Adalék a Deák-Jeszenszky vitához. Az történt, hogy az egyetemrõl a kettesek kiszorították a jeleseket.

[1920. szept. 26. A nemzetgyûlés elfogadta az 1920. évi XXV. törvénycikket]

A magyarországi izraelita felekezet vezetõi 48-49-ben arra szólították fel a híveket, hogy a forradalom és a szabadságharc ügyéért harcoljanak. (Haynau kemény büntetését váltva ki ezzel.) A kiegyezés után kiépült Budapest és a legtöbb vidéki nagyváros központi részének mai arculata - s ennek megfinanszírozásában igen nagy részt vállaltak a zsidó vallású polgárok. A liberális gondolkodású magyar és zsidó értelmiség örömmel talált egymásra. Vegyesházasságok, névmagyarosítás, gazdasági együttmûködés - úgy tûnt egy történelmi pillanatig, lehetnek Oroszországban pogromok és tarthatnak Dreyfus-pört Franciaországban, itt Európa közepén (szívében) Kossuth Lajos és Teitelbaum rabbi eszmeisége megõriz bennünket humanistának, civilizált lénynek.

A nemesség egy részének sikerült jól gazdálkodnia, földbirtokát megóvni, gyárakban, bankokban részt szerezni. Másik részének azonban nem sikerült. Õk bemenekültek a köztisztviselõi karba. Képzeljük el azt a pillanatot, amikor e köztisztviselõi karnak mintegy fele hirtelen elveszti állását,  következésképp mindenét,  mert a Trianonban elcsatolt országrészeken az új urak felmondtak nekik.  Legyünk igazságosak: volt aki maradhatott volna, ha - így mondták akkor - "becsehel", azaz ha vállalja, hogy a például Csehszlovákiához csatolt országrészben magyarellenes vagy annak tartott szerepet vállal. Ezt nem vállalták, átköltöztek Magyarországra, és úgy gondolták hazafiságukért némi pozitív diszkrimináció jár nekik, pl. az, hogy a gyerekük bejuthasson az egyetemre.

Errõl szólt volna az a bizonyos törvény, amely a magyar történelemben elõször az egyetemi hallgatók létszámát illetõen kontingenseket állapítottak meg, és a  köztisztviselõk gyerekeit elõnyben részesítette. Mindezen felül azonban bevezetett egy figyelemreméltó gumikategóriát is: "az egyetemekre... csak oly egyének iratkozhatnak be, kik nemzethûségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóak stb..."

Miképp lehet az ilyesmit ellenõrizni?

A gimnáziumi igazgatókra bizták a nemzethûségi igazolások kiállítását. Már ez is sok visszaélésre adott volna alkalmat, hiszen éle elsõsorban a forradalmak során "kompromittálódott" polgári értelmiség felé vágott, de a törvényt végül még ennél is sokkal rosszabb formában fogadták el. A bevezetõben említett képviselõi indítvány következtében a törvény a következõ betoldással egészült ki: "Az engedély megadásánál a nemzethûség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett ... arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma ... elérje az illetõ népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát..."

Egy felvilágosult polgári ország számára a népfaj kifejezés nélkül is elfogadhatatlan az ilyen megoldás, hiszen nem aszerint kell eldönteni, ki jusson be egyetemre, hogy melyik nemzetiséghez tartozik, hanem hogy milyen tanuló. Ha úgy találjuk, hogy egyik vagy másik nemzetiség feltûnõen lemarad, akkor annak meg kell keresni az okát, és felzárkóztató kurzusokat kell szervezni számukra.

De ez a népfaj, ez ismeretlen kategória volt addig a magyar jogrendben, a jogrend lényege pedig éppen az, hogy definiálatlan fogalmakat nem használunk, mert aztán minden bíró, minden ügyvéd azt ért rajta, amit akar, és abból csak zûrzavar jöhet ki.

Ráadásul, akik ellen hozták, a zsidók - mert hisz errõl volt szó - az akkori magyar jogrend szerint se népfaj, se nemzetiség nem voltak, hanem felekezetet alkottak. Ezért a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a törvény végrehajtási rendeletéhez a következõ lábjegyzetet fûzte: "Az izraelitákat külön nemzetiségnek véve".

Ez merõben sajátos trükk, mert ezen az alapon a katolikusokat is vehették volna külön nemzetiségnek, vagy a reformátusokat, de akkor még nem ismerték a faji törvények fogalmát - ezzel a találmánnyal majd csak Nünberg ismerteti meg a világot.

Mi lett ennek a jogi abszurdumnak az oktatási eredménye? A következõ történt: rövidesen oda jutottak, hogy az egyetemi hallgatók között átlagosan 40 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik elégséges érettségi bizonyítvánnyal hagyták el a középiskolát. Az izraelita vallású fiatalok többségét - a numerus claususnak megfelelõen - akkor sem vették fel az egyetemre, ha jelesen érettségiztek.

Mi történt tehát? Az történt, hogy az egyetemrõl a kettesek kiszorították a jeleseket.

Ha minden zsidó vallású jelesen érettségizett fiatalt felvesznek, akkor sem "szorult" volna ki egyetlen, jelesen érettségizett fiatal sem. Sõt még a  négyesek közül se szorult volna ki senki. Csak a kettesek közül néhány. Ez talán még a legbornírtabb turulista agyáig is eljuthatott volna, ha hajlandó lett volna két percig gondolkodni, vagy ha fontos lett volna neki a nemzet elõmenetele. Ha az ilyen nevek, mint Kossuth, Deák, Eötvös, Andrássy jelentettek volna neki valamit.

Végül is Genfben, a Népszövetség palotájában megmagyarázták az értetlenkedõ magyar küldöttségnek, hogy az általuk is aláírt békeszerzõdés szerint garantálniuk kell a kisebbségi jogokat. Valahogy Genfben nem voltak vevõk arra az ellenérvre, hogy "de Romániában sem garantálják azokat".

(Tegyük hozzá: a Népszövetség nagyon keményen fellépett Romániával szemben is, a kisebbségi magyarság jogainak védelméért.) Úgy hogy nyolc év hozavona után végül a törvényt módosítani kellett, a nyíltan kirekesztõ passzust ki kellett emelni belõle. Ezt történt éppen hetven éve.

De arra, ami ennek a törvénynek a legsúlyosabb következménye volt, õk sem gondoltak. Azt tudták, hogy a numerus clausus nagy sebet ütött a magyar értelmiségen, hogy lerontotta az egyetemek színvonalát, legjobbjaink közül sokakat végleg külföldre kényszeríttet, sõt azt is fölpanaszolták, hogy ezzel a magyar jogrend ezer éves fejlõdésének történetében olyan visszaesés következett be, amire azelõtt soha nem volt példa, s így ennek következtében megrendültek a jogkövetõ magatartás alapjai.

De hogy a rasszizmus, melynek terjedését meggátolniuk kellett volna, és amelynek terjedését e helyett a magyar parlament ezzel a törvénnyel és a kétértelmû módosításával a közvéleményben mintegy legalizálta: hogy ez szellemileg miféle katasztrófát elõlegezett, alapozott meg, azt nem tudták elképzelni. Azt hitték talán, lehet a tûzzel játszani, és urai maradhatnak a helyzetnek mindvégig?

Mi már tudjuk, mi történt végül.

Szunyogh Szabolcs: Egy évforduló kapcsán.