A vészkorszak emléknapjairól

Akit nem ért szomorúság és üldözés, az nem tartozik Izraelhez, mondja a Talmud.[1] Ha valamikor, a huszadik század közepén ez a gondolat százszorosan, ezerszeresen igaznak bizonyult. Más népeket, vallási közösségeket is értek veszteségek, csapások és katasztrófák. A történelemben azonban csak a vészkorszakkal következett be az, hogy egy nép minden egyes tagját, minden hozzá sorolható soha meg nem ismétlődő, egyszeri emberi személyiséget az állam rendelkezésére álló összes eszközével igyekeztek teljesen kiirtani, öncélúan, csakis a kipusztítás érdekében. A kifejezhetetlen borzalom megtörténte után az áldozatok számára vonatkozó vita, a “számháború” erkölcsileg lehetetlen, értelmetlen. A történettudomány számadatai nem kisebbíthetik vagy növelhetik az emberiség és a magyarság történelmi és erkölcsi felelősségét.

A magyar zsidóság újságja háború utáni első számának címlapján közölte a mártírokért mondandó ima szövegét.

Atyánk, királyunk! Birodalmak ura, Föld királya!

Szálljon föl hozzád, néped, Izrael könyörgése:

A megbántott és megalázott, az üldözött és megtizedelt népé.

Emlékezz az oltárokra, amelyeken ártatlanok vére omlott,

fivéreink és nővéreink vére;

Fiaink és leányaink vére;

Aggastyánok és ifjak vére;

Az egységedet vallók tízezreinek vére.

Emlékezz szenvedésünkre és megalázottságunkra

És hozz megváltást rabságunkra,

Gyógyítsd meg megtörött szívünket és vígasztalj fájdalmunkban

Adj örök pihenést és üdvöt

Azok lelkének, kik megölettek

Neved megszentelésére

Hozz megváltást Cionnak szent akaratod szerint. Ámen.[2]

Ugyanebben az évben 1945. december 8-án nyílvánították tévét hónap 27-ét – a polgári időszámítás szerint december 31-ét – általános böjttel egybekötött gyásznappá. A későbbiekre vonatkozóan 1945. december 12-én a Pesti Rabbiság gyásznapnak jelölte meg az 1944. március 19-ének megfelelő zsinagógai naptári napot, ádár hó 24-et.[3] Ez a határozat a náci megszálláshoz kötötte a zsidó magyarok tragédiájának bekövetkeztét. A városonkénti megemlékezések a deportálások napjaihoz igazodnak, mégpedig a zsinagógai naptár szerint, emiatt a gyászünnepélyek évente más-más polgári naptári napra esnek.

Magyarországon 2000-től április 16-át, a hazai gettózások 1944-es megkezdésének napját a holokauszt iskolai emléknapjává nyílvánította az oktatási miniszter. A világ legtöbb országában az auschwitzi haláltábor felszabadulásának (a zsinagógai időszámítás szerinti 5705. év svát hó 13-a) évfordulóján, január 27-én emlékeznek a népírtás áldozataira. Ez a nap 1945-ben arra a sabbátra esett, amelyet az egyiptomi szabadulás emlékére szenteltek.

Izrael állam kormánya döntésének értelmében minden évben niszán hó 27. napján, a varsói gettólázadás kitörésének napján (1943. április 19.) emlékeznek meg a hatmillió zsidó áldozatról. A gettófelkelés Maszada 74-beli ostromával együtt a zsidó hősiesség  kitörölhetetlen  ténye, a zsidó büszkeség forrása.

[1] Kőbányai János idézi = Múlt és Jövő, 1991. 3. szám, 3. p.

[2] Új Élet, 1945. november 18. 1. p.

[3] Új Élet, 1945. november 18., 1. p., december 18., 1. p.