Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

A nácizmusról és a kommunizmusról

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

2011. december 05. - Atlasz.

Emil Cioran Fejtő Ferencnek

Emil Cioran Fejtő Ferencnek

„A valóságban – mondja Fejtőnek [Emil Cioran] – az oroszok nem valamilyen civilizációs feladatban hisznek, hanem abban, hogy dekadens népekkel van dolguk, az ő örökségüket kell átvenniük.”

Hitler és Mussolini esetében „… barbárok kitöréseiről volt szó. Abszolút agyrém volt azt képzelni, hogy a Herrenvolk eszméjére világbirodalmat lehet építeni.

A kommunisták rendkívüli ügyessége abban rejlik, hogy ők az egyenlőség eszméjének segítségével kívánják uralmuk alá hajtani a világot. Ez zseniális gondolat, s megbabonázza a legutolsó barbár elmét is.

Nem lehet uralkodni a világon, ha azt hajtogatjuk, hogy minden ember alacsonyabb rendű. Az tény, hogy Hitlernek sikerült Németországot, Európa legcivilizáltabb országát öngyilkosságba hajszolnia, bizonyíték e tétel őrült, diabolikus kettéhasítása mellett.”

24 komment

Fejtő Ferenc Cioran Emil

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr318265154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11692 2011.12.05. 10:02:30

C. ritkán fogalmazott ennyire világosan (gondolatai sokszor nyomasztók, nehezen emészthetők...)

22371 2011.12.05. 10:06:46

+

23353 2011.12.05. 12:56:26

Még ma is van sok ország ami "különbnek" tekinti magát mint másokat. Legfontossabb az USA, (célom nem a náci Németországgal összehasonlítani). Nem tagja a World Court-nak és sok más lényeges nemzetközi szervezetnek. Ők törvényen felüliek azaz csak saját (USA) birságnak felelhetnek. Szórakoztató volt olvasni amikor az itteni sajtó követelte Ghadaffi kivégzésének kivizsgálását és sajnálkoztak azon hogy így most őt nem lehet bírság elé állítani ugyanakkor ami Pakisztánban történt Osamával az mind OK.

178479 2011.12.05. 13:19:22

A kommunisták az egyenlőség eszméjét nem csak a hatalom megszerzésére akarták felhasználni, hanem komolyan is gondolták. Az egyenlőség eszméjét nem a kommunisták találták fel. Az a bibliai kép, miszerint az egész emberiség egyetlen emberpár leszármazottja, ennek az elképzelésnek a legkorábbi ismert formája. De ezt sem a kereszténység, sem az emberi jogok egyetemes nyilatkozata nem tagadta meg. Igaz, megvalósítani sem tudta. A kommunisták sem.

210560 2011.12.05. 16:14:22

igen

60145 2011.12.05. 17:26:59

Nem volt célom Cioran helyett érvelni, szövege adalék lehet a napi nácizáshoz, komcsizáshoz. Az utóbbi jóval többet ígért, mint egyenlőséget, s megvalósítása során első lépésben elvégezte a proletariátus quasi uralkodó osztállyá emelését. Ezt lehet összevetni azzal, amit a nácik ígértek.

178479 2011.12.05. 22:34:33

Hát nem tudom. Ekkora emberektől elvárható lenne, hogy legalább 1 milliméterre a felszín alá lássanak. Kommunizmus elemzésnek ez egy kicsit kevéskének látszik. De fasizmus elemzésnek is.

60145 2011.12.07. 09:20:46

7. ZorróAszter : Van, akit örömmel tölt el annak tudata, hogy mélyebben lát, és örül, ha meghagyják neki ennek a lehetőségét. Mások bőséggel elemzik a fasizmust, a kommunizmust. Blogban is.

178479 2011.12.07. 23:40:46

A kérdés csak az, hogy nem népbutítás-e az embereket rászoktatni arra, hogy mindenre van egymondatos válasz?

15138 2011.12.08. 09:24:04

Minden nép tobbre tartja magàt a màsiknàl, legfeljebb nem skandàlja hangosan. Az oroszok messze baràtsàgosabb népség, mint a magyarok, ugyhogy remélem, erre a levélre a magyar kolléga imigyen vàlaszolt: az lehet, de te még nem làttàl magyart. (Littlének: na, a kanadaiakbol is làttam màr olyat, aki hudenagyon elégedett - viszont amit szeretek, azt egy idézettel fejezném ki, egy filmbol: Olyan kanadai... Mit jelent ez? Hàt hogy ok nélkul is boldog...)

60145 2011.12.08. 10:31:27

9. ZorróAszter: Mindenki maga választ.

60145 2011.12.08. 10:39:29

10. Nefelejcs : Cioran az oroszt szlavofil (és nem zapadnyik) értelemben ismeri, majd átmegy ennek a kommunistákkal azonosított bolsevik folyományába. 1. Évalajos udvariasan, de találóan jellemzi a szerzőt! Viorica pedig másutt jegyezte meg: "Cioran engem egy a lámpa közelébe ment bogárra emlékeztet, aki félvakon és megégve ugyan, de valamit tud." A kanadaiakról vett idézet nekem nagyon tetszik!

16940 2011.12.11. 23:51:25

A kommunisták nem uralmuk alá akartak bárkit is hajtani, hanem az emberiség felszabadításáért küzdöttek és küzdenek. Ne keverjük össze a szezont a fazonnal. Ne dőljünk be a totalitarizmus-elmélet felületességeinek!Történelmi távlatunkból immár ne azonosítsuk Sztálint és az általa vezetett bürokrata uralkodóosztályt a kommunistákkal, azon az alapon, hogy ők (is!) kommunistaként határozták meg magukat. HOVÁ HELYEZZÜK AKKOR AZ ÁLLAMSZOCIALIZMUS ELLEN LÁZADÓ KOMMUNISTÁKAT, KÜLÖNÖSEN ANNAK DESPOTIKUS SZAKASZÁBAN?! CIORAN E KÉRDÉSBEN A TÖRTÉNELMI JELEN FOGLYA VOLT MINT TÁRSADALOMFIOZÓFUS...

16940 2011.12.12. 00:04:50

Nem a kommunizmus a nácizmus pandanja, hanem a sztálinizmus, a klassziukus despotikus államszocializmus. Legalábbis a társadalomtudományokban. Ám ez se jelent azonosságot a kettő között, akkor se, ha bolsevizmusnak vagy kommunizmusnak nevezzük. Ezeket a dolgokat, tehát jelen post tárgyát a következőképpen látom. A nácizmus, már mielőtt megragadta volna a hatalmat, nyíltan célul tűzte ki számos nép és népcsoport leigázását, megsemmisítését (vö. Hitler: Mein Kampf), a kommunista vezetés viszont – legalábbis eleinte – a szabadság-egyenlőség-testvériség voluntarista kiteljesítésével próbálkozott. Ám még a despotikus államszocializmus szakaszában sem „realizált” a holokauszthoz hasonló szisztematikus, csecsemőktől az aggastyánokig minden ember elpusztítására törő népirtást. (A fiatalabb olvasóknak magyarázatként, értelmezésként – nem mentségül. A náci faji terror elől tényleg nem volt legális menekülési lehetőség. Az osztályterror elől ellenben – igen. Ha nem is garantáltan, illetve normákkal szabályozva.) A helyes ítéletalkotás tekintetében rendkívül fontos szempont, hogy a kommunizmus/marxizmus elmélete és állami intézményesülése egymással nem esik egybe. Döntő jelentőségű, hogy esetében – ellentétben a nácizmussal – az elvek és a gyakorlat viszonyát nyilvánvaló és mély hasadás uralja. Az ellentmondás kibékíthetetlenségét az államszocializmus pártelitje igyekezett tagadni, a mindenkori ellenzéke pedig – attól függően, hogy a kritikában hová helyezte a hangsúlyt, a megreformálásra vagy a megsemmisítésre – hol túlnyomatékosította, hol meg lekicsinyelte. Ez a sajátosság alapvetően járult hozzá ahhoz, hogy az államszocializmus kitermelje önmaga meghaladásának belső mozgatórugóit. Tudniillik – eltérően a nácizmustól/fasizmustól – a benne foglalt elvi célok valóban progresszívek, az emberiség örök ideáit testesítik meg (kizsákmányolás nélküli, elidegenedésmentes társadalom, gazdasági egyenlőtlenség által nem korlátozott szabadság, a közösség és individuum szerves egyensúlyának megvalósulása). Végső soron ezért lehetett dinamikusabb a fasizmusnál. Ezért szembesülhetünk a történelem fintorával, miszerint Kelet-Európában az államszocialista kísérlet – minden visszássága és bűne dacára – tett annyit a feudális béklyók és zárványok eltüntetéséért, mint a maga korában a Nagy Francia Forradalom, hiszen a Dózsa trónusával/kozák kancsukákkal jobbágyi alázatba égetett/vert népben pontosan az „Átkos” ébresztette fel tömegméretekben a méltóság igényét, még ha paradox módon is (amely büszkeség aztán elvezetett – hogy hazai példát vegyünk, de a sort indíthatjuk Kronstadttal is! – 1956-hoz és annak kisugárzásához). Az elvek és a gyakorlat egymásnak feszüléséből következett az is, hogy – éppen a kommunista elvek megvalósulását reklamálva – számosan kommunistaként lázadtak fel, és fordultak szembe a hatalommal, míg a náci államon belül az elvek efféle számonkérésére – talán a Röhm-puccs kivételével – nincs példa. (A Hitler-ellenes Fehér Rózsa csoport egyértelműen elutasította a náci eszméket, az 1944. július 20-i merényletbe torkollott összeesküvés esetében pedig talán csak a vezetőt, Stauffenberg ezredest befolyásolhatták efféle tagadások is.) Ezzel szemben nálunk a panteonban helye van a kommunista voltát a siralomházban se megtagadó Angyal Istvánnak, az Auschwitzot túlélt, majd mártír 1956-os felkelőparancsnoknak vagy Nagy Imrének és még sok más kommunistának... A mindkét rendszert jellemző „tudategyengetés” sem egyforma. Például az államszocializmus nem egy olyan műalkotásnak és programcsírának adott teret, amely a dosztojevszkiji „megalázottak és megszomorítottak” pártját fogta. Volt némi helye a társadalom önreflexiójának, még ha manipulált/tűrt megoldásokkal is. Ellenben, mikor volt a nácizmusban a gyengébbeknek vagy fogyatékosoknak és egyáltalában a hátrányos helyzetű embertársainknak a figurája pozitív? – leölte őket, a holokauszt főpróbájaként… Említést érdemel, hogy a náci/fasiszta jellegű modernizáció mindvégig és szervesen háborúra épült, ugyanakkor az államszocializmusnál ezt a kapcsolódást ilyen általánosnak és folyamatosnak nem találjuk (úgy is fogalmazhatunk, hogy a háború az egyiknél cél, a másiknál eszköz). További történeti tény, hogy a sztálini Szovjetunió nélkül nem szabadultunk volna meg a fasizmustól. Dacára, hogy Hitler hatalomra jutását a sztálinizmus bizony elősegítette (harc a „szociálfasiszták” ellen, a „minél rosszabb, annál jobb” elve stb.), ám a történelem így zajlott. Hogy lehetne hát azonos a nácizmus a kommunizmussal (államszocializmussal), amikor az előbbi felgyújtotta szinte az egész világot, romba döntötte – kevés országtól eltekintve – teljes Európát, míg az utóbbi hagyott kiutat önnön magából, megteremtve a modern kapitalizmus történelmi előfeltételeit Kelet- és Közép-Európában, úgymint: az eredeti tőkefelhalmozás kiteljesítése, az iparosítás és az urbanizáció végigvitele, a feudalizmusból örökölt kötöttségek radikális feltépése, a falu civilizálása, a társadalmi mobilitás meglódítása, a tömegoktatás létrehozása, a társadalmi struktúra megváltoztatása (vö. a „take off” szakasz az amerikai közgazda tudós Rostownál és az állami szerepvállalás angol kollégájánál, Gerschenkronnál). A konkrét történeti helyzet egyenesen parancsolja a társadalommal szembeni erőszak szerepének általános megvizsgálását az államszocializmusban, különös tekintettel arra a körülményre, hogy e formáció ez ideig a félperifériás viszonyok bázisán létezett csak és vallott végül kudarcot. Köztudott, hogy az államszocializmus kudarcának, helyesebben vereségének lényegi oka végső soron a társadalmi alap és felépítmény egymásnak meg nem megfelelése. Ez magyarázza az erőszak kikerülhetetlenségét is. A felépítmény külső erővel próbálta magához formálni az alapot, s minél aktívabban törekedett rá (akár elnyomással, megtorlásokkal, akár a piaci érintkezésnek tett engedményekkel), annál inkább maga teremtette meg a feltételeket, hogy ez a vele ellenséges alap (valóságos gazdasági motivációk és társadalmi beállítódások) újratermelődjön. Föl lehet-e lépni ezzel az erőszakkal szemben úgy, hogy egyúttal nem hátrálunk vissza a kapitalizmus politikai rendszeréhez és tulajdonosi-elosztási-érintkezési viszonyaihoz? Ebben a feladványban vergődött az összes államszocializmus-ellenes forradalmi szocialista, kommünszocialista lázadás, felkelés: Kronstadtól 1956-ig! Az államszocializmus értelmezését generálisan torzítja el egy módszertani elv, történetesen az, amely ezt az átmenet átmenete társadalmi képződményt a kifejlett kapitalizmus demokratikus uralmi követelményeivel, a polgári demokráciával, a polgári alkotmányossággal, a burzsoá jogállamisággal veti egybe, holott amíg a feudalizmusból való átmenet nem fejeződött be, amíg a tőkeviszonynak a polgári forradalmakat követő, hosszú történeti szakaszt kitöltő (száz években mérhető) politikai kiteljesedése nem ment végbe, bizony a demokrácia igen korlátozottan működött, akár a választójog cenzusos jellege miatt, akár a parlamentarizmus kialakulatlansága következtében. Sőt, ez is szempont, a polgári forradalmak heves pillanataiban se általános, egyenlő és titkos szavazással döntött az adott társadalom, hanem kizárólag a politikailag aktivizálódottakból a forradalom híveinek akarata, a közvetlen demokrácia erőszakja érvényesült, nemegyszer kifejezett brutalitással. Tehát, feltételezhető, a lakosság kisebbsége gyakorolt hatalmat a többség felett – még a klasszikus népi megmozdulások alkalmával is. Kommunizmus pedig még soha nem volt az emberi történelemben. Mint kommunista a kommunizmust és a hozzá való kommunista viszonyulást meg így látom: A mi feladatunk (a kommunizmus híveinek) az, hogy folyamatosan segítsük, támogassuk a ténylegesen közösségi társadalom – értsd: önkéntesen társult termelők mindenféle kizsákmányolástól mentes közösségei, amelyekben nem eladó se a szellem találékonysága, se az izmok ereje, s se hivatal, se választott „képviselő” nem terpeszkedik senki fölött se – kultúrantropológiai feltételeinek kicsírázását (a műveltség, a társadalmi és személyes érintkezési módok, valamint az ez utóbbiakkal összefüggő személyiségjellemzők dimenzióiról van szó), miközben – e történelmi célnak alárendelten és a kapitalizmus mai kizsákmányoltjainak szemszögéből – soha nem feledkezünk meg a jelen élhetőségével összefüggő feladatok és lehetőségek felismeréséről, tudatosításukról. Merjük vallani (s itt, ismerjük el, a hit betömi a tudományos prognózis lyukait, mások ellenben a kapitalizmusban hisznek, viszont – végső soron – ez is, az is: üdvtörténet), hogy a kommunizmus nem egy monolit és statikus társadalom lesz, hanem – a kapitalizmussal összevetve – szintén plurális (ám nem heterogén, s különösen nem antagonisztikus!), és úgyszintén dinamikus formációként birtokolja a működés- és fejlődésképességet, azonban nélkülözve a szolgaság bármely módját minduntalan újra előidéző és rögzítő strukturáltságot (amelynek lényege a termelő és a termelési eszköz egységének megbontása). Túlhaladja az elidegenült létet, biztosítja az individuum és communitas együttes kiteljesedését, a privát és publikus szerves egyensúlyát. Dialektikáját nem az emberek emberek elleni küzdelme fogja fenntartani. Megmarad azonban, mert ha nem, folytonos megújulása menthetetlenül leblokkolódik, az egyes ember belső harca önnönmagával, s ehhez a gonosz és a nemes, a rossz és a jó, a lelkiismeret fogalmainak társadalmi érvényessége. A fentiek az én ateista hitem leglényegesebb elemeit jelentik. Igen, hit. Kétségekkel tele, de hit. Szükségem van rá, egyszer picit istenes (amikor testi kín akar leteperni), máskor – többnyire – istent nélkülöző (mert viszolygok a totális rám telepedésétől). Iránytű, amely a bizonyosság átélését nyújtja, hogy nem a céltalanság és a vak véletlen óceánjában sodródom. Az óceán pedig: fajom történelme.

16940 2011.12.12. 02:27:38

Jelen post ugyanannyira nem illeszkedik a blog mottójához, mint - mondjuk - a sine ira et studio szállóigéhez. Hiába esküszik Atlasz Arisztotelészre és esküdne Tacitusra, ha az "államszocializmus" szót kicseréli "kommunizmus"-ra. Mert e tett durva hamisítás, ideológiai-politikai indíttatásból. Hergelni az embereket... Eszembe jut egy öngyűlölő zsidó értelmiségi, néhai György Lajos (vö. György Péter: Apám helyett) megveszekedett jobboldalisága, magából való kifordultságát megtestesítő antikommunizmusa. A zsidó identitással hadilábon álló zsidó származásúak , akik képtelen harmonikusan élni két közösségi identitással (nem zsidó és zsidó), hajlanak elfelejteni, hogy a szovjet hadsereg II. világháborús győzelme nélkül ők se élnének a jelenben. Arról szintén megfeledkeznek, hogy a Szovjetunióban - minden vonatkozó visszásság dacára - nem volt holokauszt, ellenben a náci Németországban és az általa közvetlenül-közvetve uralt területeken - igen.Ízléstelen, amikor zsidó származású ember a mai nacionalista jobboldallal fog össze, de egyenesen gyomorforgató, amikor ezt jobboldali radikálisokkal, illetve szélsőjobboldallal teszi. És az se igazán szalonkonform (a zsidó társadalomkultúra szempontjából), amikor liberálisokhoz beáll kommunistázni.

234786 2011.12.12. 07:57:36

A kommunisták 1848 óta - a Kommunista Párt Kiáltványa, Marx és Engels műve megjelenése óta - nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Egy kommunista nem tiltakozik az ellen, hogy őt lekommunistázzák - vállalja világnézetét, elveit. Legfeljebb az ellen tiltakozik, hogy kvázi-rasszista alapon valakik valakiket, akiknek nem tetszik a pofájuk lekommunistázzanak, függetlenül attól, hogy az illetők valóban kommunisták-e vagy sem. A fentebb említett Kiáltványban máig érvényesen le van fektetve, hogy kik a kommunisták: "Ilyen értelemben a kommunisták ebben az egyetlen kifejezésben foglalhatják össze elméletüket: a magántulajdon megszüntetése." "A kommunizmus senkitől sem veszi el azt a hatalmat, hogy társadalmi termékeket elsajátítson, csupán azt a hatalmat veszi el, hogy ezen elsajátítás révén idegen munkát leigázzon." "A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el. Reszkessenek az uralkodó osztályok egy kommunista forradalomtól. A proletárok e forradalomban csak láncaikat veszíthetik. Cserébe egy egész világot nyerhetnek. Világ proletárjai, egyesüljetek!" (Itt jegyezném meg, hogy amikor a Kiáltvány sorai íródtak, akkor kezdődött az az év, amely márciusának idusán a magyar nép legjobbjai az addigi társadalmi rendet erőszakosan megdöntötték. Tehát kéretik ebbe: "minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el" nem belekötni. Erőszak sokféle van. Van olyan, amelyik az erőszakosan ellenállók, a védhetetlent erőszakkal védelmezők ellen lép fel - ez a forradalom, és van olyan, amelyik a behódolásra kényszerítendőket, akik semmiféle erőszakot nem alkalmaztak létükben fenyegeti - ez a terror. Hogy melyikről van szó, azt csak a konkrét helyzetben lehet eldönteni. A Kiáltvány itt nyilvánvalóan nem a terrorra szólít fel, ahogyan Petőfi sem arra szólított fel.)

234786 2011.12.12. 07:58:23

A nácik viszont - miután eszmei elődeik elvesztették az általuk kirobbantott, és általuk a legkegyetlenebbül, széles körben terrort alkalmazva folytatott háborút - mostanság szégyenlik náci mivoltukat, és tagadják azt. A fasizmus ugyanis a társadalmi-gazdasági válságban lecsúszott középosztály ideológiája és mozgalma, amely ideológia és mozgalom nem értve, nem akarva érteni a lecsúszás valódi okát (ami a kommunisták szerint a magántulajdon) bűnbakot keres és talál, a társadalmi szolidaritás (ami a kommunisták szerint a magántulajdon ellentéte) helyett a vezér-elvű, a "magunkfajta és nem magunkfajta" kirekesztésen alapuló agresszív, erőszakos, a "nem magunkfajtákat" terrorizáló csordaszellemet hozva létre. Ha a finánc-oligarchia (Széles Gábor & Co?) felkarolja e mozgalmat, akkor lép életbe Dimitrov elhíresült "definiciója": "A hatalmon levő [vagy a közvetlenül a hatalomra törő] fasizmus a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája." A nácizmus (nemzetiszocializmus) a fasizmus azon speciális formája, amikor a bűnbakot rasszista alapon keresik és találják meg. A rasszizmus a társadalom egyes csoportjait faji alapokon emeli ki és állítja szembe a társadalom többi tagjával, csoportjával. A rasszizmus meghatározó jellegzetessége, hogy azt, hogy ki tartozik az általa kiemelt faji csoporthoz, azt ő dönti el. Aki nem kvázi-rasszista módon "fasisztázik", "nácizik", az ezen kritériumok alapján nevez bizonyos politikai szereplőket (embereket, csoportokat) fasisztának, nácinak. 1945 előtt az e kritériumoknak megfelelő emberek, csoportok büszkén vállalták, hogy ők fasiszták, nácik. Ők az eredetiek. Mai utódaik viszont kikérik maguknak a "címkézést", ők meg ettől neo-k. Mivel a kommunisták a Kiáltvány eredeti kritériumai alapján ma is büszkén vállalják, hogy ők kommunisták, azért ők eredetiek, nem neo-k.

234786 2011.12.12. 08:05:28

A szocializmus - átmenet a kapitalizmusból a kommunizmusba Mi a szocializmus? Ma, a szocializmus „állítólagos” hívei is, azt mondják, hogy ezt nem lehet tudni. Mások általános frázisokkal, polgári demokratikus jelszavakkal ködösítik el a választ. 1. az igazság valójában egyszerű. A szocializmus az a társadalmi rendszer, amely a kifejlett kapitalizmus vívmányait felhasználva egyesíti a tőke által szét¬választott munkát és tulajdont, a termelőket és a termelési esz¬közöket. Az államosítások azért sem hoztak létre ilyen társadalmat, mert a termelési eszközök felett a párt-, állami és a gazda¬sági-pénzügyi bürokrácia rendelkezik, újfajta kiváltságokat te¬remtve magának. Az anyagi és szellemi javak létrehozói pedig bérmunkások maradtak, akik nincsenek érdekelve a termelés hatékony fejlesztésében. A gazdasági hatalomtól megfosztott tömegek az önálló politizálásról is leszoktak, hiszen nem vonták be őket az ország gondjainak megoldásába, amelyek terheit ugyanakkor ők viselik. Ez a helyzet alapozta meg az ország ma is tartó általános válságát. A hatalom birtokosai a külföldi és a belföldi tőkétől, a magánvállalkozástól várják a válság megoldását. Elismerve azt, hogy a magántulajdonosi ösztönző erők még sokáig nélkülözhetetlenek lesznek, naivitás - vagy még rosszabb - egyedül rájuk hagyat¬kozni. Eltekintve attól, hogy a tőkések nem törik magukat deficites vállalataink után, néhány ezer vállalkozó nem oldhatja meg társadalmi rendszerünk strukturális hibáit, nem számolhatja fel a tömegek érdektelenségét. Ehhez minden dolgozó embert vállalkozóvá, igazi tulajdonossá kell tenni, ezt pedig csak a szocialista irányú fejlődés, a termelők és a termelési eszközök újra egyesítése biztosíthatja! Az igazi reformszocializmus ezért mindenekelőtt a termelési /tulajdonosi/ demokráciát, a társadalmi önigazgatást, önkormány¬zatot, a vállalatok, intézmények munkásainak, alkalmazottainak jogokkal biztosított ellenőrző szerepét jelenti.

234786 2011.12.12. 08:10:45

A Magyar Virtuális Enciklopédia szerint: "kommunizmus – olyan politikai és gazdasági ideológia és utópia, amely úgy számolná fel a társadalmi egyenlőtlenségeket, hogy megszüntetné a magántulajdont, s helyébe kollektív tulajdont léptetne. A kommunizmus a szocializmus radikális, forradalmi, antidemokratikus leágazásaként is meghatározható. Marx, a szocializmus ideológiájának kidolgozója úgy vélte, hogy a szocializmus átmeneti állapot, amelyet felvált a kommunizmus: a gazdasági és politikai egyenlőség, a közösségi szolidaritás osztály nélküli társadalma. A kommunizmus, mint politikai eszme célja az egoista kapitalista rendszer megdöntése és a munkásosztály teljhatalmának megvalósítása. A világtörténelemben 1917-től játszott meghatározó szerepet, amikor a Lenin és Trockij vezette bolsevik párt megszerezte a hatalmat Oroszországban. A megszilárduló szovjet típusú kommunista egypártrendszer azonban hamar eltávolodott az egyenlőségi eszméktől, és habár nagyon sok pozitív eredményt ért el, lényegében totális, „elnyomó” diktatúraként maradt fent. A kor és a fasizmus párhuzamos elterjedése miatt ezen nem is lehet csodálkozni. A 20. század folyamán – különösen a Szovjetunió által a náci Németország és a fasizmus felett aratott győzelem egyenes következményeképpen – Kelet-Európa számos országában követték ezt a mintát. A burzsoá történészek által 1989–1991 között lezajló „rendszerváltásokkal” – nevezhetjük vértelen ellenforradalmaknak is – „maga az ideológia is elvesztette legitimitását, mint a kapitalizmus rendszerszintű alternatívája." Ez egy ostoba és elhamarkodott ítélkezés volt. Nem kellett 20 év ahhoz, hogy egyre többen ismerjék fel, hogy ez nem más, mint ócska burzsoá, jobboldali propaganda. A kapitalizmus ugyanis halálra van ítélve. Történelmi időmértékkel számolva csak órái vannak hátra.

234786 2011.12.12. 08:11:50

Manapság sokszor előkerül a kommunizmus, a kommunistázás és hasonlók. Orbán Viktor a napokban végig ijesztgette Európát, hogy a kommunizmus kísértetével rémísztgethesse a fejlett nyugati demokráciákat. Én is „büdös komcsi” vagyok, csupán azért, mert nem értek egyet az orbáni politikával. Több ismerősöm már-már sarlóval-kalapáccsal a kezemben és vörös csillaggal a sapkámon vél látni az utcákon, ahol - mint bősz kommunista agitátor - gyűlöletkeltést szítok a jobboldal ellen.

234786 2011.12.12. 08:13:30

A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása (itt nem fizikai rombolásról van szó, mint sokak asszociációjában), melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”. A termelési eszközök, tehát az emberiség létfeltételeinek köztulajdonba vételével a kommunizmusban megszűnik a tőkének a munka feletti uralma, a kapitalista munkamegosztás, eltűnik a bérmunka, vagyis az emberi alkotó tevékenységre külső kényszerként ható minden tényező. A munka felszabadításával a kommunizmus hívei szerint nem csökken, sőt, minőségben és mennyiségben is olyan mértékben növekszik a társadalom gazdasági produktivitása, hogy lehetővé válik a szükségletek teljes kielégítése

234786 2011.12.12. 08:16:11

A teljesség igénye nélkül ezeket a részleteket ollóztam ki a kommunizmusról szóló tengernyi anyagból. Olvasva ezeket a mondatokat úgy rémlik, mintha a mai jobboldal retorikája „hajazna” a kommunista elvek némelyikével. A baloldal viszont több ponton is, mintha ezekkel ellentétes elveket vallana. Fura helyzet mindenesetre. Kis hazánkban a magát „baloldalnak” aposztrofáló pártok (MSZP) ideológiája jobbra tolódott, a jobboldali ideológia pedig balra. Megállapíthatom tehát, hogy néhányak vádja, miszerint és büdös kommunista bérenc vagyok, örömmel tölt el, azonban nem állja meg maradéktalanul a helyét. Ugyanis bérenc egyáltalán nem vagyok. „Ingyen és bérmentve” vagyok kommunista. Magamtól, saját elhatározásból, önként és dalolva. Az nem okoz mazochista örömet, hogy emiatt mocskos, disznó, idegenszívű stb. jelzőkkel illetnek – ezek a legtöbbször a hangoztatóikat jellemzik. Hiszek a kommunizmusban, egy új világ eljövetelében, hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen helyett: Világ proletárjai, egyesüljetek!

234786 2011.12.12. 08:22:20

Egyébként, mióta megszűnt a "kommunista" Szovjetunió, azóta ugyanúgy, ugyanazok hirdetik az oroszokkal való szembenállást, mint politikai, mind gazdasági, mint kulturális téren. Teljesen mindegy, hogy cár, generalisszimusz, vagy demokratikus rendszer van hatalmon. Betegesen gyűlölnek mindent, ami orosz. Egyről azonban elfeledkeznek: a gáz- és olajcsapok, és többnyire a villanykapcsolók orosz kézben vannak. Odamenni és elvenni tőlük - haj, de sokan próbálták már meg. Mind kudarcba fulladt. A kommunizmus egybevetése Sztálin, Ceauşescu, Enver Hodzsa, Mao Ce-tung rendszereivel - politikai rövidlátóság. Összekeverni a kommunizmust a nácizmussal - ostobaság és tudathasadás.

60145 2011.12.15. 21:02:50

16-23. mérnök elvtárs: a kommentek terjedelme többszörösen meghaladja a bejegyzését, a tematikája pedig szintén.