Ne tévesszenek vele össze!
Ne tévesszenek vele össze!
Nagyon átlagos, gyakori nevet hagyott rám apám. A szomszédomban praktizál ugyanilyen nevű, nyíltan a Rosszabbikat preferáló ügyvéd, és akad ily márkanév egy másik pártban, Zuschlag beosztásában is. A korombéli, de a szakmában méltán ismert történész-levéltáros után végképp nem passzióból döntöttem úgy, hogy ritka és nem túl jelentős közleményeimhez két elemű nevemet anyám családi nevének beiktatásával bővítem. Kissé szokatlan eljárás, hiszen mi köze az anyának a gyerekéhez? Ráadásul zsidó ihletésre enged következtetni, az pedig gyakorlatias gondolkodásra. Ugye, szittyák?! De nekem eddig bevált, nincs más. Nem így egy tizenévesen felvett becenév!
Legalább félórába telt, amíg kitaláltam. Az időkeretet annak a középiskolai tanárnőnek köszönhettem, aki az órájáról kizavart. Azután kirúgatott a suliból. De erről majd máskor.
Ottani, több évtizede megmaradt barátaim egyike kérdezett rá, hogy vajon én volnék-e az elkövető. A Magyar Fórum 16. számának glosszistája az Élet menetének visszhangjáról írt, meg az antiszemitizmus szerinte felelőtlenül osztogatott, sokakat elérő vádjairól, és a szombat.org-ra hivatkozik ezzel a címmel: Nem galutzsidó kell, hanem tökös zsidó, aki odab…, ha kell. Aláírás: czyla.
Nem szólok én a zsidók dolgába, meg tudják magukat védeni. Az én dolgom annyi, hogy bloggerként épp úgy, mint a katedrán legjobb tudásom szerint oszlassam a sötétséget. Nem mindig könnyű. Tanítani még többen tudnak, mint Mátyás király bolondjának fogfájás ellen tanácsot adni. Mert okosnak lenni, az semmi, okosabbnak, az már döfi! A Vár magasában is keletkeznek ilyen ambíciók, s hány maradt idelent, pályatévesztett vátesz, elfuserált zseni. Arról ismerhető meg mind, hogy nem téved sosem. Nagy baj volna, ha összetévesztenének velük. Meg ezzel a czylával.
Egy hónapja sincs, hogy egy vidéki főiskola oktatójára – abban a beosztásban is az ország vezető történészére – valaki finoman és felelőtlenül antiszemita címkét osztott. Megbélyegezte. Kollégái, tanítványai és tisztelői szolidaritást vállaltak vele, ahogyan egykor a dán király is kitűzte a másokra ragasztott billogot. Akik aláírtunk az alaptalan címkézést elítélendő, azok nem csak az MTA rendes tagja mellett - akinek erre aligha volt szüksége -, hanem szerintem a tudomány és a közbeszéd szabadsága mellett is kiálltunk.
Hiszen amikor a keletkezett blogvitában olyan szentenciákat – nem egyet! – olvasok, hogy ha valaki származásuk szerint megkülönböztetett emberek csoportjának dolgait, cselekedeteit vizsgálja, az rasszista, akkor önkéntelenül felkiáltok: hát mindenki megőrült itten? Hová keveredtem, kikkel vitatkozom? Mit kezdjen az ember egy orbitális marhasággal, ha azt humanista elkötelezettség bizonyítására használják? Nincs jelentősége a székely, zsidó, sváb származással együtt járó erkölcsi értékeknek? Nem kutatható a betelepült jászok csoportja? Az azonos származásúak embertani, szokásbeli, kulturális szempontú kutatása mostantól Magyarországon tilos?
Izraelben és másutt is kutatják a zsidó emberek genetikai jellemzőit. Nálunk meg a történeti irodalomban közismert, hogy a zsidók értékrendjében évezredek óta magas helyet elfoglalt tanulás az oka, hogy az orvosi, mérnöki, újságírói, művészi értelmiségi pályákon vallásosságuk milyenségétől függetlenül nagy az aránya a zsidó származású magyaroknak. A szegényebbek közül sokan – mint mindenhol a világon – változtatni akarnak a társadalmi igazságtalanságokon, s nem az egyéni érvényesülésért, hanem hitük szerint a közös boldogulásáért tevékenykednek. Forradalmárokká is válhatnak. Akár az elszegényedett Petrovics Sándor 1848. március 15-én. Így tett volna hetven év múlva is! Ehhez nem kell zsidónak lenni, az csak a megváltás művéhez elengedhetetlen!
Így került közös platformra az én gondolkodásomban egy ötletgazdag vádaskodó, aki 13 évvel ezelőtt egy történeti munkában megemlített tényt, a Kormányzótanács tagjainak származás szerinti összetételét nagyszerű technikával kipécézte, valamint a czyla, Magyar Fórum jegyzetírója, aki nagy lendülettel csúsztat és kever tényeket, kelt indulatokat, hogy azt a hangulatot gerjessze, amelyre ebben az országban is volt, van és lesz igény. De hogy mekkora, az a közírók ismeretein kívül a tisztességüktől is függ. Ezért nemcsak az egykori becenevem ismeretlen használójától, czylától határolódom el, hanem attól is, aki finoman kiterjeszti az antiszemitizmus megbélyegző minősítését azokra is, akik bármilyen megállapítást merészelnek tenni a zsidókról. Kérem, ne tévesszenek velük össze!
A magyar államfő azonban, bárhogy is nevezik, összetéveszthetetlen énvelem. Engem képvisel, akár a nemzet van kormányon, akár nem. Akkor is helyettünk cselekszik, ha nevetségessé teszi magát és bennünket a komáromi hídon, akkor is, ha bebizonyosodik, hogy nem csak jól áll rajta a zakó, de mintha rá snittelték volna! A nevünkben szólt, amikor a tények dacára a Magyar Királyság vészkorszakban viselt felelősségét elhallgatta. Amikor csak annyit mondott, hogy "a magyar állam nem védte meg a zsidókat, hanem tétlenül szemlélte a zsidók elszállítását". Pedig ami megtörtént, azt nem lehet semmivé tenni. A Magyar Királyság, a Magyar Tanácsköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Magyar Köztársaság, Magyarország művelhet olyan dolgokat, amelyeket utóbb szeretnénk meg nem történtnek tudni. „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,…” De ha a bűnt elhallgatjuk, akkor a bűnöst leplezzük vele – elsősorban magunk előtt. Az elhallgatással az elkövető személyekkel, állami intézményekkel, a bűnnel vállalunk közösséget. Biztos vagyok benne, hogy a Várbeli katedra ez idő szerinti birtokosának nem állt ilyesmi a szándékában! Csak az ismeretei hiányosak, tisztességében nem kételkedem! Mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy a magyar állam saját polgárai ellen 1944-ben elkövetett gyalázatának elhallgatásával - akarva-akaratlan - reánk, tisztességes magyarokra hozott szégyent, itthon, a határon túl, és túl az óceánon!
