Atlasz voltam

Atlasz.

Emeritus mondja

2012. szeptember 06. - Atlasz.

"...mert attól féltek, hogy elveszíthetnek"

"...mert attól féltek, hogy elveszíthetnek"

Ezen a helyen – s a Köznevelésben – évekkel ezelőtt előbb a szeretet-vágynak, majd a kegyetlenségnek kiszolgáltatott gyerekekről-felnőttekről írtam. Szándékom szerint cukormentesen. Mert mindannyiunk drámája ez. Az én életemben a Brecht-féle epikus színház kemény közvetlenségével kétesztendei nevelőotthoni munkám idején vált nyilvánvalóvá. Igen, „színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő” – csakhogy ebben a színházban főpróbára nincs lehetőség. Csak próbák vannak, megpróbáltatások, jelenetről jelenetre. Boldog tudatlan, aki nem veszi észre.

A kisterenyei jelenetek pár hónapja azért sorjáznak ide, mert előkerült előbb az egyik „gyerekem”, aztán egy másik, harmadik. Volt, aki rám sem ismert, s akadt olyan, akire én nem emlékeztem. Nekik írok, akkor is, ha volt, aki összetévesztett szadista váltótársammal, akkor is, ha itt alig kommentelnek. Én sem szeretek színházba járni.

Az egyik korábbi hozzászólás azonban a tőle függetlenül megírt, a Cserbenhagyásról szóló történet pandantja, ellentéte. Mint a tükörkép. Közzéteszem.

Emeritus mondja:

elmenyekvolgye.hu felvételeTalán 5-6 éves lehettem, amikor egy napon fiatal házaspár érkezett a felsőpetényi nevelőotthonba. Igaz, idegenek voltak számunkra, mégis izgatott mindenkit a kilétük. Mivel a bent élők nagy része még csak nem is látta a szüleit, így minden kedves jövevényben őket remélte felismerni. Kiválasztottak hármunkat, és sorba behívtak minket egy szobába. Rám a végén került sor. A könnyeimet nyeltem az előszobában, míg be nem hívtak engem is. Akik kijöttek, mind azt mondták, hogy értük jöttek.

A boldogságtól egy szót sem tudtam szólni, amikor behívtak. Kérdeztek mindenfélét, de válasz helyett csak teli lélekből mosolyogtam. Ez valahogy hatással lehetett rájuk. Még egy szál gyufát is kaptam tőlük. Nem tudtam, hogy mire jó, de nagyon örültem neki, hiszen én kaptam. Csak én. Aztán ők is elmentek, és mind a hárman sírtunk.

Tavaszi szünetre ismét megjelentek. Autóval jöttek, és minden gyereket elvittek egy körre kocsikázni. Aztán én jöttem, az én köröm sikerült a legnagyobbra. Budapest számomra egy merőben új és izgalmas világ volt. Annyi élménnyel gazdagodtam rövid idő alatt, mint az otthonban összesen. Jött a Vidám Park, az állatkert, a rágógumi, a rengeteg játék, és… újra az intézet.

Leírhatatlan csalódottságot éreztem. Valószínűleg arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire tudunk összecsiszolódni, egy családdá válni. Amikor bent elmeséltem a kapun túli élményeimet sorstársaimnak, csak tátott szájjal hallgattak. Fokozottabban élt bennük a vágy egy saját család iránt.

ittvoltam.hu felvételeUtólag visszagondolva szerettem a felsőpetényi kastélyban élni. Még ma is egy csodálatos hely. De az ottani „pótmamák” minden igyekezetük ellenére sem tudták megadni azt a törődést, amire vágytunk. Talán túl önzőek voltunk. Sok szeretet volt bennük, amit nagyon fel kellett aprózni ahhoz, hogy mindenkinek jusson egy morzsányi. Hálával, és nagy-nagy szeretettel tudok rájuk visszagondolni.

A család aztán rendszeresen elvitt magához, leginkább a tanítási szünetekre. Szerettem volna örökre náluk maradni, de mindig Felsőpetény lett a végállomás. Egy idő után aztán végleg elmaradtak. Az utolsó emlékem róluk az, hogy megszületett a saját kislányuk. Nem voltam rá féltékeny, és csak később tudatosult bennem, az hogy az ő jövetelével az én pótgyermeki szerepem véget ért.

Már felnőtt voltam, hivatásos katona, amikor egy véletlen során találkoztam velük. A kislányból nagylány lett, aki akkor járt egyetemre. Néha az elvesztett lehetőségeimet látom benne. A beszélgetésünk során derült ki, hogy végig figyelemmel kísérték az életemet. Elmondták, hogy azért maradtak el, mert attól féltek, hogy elveszíthetnek. A „nagymama” ugyanis felkereste a tényleges szüleimet. Állítása szerint nem éltek olyan rossz körülmények között, hogy ha akartak volna vissza ne követelhettek volna maguknak. Nem akartak.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr788265766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

22371 2012.09.06. 11:11:37

+ ehhez nincs mit hozzátenni.

60145 2012.09.06. 11:35:34

1. Quodlibet : Igen, már csak szakmámból adódóan is eszembe jutott, hogy magyarázzam, mit akart Emeritus mondani (vö.: Arany János), de én is rájöttem arra, ami írtál! Örülök a véleményednek!

282406 2012.09.06. 12:08:18

Nem vesztettem el a kapcsolatomat Felsőpeténnyel, sőt. Kerestem és hálás voltam a sorsnak a töredéknyi lehetőségért amit adott, hogy viszonozhassam azt a törődő szeretet amit kaptam az ott dolgozó emberektől. Az alakulatom vezetői támogatták azt javaslatomat hogy patronáljuk , segítsük a felsőpetényi nevelőotthont. Szombatonként, karbantartási napokon egy-egy alegységgel leutaztunk és elvégeztük a legszükségesebb munkákat ami a kastély körül adódott. Jól jött az intézménynek az egyre szűkülő anyagi lehetőségeik mellett egy kis segítség. Úgy jártam én oda mint Tímár Mihály, Teréza mama Senki szigetére. Az én Teréza mamámat Zsóka mamának hívják. Melegség önti el a szívemet ha csak rá gondolok. Jó volt látni hogy 25 év után is minden a régi volt. Megőriztek minden szerethető értéket, amivel a világ mocskát a kastély kapuin kívülre rekesztettek.

11692 2012.09.06. 12:32:57

...aki valaha betette a lábát - csak egyszer is - ilyen, vagy hasonló helyre, az nem felejti el sosem... (magam is emlékszem az albertirsai otthonra, ahol a kicsik voltak, majd a későbbiekre, a többire...) A gyerekek sok mindent tudnak, néha a legfurcsább dolgokkal is tisztában vannak. A gyerekeknek nagyon jó érzékük van. Sokat látnak, sokat megértenek, ha ritkán is beszélnek róla. Sokat tudnak, amit a felnőttek nem vesznek észre. (Agatha Christie) És emlékeznek, ahogy mi is...

12880 2012.09.06. 12:49:37

Megható!!!!

60145 2012.09.06. 13:06:15

3. Emeritus : Nekem a felsőpetényi gondoskodásról egy megmaradt kis fényképalbum jut eszembe. Örülök, hogy nem rég viszontláthattam!

13020 2012.09.06. 13:08:55

Nagyon meghatódtam,ismerős,. Amikor Ibolya hozzánk került, egyszer én mentem fel érte az otthonba.Azt tudtam, hogy mindig vinni kell nápolyit,vagy gyümölcsöt a többi gyereknek. De szívem összefacsarodott, amikor minden gyerek húzta a ruhámat, és mondta hogy mama vigyél haza. Azt az érzést nem lehet leírni. A gondozók előtt le a kalappal. Mindig vittek haza 1-1 gyereket. Köszönöm az írásodat Atlasz!!

60145 2012.09.06. 13:09:01

4. Évalajos : Emlékek nélkül nem emberi az élet, ezért kincs az előbb említett album, és minden olyasmi, ami magunknak és másoknak segít a múltat felidézni. Mesélhetnél...

60145 2012.09.06. 13:10:41

5. tarski : igen. Ez nem tudomány, és mégis figyelsz rá. Köszönöm!

60145 2012.09.06. 13:15:59

7. kalimpamama: Mi mindenről meséltél már, mi mindent éltél meg! Innen lehet a megértő szereteted, a nagy ölelésed, amely nélkül a blogbarátok el sem tudják képzelni a világodat!

178873 2012.09.06. 13:43:04

Eddig nem gondoltam rá a sorozat olvasása közben, de ez a rész, azzal, hogy a gyerekek izgatottan várják, melyiküket viszi el egy család eszembe juttatta az Árvák hercege című filmet is.

60145 2012.09.06. 13:53:15

11. solide : Ha mondod, érdemes lenne megnézni!

178873 2012.09.06. 14:03:24

Nekem nagyon tetszett, de természetesen ez szubjektív vélemény.

95527 2012.09.06. 15:52:55

Az ilyen "Emeritus" - ok lettek a legjobb katonatársaim, szörnyű volt, hogy karácsonyra, ünnepekre nem volt hová "haza" menniük. Nyári szünetben néhányuk mehetett más kollégáimhoz "nyaralni", hozzánk az egy szobába sajnos senki, magam csak annyiban különböztem tőlük, hogy voltak szüleim, nekik meg saját ágyuk! ( Akkor felszívta őket az ipari szakmunkás képzés, a hadsereg, a rendőrség, ma nem tudom milyen sors vár rájuk? )

60145 2012.09.06. 17:13:33

Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy azért lettek jó katonák, mert nekik, (és Neked!) sokkal nehezebb volt odáig eljutni, mint az úri pubiknak. Akkor is, ha az állam gondoskodóbb volt, mint a mostani. Kemény embert kívánt meg ez a hívatás.

193936 2012.09.06. 18:22:38

Nagyon jó volt!

60145 2012.09.06. 18:30:04

16. Operabarát : Vendéget hívni tudni kell!

12635 2012.09.06. 23:10:12

Én csak amolyan egész napos iskolában dolgoztam, (nehezen nevelhető vagy enyhén értelmi fogyatékos gyerekek voltak) a legtöbb gyerekért csak este 7 - 8 körül jöttek, amíg csak volt ügyelet. Kicsik között voltam, ők még aludtak délután, mint az óvodások. Volt egy kislány, aki nagyon kiválasztott, fogta a kezemet, úgy aludt el. Nagyon engedetlen és figyelmetlen kislányka volt és fura módon mégis tudtam rá hatni. Ez csak egy apró élmény és egészen más, de ez jutott eszembe. bocsi...

60145 2012.09.07. 05:27:12

Little, Gordius - örülök, hogy elolvastátok Emeritus történetét!