Atlasz voltam

Atlasz.

Blogisztika

2011. szeptember 16. - Atlasz.

Kölcsönösség vagy birkalegelő? Shakespeare kivétel!

AtlaszAzért írok, hogy elolvassák. Bárki. Annak ellenére, hogy a magam számára akartam leírni, ami foglalkoztat, legfeljebb a családi utókornak, ha lesz ilyen egyáltalán. Mindazt, amit több-kevesebb felületességgel elgondoltam, jobbára javamra könyveltem, idegenek elé tárva csak összerendezetten, tisztázatban tudom elképzelni. Hát még a mulasztásaimat, a melléfogásokat, hibákat! A nyilvánosság az igényesség, a névtelenség az őszinteség biztosítéka lett volna.

Az anonimitás az első valós e-mail címekkel érkezett hozzászólásokkal megszűnt, mert mindenféle kapcsolatot csak kölcsönösségben tudok elképzelni. Atlaszként válaszoltam, de a virtuális személyiség sokkal inkább hasonlít a valóságoshoz, mint bármelyik netlényhez. Így tapasztaltam másoknál is, bár naivitásomban például Csapajevről, a számomra vitapartnerként elfogadhatónak tűnt jobbos bloggerről nem feltételeztem Árpapiságát. Nickem épp olyan szimpla, mint aki mögötte van, a másikat is nyíltnak, kiismerhetőnek képzelem – amíg nem bizonyítja az ellenkezőjét. Weöres-Psychét, Pessoát nem keresem, Virginia Woolf Orlandóját még kevésbé. Az új álneveken feltűnő régiekre tippelek. Ha átverődöm: na bumm! Lustaság vagy butaság (ami majdnem ugyanaz) tart meg Atlasznak. Megszoktam ezt a szerepet, amely partnereim, blogbarátaim révén formálódott. Mert a nick személyiség is kölcsönösségben alakul.

A blognyelvezetben a hunglish taszít, ezért magam is igyekszem elkerülni a felesleges idegen kifejezéseket. Ma már tudom, mit jelent offolni. Mint alább szemléltetni fogom, az idegen szó nálam is eszköz, főleg az iróniáé. Nem vagyok naprakész a politikai gúnyszavak jelentéseit illetően sem. Oly sokan villogtatják nyelvteremtő szellemiségüket általuk kitalált gúnynevekkel, hogy ezeket a produktumokat már meg sem kísérlem követni és megfejteni. Klasszikus nyelvi fordulatok ismerete alapján egy azóta kimart-kiiratkozott bloggertársamat, Toszmegosztist igyekeztem magánlevélben felvilágosítani a homo szó görög és latin értelmén alapuló szófejtésemről. Fogalmam sem volt róla, hogy a homofób nem az embergyűlölőt vagy a hasonlót utálót jelenti, hanem annak a jelzője, aki nem szereti a buzikat. A pucsít, punnyad szavakat sem hallottam még élőben. Nem rossz: mindkettőnek van hangulata, a helyükön egészen jól hatnak. De midőn a korábbról ismert és kedvelt kiváló író, onagyz blogjában nyelvszegényítő tendenciát véltem felfedezni, jó szándékkal megjegyeztem ezt neki. Elviselte. Amikor kijelentette, hogy bizonyos tartalmú vers nem létezik, elküldtem belőle neki kettőt. Azután meg kronológikus kételyemet is, majd az erre adott pökhendi válaszára azt, hogy az anakronizmus nem teremt jó metaforát. Sértődése után úgy döntöttem, nem rám tartozik, hogy mekkora felületességgel teljesíti a napi penzumot. Felőlem írja és olvassa egyedül. Akárcsak azok, akinél kommentelni sem lehet, vagy ha igen, akkor nem válaszolnak. Kertész Imre és Thomas Mann sem válaszol, sem Lenin mint fénykép szobám falán, bdk piréz sem a NolBlogon. Shakespeare kivétel.

HatkilóMegszólni valakit? Javítani? Felülbírálni? Szórakoztat: ha egy nagy arccal teszem. Szakdolgozatok véleményezését és javítását rázom le, pedig fizetnének érte. Semmi közöm a szerzőjükhöz. Adtam piros útmutatást eleget: 12 Voltos dolgozat! Azaz: „volt-os”. Becsültem annyira a célszemélyt, hogy ennyiből megérti. Obsitos tanárként mulatok rajta, hogy tanítani csakúgy csábító a NolBlogon, mint a Vár magasán Sólyom szárnyakon, sőt: smittelgetni, és nagy magyar írót sarokba küldeni! Sekély e kéj! Különben is: Croyez ceux qui cherchent la vérité, doutez de ceux qui la trouvent. Nem angol, így nem igazán trendi, bár homokos talajból sarjadt. A szerzőt mégsem ezért szeretjük, hanem mert keresi az igazságot, nem pedig kinyilatkoztatja. A Sínai-hegyi szereposztás paródiává lesz, ha Navigátőr vagy a várbeli nyelvőr adja elő. Ez a felismerés segít fékezni bennem a tenger észt, a szómenést, a kioktatási késztetést.

Vitázni jó! S főleg nyerni benne! Néhány blogger csak erre vágyik. A mindennapi végső győzelemnél kevesebbel be nem érjük. A függők egyre erősebb ingere lehülyézni, lesöpörni, megsemmisíteni! Szövetségesekkel együtt az ember egyre motiváltabb. Aztán csak a mieinknek, saját magunknak játszunk. Ez se rossz, valljuk be, de mégsem az igazi. Akármiről szól egy bejegyzés, ha az ellenség megjelenik, vagy akár csak jöhetne, indul a szardobálás. Sosem a mieink kezdik, mindig a másik az, aki visszaüt. Így megy ez. A szar a blogharctéren viszonylag humánus muníció. Az én számból mégsem jön természetesen. Blogbarátaim kisháborúit ritkán látogatom, bár egyetértésem jeléül néha bólintok – és privátban küldök utánpótlást. A harci nyelvhasználat mámorából nehéz a menekvés, ezért verem más karjával a csalánt. És bízom benne, hogy a szar és a trágya nem ugyanaz!

Jó itt a társaság! Hiszen ez az a klub az, ahová bevettek! Új barátaim lettek. Blogbejegyzéseim útra keltek, s általuk évtizedekkel korábbi barátságok újultak meg. Volt, aki kölyökkutya voltunk dolgaira ismert. Akad persze blogvilágtalan is, neki hiába írok. Nem fogom háromszor beleütni az orrát. Nélküle is vannak sikereim. Nem csak a hozott anyagból készült női vécé metodikának volt ezernél több olvasója, hanem két másik igazán fontosnak bejegyzésnek is. Kattintógép nem működött, csak az Ajánló. A legkisebb kommentszám 3, a legtöbb 124. Örülök, ha hozzám szólnak. Viszonzom is. Ez nem érdem és nem számítás, csupán a belsővé vált paraszti és polgári normákból jövő kényszer. Gyakran kiderül, hogy a kommentekkel válik teljessé a bejegyzés. Szélesebb kört olvasok, az újakat is megnézem, hátha mondanak nekem valamit. De aki sajnálja rám az időt, magam sem tékozlom őrá az enyémet. Tudom, hogy merre van a könyvtár, a képtár, vagy a Youtube. Ellentétes irányban, mint a birkalegelő.

Nem kényszerültem moderálásra, nem tiltottam ki senkit, nem volt rá szükség. Ezúttal köszönöm mindenkinek, akit illet. A szemetet persze kitakarítom, „vele” nem társalgunk. Valószínűleg az előmoderálás és a kitiltás mini mindenhatói sem oktalanul cselekednek. De vajon bölcsen? Engem is kimoderáltak háromszor, de indoklás nélkül – amelyet gyalázatosnak tartok – csak a Szerki. Nem áll módomban elsértődni innen, hiszen a nagyok, a blogÁszok sem pótolhatatlanok. Számomra viszont Ti, blogbarátaim, akik még itt vagytok és akik már távoztatok – váltatok ilyenné.

HordóA technikával bajlódtam sokat, akkor is, amikor blogolni kezdtem, pedig kaptunk segítséget, s ebből némi megbecsülést lehetet érezni. Ma már sok minden praktikusabb, voltak fejlesztések, könnyebb a szerkesztés, a kurzor rámozdításával kiderül, melyik gomb mire való. Csak éppen arra hiába kérdeznék, amit így sem tudok megoldani. 2009 decemberéig nem tudakoltam meg, hogy vajon miért nem jelenik meg a két másik blogom, a Hordó és a Hatkiló kis és nagy képe a főoldalon és névvel együtt a hozzászólásokban, ha a szerkesztőben máig lehetséges ezt beállítani. Ez történelmileg így alakult! – nyugtatom magam a Berecz elvtárs-féle válasszal. A Frissülő és az Ajánló működésével kapcsolatban sok jó blogger-ötletet olvastam, ma már nem ír és nem számít válaszra senki. Elégszer kerülök Ajánlóba, a Frissülőből pedig időnek előtte sohasem vágtak ki. Használom a + és – jeleket, a Szerkinek jelző és ajánló gombot. Igyekszem hozzászólásaimban a bloggertárs bejegyzését nem túltengeni. Néha csak jelet hagyok, mint Anton. Mástól meg mást tanultam. Bosszantott, ha valaki feltett napi két verset, napi két képet, napi két imát, napi két mondatot, bármi mást bárki mástól, s ezzel sok tartalmas anyagot kitúrt. Ma elnézem a mindenfélével teleszórt Frissülőt, megvonom a vállam, és olvasok, írok még egy darabig.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr438266164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csak úgy 2011.09.16. 21:40:29

Rendszeresen olvaslak, szeretem az írásaid. Soha nem kommenteltelek. Most viszont érdekelne, kit nevezel szemétnek, ki az, akit kitakarítasz!? Azt látom, hogy a sok álnéven kommentelő, egyazon személy nem kerül törlésre, talán ismered!?

13118 2011.09.16. 21:42:05

töprengés? (ment a plusz)

210560 2011.09.16. 21:47:07

Elgondolkodtató amit írtál kedves Atlasz, Néha számvetünk, mérlegelünk, de annak oka van. Természetesen nem faggatózom, mi váltotta ki éppen most ezt a mérlegelést Nálad, egy a lényeg. Érdemes időnként "tisztázni " magunkban néhány dolgot Fanny

60145 2011.09.16. 21:51:51

1. csak úgy: Szemétnek a gépesítve terjesztett szövegeket nevezem, azt gondolom, így mondják a spam-et. Ezeket a Vezérjőpult Spamszűrőjébe teszem. Senkit sem tudok azonosítani azok közül, akik több és gyakran változó nickneveket használnak. Érdeklődésed és a jó szót köszönöm!

60145 2011.09.16. 21:53:28

2. Hmmmm: Töprengéseim egy része. Rasid még az elején mondta, hogy a terjedelemmel csínján kell bánni! Igaza volt! És köszönöm!

60145 2011.09.16. 21:54:54

3. Fannyvár: Így van. Két év, és közel 150 bejegyzés. Ha beleírom, fontoskodásnak tűnt volna nekem.

csak úgy 2011.09.16. 21:55:38

4-re Igen, azt én is szemétnek nevezem! De, ki rakja fel, és ki engedi, hogy megjelenjen?

60145 2011.09.16. 22:00:27

7. csak úgy: Erről is voltak eszmecserék. Az én tudományom kevés hozzá, a Szerki lehetőségei korlátozottak.

relatív 2011.09.16. 22:06:40

Köszöntelek, egyet értek a véleményeddel - ha némelyikről ( ismeretem hiány miatt - nem tudom eldönteni annak igazát. Hasonlóan gondolkodom a blogírás mikéntjéről, hasznáról. Az egyes blogírók hozzászólókat kitiltó gyakorlatát megérteni nem tudom, felvethető, hogy akkor minek ír valaki, ha nem kíváncsi a mások véleményére az írásában foglaltakkal kapcsolatban ? Ismeretes, hogy a zagyva hozzászólókat ezzel nem lehet kizárni !

11242 2011.09.16. 22:06:52

Eszméletünk ,gondjaink közösek!

178873 2011.09.16. 22:18:37

Mindig nagy élvezettel olvastam emberi történeteid. Ám még izgalmasabb, amikor a leírt történetek tovább élnek, más módon is tudok kapcsolódni hozzájuk. Múltkor magánlevélben megírtam Neked, és - engedelmeddel - most itt is megismétlem, a Vas utca kapcsán hosszú és számomra nagyon érdekes visszaemlékezést hallgathattam meg valakitől, amikor megemlítettem neki egy nevet korábbi írásaidból.

60145 2011.09.16. 22:20:55

9. relatív: Igen! De miért nem regisztrált néven vagy itt? Régi jó ismerősök vagyunk!

60145 2011.09.16. 22:21:56

10. palya: És reméljük, valamit kihozunk ebből most is - közösen!

60145 2011.09.16. 22:26:45

11. solide: Az az érzése ilyenkor az embernek, hogy a régi jó emberek valahol, valamikor találkoznak. És akikkel találkoznak, az is közéjük való.

193225 2011.09.16. 22:44:10

Most indítottam a csülkös bablevesem utolsó előtti körét, holnap jön a csipetke és tejfölös habarás. Aztán látom, kivétel vagyok. Miben is? :))

60145 2011.09.16. 22:53:52

15. Shakespeare: Tény és való: kivételes bloggernek tartalak! Akinek az ágya szélén okkal üldögél valaki.

210292 2011.09.16. 23:09:20

.., Jó hogy megírtad, ÉN meg jól elolvastam! :)

193225 2011.09.16. 23:18:30

Meglepsz és zavarba hozol.. :))

60145 2011.09.16. 23:21:26

17. Nyifu1: Örülök, hogy nem találtad hosszúnak! Biztosan akad, amiről egyformán vélekedünk.

60145 2011.09.16. 23:23:15

18. Shakespeare: Téged meglepni? Hiszen sok mindent láttál, ma is jó szemmel nézel körül itthon!

12635 2011.09.16. 23:23:27

Kedves Atlasz, nagyon jó összefoglaltad, rendszeres olvasód vagyok, még ha éppen nem is szólok, akkor is.

60145 2011.09.16. 23:28:30

21. Kedves Gordius: másféléket írunk, saját látásmóddal, nyelvezettel, de vannak közös pontok. Örülök, hogy ezek összekötnek. Nekem is vannak hallgatásaim :-)

210292 2011.09.16. 23:31:13

A témához: - Volt egy kollégám, aki egy kicsit magának való jószág volt, s ha vakit kritizált, akkor mindig megjegyezte, hogy - "De kár hogy nem mindenkit én csináltam!", s egy kicsit elgondolkodva azt IS hozzátette, "- Az sem lenne jó, mert akkor csak én jönnék magammal szembe .... ". :)) !

60145 2011.09.16. 23:33:56

23. Nyifu1: Ez jó! Mondhatni: tökéletes összefoglalása a bejegyzésemnek! Kösz!

95527 2011.09.17. 04:59:51

Mindig tisztelettel olvaslak, személyes találkozásunk erősítette kapcsolatunk.

60145 2011.09.17. 05:38:21

25. paplanyos: A személyes találkozás lehetőségével - ha tehetem - élni fogok ismét! Van közös értékrendünk, eredetünk, és amit másképpen éltünk meg, az is rendkívül érdekes számomra!

11715 2011.09.17. 07:31:39

mindig szívesen olvaslak, most is...

60145 2011.09.17. 07:39:23

27. pettra: Örülök ennek, és most cserébe megvallom, írásaid alapján találgattam már, hogy vajon vannak-e Veled is - mint Paplanyossal - azonos lakóhelyhez fűződő tapasztalataink.

205707 2011.09.17. 07:57:42

Atlasz! Mag, vas (sic!) vagy, mint mindig. Ahányszor olvaslak, mindig rá jövök (sic!): miért is nem lettem/vagyok magyar tan ár (sic!). Sicc!

11715 2011.09.17. 08:09:27

nem tudom, atlasz, de lehetséges - nagyon sokszor tapasztaltam már, mennyire kicsi a világ, de még mindig képes vagyok elcsodálkozni rajta. furcsa ez a "névtelenség" - legtöbbünk kisebb-nagyobb utánajárással egészen biztosan beazonosítható lenne, és nem is azért vagyunk névtelenek, mintha nem vállalnánk magunkat, csak éppen ez itt a szokás:)

60145 2011.09.17. 08:19:42

29. purim: Remélem, egy 3 hónapnál régebbi bejegyzésemhez írt kommented válaszát is olvastad! Hogy miért nem lettél magyartanár? Ez épp olyan érdekes, mint az, hogy én, papírokkal igazoltan az lettem. Meg Vas. Mindketten.

60145 2011.09.17. 08:24:12

30. pettra: A találgatás, a blogolás - játék, amelynek a szabályait utánajárással kár volna megsérteni.

11229 2011.09.17. 08:34:52

írj még sokáig:)

60145 2011.09.17. 08:47:50

33. obsidian: Míg birok Cenzné urával, s győzöm cer uzával, melyhez hasonló jókat kívánok Neked is!

210560 2011.09.17. 09:33:45

6. ..."3. Fannyvár: Így van. Két év, és közel 150 bejegyzés. Ha beleírom, fontoskodásnak tűnt volna nekem..." Miért gondolod, hogy fontoskodásnak tűnik, ha egy blogger a bloggerlétről írt postjában megemlíti a saját termését is? :) De komolyra fordítva a szót. Komolyan ihletőmként , olvaslak - nem csupán Halmos tanár úrra gondolok :) - egy-egy mondatod szíven üt, elgondolkodtat, megállít, vagy éppen ösztönöz, aktivizál. Inspiráló írásaidat kedvelem, élvezettel olvaslak. Na tessék....bókolok, pedig "csak" elismerni jöttem én.... :) Gyorsan be is fejezem...írjál légyszíves :) Fanny

60145 2011.09.17. 10:37:19

35. Fannyvár: Úgy gondoltam, hogy sokakat érdekel a blogger-lét, az itteni. Ugyanakkor nem akartam normát szabni, csak elmondani, hogyan látok néhány dolgot. Ha saját statisztikámat hivatkozási alapnak használom, az fontoskodásnak tűnt volna. Ismerek itt igazán komoly teljesítményeket is! Nekem persze fontos az enyém. Mivel a kommenteket sokan nem olvassák végig (én kb. 50-ig tudom követni másoknál), az apropót Neked, ha már ráéreztél, kommentben szívesen megírtam. A jó fogadtatás öröm, igazolja, hogy érdemes kicsit molyolni a szöveggel, képpel, videókkal.

15138 2011.09.17. 10:41:20

Atlasz. :) Ha nem is a teljesség...hogy kell ezt tovább mondani....ha azt mondod, hogy ez csak töprengéseidnek egy része, akkor is eléggé átfogóra sikerült. A leírtakkal mindenben egyetértek. És csodálom, hogy még nem kaptál minuszt. Nem mindenkitől fogadták volna el ilyen békésen a népek a kritikát (én mindet magamhoz mértem, hogy rám vonatkozik-e, kerestem a hibámat :D) - ez azt jelenti, hogy ... inkább nem írom le. :) Nehogy elkiabáljam. És chapeau, pareillement.

210560 2011.09.17. 10:56:28

36.. meggyőztél Atlasz :)) Fanny

60145 2011.09.17. 11:46:39

37. Nefelejcs: Gondolom, a szép napos időben jókedvűek az emberek. Akiket blogszemélyükben kritizáltam, ők odafent vannak a Parnasszuson, kivétel: Shakespeare! Sosem értettem, hogy miért idegesít valakit, ha mínuszt kap. Ha valaki blogolásra adja magát, szerintem állnia kell ezt is. Olyat is láttam másnál, hogy oktalan mínuszkodó pluszokat indukált. Arra pedig születni kell, hogy valaki vitát provokáljon és le is vezesse békében, ádázok között életre szóló becsületsértések nélkül - mégis szelíden. Szolidan. Én ismerek ilyet ;-)

69910 2011.09.17. 12:15:32

Atlasz, Írásaink ritkán találkoznak, de én azért sokszor olvaslak. Ez a lelki tükröd, kiváló írás. Csak a kicsengése, egy kicsit lemondó hangulatot sejtet. Ami a blogolásról, kommentelésről szóló ítélkezésedet illeti, igazat adok. De van benne szép és sok jó dolog is. Emberek szólalhatnak meg, kiönthetik lelküket, bemutathatják egyéniségüket, képeket adnak hitvallásukról, életszemléletükről. Természetesen tükröt is ad az emberi gyarlóságról is, meg az egyes emberekben elrejtett ordaslélekről is. A névtelenségről, már nem azonos a véleményem a tiéddel. Én sem fedem fel mindenki előtt a nevemet. Kell az óvatosság is. De akikben megbízom, azokkal magánlevelezésben bemutatom magam. Ez csupán emberi kapcsolat kérdése nálam. Nem vagyok jelentős személy, nem vagyok érdekes ember. Egyszerű humanista vagyok. Idős vagyok, de van családom, feleségem, gyerekeim, unokáim, sőt dédunokáim is. Te hát nem vagyok magányos, találok magamnak elfoglaltságot. Az internet számomra világom kiterjesztése. S hadd mondjam el, hogy mi ragadott meg nálad, -- többek közt. Az, hogy az egyik unokám három éve végzett az ELTE Magyar irodalom szakán, tanári diplomája is van. Majdnem kolléga. De nem a tanult szakmában dolgozik, hanem a versenyszférában. És nagyon nagy előnyére válik a művelt magyar nyelv felsőfokú ismerete. Pedig véleményem szerint nagyon tehetséges, jó tanár válna belőle. Üdv: Százados.

193225 2011.09.17. 12:20:34

Nahát, én már megint kivétel vagyok. :))) Elkészült a csülkösöm, még egy kissé rotyog a csipettel, aztán, HmHm nyam nyam!. De nem kivétlesen! :)))) Megyek a parnasszusra, Berda Józsi bácsival két pofára. Józsibácsi! Egy fröccs? Egy, fiacskám? Hihihihihi

17910 2011.09.17. 12:38:13

Blogisztikailag kiváló - emberileg lenyűgöző! Egyszerűen szeretem ezt az írást!:-))))))

205707 2011.09.17. 12:46:50

Atlasz! Igyekszem kommentjeimre írt válaszaidat (is) olvani, de most konkrétan nem ugrik; mire is utalsz (utálsz?). Ezt most ne olvasd el, mert elszállsz tőle! : (megtiszteltetés számomra barátodnak lenni, sőt alkalmasint csontropogtató módon megölelni téged. Shakespeare ezt kénytelen nélkülözni.. hehe. Nem tőle hozzád, hanem belőlem nekijje). Aki nem tudja megfejteni agymenésemet, az forduljon a szinkronbizottsághoz!

60145 2011.09.17. 14:13:34

40. szazados90: Tény, hogy egy kis koccanással kezdtük, nem Te vagy az egyetlen, akivel így volt. Örülök, hogy ennyi belefér. Most meg lényegében egyetértünk, még a névtelenséget illetően is. Az, hogy ki mennyit mutat meg blogvilágon kívüli valójából, az szerintem sem játszik szerepet emberi minőségében! Jó a változatosság, ahogyan 23. Nyifu1 írta. Szeretem az önéletírásokat, a Te ilyen jellegű írásaidat is, amelyekkel néha alátámasztod az érvelésed. A megélt történelemnek súlya van. Az unokák jövője? Nem választhatunk helyettük. Ami a nyelvhasználatot illeti, nálam szakmai követelmény volt törekedni a helyességre. Nem a szakfelügyelet írta elő, aki pedig minősített, azt nem érdekelte. Örülök, hogy Téged igen!

60145 2011.09.17. 14:20:11

41. Shakespeare: Jó étvágyat a bevételezéshez! Elvégre nemcsak velős csont létezik Kulinária Parnasszusán! A csülkösbableves csipetkével szinte meg is szólal, ezért valóban Berda József - és nem Krúdy - illetékes a koccintásra. Egészségedre! Szeretem én is a jó társaságot!

60145 2011.09.17. 14:28:06

42. MaNetti: Az ember ül a sarokban a monitor előtt, eljátszogat a billentyűkön és fényezi magát ;-) De egyedül nem megy - ez sem! Ahogy 40. szazados90 írta: kiterjed a világ! Köszönöm a jó szót!

60145 2011.09.17. 14:44:58

43. purim: A 30, vagy maximum 90 napnál régebbi bejegyzések kommentjei nem jelennek meg automatikusan, ezeket tehát nem a blogger moderálja, hanem a rendszer. Ha e-mail jön róla, akkor elolvasom és webre teszem. Előfordul, hogy nem veszem észre. Olyan is lehet, hogy ha link van a hozzászólásban, a rendszer spamba teszi, ezt nem is látjuk. Tehát amikor szóvá tetted, hogy Antonnál (és másoknál) az előmoderálás miatt nem kommentelek, de magam előcenzúrázok, ez tévedés. Szerencsére engem ilyesmire még nem kényszerített senki! Kérlek, ezután se hagyd szó nélkül, ha valami nincs rendjén! A szójátékaiddal pedig nem tudok versengeni, nem vagyok Shakespeare, de előfordul, hogy engem is utánzásra serkentenek. Csak nem Dodó ihletett Téged? Sajnos, engem csak félévig tanított...

15138 2011.09.17. 16:48:22

Nálunk meg éppen borúsra fordult. :) Nőnek a minuszok, tartom a véleményem. Emilkének gratula, innen is.

60145 2011.09.17. 18:43:02

48. Nefelejcs: a minuszok - természetükből adódóan nem nőnek az égig. Emilkét igazából stollverkkel kellene meglepned, az innen eldurvult Polgárnál biztosan nyomára bukkannál. Sárgás papíron áttetsző karamell szín, piros felírat - amire én emlékszem.

205707 2011.09.17. 19:06:56

A stollverknél jobban kedveltem a frutit. Az ugyanis nem volt ragacsosan nyúlós. S eszembe is jut a jó "Kalap" (igazi nevére már nem emlékszem), aki a Fradi meccsek elengedhetetlen kelléke volt. "Itt a fruti, a rágógumi" - hangzott minden FTC találkozón. Ha valami fontos, rangadót nyert szíve társulata, szértszórta a szurkolók közt kosara kínálatát. Szójátékaim lehet, hogy ültetésileg visszanyúlnak Horváth József tanár úr "Dodóságáig", de mint későn érő, koravén faszi, talán negyed százada kényszerít, mert mindig kitűnni szándékszik a középszer...

60145 2011.09.18. 07:20:46

50. purim: Abban az időben, amikor én is Fradi drukker voltam, hasonlóan vélekedtem a két szopogatni valóról. Ma már nem vagyok hajlandó mindent beszopni, bár elismerem: ezek közül még a legártatlanabb a magyar foci. Genetikailag. Kész lettem volna egykor, ha kell, született (genetikailag) utódommal meccsre is kimenni, de megúsztam, nem érdekelte. Egy gonddal - és élménnyel - kevesebb!

15138 2011.09.18. 10:13:58

Én már késve érkeztem, a meccsen (ESE) csak szotyolát árultak. :) A minuszokat ma már én sem értem, csak arra tudok gondolni, hogy tegnap ironizálhattam. Amúgy nem (mindig) idegesítenek a minuszok, véleménynyilvánítás és kész - általában indoklás nélkül, azaz zsigeri. Ha beütöm a Stollwerket a goggleba, jön olyan kép, amit mondasz. Nekem már nem mond semmit. Ellenben: Sportszelet. :)

60145 2011.09.18. 13:28:42

52. Nefelejcs: Az is vélemény, ha nincs véleménynyilvánítás. Nincs baj ezzel. A Stollwerket mindjárt megnézem

relatív 2011.09.18. 19:07:17

53.-ra ! Ez a 'csapda', mint ahogy az IS választ, aki nem megy el szavazni. Ezért mondhatja - nagy mellénnyel - a mai vezetés, hogy döntő többsége van ! Ezt nem értik meg sokan, csak utólag 'sápítoznak' a nem kívánt eredmény láttán !

60145 2011.09.18. 19:50:38

54. relatív: Ezúttal nem árnyalod a véleményed. Nem is kell. Magam is azt tanítottam, amíg ez volt a dolgom, hogy (és itt pontosítok!) el kell menni választani, mert nem csak szavazni kell, mint 40 évig! Hozzátettem: a cetlit akár át is húzhatja, mindegy! De amennyi felelősség jut a választópolgárra, azt vállalnia kell. A rossz döntést is. A legrosszabb: ha nem megy el választani. Ne legyen kétséged: ma is győznének, akik két éve. De abban egyetértünk, hogy csak annak legyen véleménye, aki leadta a szavazatát. A láthatatlan mínuszt a szerki adta, mert nem került az ajánlóba ez a bejegyzés. Ő tudja. Gondoltam még másokra is, blogÁszokra, de ők nem mínusszal szoktak véleményt nyilvánítani, ezért feltételeztem véleménynek a hallgatásukat. Én sem mindenbe szólok bele, aminek többféle oka is lehet..

78126 2011.09.21. 19:29:50

Tüneményes és kemény! Ilyen lennél, Atlasz?

60145 2011.09.21. 20:47:18

56. Anemone: Te aztán értesz a rákérdezéshez, mindjárt elsőre! Ha túl kemény lett volna, még érteném, miért mellőzte az akkor ügyeletes Szerki, így nem. Megártott volna valakinek? Ez már nem fog kiderülni.

78126 2011.09.21. 21:28:18

Bocsánat, hogy elsinkófáltam az előjátékot. Néha sietős! :)) Jajjj, a szerkinek ne tessen mán ekkora érzékenységet tulajdonítttani. Az ártásban meg néha több a jószándék, mint a jóindulattal kikövezettben...csak győzzük keresni!

60145 2011.09.21. 22:17:09

58. Anemone: Tény, hogy néha sietős! Az pedig nagyon jó, hogy így is sokan olvasták és kommentelték, Te magad is ide értél.

78126 2011.09.21. 22:59:17

Közben a többieket kihagyva, magánúton vitáztunk egy gyengét Atlasszal. A konklúziót azonban ideírnám, lássák a többiek is: jogos kérdés-e, hogy kell-e árnyék és sötétség? "Miért nem lehet mindig fény?"(Szegény Máté Péter, isten nyugosztalja!) Igenis KELL - a viszonyításhoz.

60145 2011.09.22. 05:43:03

60. Anemone: A vita gyenge minősítése vitathatatlan! Nem vagyok hajlamos a hajtépésre, ahogy azt a bejegyzésben is írtam! Szó, ami szó, ritkul a fejdíszem magától is. Máté Péter és Bergendy István különböző módon muzsikáltak, van akinek Cipő tetszik, van, akinek más. Az nekem nem, aki szellentést ad elő a közös színpadon... Vagyis: Fák, virágok, fény igen, sötétség: nem!

78126 2011.09.22. 09:12:42

Ebben a fordulóban idáig jutottunk. :)) És megerősíthetem: valóban tüneményes és kemény!

60145 2011.09.22. 14:24:55

Tüntetéses és kemény időket élünk... ;-)

14742 2011.10.03. 12:54:16

Jobb későn, mint soha! - Ez jutott eszembe, mert valamiért a maga idejében nem olvastam ezt az írásodat. Kár, bár akkor sem mondhatnék mást - nem csalódtam.:) Meglátásaid helytállóak, ugyanakkor nem bántóak. Rendszeres olvasód vagyok, de az esetek többségében csak a + jelzésre kattintok. Ha mondandóm lesz, azt is tudni fogod!:))))

60145 2011.10.03. 13:02:38

64. Kedves lehar, amikor feltettem, azt gondoltam, hogy sokunkat érdekelheti a téma, s talán ki-ki tesz hozzá valamit. Így magunk között pedig elárulom: közös érdeklődésünk és a szerintem mindkettőnkre jellemző tárgyilagosságra való törekvés nagyon értékessé teszi számomra a jelenléted! Olvasóként is!