Non omnis moriar

Csinos kolléganőm szemben ült velem a tanári asztalnál, ennélfogva nem kerülhette el a figyelmemet, hogy tanulói nem csak a naptárból ismerhető névnapjain, karácsonykor, nőnapkor, pedagógusnapkor köszöntötték, hanem évente a négyévenkénti születésnapján is. Rácsodálkoztam a spontán figyelmességekre, ahogyan a nő kivillanó mellecskéire szintén. Mint egykor volt legényke, aki röptében és a többi, megjegyeztem neki, hogy a női eszköztár ilyesféle használata fiúiskolában nem célszerű. Akadt tanulóm, aki Tökölre került egy vonzó tanárnő miatt, bár az nem villantott felül cicit, alul semmit, a születésnapját sem ünnepeltette. Vajon irigykedtem a figyelemre, a köszöntésre? Mert a pólón-garbón minek hordanék kivágást, ahol meg van slicc, ott mégúgy sem villantok. A tanár exhibicionista természetű, de szerintem tartson mértéket. Születésnapilag szintén.

A névnapok nyilvánosak, legtöbbje szentekhez kötődő, van belőlük bőven, hiszen a glória-túltengést a protestánsok nem kedvelik, más napokat választanak, akár a sumérok és a szittyák. Nyugaton nem divat. (Egy mai magyar teletexten látott Cristoffel olvastán azért zavarba jöttem: még a kartofel is eszembe jutott, meg a nyereg alatt puhított crumpli…) Való igaz, nem csak a virág- édesség- és italforgalmazók örülnek a névnapoknak, hanem a bokréták, a pia és a barátság kedvelői, a köszöntők és a köszöntöttek is. De mégsem bántam, hogy névünnepem nem fért az iskolai szorgalmi időbe. Maradt a pedagógusnapi csövidinka és a ballagási csokor, filléres emlékeim aranyfénye: – Tanár úr, Ön mit szokott kapni? –

A születésnap személyes adat – genetikusan. Világra jöttünk a koronatanú nevével együtt az állami leltárba kerül a helységben, ahonnan katonának hívnak, adót vetnek ki ránk, s ahol majd választhatunk. De nem választás dolga a két iktatott végpont: a születés és a halál, bár mindnyájunknak kioszttatott. Szaporítani sem lehet a naptár, a család, a divat vagy a női szeszély okán. Vajon – túl a gyerekzsúrokon – mi köze hozzá a munkatársként, tanulóként beosztottaknak? Ha csak az nem, hogy örömet szerezni nem lehet elégszer.

A Szentesi Barát Körben tíz évvel ezelőtt kezdtük az ünneplést egy ötvenessel. A köszöntőt a mindig figyelmes Nagy Pista tanár úr a házigazdával együtt rendezte annak a barátunknak,

akinek a társaságára és munkásságára talán a legbüszkébbek vagyunk. Azután az egymással diákként tartósabb kapcsolatban voltak írták és szerkesztették a Születésnapi Lapokat, kinek a 60., kinek a 65. születésnapjára. Idén ismét soros volnék, de ne fáradjatok a köszöntéssel, barátaim! Az ingyenes utazás lehetőségén kívül eszembe sem jutna a dátum. A kerek szám napját nemhogy nem tudatom senkivel, de – ellentétben egykori csinos kolléganőmmel – következetesen rejtem. Még előletek is.

Kedves Nagy Pista Tanár Úr, első az egyenlők között, és Ti, Barátaim, hogy is volna az lehetséges, hogy nekem lapot csináljatok, amikor a legelső ünnepelt idei, betöltött 60. esztendejéről való megemlékezés elmaradt? Ha már a kiadónak nem szerkesztünk egyet, és szentesi házigazdánknak sem, ahogy nem készül kiadvány Péternek, Marikának, Pistának, Irénkének, akik velem együtt csupán tovább adják, diákjaik lelkébe, elméjébe ültetik, amit mások kutattak és tankönyvbe írtak. Miért fáradnátok velem, a hívatásos köztanárral?! Nehezen jönne össze a laudáció. Elmúlt az a világ, amelyben a kiváló fejőnő meg a martinász kapott Kossuth díjat – és ne is jöjjön vissza!

Ami fontos, az nem múlt el egészen, akit becsülünk, szeretünk, velünk marad. Az 1988-as ünnepi szeminárium után a tanszéken a kisfiús mosolyú, jó humorú sakktudóssal ketten tettünk rendet. Gerincműtétesként kissé mereven fogta a padok másik végét. Sanyit pár éve búcsúztattuk Mesterünk és az egyik szintén nem ünnepelt társunk méltó szavaival. A következő évben még nem Szentesen, hanem Ópusztaszeren találkoztunk, melynek világra segítő gondnoka csak a csoportkép bal szélén látszik ma már, s akihez, amíg élt, a szeri pusztára haza jártunk. Az emlékfa – ha nem is szolgálati lakása előtt – él és megmaradt. Úgy, mint az egymást megillető egyenlő és kölcsönös tisztelet normája. Ünneplés nélkül is. Non omnis moriar …