Aki írta, velük élt, közöttük járt, velük repült ellenség fölé.
Aki írta, velük élt, közöttük járt, velük repült ellenség fölé.
Ezért, mint a légierők haditudósítója, vitézségi érmet is kapott… – írta Pados Pál a Szovjetoroszország felett (1942.) című könyvében, előszó helyett. Hozzáteszi: Ez a mű nemcsak „regény”, de történelem is.
A tudósítás a békeidők idillikus képeivel indul valahol Magyarországon. A behívó a légierőkhöz rendelte a póttartalékos tizedest, akire a bevonulásnál szokásos újoncriasztó „Ha nem párja, cimborája” jeligével osztott lábbeli, komisz ruha helyett úri szabó önti rá az egyenruhát! A repülő haderőnem a fegyverkezési egyenjogúság visszanyerése (1938.) után a nemzeti büszkeség részévé vált, ezt fejezte ki az igényes külső.
A végzettségét tekintve földrajztanár a szovjet határ közelébe történő áttelepüléskor érzékelte, „hogy ez nem lesz olyan egyszerű dolog. Mégis, háborúban vagyunk, vagy mi a szösz…” (30. p.) „…bizony rosszul esik majd megválni a hazai földtől. Magyar táj ez még, istenáldotta magyar táj. … mégis csak itthon vagyunk. Magyarok között, magyar földön." (40. p.)
A légierő sajátossága, hogy még itthonról körülnézhetnek a Kárpátok túloldalán: „Stryjnél igen erős összevonásokat látunk, Kolomeában meg az állomáson csapatszállító vonat áll, éppen berakodik.” (29. p.) „Úgy megy visszafelé az orosz, öröm nézni! Már akinek öröm… mert nekünk nem.(40. p.) Mert a magyar virtus utolérni és legyőzni. Biztos, hogy a pilóták, a megfigyelők – aminek maga a tudósító is önként jelentkezik –, a rádiósok, a meteorológus Levelibéka, mindnyájan győzelmesen szeretnének hazatérni! A mindig szabadságolásra vágyó szerelő amint megtudja, hogy ”talán holnap indulhatnak is,… nem bánja, sőt, boldog.” Ezt várja el az olvasó, ezt várja el a haditudósítótól a feladat. Riadó! (7. p.)
A haditudósító előbb próbakört tesz (31-33. p.), majd engedélyt kér részt venni az első bevetésen. A Ju 86-oson 380 km/órás sebességgel haladnak, 4000 méterrel a Dnyeszter fölött, -10 °C a hőmérséklet. A jegyzetelésben szünetet kell tartani. „Úgy támadunk, mint a német «stukák». Rá a célra és utána fel a magasba.” (37. p.) Csak mi vakmerően újra visszamegyünk a cél fölé.” A támadás a légvédelmi tüzérségre szórt 250 kg-os bombák kioldásával fejeződött be, 6.40-től 9.17-ig tartott. (37-38. p.)
Szó, ami szó, a hadjárat során a legtöbb, de részleteiben a nyilvánosság elé nem tárható győzelemmel Csáth László, a Szívkirály dicsekedhetne, ha nem volna úriember… (11. p.)
A nagy Sztalin nem holmi Szívkirály, mégis megjelenik a könyvben. Ő a szakács, és Sztalin-bajuszt visel. Sztalin-csokit is oszt, ha más nem kerül: napraforgómagot. Ennél korjelzőbb a Sztalin-beton. A végtelen sártenger azon sávjai, amelyeket a térképen utakként jeleztek. A generalisszimusz kutuzovi bölcsességű előrelátásának is lehetne nevezni. Hol vagyunk a könyv megjelenése idején ettől! A szovjet birodalmat azonban a katonák már ekkor Sztalin-paradicsomként tisztelték. A túléléshez irónia,humor is kellett. Talán azért, hogy Vele ne kelljen az elkerülhetetlennél többször is szembenézni.
„– Öltél már embert? –
– Bombázó vagyok. Annyit látok csak, hogy a találatok „ülnek”, látom a felcsapódó hidat… Más semmit. Illetve egyszer mégis láttam.” (110-111. p.)
Felderítő „kockázást” végezni, támadásban áttörni a tűzfüggönyön, a legvédtelenebb célrepülést végrehajtani sem annyira emlékezetes, mint szembe nézni Vele. És sütött a Lizi, felbőgött a mótor ahogyan az élő nyelvben rég nem…
Egy német újságíró szerint ez a sofőrök háborúja. A hadtápos Balbó – jellegzetes felemelt kézzel köszön, hiszen külsőre az olasz légi marsallra emlékeztet – csak helyeselni tud. S a kiszolgálókon kívül néhány vonással ott vannak a harcosok, a felderítők, a vadászok, a bombázók. Egyikükről az a benyomásom, hogy a Városmajor Utcai Fiúiskolában újra találkozhatott a szerzővel. „Ölvedy zászlós úr, akit csak „cserkésznek becéznek – joggal, mert kívülről fújja a tíz cserkésztörvényt, nemrégiben még az egyik cserkészcsapat vezette odahaza – már közmondást is szerkeszt erre a nagy tevékenységre: – A cserkész minden este azt kérdezi magától, tettél-e ma valami jót? … A vadász pedig azt kérdezi: lőttem-e magamnak ma legalább egy Ratát?…(207-208. P.) Kamenszky László a háború után sem titkolta repülő múltját! Kétszer zuhant le a harctéren. A légierő egyenruháját rajta, a jó kiállású víziúttörő-vezetőn tudom elképzelni. Megvalósította a cserkész ideált. Sajnálom, hogy a családjától nem sikerült adatokat, dokumentumokat szerezni róla.
A hadiállapot beálltáról Andaházi Szeghy Viktor: A magyar királyi I. gyorshadtest 1941. évi ukrajnai hadműveletei – című doktori (PhD) értekezésében (Budapest, 2009.) a következőket írja: A bombázás következtében június 26-án mozgósítási parancsot kaptak a magyar királyi I. gyorshadtest békehelyőrségben lévő alakulatai. 27-én a VIII. és X. közelfelderítő repülő század megtorló légitámadást hajtott végre az Oponyec, Sztaroska Klausze, Viszkoro, Oporzset, valamint Jablonica, Tatarov, Kituluroka, Kukul által határolt területek ellen.
A repülő egység áttelepül kelet felé. Az első állomás „odakint” Kolomea. Talán a legfontosabb helység az egész hadjáratban, hiszen oly sokszor említik később: „Csak már Kolomeában lennénk…” (43. p.) – azaz hazafelé ismét A haza felé.
Julius elején: VII. és X. közelfelderítő század (9-9 db He-46), a 2/3. vadász század (9 db CR-42) továbbá három légvédelmi gépágyús szakasz. Bázisrepülőtere Kolomija volt.” … „A Kolomijába kitelepült (1/3. vadász) század mindjárt bevetésre is került. Aznap a vadászok öt szovjet vadászrepülőt lőttek le, egy saját veszteség árán. További kettő gép nem tért vissza.”
„Elfogultság nélkül mondjuk ezt, még az ellenségeink is elismerték, hogy a magyar egyike a világ legbátrabb, legvitézebb katonáinak. Vérrel szerezték őseink hazánkat, vérrel védtük meg egy ezredéven keresztül. De nemcsak magunkat, hanem a nyugatot is, ami a kultúrát, a fejlődést, az emberiséget is jelenti egyúttal. (75. p.) Ez az ideológiai háttér, mellyel a harcok elején és a kötet végén is találkozunk. Éppen Pados ne tudná, hogy a nyugatot 1941 nyarán nem a magyar honvédség védi?!
„– De hát miért is harcolunk? … Talán holnap felelni tudok rá.” (76. p.) A tiszt másnap egy hadiraktárnak használt templomot mutat. „Ha most nem robban ki ez a háború, két-három esztendő múlva lerohanták volna egész Európát. Győztesen, felégetve, elpusztítva mindent. …
– Tudod most már, miért harcolunk?
Bólintok határozottan:
Igen, most már tudom…. (80-81. p.)
Becsülik az ellenségben a jó katonát. „Harcolnak azok az utolsó golyóig, akkor igaz, eldobják a puskát, de csak azért, hogy a szuronyt vegyék elő.” „…ilyen egyéni teljesítmény mellett is állandóan visszavonulnak.” – gyatra a felső vezetésük (173. p.).
„Az aztán igazán szovjet «különlegesség», hogy a katlanba bezárt csapatok parancsnokait minden alkalommal igyekeznek megmenteni. Minden áron!” Példának okáért egy értük küldött „konflissal”. A feladat szép is, érdekes is, csakhogy jó lenne végre meg is találni azt a szerencsétlen szovjet gépet. A szovjet légelhárító tüzérség hallgat mélyen, mint a sír!” (199. p.) Közelfelderítés után azonban a „konflist” megsemmisítik. A hadijelentésben ez áll: „A gyűrűben felgöngyölt szovjet csapatok parancsnokságát is elfogták.” (201. p.) A hadtörténész szerint: „Augusztus 4-én egy hárommotoros szovjet szállító repülőt támadtak meg a vadászok Podviszokojénél, ami valószínűleg a körülzárt szovjet légicsapatok magasabb parancsnokságának kiürítésére érkezhetett… A repülőt sikerült kigyújtani, de a bevetésről egy vadász nem tért vissza.”
A német röpcédulát lobogtatva fogságba esett ellenség három napot tölt a harcállásponton. Elsőre rögtön 3-4 adagot eszik. Elmondja: Készültek a nagy, Európát lerohanó támadásra… most már ilyen gyárakból is katonának kell menni, hiány van anyagból, élelmiszerből… „Sztalin”, aki az ételt szervírozza, irigyli a foglyot, hiszen úgy tudja: Magyarországra kerül. (161-167. p.) Mi ebben nem hiszünk.
Az ukránokról némi fölénnyel ír a haditudósító: jönnek és kanalat is hoznak vendégségbe. Szegények, barátságosak, a helyi szervek nemzeti karszalagos, furkósbottal őrködő posztjaiként kissé mulatságosak is. De egy csatában sérült gépből kiugrott lövész ukránoknál talál menedéket, ételt, gondoskodást. (183-185. p.)
Látogatás a sógoroknál. A német katonák szívélyesek, különösen, amikor ismerős városokra, egyikük szülőhelyére, Husumra terelődik a szó. Pados járt ott is, megbeszélik. Sok finomság mellett cinkos kacsintás kíséretében angol vajjal is megkínálják a magyarokat. Kiváló a felszerelésük van, pénznek, kitüntetéseknek sincsenek híján, és négy éve győznek mindenütt. De csak a magyar repülőtiszt… és már mondja, meséli a szerző, amit szívesen olvas mindegyikünk – ha magyarul olvas.
Például a nyikolajevi csata „… bevezetése is bombatámadással kezdődött, de az egész nyikolajevi hadművelet alatt igen sok bevetést hajtottak végre mindhárom repülő csapatnem pilótái. … A bombázók augusztus 15-től kezdve folyamatosan bombázták a gyorscsapatok előtt visszavonuló szovjet csapatokat, valamint a Bug deltájában a 2. gépkocsizó dandár oldalát veszélyeztető monitorokat.” Padosnál: „– A hadihajó tüzét el kell hallgattatni! –” Ölvedy zászlós géppuskasorozataival elűzte a hajót a folyú deltájából (209. p.)
„Az augusztus 19-én Krivoj Rogba áttelepült 1/3. vadászrepülő század egy raja 26-án a dnyepropetrovszki német hídfő védelmére repült, amit a szovjetek igen erősen támadtak a levegőből. Az alacsonytámadást végrehajtó 10 szovjet vadász közül 5-öt lelőttek. A gyorshadtest vadászrepülői a következő nap délelőttjén rajonkénti bevetésekkel további 10 légi győzelmet arattak az éppen felszálló szovjet repülők ellen, egy veszteséggel. (61. p.) Orosz Béla (1894-1976) alezredes volt a gyorshadtest-közvetlen repülőcsoport parancsnoka augusztus 27-ig. Orosz alezredes szerint 555 bevetés, 40 t bomba ledobása, 27 légi győzelem és 4 repülő veszteségük volt.
Krivoj Rog: „Ez már az ötödik repülőtér, amelyen június óta „táborozunk.” (172. p.) Ha négy repülőgép közeleg, a katonák arra gondolnak: Talán a váltás? De éppen hogy nem! A Víg napok – nehéz órák című fejezetben (171-177. p.) csak a gépek száma (4 vagy 5) tér el a történeti feldolgozásban olvashatótól. „Szeptember 22-én … kilenc légitámadás történt. … A repülőtéren a vadászok és bombázók csapatai között labdarugó mérkőzés zajlott. A sajátnak vélt öt bombázó elől csak akkor húzódtak fedezékbe, mikor már kioldották bombáikat. A közelfelderítők két halottat vesztettek.”
„A gyorshadtest repülőalakulatai [október] 10-11-én áttelepültek Dnyepropetrovszkba. További alkalmazásukat azonban a szinte folyamatos esőzés ellehetetlenítette.”
Az utolsó állomás Dnyeprodzserzsinszk, a tudósító sosem hallotta ezt a nevet, valamiféle lírai költőre tippel, aztán kiderül, hogy „a GPU legveszedelmesebb főnöke volt”. (179. p.) „Október 28-án a vegyesbombázó-század légi része, majd 30-án az 1/3. vadász- és közelfelderítő-századok is beérkeznek. A gyorshadtest aktív légi oltalmazását a továbbiakban a repülőtér arcvonaltól való nagy (kb. 220 km-es távolsága gátolta, mert a repülőknek csak az oda-vissza repülésre volt elegendő üzemanyaguk, a légi harcra már biztonsággal nem maradt.”
Itt állomásozva éri őket egy komoly légitámadás. Talán megtanultak célozni a Raták? – de kiderült, hogy sógorék támadtak tévedésből. (187. p.)
„A sas utolszor csap le. Egy német őrezred vállalkozását kell biztosítani a közeli folyó árterületén. (225. p.) Öt gép elindul… A magyar vadászok döntötték el a német egység sorsát. (227. p.) A sógorok hálásak…” (228. p.) „Von Kleist vezérezredes elégedettségét fejezte ki a gyorshadtest Nyikolajev körüli teljesítményével kapcsolatban.”
"Öt hónap telik el a Kárpátokon történt átrepüléstől a hazatérésig, ebből négy hónap harcban." (235. p.) „A december végi kivonásig 21 repülőgépet vesztettek.”
A befejezés: „Katonanemzet vagyunk. Ezredéven keresztül álltunk őrt a Kárpátoknál, nemzeti létünk, függetlenségünk, szabadságunk védelmében. Ez a szakadatlan küzdelmekkel, harcokkal vérontással teli helytállás nemcsak miértünk volt, de az emberiségért is. Mi a nyugat, a kultúra védelmében és az emberiség haladásának védelmében állottunk őrt ezredéven át és állunk ma is, büszkén, diadalmasan, keményen.” (236. p.)
A kötetet nyelvezete, szemlélete, annyira eltér e kötelező lózungtól, amennyire egy nyugatos műveltségű humanista, hazáját és bajtársait szerető íróé eltérhet.
„Az az idő, amit a magyar repülőkkel töltöttem, életem legszebb, legboldogabb, legtartalmasabb napjai voltak.” (237. p.)
„Fiúk, Isten áldjon benneteket! … És … viszontlátásra!
Vége" (238. p.)
