Egyáltalán: érdemes-e?

Ritkán tesszük föl ezt a kérdést. A kommentekben és a blogvitákban gyakran törekszünk önkifejezésre: én ilyen vagyok, én ezt tudom, ezt kínálom. A nyilvános taps jól esik, a mínuszok bosszantanak. Mégis: a megerősítéseket hitelesebbé teszi egy-egy kritikai észrevétel. Ha másra nem, akkor arra valók, mint egykor a római diadalmenetekben alkalmazott rabszolga, aki a kapitoliumi Jupiter külsőségeihez azonosuló hadvezér fülébe sugdosta: – Ne feledd el, hogy ember vagy! –

Tudom, tudom, a blogoldalon inkább állat voltukra emlékeztetik egymást a szereplők. Micsoda tükör!

Azokban a vitákban, amelyekre szívesen emlékszem sem győzelem, sem vereség, sem „állatkodás” nem volt. Jus és Jehu nem könnyű vitapartnerek. Toszmeggel óvatos voltam: érzékeny irodalmár és vagány is egyben: eként is fejezte be itt. Liberális barátaim némelyikével nem vitatkoztam, mert attól tartottam, hogy levisszük egymást a sárga földig. Abban nem nyerhettem volna, s kérdés, hogy ki nyert volna egyáltalán? A jó üzlet/eszmecsere az, amelyikben mindkét partner nyer. Tényeket tényekkel, logikát logikával szemben lehet felvonultatni. Itt jegyzem meg, ha egy állítás, egy elmélet, akármi cáfolható, az elfogadható is lehet. A cáfolatra sem alkalmas masszával nincs mit kezdeni. (Egy ilyen most jött Karamaniából).

A ráció azonban legtöbb emberben nem él meg egyedül. Vannak érzelmeink, ellenérzéseink – a másiké mindig zsigeri – és személyes hiúságok. Ezek feloldására az agresszió nem alkalmas, mégis: a frusztrációkat a blogvilágban levezetni kevesebb kockázattal jár, mintha kocsmai verekedéssel tennénk. Itt könnyebb győzni, akár másoktól lopott poénokkal, szidalmakkal is, kibírja tovább alapon.

Egy idézet, amiért ötletelésemet közzétettem:

„Vitatkozni azzal érdemes, akivel lényegében egyet akarunk, és ezt mégis egész másképp fogalmazzuk meg és közelítjük meg. Nem lenne értelme például annak, hogy borjúhúshiány megszüntetéséről, vagy általában a húskereslet kielégítéséről éppen egy vegetáriánussal álljak le vitázni." (Liska Tibor: Antioroszlán, 107. old.)

A közgazdász szerzőt ha máshonnan nem, egy új mechanizmus-környéki filmből ismerhetik az idősebbek. Egy azóta úri betyárra lett amorózóval szerepelt együtt.

Akkoriban viták folytak és kísérletek. Hazudik, ha azt mondja valaki, hogy nem volt semmi hasznuk. De erről legfeljebb Virág elvtárs nyitna vitát.

A blogviták, akkor is, ha keserű érzés nem győzni, lehetnek tanulságosak is. Ennek illusztrálására íme egy talált történet arról, hogy vajon Pistikével érdemes-e?

Géza bácsi csodálkozva nézi Pistikét, aki a fa tövében guggol csukott szemmel.

- Mit csinálsz, Pistike?

- Szarok.

- Ahhoz előbb le kellene tolnod a nadrágod.

- Minek?

- Mert úgy szokás.

- Miért?

- Apád nem tanított meg rá?

- Mire?

- A higiéniára.

- Nem értem.

- Higiénia, tisztaság. Kapisgálod?

- Ne..e..em érte...m!

- Nem is érzed? Tisztasááág. Hm?

- Mi van vele?

- Ááá, reménytelen, hagyjuk.

- Na mi van Gézabá, elfogytak az érvek?