Nincs mit tagadni, az első a legemlékezetesebb.

Nincs mit tagadni, az első a legemlékezetesebb. Igaz, hogy korábban is történtek dolgok, a vonzódást kamaszkortól igen erősen éreztem, így hát hivatalos felnőtté válásomat megelőzően sem tudtam ellenállni, sőt: mert nem invitáltak, az első munkahelyemen magamtól a szeksz elébe mentem.

Ínségesebb időkben, például a sorkatonaság alatt is megmaradt ez a  viszony. Úgy éreztem. a megszakítás nem tenne jót a kapcsolatnak, bár a seregben kis híján elpártoltam. Ha a csábításnak engedek, a későbbi aktusokban némileg sikeresebb szerepet játszhattam volna. De kitartottam a tanárképző főiskola négy éve alatt is. Másba nem léptem bele.

A concubitus^* dimenziói Soroksáron világosodtak meg számomra. 1974-ben, az első pedagógus napon a maga közvetlen, tárgyiasult valójában találkoztam a szakszervezeti tagsági jogviszony nagyszerűségével. A - szakszervezeti – munka becsület és dicsőség dolga!

Tanár induló

Sokat olvastam a munkásság, a bérből és fizetésből élők legsajátabb – ismét sznoboknak: sui generis – szervezetéről, amely a klasszikusok szerint jelentőségében megelőzi a pártot, sőt: „a” Pártot is. Az utóbbi nekem már rég nem tetszett, az Állam és forradalom lenini szempontjait a valóság tagadni látszott, egyre szaporodtak a tapasztalataim a kiváltságos elvtársak gyarapodásáról, bár tény, hogy jutott a rizsából az általuk lefölözött javak előállítóinak is. Marx Bakunyin kritikájától bukott meg, nálam előbb Kropotkin, majd az anarchoszindikalisták, Sorel, Lagardelle nézetei egyeztek meg a tapasztalt és vágyott valósággal. Az itthonival és a ’68-as párizsival. Hol volt még akkor a Solidarnosć! Az összetartás!

Tartozni jó! A hatvanas-hetvenes években az állami devizahitel is a Kánaánt ígérte, mintát adott a mostani merészeknek. Bátran, korszerűen élni és tartozni! Amíg a máséból lehet költeni, addig a szocializmus is működőképes. Aztán ha a tartozást törleszteni kényszerülünk, kurvára utáljuk a bankárt, a multit, a kapitalistát! Meg a komcsit! Nemesi nemzeti öntudatból. Mocskolni tartozunk, aki nem olyan, mint mink, akik összetartozunk a korokon, tisztességen átívelő, Pató Pál úrral vállalt közösségben.

Mert tartozni tényleg jó valakikhez. Az erősebbhez, a székszervezethez, a párthoz, a nemzethez. Saját hiányosságaink pótlásához az azonosulás szolgáltat matériát. Az élcsapat tagja! Majd: magyar vagyok! És más semmi. Kéne Toldi ereje, Teller esze, az Isten kardja.  Közös páncél egyéni használatra. Két fél téglával a mellyen. – Elefánt, hallod, hogy dübörgünk?

Dübörgünk, dobban a léptünk, - elvtársaim! - ez az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. S ha bénán, betegen Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem: Véreim, magyar proletárok, akkor lehet sámlin lovagolva is. Fotelben vagy hintaszékben. Hiszen: Aki nincs ellenünk, az velünk van! Okos ember nem tököl, oda áll, ahová köll! Ha a katedra nem jól fizet, gyéren hullik a misepénz, eredj, légy osztályharcos! Spéci! Hívatásos! Jár a lakás, fizu, jutalmak, nyaralás itthon és külföldön, toszóházi konferenciák, delegációs lerészegedések. A cél semmi, a mozgalom minden! Igenis, ide tartozni jó!

Az első, tanárként megélt pedagógus napomon, 1974-ben két idős kolléga kapott évtizedes szakszervezeti mozgalmi munkájáért tárgyjutalmat. A titkár – Szentesiné Erzsike – kissé megilletődve, bizonytalanul nyújtotta át. Kék színű műanyag tokocska, kihajtva sem nagyobb 16 x 6 centiméternél. Nem volt benne merevítő karton, naptár, telefonregiszter még kevésbé. Megfejtettük: mozijegy elhelyezésére való, belefér akár kettő is! A film szabadon választható, a szakszervezeti tagság önkéntes.   Szeksz. (a.m.: baszd meg!)

^{* Consensus non concubitus facit nuptiam.}