Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

A Révész-bicska

2014. április 29. - Atlasz.

és az anyai szív

A bugylibicskától a rugós késig, kertész kacorig ki-ki igényei szerint választ zsebkést magának, amely aztán kézhez szoktatva sokra képes. Ha kell segít, de egy óvatlant megsebez. Számít a forma, a felszereltség, az acél minősége, s persze az ezeket összegző márka. Emlékszem apám ötvenes évekbeli fényes, lapos, kétpengéjű, pénztárcába csúsztatható bicskájára, majd a fémszalagok közé behajtható egypengéjű késre. Apósom kacor nélkül ki sem tette a lábát a házból. Rózsakertész kollégája, Hegyközi föl-le szánkázó tenorja is a fülembe zeng, midőn – szavakat nem találva – szemzőkése márkáját recitálta: - Kunde-bicska! Ááááh, Kunde-bicska! - Gyerekkoromban szovjet ifjúsági regényekben fantáziát megmozgató – mert nemzetiségről árulkodó – finn késről lehetett olvasni, és ki ne ismerné a svájci bicska utánozhatatlan összkomfortját? S ahogy bicska nélkül nem ember a székely, úgy a táborozó is elképzelhetetlen.

Reggel a táborban1984-ben hosszú kihagyás után szálltam vízre, először a fiammal, tulajdonképpen csak őmiatta. Először túráztam kajakkal és először a Tiszán. Némi aggodalom motoszkált bennem, de megbíztam a kisfiamban, a Móriczban - könnyű túrakajakunkban, a felszerelésemben és a baráti társaságban is. A Kiss József által a Jó szelet, kapitányban megírt Félkopaszként szívesen láttak a zugligeti vizesek közt, a regénybeli Veréb barátom vitt oda. Itt sorakozó, zászló fel- vagy levonás nem volt, s a bő két hét alatt idősebb Turák László táborában hangos szó nem esett. Az ébresztő egy kupica pálinkával történt, a takarodó pedig ahhoz igazodott, milyen hosszú másnapi menetnapra készültünk. A sátorban pedig, végre ketten, beszélgethettünk a közös kalandokról, senki nem tilthatta le az esti mesét, az este hat után elülő szél suttogása helyett szuszogás ringatott álomba. A fiamé.

Vízre szállás VásárosnaménybanTivadarban a tiszai töltés mögötti ligetes terepen álló sátraink között tébláboltak a gyerekek. Az enyém kilenc esztendejével  a tábortűzzel nem tudott betelni: rakta, piszkálta a kis gallyacskákat, melyekért guggolásából el-el futva összegyűjtött. Nem akaródzott neki a lángok látványától megválni. Ismerős ez az érzés: a tűz vonzása ezer és ezer éve készteti merengésre, ámulatra az embert. Ő most találkozott vele először. Végül csak a sátorba küldtem, majd még egyszer, s erre el is indult. Két-három perc múlva követtem volna, amikor megláttam ismét a tűznél, a tábor parázsló szívében. Így kezdte a vízitúrát, amelynek veszélyeitől nem annyira öreg vizesként, mint apaként tartottam.  Mit szépítsem a dolgot: a szidással együtt kapott egy nyakleves. Nem taslit, nem fülest, nem pofont – idősebbek ismerhetik a műfaji különbséget. Turák Laci bácsi, a táborvezető mégis megjegyezte: – Félkopasz, ez nálunk nem szokás…

Dani a legkisebbekkelA Zugligeti úti iskola úttörőtáborában minden működött, pedig a volt diákok, a szülők mellé csatlakoztak a hozzánk hasonló, innen-onnan meg nem válogatott cigány legények is. Dani, az egyik új ismerős feltűnt bozontos szakállával, műszaki érzékével, no meg azzal, hogy oly nagyon nem szimpatizált velem. Talán látta az előbb említett jelenetet? Mert a kisfiammal a lehető legjobban kijöttek. Mintha csak ellenemre… Pedig csak irigyelt. Vele nem jöhetett a fia. Az enyém akkor még igen.

A tábori tudományok újdonságaiban készségesen elmaradtam Danitól. Például nem ismertem az izomlazító krém hasznát, s mikor Dani felkínálta, automatikusan a Köszönöm, nem kérekkel reagáltam. Aztán szóba kerültek sátrak, motorok, hajók, végül Dani beavatott: a bicskák csúcsa, melyhez képest az összes többi smafu, a Révész-bicska.

– Erre gondolsz? – nyúltam a zsebembe. Csak elsárgult szemére emlékszem, a bólintására nem. – Hogy ennek még Révész bicskája is van… – gondolhatta.

Az én Révész-bicskám

Valamikor 1972-73-ban a Váci utca Erzsébet híd és Szabadság híd közötti szakaszán botlottam be a késes műhely ajtaján. Mindjárt két bicskát vettem, nem éppen szegedi módra. A másodikat valami ajándék mellé, az éppen megismert, megszeretett apósomnak. Az övé kitartott haláláig, az enyémet még koptatom. Megbízható. Kitart.

Apa és fia a MóriczbanSzolnoktól Szegedig már csak a közeli barátok jöttek velünk, Verébék, Dudiék. Mi tagadás, a tábor végén sokalltam a kanyarokat a folyón, hiányzott a fürdőszoba, az otthon, az asszony. Apósomék a tápai révig elénk jöttek. Egyetlenem, gyermekem anyja nagy érzelmi átéléssel jelentette ki: – Ilyen többé sohasem lesz! – Így is tett. A fiamat ezután nem érdekelte a kajak, az apai nagyszülőktől ránk hagyományozott Móricz, sem a csónakház, egyre több programja akadt apóséknál. A válóper alatt és után eltűnt a lakásból is. Tíz év múlva tölthettünk együtt újra 4-5 napot, de ahhoz a Tisza nem volt elég, Párizs kellett.

Dani barátom, most már megértelek. A Révész-bicskánál sokkal hatékonyabban sebez a megtorló fegyver, amely a hiúságában sértett anyai szívben lakik.

Paff a bűvös sárkányfióka

Paff

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr798266258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

180524 2014.04.29. 12:33:11

Kincseim között van nagyapám és apám néhány "bicsakja". Neki is volt kacorkésük, magyarán oltó bicska. (szőlő vala erre, rengeteg) Nagyapámnak még "herillő" bicskája is volt, pengéje ma is fényes, egyiken sincs egy makula rozsdapötty sem. Megértem érzéseidet, remek írás. Férfi pedig bicska nélkül nincs...:-))

13118 2014.04.29. 12:46:33

hm ... a Révész bicska a kézművesség remekei, minőségi acélból készültek. a leszármazott dédunoka készít még ma is többféle célra, az árak 7000 és 30 ezer között mozognak igénytől függőn. ahogy' a boltját kívülről néztem Sárbogárdon, nem biztos, hogy megéri a 100 éves évfordulót. ma már nem divat a bicskával evés: bal kéz gyűrűs és kisujj közé szorított szeletnyi puha kovászolt fehér kenyér, bal kéz hüvelyk és mutatóujj közé fogott szalonna, s a jobb kézben tartva az "arató" Révész bicska.

60145 2014.04.29. 12:57:03

1. maiman: Köszönöm! Évfordulós írás. Szerencsés vagy a kincseiddel. Nálam alig maradt efféle, de az egyikről szándékozom írni.

60145 2014.04.29. 12:58:32

2. Hmmmm: A szegedi hídi vásáron lehet néha találkozni a nőági örökössel.

290566 2014.04.29. 15:34:38

...a nem gyógyuló sebek ejtéséhez bicska se kell, csak az emléke...:(

60145 2014.04.29. 15:53:19

5. Évalajos8: Pontosan!

284075 2014.04.29. 16:37:25

...bicskázás helyett egy személyes emlék, ami kísértetiesen egybecseng írásoddal. Apám szeretett kajakozni, ha nem is tett nagy túrákat. Sőt saját, kétszemélyes kajakja volt. Rendszeresen vitt magával a Tiszára, egyszer még egy kérészrajzásba is belefutottunk, ami azért nem mindenkinek adatik meg. Aztán szüleim elváltak, és anyám már-már hisztériás rohamban tiltott el attól hogy apám továbbra is elvigyen. Nem tudom, ki veszített többet: én vagy apám... Hát így...

60145 2014.04.29. 17:03:56

7. Tollminátor: Nagyon nehéz a kérdésedre felelni! Szerintem minden gyermek legerősebben az anyához kötődik. Tőle tanuljuk a szeretetet. Amíg a gyerek fel nem nő (van, aki érzelmileg sosem), addig ennek a kiszolgáltatottja, ezért ő veszít többet. Az anyaszívű apák (Brecht: Kaukázusi krétakör) legtovább annak a felelősségnek a felismerését szenvedik meg, hogy nem a megfelelő ember választották gyermekük anyjának.

23353 2014.04.29. 19:39:43

Szépen írtad, a bicska csak mellékes. Szerintem.

178873 2014.04.29. 19:52:24

Ezúttal csak hallgatok. Bicskám nem volt, szüleim nem váltak el. De azért tudom, milyen lelki fájdalmakat lehet hordozni.

gordius 2014.04.29. 22:00:52

tollminátor, Atlasz, én elváltam, többször is, fiaim nagyon jó kapcsoltban vannak az apjukkal, Atlasz 8-ra, amit írsz fordítva is pont így lehet, akár ami a bicskákat illeti, a neszesszeremben mindig magamnál hordok egy kis piros svájci bicskát, hasznos holmi...nagyapámnak pedig több fantasztikus bicska és a maiman által említett kacor is a birtokában volt, ha egyszer lány voltam, hát lánynak magyarázta a szőlő oltást... a Tisza pedig mindig némi "irigységet" és kíváncsiságot ébreszt bennem, bárki is ír róla, talán egyszer felfedezhetem még én is, mint vízi utat...

60145 2014.04.29. 22:08:05

9. marja: Örülök, hogy erre jártál!

60145 2014.04.29. 22:17:34

10. little: Örülök, hogy tetszett. A bicska jelkép, a (márka)hűségé és a ragaszkodásé, összekötött a felmenőkkel, és ma már talán mással is. Dani, az elvált apa sorsa és érzelmei először a bicska révén kapcsolódtak az enyémhez és az akkor még csak fenyegető jövőhöz.

60145 2014.04.29. 22:19:07

11. solide: Nekem is harminc év kellett, hogy leírjam, elmeséljem.

60145 2014.04.29. 22:35:03

12. gordius: Ismerek én is szerető, okos anyát, egyikükkel épp az előbb vacsoráztam együtt. Azt nem hinném, hogy a gyermeknek bárki máshoz lehetne erősebb érzelmi köteléke, mint a szülőanyjához. A nevelőotthoni gyerekeknek közül egyiknek sem tudott olyan méltatlan anyja lenni, hogy minden ártalom ellenére ne ragaszkodott volna hozzá. Az a kilenc hónap vér a véréből, hús a húsából, és erre rakódik sok más, részben misztikus, mégis hatékony elem. Ettől eltekintve valóban vannak rossz apák és jó anyák, kivéve a családjogi törvénykezést: ott ab ovo az apa a rosszabb. Egyenjogúság nincsen. A Tisza szép, romantikus, de számomra a Duna Bajánál és Kisoroszinál felejthetetlen.

gordius 2014.04.29. 22:51:40

Nem találkoztam nevelőotthoni gyerekekkel, nincs tapasztalatom, ezért a munkáért tisztellek nagyon. Az igaz, hogy a saját fiaim is nagyon ragaszkodnak hozzám, most már felnőttként nem csak szülő - gyerek kapcsolatban, hanem szinte baráti kapcsolatban is vagyunk, arra viszont mindig tudatosan vigyáztam, hogy tiszteljék, szeressék az apjukat, nálunk sosem volt akadály egy - egy elcserélt hétvége vagy hirtelen program, nyaralás, szabadon mentek az apjukhoz, még külföldre is...amit a törvényről írsz az sokszor igaz... mindenkinek az a nagy élmény, ahol ritkán jár, ezzel együtt szeretem a Dunát és Kisoroszit...

60145 2014.04.29. 23:12:26

17. gordius: Egyetértek, s nem udvariasságból mondom, mert a téma sokkal fontosabb annál, hogy a Te példád remek, az emberség, a felelősségvállalás, az okos szeretet meghozza az eredményét. (Nagy élmény? Hát a szerelem! Nekem a Dunán...)

13066 2014.04.30. 21:58:14

mennyi kis titkos rekesze van az emberi szívnek..... +++++

12635 2014.04.30. 22:40:14

Atlasz, szerelem, Duna...írd meg, lécci!

60145 2014.05.01. 06:30:26

19. doremi: ... úgy sejtem, hogy csak a zene képes ezeket minden árnyalatát egyszerre felfedni s ugyanakkor hordozóit tiszteletben tartva megőrizni. De jó, hogy itt vagy!

60145 2014.05.01. 06:41:52

20. gordius: Annyira jelen van bennem, hogy azt hittem, többször írtam róla érintőlegesen, de most látom, hogy mégsem. Baján annyi minden került a szívembe, hogy csak festeni tudtam valamit belőle, és egy nagyon szép szavú költő sorait duruzsoltam évtizedekig hozzá. http://atlasz.nolblog.hu/archives/2011/09/28/Remekmu_es_szemelyes_erintettseg/
süti beállítások módosítása