Atlasz voltam

Atlasz.

Tanár úr, hogy bírja?

2012. október 31. - Atlasz.

– kérdezte Czéh anyuka az általam először vezetett osztálykiránduláson.

muemlek.info– kérdezte Czéh anyuka az általam először vezetett osztálykiránduláson.

– Hogyan? Mit? – kérdeztem vissza.

– Hát ezt itt – intett a fejével a környező nyüzsire, amely kétségkívül megtöltötte az egykori, 1883-ban épült Tóth Péter-házat, amelyben 1975-ben a Szeged Tourist adott otthont kiránduló ötödikeseimnek. A kérdést elsőre nem, de hamarosan megértettem. Mert hívattak. A két kísérőmhöz hasonlóan ifjú, de korántsem kedves recepciós hölgyek.

– Csináljon rendet, legyen szíves! –

– Hogy mit? – értetlenkedtem ismét.

– Zajosak a gyerekek! -

– Igen, gyerekek. – válaszoltam.

– De mi dolgozunk – folytatta az érettebb külsejű, akivel a bejelentkezést nem sokkal előbb intéztem. Az ifjabbon csak némi kíváncsiság látszott.

Jóska a boly közepe– Ahogyan magam is. – válaszoltam. Aztán folytattuk, hogy ki mikortól meddig, például én kora hajnalban a Belvárosból ki Soroksár Hősök terére, majd a gyerekekkel HÉV, villamos a Nyugatiig, a reggeli vonattal Szegedre, végül a turistaház. Épp az elcuccolás folyt, hogy aztán a városnézés következzen. Ilyen egyszerű. És ilyen zajos. A recepciós végül a korszellemhez hűen az igazgatómmal fenyegetett, mire azzal zártam a témát, hogy ha a megrendelőn nem volna olvasható a cím és a telefonszám, lediktálom. Csakhogy a kifogása időben, még pedagógus nap előtt Lugosinéhoz odaérjen. Mert hiszen:

– Hol futkározzanak? Hol hangoskodjanak?! Otthon? Az iskolában?! Az utcán? – kérdeztem őket, Kiss József példája nyomán, biztos lévén igazgatóm egyetértésében.

Ekkor szólalt meg a kisebbik recepciós:

– Én magát ismerem. – Nocsak! – Az 1. gyakorlóból. Oda jártam. Maga tanított bennünket. –

Ott Rejtő Jenőről is rögtönöztem, ebből rám ismerhetett. Megörültem.

Pár mondat után a nyolcadikat biztosan elvégzett ismerősömnek tettem egy ajánlatot, mely szerint, ha bármelyik futkosó ötödikesemnek felad egy matek példát, és az nem tudja megoldani, garantálom a síri csendet a turistaházban. Matek példa nem született a szegedi születésű Folberth Tamás kollégám külön-matekján edzett növendékek számára, így aztán tovább zsivajogtunk az utcákon és a házban, ahol csak tudtunk, egészen az este 22 órás takarodóig.

Nem sokkal előtte Gomba kikerekedett szemmel jelentette, hogy Zoli, Jóska és Peti át akarnak menni. A lányokhoz! Ezt nem hagyjuk annyiban, mondtam. Ugye nem? De nem ám! Megyünk mi is! – válaszoltam, majd jó negyedórás látogatás után visszatérünk húszágyas kuckónkba, a már ott elcihelődött idegenek mellé, akiket másnap hajnalban úgy hagytunk faképnél csomagolással és ágyneműleadással együtt, hogy legfeljebb horkantásuk búcsúztatott minket.

Zoli, Jóska, Erzsike, Peti és Gomba -hetedikben

A két csinos kísérőm miatt kötözködő recepciósokat nem vettem komolyan, pedagógus napi jutalmat az ő panaszos levelük nélkül is kaptam. Czéh anyuka azonban gyakran eszembe jut. Mert, ha lehet mondani, az ő fia volt a „legrosszabb” az egész osztályban.

Egér a flottilla újévi képeslapjánCzéh Jóska ezt úgy cselekedte, hogy szinte soha semmi rosszat nem tett, csak beleakadtak a folyosón a többiek, csak izgett-mozgott a padban, akár a többiek, csak tele volt jó szándékkal és energiával, akinek áldás volt a délutáni külön matek, a kora reggeli külön testnevelés – és a vízi tábor, akár a többieknek. Meg sem kottyant neki az egyszemélyes éjszakai őrség teljes sötétben, ha ilyenkor kellett kissé kivonnom a forgalomból, de nem okozott számára gondot a vészhelyzet sem, amikor előttem vágtatva rántotta ki a fuldokló Egért a Mosoni-Duna vadvízi gödréből. Ne legyen senkinek „rosszabb” gyereke!

De gondoljunk bele: hány meg hány szülő van köztünk, aki a maga egy szem - két szem gyerekével odahaza nem boldogul, s mégis úton-útfélen a mai világot, az iskolát, a minisztert, a volt minisztert hibáztatja a kudarcáért. No meg a pedagógust. Mert azóta sem sokan kérdezték meg tőlem, hogy: Tanár úr, hogy bírja?

2015.02.05.

Czéh anyuka gyakran eszembe jut – írtam két-három évvel ezelőtt. Mert, ha lehet mondani, az ő fia volt a „legrosszabb” az egész osztályban.

Czéh Jóska ezt úgy cselekedte, hogy szinte soha semmi rosszat nem tett, csak beleakadtak a folyosón a többiek, csak izgett-mozgott a padban, akár a többiek, csak tele volt jó szándékkal és energiával, akinek áldás volt a délutáni külön matek, a kora reggeli külön testnevelés – és a vízi tábor, akár a többieknek. Meg sem kottyant neki az egyszemélyes éjszakai őrség teljes sötétben, ha ilyenkor kellett kissé kivonnom a forgalomból, de nem okozott számára gondot a vészhelyzet sem, amikor előttem vágtatva rántotta ki a fuldokló Egért a Mosoni-Duna vadvízi gödréből. Ne legyen senkinek „rosszabb” gyereke!

Hát most már nincs. Meghalt. [2015.02.03.]

A Skype régóta azt mutatja: nincs a gépnél. Mellette női név és évszám – biztosan azé, aki fontos volt neki. Egy születésnapi köszöntésen kívül másnak nincs nyoma.

Pedig félbehagytunk egy beszélgetést nem rég, úgy tizenegynéhány éve Dunavarsányban, az osztálytalálkozón. Romániában élő magyarokról volt szó, meg az idegengyűlöletről. Jóska Déván jártában ebből nem látott semmit. Józanul beszélt. Keveset szólt, magáról alig, nekem meg az övéhez hasonló férfi szeméremmel sohasem volt késztetésem a vallatáshoz. Úgy emlékezem rá, mint egy békés, inkább a jóra nyitott, mint konfliktusokat kereső emberre.

Csak találgatni tudnék az életéről, a szerint, amit évek, évtizedek alatt osztálytársai említettek. Nem volt az több, mint bárki másról, az életutak természetes módon szétfutottak. Azt biztosan tudom, hogy ha mi huszonhatan az osztályból egy pillanatra lélekben megállunk, azt kell megéljük, hogy nélküle már nem vagyunk egészen ötödik dések. Világunk sérült, kicsorbult, a lelkünk törött.

Az aggodalom, amit érzek, a hogyannak szól. Hogyan távozott? Vajon könnyen hagyta-e itt ezt a világot, vagy remélt még további éveket? Ha beteg volt, miként viselte? Kapott-e ágyába egy pohár vizet, hűsítő kezet homlokára – vagy nem akart senkit látni sem? Elkészült-e számvetése az emberi világgal, amikor rádöbbent, hogy eddig és nem tovább? Vagy hirtelen ragadta el a sorsa? Nem tudom.

A gyász a szeretteié. Osztozni benne: ez a részvét. Vajon lehetséges?

Mindig önző az ember. Mi leszünk kevesebbek Jóska elmaradt történeteivel, a nem pótolható beszélgetések, viták, akár bosszús, de mégis baráti összecsapások lehetetlenségével. Kit gyászolunk tehát?

Az ő életével a magunkét is. Értünk szól a harang, barátaim…

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr238265778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

180524 2012.10.31. 17:55:19

Milyen jó, hogy bírtad, Atlasz! Megint örömmel olvastalak, mint mindig az efféle visszaemlékezéseidet. Az ilyen írások olvastán mondom, hogy mégis jó hely ez a Nolblog! Megérdemelten kapsz "ötöst"!

60145 2012.10.31. 18:14:33

1. maiman : Nekem nem voltak "rossz" tanulóim, neveltjeim. A gondoktól nem mentes munkám miattuk volt érdekes, szép. De lehettünk volna jobbak, eredményesek, az tény! Szeretem a jó társaságot köztük és itt is, szerencsére még vagyunk!

210560 2012.10.31. 18:33:01

Tisztelet az IGAZI TANíTÓNAK, Atlasz :)) Már majdnem nekikezdtem leírni azt a közmondást, ami értékes írásod olvastán eszembe jutott...aztán eszembe jutott valami más: Középső lányom szülői értekezletein volt "szerencsém" megélni azt a kellemetlen szituációt, amikor a nekitüzesedett ofő panaszáradatával a csintalanabb gyerkőcök otthon maradott szüleit vette célba, ám mi - a megjelentek - hallgattuk rendre...hónapszám. Elég dühítő volt, hogy aki felelősséggel igyekezett a tanárokkal együttműködni, mindig az "szorult". Igaz, az osztályfőnök az ostorozást általában ezzel zárta: akinek nem inge ne vegye magára. Mi pedig pirultunk az otthon maradottak miatt (is). Hm. Hát talán a jó tanító is mélyebben, erősebben érzi a felelősséget, mert valakinek szégyellnie kell magát a rossz tanítók miatt, nem? :( Azért mégis leírom a köznek ama mondását, mely így hangzik: Minden útnak megvan a maga pocsolyája üdv és köszi az élményt Atlasz :)

60145 2012.10.31. 18:57:09

3. Fannyvár: Igaz tanítóim voltak! Erről jut eszembe, Kiss József nevéhez csatolok egy linket. Kösz! Nagy gond ám az, hogy épp azok a szülők nem mennek el szülői értekezletre, akiknek kellene. No, nekem Soroksáron ilyen gondjaim nem voltak, akkor. Ami pedig a pocsolyát illeti: a vízi úttörőnek meg se kottyan!

60145 2012.10.31. 18:57:28

4. Hmmmm :)

13118 2012.10.31. 19:14:15

6. Atlasz :)) nem tudok mit hozzátenni, anno úttörőnek nem vettek föl, napközibe nem jártam. 11 évesen leigazolt versenyző voltam, edzésekre jártam.

23353 2012.10.31. 19:19:27

+ Osztaly kirandulasok jo bulik voltak...bar nem emlekszem hogy elemiben lett volna ilyesmi, de gimiben igen. Mi lett a Czeh Joskabol?

95527 2012.10.31. 19:32:43

Csak ámulok napjainkban is, mikor két hancúrozó unoka teljesen kimerít a felügyelettel egy strandolás alkalmával, és csak csodálkoztam legutóbb is, mikor pöttöm tanárnéni igazította el a Balatont tán először látott gyerekeket, azok meg zsivajkodva vettették magukat a habokba. Szóval minden tiszteletem!

60145 2012.10.31. 19:40:19

7. Hmmmm : Igen, most már emlékszem! Nevetni fogsz, én sem akartam mindenkit úttörőnek felvenni. De ez egy másik történet. A sport múltról nem olvastam Tőled, kivéve a katonasággal kapcsolatos dolgokat. És amiket itt olvasok, azok egy a gazdaságban nagyon jól tájékozott, néha kissé rámenős ember írásai.

60145 2012.10.31. 19:41:32

9. paplanyos : Ez így van mifelénk is! Nagyszerű tanítónéniket ismerek!

283390 2012.10.31. 19:47:27

Minden tiszteletem a tanároké, nevelőké, mert ha visszagondolok, hányszor próbára tettem a türelmüket, sajnos ma már nem mindenkitől tudok bocsánatot kérni... Persze erre igazán akkor döbbentem rá, mikor a sajátjaim nevelése folyt....:-))) Egy biztos, arra ami neked természetes, én képtelen lennék, mármint más gyermekét nevelni... Az enyémek teljesen lekötötték az efféle energiámat....:-))

11692 2012.10.31. 19:49:09

... szívesen olvasom különleges hangulatú memoárod, ismerős hangulatot kelt, időutazást és emlékeket... a jószándékú, sorból kilógó, "antiszociálisnak" bélyegzett gyerekem volt nekem is, aki csak a nyolcadik osztály elvégzése után talált magára; egyáltalán nem unalmas, sokoldalú tehetségű felnőtt lett belőle; olyan tanára, mint Te, egyetlen egy volt, a mai napig emlegetjük...:) Egészen meghatók az illusztrációid, a fekete-fehér fotók... Mostani gyerekeink mellé is hiányzik a nemes egyszerűséggel, természetes emberséggel működő felnőtt...hiszen alig van előttük követendő példa, - ami látható, az irreális, virtuális, kíméletlen; a szép új világ....

60145 2012.10.31. 19:49:48

8. little : Sok szép, sőt izgalmas emlékem volt nekem is a kirándulásokon. Ami Czéh Jóskát illeti, elküldtem neki a linket. Ha akar, helyesbít, válaszol.

60145 2012.10.31. 19:52:47

12. okok : Tudod, belülről látjuk igazán, kik nem valók tanárnak, nevelőnek. Nekem volt rosszindulatú nevelőm egy-kettő, de mindig akadt, aki segítő kezet nyújtott, és ez a fontos!

60145 2012.10.31. 20:10:03

13. Évalajos: Ránk fért volna több és jobb képzés, ami persze nem helyettesíti az odafigyelést, a lelkiismeretességet. Az ember sokat hibázik, s a hamis címkék elfedik a hibát vagy a tehetetlenséget. A mai nevelőket is a mai világ farkastörvényei alakítják. S ez kissé sértő a farkasokra.

210560 2012.10.31. 20:10:46

5. Atlasz (szerkesztő) 2012. 10. 31. 18:57 A kedves Czéh anyuka érezhette igazán komoly jelentőségét a nevelői munka szépségeinek és nehézségeinek is :))) Hiszen egy "elevenebb" gyerek igazi, embert próbálóan szép feladat tud lenni és ezt ő pontosan értékelte - a maga módján :)) Azért hála, vannak nagyon szép emlékeim is a jó nevelőről. Például egy óvónénire örök hálával gondolok, aki legkisebb lányomat - aki tényleg nagyon sok foglalkozást igényelt és követelt ki magának - nemcsak elviselte, de szerette, mosollyal, öleléssel fogadta egy -egy új nap reggelén. Délután ugyanígy vált el tőle, amikor mentem a gyerkőcért. Mint aki soha nem fárad el...komolyan elismeréssel figyeltem éveken át. Ami a pocsolyát illeti....ha más nem, a nap kiszárítja :)

60145 2012.10.31. 20:27:09

17. Fannyvár : Igen, úgy emlékszem, következetes és kellően engedékeny volt. A később a gyerekek minden szülőt megkíséreltek lebeszélni az osztálykirándulásról. Mosolyogva vette tudomásul. S lám, ebben a pillanatban merült fel bennem a lehetséges ok! Furcsa az ember. Szeretem az optimizmusodat! S hogy szépen fejezed ki.

13020 2012.10.31. 20:29:59

Örömmel olvastalak, a gyerekeket szeretni kell, megérteni, szemükbe nézni, meghallgatni,sokkal hamarább jutunk közös nevezőre velük. Példamutató életet éltél, és élsz ma is, jó érzés a közeledben lenni, példakép vagy nekem!!

60145 2012.10.31. 21:01:00

19. Kedves Kalimpamama, így van ez, a kulcs: rá figyelni, elfogadni, bár néha nem könnyű! Ami engem illet, egészen biztos, hogy nem volt példamutató az életem, de akadtak ebben a könyvben fényesebb lapok. Főleg amelyeket magam írok ;)

34417 2012.10.31. 21:32:18

nos, akkor még pedagógusok voltak. ugye, ismerős a szó görög eredete: peidagogosz (vagy valami hasonló). voltatok már a nemzet napszámosai, most, úgy néz ki, a rabszolgái lesztek - na, nem a nemzetnek, hanem annak urainak. nem hiszem, hogy manapság teremnének ilyen pedagógusok, mint amilyen te vagy. valahogy felhígult a szakma. ha máshova nem vették fel, tanárnak még jó lesz...

60145 2012.10.31. 21:43:45

21. harunalrasid : Nem túl vidámak a meglátásaid. A viktatúra valóban kinyújtotta a kezét a jövőnk birtokbavételére is, és hogy ez ma lehetséges, az a korábbi hasonló rendszer sikérét igazolja. A jobbak most is ott vannak, többnyire méltatlan kiszolgáltatottságban az iskolákban. Ismerem őket. Persze az is igaz, hogy a szegényes munkakörülmények és a hitvány bér, a kilátástalanság miatt egyes szakokra nincs jelentkező.

284075 2012.11.01. 07:24:08

...itt is voltam, elidőztem, megérte...

60145 2012.11.01. 08:45:28

23. Kvasztics : Itt béke van, nem kell csinálni, ráadásul most rövid voltam. Örülök hogy jelezted a jöttödet!