Gomba
Gomba
A szegedi Mars teret határoló szocreál épületekről csak a címer hiányzik. A Rákosi-féle szimbólum, amely hivatalában csupán hét évet élt meg. Évtizedekkel később a gengszterváltás későbátor hőseit nem sikerült megúsznia, ellentétben a stabil épületekkel, amelyeket az „öregátkosban” (Horváth Dezső kifejezése) jellemzően Sztálinvárosban, de mutatóba Szegeden is emeltek. Akkor, amikor a munkások kizsákmányolását sztahanovista mozgalommal és díszoklevelekkel fokozták. Egy példány kőbe vésve maradt meg a szegedi épület átjárójában.
A dicsőségtábla soroksári családlátogatást juttatott eszembe. Nem szólított Gombos Lajosékhoz semmi rendkívüli. A kerekképű, apró szeplős fiú balhékat nem csinált, a tanárok nem panaszkodtak rá, a társai elfogadták, megbíztak benne. Emiatt választottuk meg őt osztálypénztárosnak.
Az osztálypénz két ágon jött össze. Az egyik a kirándulási részletekből és kiadásokból maradt, a másik a stilisztikai kilengések megtorlására hivatalosan rendszeresített fegyelmező eszköz, az intő helyett szolgált. Büntetést fizettünk a csúnya beszédért. A gyerekek akkor is rólunk, felnőttekről vettek példát, ha káromkodtak – bár nem mindenütt, nem mindenkor, és nem egyfolytában. De ötven fillérével számolva is hízott a kassza. Akadt, aki feltalálta magát, és – Azt az ötven fillérit! – felkiáltással fejezte ki indulatát, mire a riposzt nem késett: – Egy forint! –. Inkább a játék kedvéért, mint zsugoriságból hangzott el ilyesmi, hiszen mindnyájan el voltak látva a szükséges fillérekkel. A káromkodási illeték rám is, az osztályfőnökre is vonatkozott, de visszafogtam magam, mert – ha másért nem – akkoriban a napi négy kávéra, doboz Szimfire szűkösen futotta. Egyszer mégis fizettem a közadóba.
Osztálykirándulás, előtérben Gomba és Palika
Palika, akinek a tartozása felszaporodott, nem volt neveletlenebb vagy szegényebb, mint a többiek, s már akkor is jól érzékelte az anyagiakat. Jellemzően hetedikben kőművesnek készült, bár nem rendelkezett a betonkeveréshez, állásépítéshez, kefni pakoláshoz szükséges testi kondíciókkal. Viszont kifigyelte, hogy akkoriban mibe került náluk az építkezés. Később az automobilizmusban látott perspektívát, így másik szakma felé orientálódott. Még fel sem szabadult, már takaros karosszériás műhelyt hozott össze. Gyűjtött szerszámot, gépet, de nem a közösbe, mint Gomba a káromkodási pénzt, hanem magának. A konfliktus ebből keletkezett.
A pénztáros az osztály színe előtt hétről hétre jelentette, hogy áll a kassza. Kaján mosolyok kísérték, ha valaki elmaradását ekkor rendezte, úri gesztussal rögtön két-három forintot. Igazi dzsentrinek azonban Palika bizonyult: az Istennek sem akarta megadni a maga csinálta adósságot! Még hogy az Istennek se, a barátjának se nagyon! Igen nehéz helyzetbe hozta ezzel a talpig becsületes Gombát, aki néhány hét után – cimbora ide vagy oda – nem titkolhatta el az osztály elől az egyre növekvő kintlévőséget. Kénytelen volt – úgy is, mint flottilla-kürtös – riadót fújni!
Senki nem kiáltott bankárkormányt, globalizációt, én mégis húzódoztam attól, hogy a szülőktől írásban káromkodási pénzt követeljek. Írtunk egy tájékoztató levelet, ecseteltük benne a közcélt, a közpénzt s a tartozást, majd a pénztáros és az osztálytitkár aláírta. Ezután Varga Palinak, a sarokba szorított pénzembernek „át kellett mennie postásba”, ehelyett azonban Gomba dobott egy hátast, ő "ment le Onyiscsenkóba”! Mert Pali másnapra ugyan lemondott a postaszolgálatról, és fizetni akart, de csupa tíz-húsz filléressel több, mint húsz forintot! Gombos Lajos őszinte, becsületes arcán hatalmas felháborodás tükröződött! Barátság ide vagy oda, tőlem beavatkozást sürgetett! Palika csak ártatlanul vonogatta a vállát: – A pénz, az pénz! – Hirtelen magam sem tudtam erre mint mondani. Inkább egy papírhúszast befizettem a káromkodási pénztárba – Palinak kéretlenül kölcsönözve.
Az ember kényes arra, hogy elismerjék. Az osztályban, ahol pénztáros, a Dunán, ahol kürtös lehet. A tanáriban, ha működik, szintén megoszlik a rang és szerep, mint a seregben. Ott egyszerűen láthatóvá teszi a fegyvernemi jelzés, a csillag, a kitüntetési szalagsáv, hogy hol a helye, hogy nem akárki az illető. Napóleon többet is tudott ennél. Elbáról visszatérve nevükön szólította egykori öreg morgósait, ők cserébe száz napot ajándékoztak érte neki. Bolond szerzet az ember, hajlamos mindenét odaadni, hogy tiszteljék, megbecsüljék.
Nos, az „öregátkos” és az „átkos” is kalkulált ezzel. Varga Paliéknál akkoriban már épült-bővült a családi ház, de Gombos Lajos szülei az önálló fészekrakástól még messzebb tartottak. A telekhosszába nyúló nyeregtetős épület szoba-konyhájában beszélgettünk. A falon sok-sok elismerő oklevél, emléklap, papírkitüntetés. Csillagos, olajágas, babérkoszorús tapétaminta. Rajtuk a nevek. Tizenegynéhány évvel a családalapítás után a falakon a perspektíva, az övék és az enyém, ez volt a tisztességes munka ellentétele, szeplő a szocializmus arcán. Arra vártunk, hogy egyszer a nevünkön szólít…