldalára is mindig figyelmeztetem azt, akit rajtakapok, hogy mindent beró a naplóba! Ez ugyanis ellustitja a memóriát s az utóbbi évtizedek lexikális tudás elleni hadjárata is ezt célozta meg akarva/akaratlanul! Persze, a Mendelejev táblázatból nem okvetlenül szükséges, hogy minden elem atomsúlyát ismerje a nebuló, de a tiz leggyakoribbat igazán megjegyezhetnék! Ahogy a vegyjeleket és vegyértékeket is, no meg a szabályokat! A földrajzi és történelmi atlaszok használata meg feleslegessé tesz minden előzetes tudást! Tudom, mert biológia-földrajz tanár a végzettségem! Ami az érettségit illeti,a tömegesités nem okvetelenül jelenti az igénytelenséget! Mint tanár, mint egykori felvételiző és mint felvételiztető egyaránt tudom, hogy az általános szintű középiskolai/érettségi elvárások ne lehetnek elegendőek az egyetemre való felvételhez! Ehhez egy + is kell! A képességek tovább fejlesztése szükségeltetik , hogy el lehessen dönteni, hogy a felvételiző alkalmas-e arra a pályára/szakra amire fevételizik! Ezt a+ szakkörökön, versenyeken, autodidakta tanulások révén lehet megszerezni! S mivel nem mindenki készül ugyanarra a szakra, minek kellene megkövetelni minden érettségizőtől? Viszont az igényekből sem szabad engedni! Ezért kell külön felvételi! S ezért nem szabad az érettségit egyben felvételinek tekinteni, mint most! Rostálás az egyetemeken mindig történt, s a szakok jellege dönti el, hogy az mikor lehetséges/ajánlott! Az orvosin vagy sok mérnöki ágon (pl. épitészetin) rendszerint a szaktantárgyaknál dől el (s ezek 4 évtől kezdödnek rendszerint, az első három évben az alapokat tanitják), mig pl. a szinészetin a rostálás foilyamatos. A fejkvóta torzitja a valóságot, ahogy a kredit rendszer is. A felvételi iparág csak akkor él meg, ha a száraz lexikális tudást ellenörzik (magyarul a magolást) a felvételin, viszont ha az alkalmasságot, a gondolkodásmódot, a lényeg megértésének a szintjét, akkor már nem kifizetődővé válik! Ugyanis meditálni azokat kell/ene akik nem értik azt amit megtanultak, aki érti az nem szorul rá! S ha rászorul, az vagy az ő, vagy az iskolája hibája! S ekkor meg miért is kellene elvetni azt, hogy valaki végre kinyissa a szemét és rávezesse az értelmes útra?

60145 2010.06.20. 13:32:05

29. Vasgereben: Igaz, hogy jelenleg elég lehet az elégségeshez a történelmi atlasz. Ha a térképek használatát (is) megtanulták, az nem baj, ezért jártak iskolába. Itt alapjában véve a tantárgyak és tudományok eltérő minősítését vitatom. Rég nem azonos pl. az irodalomtanítás azzal, ami 50 éve volt. A liberális Friderikusz is besokallt, amikor egy magyartanítási reformban azzal szembesült, amiről nem hallott, s ami jó, kipróbált, korszerű, és alkalmazható - volna. De az igazság sohasem győzedelmeskedik, ellenfelei halnak ki. Valóban nincs annyi specializáció a közoktatásban, ahány területre alkalmasságot kellene mérni. A pálya-alkalmasság gyakran csak a diploma után derül ki. A felvételiztetők vajon alkalmasak volnának az alkalmasság megítélésére? Tegyük fel, hogy mind tudós, ebből az következik, hogy mérni tudják a pályaalkalmasságot? Ez nem az ő tudományuk! Még a szakmetodika is ritkán. S ugyanazzal a diplomával az emelt szintű érettségin nem volnánek erre képesek ugyanők? (Ismertem egy oktatót, akinek a "koncepció" volt a varázsigéje. Ezzel igazolta (bár voltak pozitívumai) a saját linkségét is, meg az önkényét is. Évtizedekig felvételiztetett, használhatatlan tankönyvet írt "alulra", felsőoktatási poziciójából mindehhez kompetenciát kapott. Hívatalból. ) Az érettségi-felvételi tartalmi sajátosságai a fontosak igazán. Ennél csak az oktatás tartalma, feltételei előbbre valók. Például a tanár kompetenciáiban megnyomorított személyisége.

Vasgereben 2010.06.20. 14:23:44

Mivel elég sokat voltam felvételiztető bizottság tagja, különböző szinteken, tudom, hogy nincs semmi boszorkányság vagy különleges elvárás az alkalmasság felmérésében! Ugyanis nem nehéz valakinek gondolkodásbeli mobilitását/ reakció sebességét, intuicitását, gyakorlati érzékét felmérni! S erre pont a szóbeli vizsga a legalkalmasabb! Azon ugyanis azt kell kiszurni, hogy mit tud (s nem azt, hogy mit nem tud), mennyiben érti az összefüggéseket, a terület speciális megközelitési módját. Rengeteg tanári pályán dolgozó volt tanitványom van, ahogy kutató is. Úgyhogy rajtuk, az életpályájukon is letudom mérni, hogy egykori véleményem a képességeikről mennyiben igazolódott az idők folyamán. vannak természetesen kellemes és kellemetlen meglepetéseim is, de nagyjából bejött a saccolásom.

60145 2010.06.20. 16:05:48

31. Vasgereben: Ezen nincs mit vitatnom, kétségbe vonnom! Köszönöm az eszmecserét!

Vasgereben 2010.06.20. 16:51:46

én is, atlasz! De nem kizárt, hogy megjelenik nálad is az alteregom egy sarlatán képében! -:))

60145 2010.06.20. 17:41:12

Mit találtam az előbb Tanbácsinál: http://www.fn.hu/belfold/20100607/tiz_ev_alatt_rendbe_teheto/

Vasgereben 2010.06.21. 11:19:56

megkaptam a leveled és válaszoltam is rá!

205707 2011.06.19. 11:21:12

Kedves Atlasz! Bizonnyal nem véletlenül nem lettem tanár. Az én idegeim ugyebár más irányból is kellő frusztrációnak volta/vannak kitéve. De, ez ügyben eggyel több dolog, amiért az Úristennek hálát adhatok, s adok is...
süti beállítások módosítása