Atlasz voltam

Atlasz.

Miért éppen francia? 4.

2015. február 20. - Atlasz.

Mert örömet szerez!

Mert örömet szerez!

Csaba lépcsőAkkoriban még világnyelvnek számított a francia – olvasom egy visszaemlékezésben. Valóban, az ötvenes évek végén gyakran elhangzott, hogy angol-francia-német. Ebben mi gyerekek kiegyeztünk, valahogy úgy, hogy – A Sevró (Chevrolet) az aztán!, – No de a Ferrari mégis! – és ezzel el is lett intézve. A Bíró utcában egyedül Horváth Jenő zeneszerző rendelkezett gépkocsival. A Csaba lépcső másik oldaláról, az amerikai ház mellől már Nyugatra távoztak a nyitott amerikai sportkocsi gazdái.

A megtorlás persze folyt, az nem igaz, hogy nem volt benne a levegőben, de az orgonaillat, a bokrok alatt a fekete rigók szökdelése, az 1957-es május elseje utáni nyáron a Majorból felszüremlő utcabál zaja elfedte az emberek félelmeit. A hatalom csak finoman kérkedett egyre szilárdabb erejével.

A kis-svábhegyi, Városmajor környéki elit a hozzájuk igazodó elvtársakkal együtt német magánórákra járatta gyerekeit. Bizonyára a családi hagyomány is hatott abban a körben, amelyben a nyelvórákat is ki tudták fizetni. Nálunk efféle családi hagyományról nem lehetett beszélni, a fogságból hazatérteken kívül senki nem beszélt idegen nyelven. A kulturális többlethez való hozzáférésre Anyu részéről volt igény, esély alig. Talán nem is ismertük a módját. A régi urak és az új elvtársak alatt – a souterrainből – igen alacsony perspektívák nyíltak felfelé.

A kicsiny alagsori szoba légkörét erősen befolyásolta állandó kültagunk.

Antal bácsi a mi két-, majd húgommal együtt háromszemélyes családunkból csak Anyuhoz kötődött, gyerekszemmel megmagyarázhatatlan és soha el nem magyarázott kapcsolattal. Nevet sem kapott. Szerető, házibarát, élettárs – egyik sem stimmelt. Közös munkahely hozhatta őket össze. Cipővel, bőrrel dolgoztak. Egy táskacímkén olvastam a foglalkozását: modelőr, vagy talán modeleur[1]. Rangkórságnak véltem, pedig inkább a modéliste[2] lett volna az. Fontoskodó táskacímkét, névjegyet mindaddig nem láttam senkinél. Antal bácsi emelt sarkú cipellőket viselt. Sosem vettem fel ilyen lábbelit, a bőröndcímkétől szintén viszolygok.

Előfordult, hogy háborús élményeiről magyarázott: hogyan oltották benzinnel(!) a parancsra felgyújtott falu buta lengyel lakói a kunyhóikat. Az orosz nyelvet mellőzte, fogságról nem mesélt, vagy engem nem érdekelt. A német imponált neki: a torokból ejtett r hangot két-három német szóban, amelyet ismert, elragadtatva szemléltette.

Römi vagy ország-város közben vitatkoztak össze Anyuval. Azt nem állítom, hogy semmiségen, mert az Aputól kapott Világatlasz függelékéből nemhogy a francia, de még a lengyel, a cseh mellékjeles betűk, betűkapcsolatok kimondását magam is megtanultam. Az Andriskától csereberélt képeslapon a Sacré Coeur idegen és egyáltalán nem párizsi benyomást keltett. Az Eiffel-torony magyarul hangzott. A világ leghíresebb sugárútja… no ezen kaptak össze. Felküldtek főbérlőékhez, hogy döntsék el ők, hogyan kell ejteni. Kissé égtek a füleim, de megérte: Antal bácsi angolosan elbukott az Elíziumi Mezőkön. Csempelizé! Még mit nem!

 


[1] Modellkészítő munkás

[2] Tervező

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr188266274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

178873 2015.02.20. 07:46:23

Alig tíz év - és már mindegyikünknek volt autója. Mit autója, egész flottája! Vagy negyvenes készlet, autó-kvartett formájában. Amiben ugyancsak menő volt a Sevrolett. Így, keményen, két t-vel a végén. Aztán jött a másik quartet, amiről akkor nem tudtam, hogy valójában quadrille, azaz a francia négyes, amit Ságváris diákként kellett volna elsajátítani egy ünnepi műsor részeként, ha már francia tagozat. Meg egy kis jelent Molière úr darabjából (L'Avare). Pici mellékszerepben, annál több ripacssággal és magamutogatással.

60145 2015.02.20. 07:57:01

1. solide: Le style est l'homme même, csak gratulálni tudok ehhez a kommenthez! Ennél azonban jobban meglepett, hogy nem Radnóti, hanem Ságvári! Mely utóbbit a nacionalisták ismét ostrom alá vették. A Jobbik pár éve kudarcot vallott, de ha így megy tovább, még a Radnóti nevet is el fogják törölni. Tudom, nem helyénvaló, hogy offoltam...

178873 2015.02.20. 07:59:28

Pontosítsunk. Is-is. Általános iskola Ságvári, gimnázium (Áruló!!!!) Radnóti.:)

78126 2015.02.20. 08:06:08

Fantasztikus, ahogy a kort ennyire hűen és érzékelhetően néhány vonallal felskicceled, Atlasz! ***** A francia még az én időmben is világnyelvnek számított. Úgy tapasztalom, manapság újra népszerű, sőt hozzá is lehet férni. Hogy világ-e, talán már nem is számít. Ez a mondat viszont kikiabált a többi közül: "A kulturális többlethez való hozzáférésre Anyu részéről volt igény, esély alig." A nőknek úgy kell a kultúra, mint a levegő! Anélkül az élet csak strapa.

60145 2015.02.20. 08:43:43

3. solide :)

60145 2015.02.20. 08:53:41

4. Anemone: Köszönöm! Ma már valóban könnyebben hozzá lehet férni a francia tanuláshoz is, persze jó tanár nélkül ez sem az igazi. A mai szegényeknek azonban ez épp olyan nehéz ügy, mint egykor volt. A kikiabálós mondathoz: apám-anyám olvasó emberek voltak, de nem azonos céllal. S bizony akkoriban igen sok munkáért igen keveset fizettek, táppénz-ellenőr járt a beteg alkalmazottak lakására, nagy csapás, ha a Városmajor egyik padján hagytam "a" kardigánt. A dolgozó nő egyedül mindennek a kiszolgáltatottjaként kellett helytálljon. Azért volt könyv, néha színház...

78126 2015.02.20. 09:25:52

Atlasz, mintha filmet néznék, annyira érzem-értem-látom azt a kort a soraidból: a táppénzellenőr (gyerekkoromban volt még!), az elhagyott kardigán, a kiszolgáltatott gyári munkások. Ötödikesként dolgoztam először egy Habselyem Kötöttárugyárban. Rengeteg nő közt. Ha valamelyiknek elromlott a varrógépe, zokogott, mert az a havi teljesítményében jelentős kiesést előre elkönyvelhette. A szerelő ráért, ő órabérben dolgozott. Akkor kezdtem utálni a potrohos, ráérős férfiakat! Azt hiszem, ma egyre több a párhuzam, és ez nincs rendben! KÖNYV! - áldás. És... A "vitázni jó, s főleg nyerni benne" , úgy tűnik, meghatározta már a gyerek Atlaszt is! :) Kemény sors az Antal bácsiké. El tudsz olyat képzelni, hogy ez az ember elfogadható, szerethető lett volna, ha...?

301098 2015.02.20. 09:30:23

https://www.youtube.com/watch?v=LACZU05vmbk

60145 2015.02.20. 09:33:36

Köszönöm, kedves 7. Évalajos8!

60145 2015.02.20. 09:40:34

8. Anemone: Az én nemzedékem felismerése: https://www.youtube.com/watch?v=OA8N0xy3hjE Vita, győzelem, igen. De a mérték fontos. A hübrisz ma is tragikus vétség! Antal bácsi nem volt szerethető - és ez tragikus lehetett neki.

60145 2015.02.20. 09:45:58

9. nyúlürege: Igen, így láttuk, így hallottuk - talán leghatásosabban tőle!

178873 2015.02.20. 09:56:02

Felidéztél még egy emléket - talán megírom, talán nem. Ha nem, megosztom itt. Amíg döntök: https://www.youtube.com/watch?v=tmiI98EG1Fo

60145 2015.02.20. 10:08:20

13. solide: A nemzet közös ihlet, a blogvilág is az lehet!

13118 2015.02.20. 10:28:05

ország - város .... ó, igen, akkor még nem volt "prince of persia", nem is említve a mai "end of nations" pc játékot. az ország - város játékban sokat tanultunk egymástól is. francia nyelvtudás? nálunk a csikágóban erre nem volt valami nagy késztetés, és mégis felnőttek ismert emberek. néhányukat említve: Laux József, Kónya Imre, Oroszlán György, Gáti Oszkár, Polgár László ...

60145 2015.02.20. 10:35:01

15. Hmmmm: Én az utóbb említett játékokat nem ismerem. A névsorodból pedig Oroszlán György nevét nem. De most megnéztem a Wikipédiában!

13118 2015.02.20. 11:03:15

16. Atlasz: Oroszlán György öccse Oroszlán Gábor meg az Atlasz zenekar basszusgitárosa volt, akinek a lánya Oroszlán Szonja színésznő. Az Oroszlán fivérek a Murányi utcában laktak, közel a Dembinszkyhez, amiben meg a Polgár László lakott. csíkos felsőben Oroszlán Gábor, mellette Makrai Pál: http://zene.hu/image/db_mazeszak/.640x640/15699.jpg

60145 2015.02.20. 11:15:24

17. Hmmmm: Nahát! Köszönöm! A név kötelez, rákeresek!

13118 2015.02.20. 11:43:17

Klampár Tibort nem vettem a felsoroltak közé? sok testvérrel és ószeres apával ő is a Dembinszkyben nőtt fel.

301098 2015.02.20. 12:04:00

13. solide nekem erről most ez jutott eszembe, bár nem francia: https://www.youtube.com/watch?v=CX-24Zm0bjk

178873 2015.02.20. 12:25:03

20. Nyúlürege Nem akarok emlékezetből butaságot mondani, ezért hangsúlyozom, csak az én memóriámban él így, de azt hiszem, az egész filmben egyetlen dal van, aminek kizárólag angol a szövege, semmilyen idegen szó nincs belekeverve - és ez a Hitlerjugend induló.

13020 2015.02.20. 12:26:39

Mindíg szeretettel kukkantok be Hozzád! A régi Francia ország ugyan úgy jelenik meg emlékként, anyám a Párizsi dalokat fújja, velünk együtt. Bátyámnak a vers tetszett, "Párizsban beszökött a nyár... Valahogy a szegénységben, boldogabban éltünk! Anyámnak egy Petőfi kötete, abból olvasott. Meg rádiót hallgattunk, Jó volt itt Nálad olvasgatva!!

180524 2015.02.20. 12:35:59

Soha nem bocsájtom meg magamnak, hogy nem tanultam nyelveket. És főleg azért nem, mert sokak szerint kiváló nyelvérzékem van, az angollal simán elboldogulok, bár irodalmit tanultam, vegyes - konyha - nyelven ugyan, de megértetem magam. Egy személyes emlék, ha szabad: Minden évben néhány napot-hetet eltölt (a településen) nálunk néhány külföldi, szerte a világból. Ők majd mind, nációtól függetlenül, beszélnek angolul. A múlt évben egy francia lelkész volt itt vagy két hónapot, nos, ő a saját nyelvén kívül semmilyet nem beszélt, néhányan tudtak csak vele kommunikálni. Aztán eljöve a Bornapok, társaság gyűlt össze, jó, de valahogy nem volt köztünk franciás. A lelkészünk feszengett, nem értett semmit, aztán támadott gondolatom, s ennek köszönhetően fél éjjel "beszélgettünk"... Kezdtem sorolni neki előbb a francia irodalom nagyjainak neveit, eztán zenészek, színészek kerültek sorra, végül ugyebár a politikusok, "Grand Lajos"-tól Napoleon-on át Giscard-ig. De Gaulle szómágiát váltott ki belőle, bár azt mi nem nagyon értettük, de mutogatva kézzel-lábbal csak lett egy jó napunk. Pesze ehhez némi jó bor is szükségeltetett... Szóval, nem is olyan bonyolult ez, na...:-)

348719 2015.02.20. 13:05:19

+++ én is külön németre jártam családi hagyományból, bár más környéken laktunk, mint az említett... anyám érettségizett franciából és még 80 éves kora felett is szórakozásból a francia tudását tökéletesítette, azt mondta élvezte...a francia nyelvet a kisebbik fiam választotta, jól is megy neki... már korábban ide akrtam írni, mindent szeretek, ami francia (de e miatt már annyiszor ledorongoltak, ugye Trianon miatt, de az egészen más, szerintem) egyik kedvenc dalom a legendás je t'aime és egyszer voltam Párizsban, valóban van varázsa, visszamennék...

60145 2015.02.20. 13:14:18

19. Hmmmm: Igen, ez a hazánk, velük együtt.

60145 2015.02.20. 13:17:48

20. nyúlürege: Szerintem nagyon is! Ha eltekintünk a formalitástól, a pedigrétől...

60145 2015.02.20. 13:18:37

21. marja :)

60145 2015.02.20. 13:24:12

23. kalimpamama: Nagyon-nagyon örülök ennek! A Petőfi-kötet is nagyszerű képzettársítás, hiszen mindennapos olvasmánya volt a francia forradalom története! És lesz még ebben a sorozatban régi francia dal! Valójában kihagyni nehéz csak őket: sok-sok ide kívánkozik!

60145 2015.02.20. 13:26:47

24. maiman: Így vagyok ezzel én is, nem számítva azt, hogy én megbocsájtóbb vagyok :)

60145 2015.02.20. 13:36:11

25. gordius2015: Értelmiségi családban nevelődtél, és ez értékjelző itt! (Van, aki nem tudja megbocsájtani, hogy mások szinte beleszülettek a kultúrába, pedig a hátrányt le lehet dolgozni. Vagy lehetett!) Trianon: ezt és az egész békerendszert magukra nézve is elhibázták, már ha a francia államot értjük franciák alatt. És úgy van, ahogy írod: tényleg más, hiszen a mai magyar kultúra java sem azonos a mai magyar állammal. A többire majd később! És köszönöm!

23353 2015.02.20. 14:00:50

Nagyszerű írás!

60145 2015.02.20. 14:25:18

32. little: Örülök a véleményednek!

301098 2015.02.20. 16:13:21

27. Atlasz Igen, ha bárányként feltálalják pörköltnek ... Jáj!

301782 2015.02.20. 20:33:11

A fenébe, megint olyan nehéz feljönni a NOLblogra, bejelentkezni meg lehetetlen :( Atlasz, ahogyan a szuterénről írtál, hirtelen felidéződött keresztanyám pesti, alagsori lakása, ahová gyerekként sokat jártunk nővéremmel, anyámmal. Érdekes, először az illat jutott eszembe, a szoba, ahol keresztanyám két gyerekével és élettársával élt évekig. Később elköltöztek egy nagyobb lakásba, emeletre. De nekem, gyerekként a szuterén, ha szabad ezt mondanom, "nagy élmény" volt. Falusi gyerekként, a falu főutcáján álló nagy ház után a pesti szuterén nagyon izgalmasnak tűnt. :) Az írásra++

60145 2015.02.20. 21:34:29

34. nyúlürege: Erre gondoltál? http://hu.wikipedia.org/wiki/Kabar%C3%A9

60145 2015.02.20. 21:40:33

35. Valika: Valóban nehéz. Néha a gmaillel is gondok vannak. A szuterénre először én is rácsodálkoztam, az alaksor hangulatát jobban kedvelem. Párhuzamként említem, hogy a pesti utca csatornaszaga inkább különleges volt, mintsem taszított volna, a passztőrtej is jobban ízlett, mint otthon a frissen fejt. Ma már az igazi tej, tojás, hús különlegesség! És köszönöm, hogy megküzdöttél a gátló körülményekkel, és véleményeztél!

301098 2015.02.21. 00:46:15

36. Atlasz Háááát! talán ...

301098 2015.02.21. 00:47:16

Akinek akadozik a rendszer, próbálja meg kitörölni az összes cookie-t. Google Chrome-nál: Menüből Beállítások pont, ott legörgetni a "Speciális beállítások megjelenítésé"-hez, ott "Tartalombeállítások", majd "Összes cookie és webhelyadat", majd Összes eltávolítása".

60145 2015.02.21. 06:59:45

39. nyúlürege: Köszönöm a tanácsot!

179584 2015.02.25. 17:19:38

Mindegyik nagyszülöm beszélt nemetül, angolul, franciául. Anyukám is. Apánk késöbb még a svédet is hozzá tudta tenni. Mi gyerekek oroszul tanultunk, én késöbb németül is. Növéreimnél latin volt a + nyelv!!! Nagymama kezdett minket németül tanítani, de a német ABC-vel kezdte!!! Ma már a tanult, de nem használt oroszt és a németet is feljtem, bejött a svéd helyettük. Irigylem a svédeket, ott mindenki beszél angolul, - rajtam kívül.

60145 2015.02.25. 18:36:37

Kedves 41. Marijja, volt esélyed, az átlagosnál nagyobb. Persze a nyelvtanulás az ábácével kezdve igen keserves, ma jobbak a módszerek. És ha már az angol nem, de a svéd megvan, én ezért irigyellek!