Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Közönséges munkanapok 1974-ben

2014. február 22. - Atlasz.

a soroksári Zalka Máté Általános Iskolában

Zalka sorozatjelzőA tanárok nem dolgoznak. Pár órát leadnak az iskolában, kikérdezik a leckét, aztán szünet, majd megint szünet – hangzik olyanok részéről, akik egy tanterembe lépve már a köszönésnél is zavarba jönnének, s nem egy iskolai osztály, de saját neveletlen gyerekük nap mint nap kiidegeli őket. Ó hogyne, különféle emberek dolgoznak a mi szakmánkban is, az ilyen vélemények mégis felületesek. Nem ezekkel szemben, csak megőrzési céllal higgadt leltárba foglalom, hogy teltek pályakezdő tanári napjaim. (A képekre, linkekre lehet kattintani.)

Heti órarendemEgy 1974/75-ös zsebnaptár tanúsága szerint a hét mind a hat munkanapján reggel 6.45-kor kezdtem a soroksári Hősök terén, ahová a Majakovszkij utcából egy trolival, a hatos villamossal, két autóbusszal jutottam el. Később az erzsébeti (mostanában pesszentnek ejtik) Királyhágó utcai albérletből kevesebb átszállással érkeztem. Szakállas mivoltom ellenére nem fordulhat elő, hogy borotválkozás nélkül, gondozatlanul kezdjem a napot, kapkodni nem szeretek, ezért ébredés után az indítófolyadékként funkcionáló erős dupla feketét is megdupláztam, hogy akcióba lendíthessem magam.

Megadó belenyugvással billegtünk kifelé a Soroksári úton a hajnali 23-as vagy 123-as buszon, de olyan ismerős törzsgárda és gyerekcsináló zsúfoltság, mint amilyet évekkel korábban Máriaremetéről befelé jövet megismerhettem, Dél-Pesten nem volt. Óbudáról járt Soroksárra Fenyő Gyula, Halmos István – de ők inkább HÉV-vel közlekedtek.

Szentpéteri Ernő 5.45-kor kezdte a reggeli ügyeletet, kivéve, ha a 6.45-ös kolléga kissé hamarabb érkezett, akkor bizony együtt kértek bebocsájtást Sinka bácsitól, a mindenes portástól, és nyitották ki a földszinti folyosó két utolsó termét. Az ilyenkor kissé megbillent munkásőr öntudattól Szentpéteri kötelességének vélte a tanáriban Halmost megpiszkálni, amiért az a Magyar Nemzeten kívül más újságot nem vett a kezébe. Az én ellenzéki mivoltomat évtizedekkel később szintén a szememre vetette, amikor együtt tüntettünk Ernő bácsival a szocialista kormány oktatáspolitikája ellen!

A reggeli ügyelet iskolánkban arra szolgált, hogy az uralkodó osztály műszak és tanítás előtt órákkal beadhassa a saját utánpótlását a megőrzőbe. Az első hajnali órában egy tanterem, a másodikban kettő vált szükségessé a tároláshoz.

A reggeli ügyelet plusz pénzt hozott. Fél év után igazgatói jóindulat ajánlotta fel a lehetőséget a feleségemnek és nekem, az asszony délelőtt-délutáni napközis beosztásához igazodva hetenkénti váltásban. Én, hitvesem szerint saját érdekemben – mivel szeretem a rendszerességet – vállaltam el a minden heti mindennapi reggelezést-hajnalozást. Mit tagadjam: önző voltam már akkor is! Nem voltam képes a rendszeresség kényelméről lemondani!

Óraközi szünetekben hétfőn és csütörtökön folyosón ügyeltem, az utóbbit jobban szerettem, mint a reggeli ügyeletet, mert közelebb esett a szaktantermemhez. Ez a munka nem járt plusz pénzzel senkinek sem, azonban felelősséggel igen. A szüneti nyüzsgést sokkal nehezebb volt szemmel tartani, mint a tantermet óra alatt: akármi történhet amit nem láthatunk, hirtelen baleset is. A korabeli órarend, szerint hétfőn 6.45-től úgy 13 óra valameddig – Marosi Pista bácsit idézve – még pisálni sem mehettem el.

Dominó Áruház, archivA napi több lyukas órát nem szerettük, mégis jól jött kiugrani valamiért a boltba, benézni a Dominó Áruházba, vagy a tanáriban társalogni, nem szólva arról, hogy mindig akadt kijavítandó dolgozat. A később bevezetett ötnapos munkahét tömörítette az órákat, hajszásabbak lettek a napok, a gyerekek órarendjében kevéssé lehetett érvényesíteni pedagógiai szempontokat.

Az ebédet az egykori községháza épületében – úgy emlékszem – helyben főzték azok a konyhás nénik, akiket a tanításon kívül minden másban kollégáinknak tudtunk. Van, akinek az arcára negyven év után is ráismernék, de hogy a frankfurti leves vagy a borscs volt-e finomabb, az rejtély marad. Egy ízben, midőn az ebédlőben Fiam Istvánné Julika asztalánál értesültem egy percek múlva kezdődő értekezletről, a műfajhoz viszonyulásomat a – Most jön a fekete leves! – sóhajjal kommentáltam. Mit ad Isten: ott jelentették be, hogy mostantól asztalszomszédom lesz az igazgatóhelyettes.

A délutáni munkarendben kedden jelzett I. és II. program a pusztai napközi lehetett, ahol reál szakos kollégával váltottuk egymást két teremben, így segítvén a házi feladatokkal bajlódó gyerekeket. A valamikor Marxfalva nevét viselő Péterimajorba, a külváros külterületére a Marx Károly úti iskola mellől a Geyer Flórián utcai megállóból a 66-os busz egyik változata vitt ki bennünket, nem túl nagy járatsűrűséggel. Az utcanév a városrész nemzetiségi múltjára, utalt. Geyer Flóriáné az SS-be kényszerített, majd kitelepített soroksáriak rokonaiban keserű emlékeket idézhetett. A nemzetiségi jelent a hetvenes évek közepén a nyelvtagozatos osztályok képviselték a Zalkában. Mivel Soroksár nem Mátészalka és nem Matolcs, a tábornok neve mára a múlté.

LövészetMinden második hét csütörtök délutánján két úttörő-óra, pénteken lövészet, más néven honvédelmi szakkör tartott bent az iskolában. Az előbbit – mint minden osztályfőnök – úttörőpajtásként ingyen, az utóbbit szakköri díjért végeztem.

Néha a szaktanterem gyarapítására fordítottam egy-egy szabad délutánt, önkéntes gyerekekkel. Máskor ugyancsak a 214-es terem részére szemléltető fényképeket hívtunk elő egykori úttörőm, akkorra barátom, Őrsy Károly óbudai főiskolai laboratóriumában. Nála már nem ittam meg a napi negyedik kávét, de a labor melegére tekintettel sör nélkül munkához sem fogtunk. Erzsébetre néhány átszállással estére hazaértem.

Iskolai fogadóórák, szülői értekezletek – ha jól emlékszem, délután öt órától negyedévente voltak. Több időt 1975 tavaszától a vízi táborozókkal, vízi úttörőkkel töltöttem. Természetesen passzióból: a szó nem pusztán ingyen munkára, szórakozásra, hanem szenvedélyre, érzelmi elkötelezettségre is utal. Le sem tagadhatom.

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr428265810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

23353 2014.02.22. 21:36:04

+ Érdekes.

60145 2014.02.22. 21:58:44

A képek itt is kattintásra nőnek. Köszönöm, little!

60145 2014.02.22. 22:25:09

3. Évalajos: Köszönöm!

178873 2014.02.23. 08:12:29

Marosi Pista bácsi szavajárása idézi bennem nyári táboroztatások - mármint nevelőtanárkénti időszakomból - táborvezetőjét, ki minden évben és minden turnusban első eligazításon nem győzte lelkünkre kötni: mindig a gyerek mellett kell lenni. Mert, ha nem vagyunk mellette, akkor amíg nincs baj, addig nincs baj, de, ha baj van, akkor nagy baj van.

60145 2014.02.23. 08:19:39

5. solide: A vezető az vezető, a (béke)tábor-vezető különösképpen.

13118 2014.02.23. 10:48:16

érdekes, anno nem gondoltam, hogy általános iskolásoknak is van lövészet. igaz, abban az időben a korcsolyázáson kívül más nem érdekelt.

60145 2014.02.23. 11:09:27

7. Hmmmm : Az iskolában nem került pénzbe, a Vidám Parkban, céllövöldékben igen. Engem sem érdekelt nagyon, lőni tudtam, feladat volt, a gyerekek szerették.

60145 2014.02.24. 10:12:42

9. tarski : lekötelező, hogy ezt a Tiédtől távol eső témát is figyelemmel kíséred! Köszönöm!

174237 2014.02.24. 11:33:17

Érdekes írás. Eszembe juttatta óvodás koromat; az ötvenes évek közepén engem is kora hajnalban adott le anyám( uralkodó osztály) a Gogol utcában az óvodába az egyetlen, 3/4 6-kor már ott dolgozó takarítónőnek. Nyáron még csak elment, de télen nagyon rossz volt fél hatkor kikelni a meleg ágyból.

60145 2014.02.24. 13:28:19

11. osipapa : Ajaj, rossz rágondolni! Kipótolom egy emlékkel: Amikor a nejemmel mindketten reggel kezdtünk Soroksáron, gyakran vittem bölcsődébe Pesterzsébeten a fiamat. Úgy kellett letépni magamról, keservesen sírt. Nekem most is fáj, remélem hogy ő elfelejette

301782 2014.02.24. 18:50:02

Jó volt olvasni Atlasz :) Hajdani menza-kosztok illata úszott hirtelen elém, ahogyan olvastam a konyhás-leírásodat. Többféle konyhát próbált, edzett menza-múlttal büszkélkedhetem :) Falusi gyerekként egy jó darabig az otthoni finom falatok vártak délben, ám minden jónak vége szakad egyszer :) Azért vannak egész normális menza-koszt élményeim is. A legjobb kaját egy építőipari munkás szálló konyhájáról hordtuk, no és a másik a megyeszékhely tanácsának konyhája volt. Ez utóbbi ebéd-lehetőség egészen választékosnak tűnt akkor (kb 25 év távlatából). De a frankfurti leves és a lecsós virsli állandó rendes fellépő volt az étlapon. ++

60145 2014.02.24. 19:05:08

13. Valika: Igaz, ami igaz, hallé, halpaprikás nemigen volt a menzákon...

12635 2014.02.25. 12:53:04

Ez megint csak tetszett, jó emlékezni, még ha néhol eltérő is. Lehettünk volna napközisek, de apám, mint pedagógus sose akarta, hazajártunk a nagymamához ebédre és délutáni szabadságra...

60145 2014.02.25. 13:57:13

15. gordius53 : Azért örülök a szöveges pozitív véleménynek, mert tudatosan választottam hétköznapi, hogy ne mondjam: napközi témát. Édesapád jól ismerte a terepet! Valójában most is a tanárin belül lehet megítélni, ki a jó pedagógus. Akihez pl. a kollégák viszik különórára a gyereküket, az a jó matektanár. Ugyanígy lehetett jó napközi is, ám a nagymama ebédjénél ma sem lehet jobb sehol!

12635 2014.02.25. 18:09:52

Atlasz, apám a napközit közönséges gyermekmegőrzésnek tartotta, sajnálta a gyerekeket, szerinte a gyereknek az iskola után "pihenés" és szabadság jár, ami nem merül ki a kollektív őrjöngésben, vagy egyes úgynevezett szigorú napközis tanároknál szokásos pisszenés nélküli leckeírásban...gyerekpárti volt, nem iskolapárti...

60145 2014.02.25. 18:58:51

17. gordius53 : Igaza volt édesapádnak, hiszen tudta, mitől kíméli meg a gyerekét, és meg is kímélhette. Vannak és voltak olyanok, akiknek erre nincs lehetőségük. Nekem sem volt....

13020 2014.02.25. 20:18:00

Atlasz! Nagyon szépen emlékezel, újra átélem én is a kezdeteket. Köszönöm Neked!

60145 2014.02.25. 20:28:37

19. Kalimpamama: Minden kommented alkalmával eszembe jutnak a tatabányai emlékek, a megismert nehéz évek, és az emberség szépsége. Én itt is igyekeztem visszafogottan fogalmazni. Arról, hogy a téma nem közömbös számomra, az emlékek megőrzése a bizonyíték. Fontos nekem. Örülök, hogy az olvasók, barátok egy részének is!

12635 2014.02.25. 23:32:27

Persze, Atlasz, értem, mi együtt laktunk a nagymamával...úgy könnyű volt...

60145 2014.02.26. 07:10:56

21. gordius53: Nagyanyám dolgos két keze... Eszembe juttattad.
süti beállítások módosítása