Nálunk, a világban és a németeknél
Nálunk, a világban és a németeknél
– Anyu mindig olyan magasra teszi a lécet, amit már nem tudok átvinni – mondta a fiú azon ritka alkalmak egyikén, amikor támaszt keresett. Az elvált apánál, aki elvesztette felügyeleti jogát, a találkozások, a beszélgetések és a példaadás lehetőségét gyermekével. Az anya szerint a gyermek zseni, az apa tudja, hogy csak egy jó eszű, nyílt, melegszívű fiú. Csak?!
A túlzott elvárás lehet apára-anyára jellemző, de a fiúkban sokkal mélyebb nyomot hagy az anyai norma, mint az apai példa, bár mindkettő természet adta feladat. A zsenit ez motiválja: – Anya, nézd mit csináltam! – A tökéletes anya önképének megfelelni azonban még az újra és újra kétségbeesetten teljesíteni akaró Norman Bates-nek sem sikerült. Nem sikerülhetett. A kettős kötésnek ez a lényege: olyan elvárást támasztani, amely mindig függőségben tart.
Aki zseni, annak soha nem lehet elég jó a bizonyítványa. Aki zseni, az mindenki másnál okosabb. Aki zseni, az minimum a Nobel-díjjal kedveskedhet anyák napján a szívtelen ítésznek. Ha felajánláskor egyet botlik: jaj neki! Ismét csak tartozik: udvariatlan volt.
Az embert az élet és a halál háromságának része: az érosz, a szerelem/szeretet teszi emberré. Világteremtő erő a kezdetektől. Megélni maga a sors, gyalázat vele visszaélni, államosítani pedig abszurd. A totális hatalom számára épp ezért kihívás, élet-halál kérdése a szeretet-szerelem érzelmi szférájának leigázása.
Az állam, a vezér önkorlátozás nélkül mindent birtokba vesz. Az utcát, a teret, a történelmet. A legszemélyesebb emberi belsőt is. A negyvenegyedikben a vörös mesterlövész lány és a fehér tiszt tragédiája jelenik meg a nő és férfi boldogsága helyett. Angi Verát a szerető helyett a Párt teszi boldoggá, mert a Nagy Testvér jól tudja, mi az, amin hatalma nincs. Az önkritika, a nyilvános gyónás az embert belülről igázza le. Orwell 1984-ének döbbenetes üzenete, hogy a nyomorító hatalmak a jelen, a múlt, a szellem, az élet és halál feletti uralommal nem érik be. A női tetszés apró kis rekvizituma, a szájrúzs, a színes ruha a rendszert fenyegető fegyver, a férfi vágya beutaló a pusztulásba.
Németországban az első világháború után nyomor, 
nélkülözés a Rajna-vidéken is: a nő a megszállóknak egy doboz cigibe került. Fiatalemberek nőttek fel az udvarlás, házasság reménye nélkül. Hitler csak kileste a szőke lányt hazakísérő zsidó fiút, s gyűlt, gyűlt a gyűlölet. A fiúk hagyományos legényegyletekbe, tornaklubokba jártak, test-test ellen, férfias izzadt kipárolgásban, bajtársi meghittségben éltek. A párthadseregekben aztán kaptak sört, virslit, pár pfenniget, sokukat nem érdekeltek akkor már a nők sem…
Az SS stilizált rúna jele minden társuk gallérján homoszexuális aktusra utalt. Az alfa hím a Mögöttem álltok! Mögöttetek állok! jelszavával potenciális vőlegényként izgatta őket. Aki megtette, amit sugallt, a rúna jelvény helyett rózsaszín háromszöget kapott. Mert a megélhetetlen vágy keltésének aljas indoka volt. A táborban nem őr lett belőle, hanem fogoly, ha le nem fejezték érte. Ismerte Ernst Röhmék, a nemzeti szocialista forradalmárok sorsát: a hosszú kések éjszakájának árnya kielégületlen szadista gyilkossá tette a túlélőket.
A Führer-bunkerben végül elhangzott: a német nép nem méltó Führeréhez. Nem teljesítette az elvártakat. Gyengének bizonyult. Megérdemli a sorsát.
Ma délután egy hajdani tanítványom, világlátott, tapasztalt férfi, megkérdezte a Facebookon: Tanár úr, nálunk miért nem lehet a náci csőcseléket úgy elintézni, ahogy a németeknél? Úgy vélem, hogy a németeket már nem, bennünket azonban még mindig fogva tart a kettős kötés.
