Atlasz voltam

Atlasz.

Mit szeretnél, ha téged ünnepelnek?

2012. augusztus 03. - Atlasz.

Ajándék ez a nap...

Éveimből adódóan sokszor volt részem benne, amíg ki nem kopott a szokásból: a koromra, elvált apai besorolásomra és zárkózottságomra tekintettel. A meglepetésbe, ahogyan a Jézuska dolgába sem szoktunk volt beleszólni. A gyerekektől a nevelőotthonban szintén nem kérdeztük, hogy mitől szeretnének meglepődni. Az ünnepben azonban bízhattak. Az év végi bizonyítvánnyal kapcsolatos célprémium ettől különbözött. Az elsőre emlékszem, amelyet jobb híján magam váltottam valóra – nem több mint 23 év múltán – Kisterenyén.

A nevelőotthonban az első két évben tanévnyitó-tanévzáró nem volt. Elkísértük a gyerekeket az iskolába oda-vissza, de – szerencsére – sem az ottani, sem a nevelőotthoni állami ünnepekre nem emlékszem. Az utóbbi a dolgozók számára biztosan lehetett, hiszen hogyan is kaphatott volna másként pénzjutalmat, akit kiszámoltak – szőrös töke van a légynek, ha nem hiszed, eredj, nézd meg, inc, pinc, Lőrinc, te vagy odakinn! – mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére, amely, ahogyan azóta kiderült, nem volt sem egyik, sem másik, csak munkaszüneti nap. Az otthonban sem ennek, sem a pénzjutalomnak nem volt jelentősége. Soha nem jegyeztem fel a noteszbe. Másféle könyvelést vezettem, másféle ünnepekről.

Az ünnepi asztalnál

A Mikulást és a karácsonyt együtt ünnepeltük az ebédlőben. Ünnepi vacsorát kapott mindenki, kakaót, kalácsot, sokféle, együtt szokatlan finomságokkal. Az önkiszolgáló pult előtti asztalnál a dolgozók és családtagjaik ültek. Egy később kapott képen más nevelők a növendékeik asztalainál foglaltak helyet. Korukat tekintve úgy sejtem, saját gyerekük nem volt köztük. Természetesen alakult így az ülésrend.

19779 karácsonyán?

Bábműsor


Karácsonyra, Mikulásra műsor készült, amelyen a kicsik jót szórakoztak, a felnőttek meg szorítottak a fellépők sikeréért. A szakszervezeti aktivitás e területen bontakozhatott ki. A képen Süli János, a nem sokkal későbbi igazgató mondja a megnyitó beszédet.


Megnyitó 1977 decemberében

A Mikulás szerepét Kókai Lajos személyiségéhez vélem illeszthetőnek, elvált apaként ugyancsak gyermekszerető embernek látszott. Mikulás-belépőValójában ki tudja ma már, hogy ő hívogatta-e 1977-ben a jó gyerekeket a puttony elé. Soha nem lehet elégszer látni az őszinte gyermeki várakozást, a tágra nyílt szemű ámulatot, az örömüket. Ajándékozni jó!

Karácsonyra, aki tehette, haza készült. Fülep Jóska iránt az örökségét kezelő nagybátyjában nem buzogott az érdeklődés, másokért jöttek a rokonok, pártfogók, voltak sokan, akikért ottlétem idején senki. Akkoriban – így tanultuk és tanítottuk – legfőbb érték az ember. A 14 éves múlt növendékek munkába állhattak, irántuk gyakrabban fellobbant az anyai-apai szívben az érzés: hazavitték őket pénzt keresni. Még Soroksáron – Kisterenye előtt – találkoztam egy Humenszky nevű, ily módon hazaszeretett nyolcadikos fiúval.

1979 karácsonyán a hetedikes fiúk.

Csoportomban a névnapok köszöntése hol volt, hol nem volt, alighanem szóban történt. A születésnapokkal más a helyzet. Míg az etalonnak számító fóti gyermekvárosban ezt ajándékkal nem ünnepelték, Kisterenyén minden gyerek számára egyéni meglepetést vehettünk, mintegy 40-45 forintból, de mégis! Elmondhatom, hogy nemcsak az összeg kicsinysége, hanem az ajándék személyessé tétele miatt is főtt a fejünk. Csak neki, csak az övé lett, amit a nevelője kiválasztott, senki másé. Naptári feljegyzés és gondos keresés után vásárolt az ember. Ottónak július 6-án, Lajosnak 10-én, Ernőnek 29-én volt a születésnapja. Gyuszi szeptember 6-án, Tibi december 11-én ünnepelte, az egyik Jóska április 1-jén, a másik 19-én, a harmadik március 9-én kapott ajándékot, Sanyika május 6-án örült neki.

A megdöbbenés e pillanatban löki felszínre bennem, hogy karácsonykor is kaptak személyre szóló ajándékot a gyerekek! Kis autó, kártya, labda, néha könyv, mi más. Odahaza erre jött a ráadás, az életre nevelő tanulság: amit a gyermek hazavitt karácsony után, azt a gondos szülő elvette tőle, mondván: a kisebb testvérnek nincsen! Tiszta kommunizmus! Coki fiam, mert az erősebb kutya, akarom mondani, a szülő harap! Na jó, harapásnyom nem volt, de akadt kislány, Kovács Joli, aki rendszeresen kék-zöld-fekete foltokkal került vissza a családi karácsony után a nevelőotthonba…

Könyveket nemcsak vásároltam a gyerekeknek, hanem árultam is. Egykori hálózati ellenőr múltamból tisztában voltam a bizományos árusítás módszereivel, a tartozik-követelt is felértem ésszel, és főleg szerettem az emberek kezébe adni a könyveket. A nevelőotthon zsibongójában felállított üveges szekrényben hamar könyvesboltot nyitottam. Jól ment az üzlet, a bevétel a saját könyvvásárlásaimat fedezte. Élveztem is, hogy kinek-kinek személyre szólóan jó könyvet, hanglemezeket ajánlhatok. A gyerekeknek is kínáltam nekik valót, bár a vásárlóerő csekély volt. A zsebpénzüket mi, nevelők egy kis füzetben tartottuk nyílván: ki mennyit vett fel kimenőre, mozira, édességre. Akkori árakon tellett könyvre, de szűkösen, ezért aztán a kedvükre kibocsájtott 5 forintos gyermek-könyvsorsjegyeket, főleg a sorsolást nagy érdeklődés kísérte. Nem emlékszem, hogy valaki cserélni akarta volna a nyereményét. Nem lett volna akadálya. A haszon? A bevételem a játék, a nyertesek öröme volt, meg a pedagógiai optimizmus: a gyerekek számára nem lesz idegen terep a könyvek világa.

Könyvsorsjáték

A könyvállomány oda-vissza szállítására egy többcélú hasznosításra beszerzett családi bicikli szolgált. A gyermekheverő után a bringa volt az első kisterenyei nagyberuházásunk. Elől gyerekülés a hároméves srácnak, így reggelente gépesítve gurulhattunk lefelé a 21-es út túloldalára, a „dolgozóba”, azaz bölcsibe, oviba. A bringa hátulján a csomagtartó szolgálta a kultúrát, a könyvszállítást. Bár a nejemmel felváltva pedáloztunk – másoknak is csak egy kocsira tellett akkoriban –, mégis valóra vált, amit elsős koromban a szüleim a kitűnő bizonyítványért ígértek: meglett a bicikli!

Nem egészen szinkronban a színjelessel.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr468265754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

57665 2012.08.03. 17:11:23

Szép munkád volt . Szeretetet adtál és gondolom kaptál ,csak reménykedni tudunk ,hogy ma is vannak ilyenek !

60145 2012.08.03. 17:36:40

1. Timur: igen, így volt, mi több: így van! És sokkal különbek is voltak nálam - szerencsére!

179584 2012.08.03. 17:38:52

Könnyfakasztó visszaemlékezés. A lehetöség szerint megadni mindenkinek a lehetö legtöbbet,- elismerésem!!!

60145 2012.08.03. 17:45:39

3. Marijja : Köszönöm az elismerést! Azt hiszem, nem keveset adtunk, bár többet szerettünk volna!

13118 2012.08.03. 18:30:14

aki 1977-ben volt 10 éves, az most 45. ma másra kell tanítani a gyerekeket, mert ez a 40-50 év közötti korosztály nem lett valami sikeres. a 20-40 közöttiek meg mennek külföldre, ha itthon nem látnak lehetőséget.

193936 2012.08.03. 18:53:36

Jó volt elolvasni az írást!

60145 2012.08.03. 18:56:16

5. Hmmmm: A gyerekek közül sokan kudarcra voltak ítélve, sokan mégis helytálltak. A fiam (az én nevelésem) is kiköltözött családostul. Nem vagyok boldog ettől! A jövőtől sem.

60145 2012.08.03. 18:56:55

6. Operabarát : Ennek őszintén örülök!

180524 2012.08.03. 19:03:15

Atyus, erre nem lehet mást, mint +! Megszólalni nem nagyon tudok. Az "Atyus", remélem, nem bántó...

60145 2012.08.03. 19:09:09

9. maiman: öreg Atyusként is köszönöm. Remélem, az egykori növendékek megszólalnak!

11692 2012.08.03. 20:13:18

...fájdalmasan szép, még akkor, ha tárgyilagosan meséled...

60145 2012.08.03. 20:34:01

11. Évalajos : Ünnepekről szóltam, s azok mindig megemelik az embert.

282406 2012.08.04. 04:41:30

Milyen furcsa dolog is az emlékezés. Akkoriban a karácsonyoknak tényleg volt hangulata . Leginkáb az illatok, a fenyő és a kalács mennyei illat elegye és a hatalmas, órákon át tartó gyerek ricsajra emlékszem. Életemben ott először kaptam személyre szóló ajándékot. Orvostáskát, ami tele volt sok műanyag kütyüvel. Nagyon sokáig megőriztem vigyáztam rá, mint a szemem fényére. A fiaim távirányítós autói 2-3 napnál tovább soha sem húzták. A könyvek szeretete azóta is megmaradt. Hogy én milyen boldog voltam. Úgy látom még mindig van 1-2 meglepetés a tarsolyában kedves Atlasz. Látja az a 40-45 Ft nem is volt olyan rossz befektetés. Ennyiért ma már nem igen kapható őszinte gyermekmosoly. Az egyik képet le is „loptam”, megtaláltam rajta a gyermekkori szerelmemet Sacit. Akkoriban alig vártuk hogy eljöjjön az idő amikor kirepülhetünk onnan, remélve a várva várt szabadságot. Csak most értettem meg hogy annál boldogabb és szabadabb időszaka az életemnek nem volt. Hmmmm 2012. 08. 03. 18:30 „ aki 1977-ben volt 10 éves, az most 45. ma másra kell tanítani a gyerekeket, mert ez a 40-50 év közötti korosztály nem lett valami sikeres.” Az attól függ kedves Hmmmm, hogy Ön mit vagy kit tart sikeresnek. Ha a magam ilyen-olyan szintjén boldogan tudom élni az életemet, azt én sikernek könyvelném el. Reményeim szerint ezzel vagyunk így még egy páran. Egyébként ez a kijelentése valamiféle statisztikai adatra épül, vagy csak egy keserű vélemény?

60145 2012.08.04. 05:19:24

13. little : Kitartásod a sorozat mellett jó érzéssel tölt el!

60145 2012.08.04. 05:26:35

14. Emeritus : Évtizedekig nem volt, akivel ezekről az élményekről beszélgetni tudtam volna, ezért annyi minden feledésbe merült. A karácsonyi és születésnapi meglepetések azért nem. A kirándulásokról, talán a szökésekről kellene még írnom, főleg így, hogy a hiteles tanúk közül is olvassa valaki. Nagyon örülök a hozzászólásnak, kedves Emeritus!

12019 2012.08.04. 09:22:37

Kicsit szomorú olvasni ezt a hiteles visszaemlékezést. Nehéz gyerekkor jutott az intézetieknek... Ti igyekeztetek a lehetőségekhez mérten adni valamit - egy életre. Érdekes lenne egy volt intézeti gyerek emlékeit ma meghallgatni. A képek jól mutatják az akkori világunk tisztes, kissé szegényes-kopott igyekezetét a valamit-nyújtásra és kiérződik az emberi környezet is. Vagy csak a saját emlékeim, azóta feldolgozott hajdani élmányeim leszűrt érzései mondatják ezt velem? Talán is-is. Mindenesetre az akkori világunk tett valamit a lehetőségeihez képest, önzetlenül. Ma ilyen nemigen van, csak jótékonykodási alapon, amit alapjában véve nem igazán szeretek - ha szükség is van rá, jobb híján. Az lenne természetesen a helyénvaló, ha nem lenne szükség jótékonykodásra. Olvasom itt, meg persze tudom is, hogy rengetegen nagyon szerény körülmények között éltek. (Persze ma is...) Mi vár a mai kívül kényszerültekre?

60145 2012.08.04. 09:56:29

17. Gordon: A sorozathoz néhány hozzászólást a legilletékesebbek írtak, mint itt 14. Emeritus. Később talán több is lesz, vagy - engedelmükkel - pár sorukat be fogom illeszteni. Az első bejegyzések óta ugyanis - hála a Facebooknak - összetalálkozunk néhányukkal. Én is úgy gondolom, úgy tapasztaltam, hogy az akkori Magyarország adta, amit tudott. Nem keveset. Sok múlott akkor is, mint mindig, az emberi tényezőn: rajtunk, akik a gyerekekkel kapcsolatba kerültünk. A mai gyermekvédelmi rendszert nem ismerem, abban biztos vagyok, hogy a hetvenes években el nem tudtam volna képzelni a mai rettenetes elszegényedést, a tömeges esélytelenséget! Ami végső soron az országé is!

60145 2012.08.04. 20:58:08

19. Évalajos :)

Texaco Benzin 2012.08.05. 08:06:15

***** (az öt csillag, nem szállodai jelölés )

60145 2012.08.05. 10:02:14

21. Texaco Benzin: igen, ez nem száll oda, hanem ide! :)

210560 2012.08.06. 18:36:49

Valami felemelő, néha komolykodóan ünnepélyes híradásokban, néha bántóan szomorú események kapcsán, de a legtöbbször rejtegetett, kényelmetlen érzésekkel olvastunk , informálódtunk anno az "intézetisekről"..ha jól emlékezem. Kedves Atlasz, direkte örömmel tölt el, amikor a Te emlékezéseidben egyszerű, tényszerű tárgyilagossággal mesélsz erről a világról...és mégis...állandóan ott van...elő-elő bukkan egy érzelmekkel teli ember véleménye, impressziója, következtetése. A lényeg! Irtóra érdekes, tudod? :) Amikor egy-egy szemtanú megtiszteli értékes emlékezésedet, az kivált élményszámba megy :) Egyébként egyetértek Emeritussal... A boldogság nagyon is lehet egyfajta siker jele. Hogy mitől érezhetjük magunkat boldognak? Háááát ez egy külön történet lehetnek :) Atlasz... köszönöm Fanny

60145 2012.08.06. 20:52:35

23. Fannyvár : Az első nevelőotthoni bejegyzés óta megtaláltuk egymást az egykori gyerekekkel. Bármilyen kevesen és ritkán szólalnak meg, ez mégis írásra serkent. Van olyan témám, amelyet másodikként akartam megírni, de még nem vagyok kész az elmondására. Kedves Fannyvár, empatikus figyelmed nekik is szól, ugye?

210560 2012.08.07. 17:02:46

24-re természetesen nekik is szól minden róluk (is) tudósító emlékezés, vélemény, adalék. :) Nem véletlenül írtam, hogy kivételes élményszámba megy, ha olvashatom az ő véleményüket, hozzászólásukat is :) üdv Fanny

60145 2012.08.07. 20:09:24

25. Fannyvár : Köszönöm! Remélem, hogy amíg tart a sorozat, lesz még testközelből kompetens hozzászóló.