Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Levél Gyuszitól

2016. november 29. - Atlasz.

3 évesen kocsiba raktak és én üvöltöttem, mert éreztem, hogy kiszakítanak a családból. Erre mindig emlékszem, nem tudom el felejteni. Oviba kerültem [Felsőpeténybe], ahol nagyon sok gyerek volt. Rajtam kívül Forti, Nyerlucz. Innen Horpácsra kerültünk, Mikszáth Kálmán lakhelye volt valamikor. Itt arra emlékszem, hogy amikor esténként játszottunk és rosszak voltunk sorba állítottak, és veszővel a kezünkre ütöttek. Sírva mentünk aludni. Majd valaki mindig elkezdte mondani, hogy ha nagy lesz és katona lesz, visszajön és lelövi őket. Ez mindig megtörtént, amikor megvertek. Emlékszem, mikor zsebpénzt kaptunk, és este rosszak voltunk elvették a cukrokat és bedobták a cserépkályhába, mi pedig onnan kapargattuk ki az olvadt cukrokat. Mindig vártuk a szüleinket a rácsok mögül. Voltak szülők, akik látogatták a gyerekeiket, de ritka volt az ilyen. Ha valaki csomagot kapott, azt körbe álltuk, és vártuk hogy adjon nekünk. Persze mindenki hirtelen barátja lett az ilyen gyereknek. 4 évig jártunk ide iskolába, aztán elvittek Kisterenyére. 

1977-1979_kisterenye_fiuk_2009_06_23_15-05-56_2232x1476_16-05-56_2232x1476.JPGKisterenyére kerültünk. Horpácson voltak rácsok, itt viszont nem. Egy nagyobb épületben lányok-fiúk vegyesen voltak. Mi két nevelőt kaptunk A nevelőink két különböző ember volt. Pista bá nagyon goromba volt. Ébresztője egyszerűen goromba volt, ma is emlékszem a mondataira, amik így hangoztak: ÉBRESZTŐ, reggeli torna, sorakozó! Úgy kezelt minket, mintha katonák lettünk volna. Féltünk tőle. A szeretete jeleit ritkán lehetett látni. Nem jó ember volt. Laci bá másabb volt a bakelit zenével keltett minket ilyenkor mindenki érezte, hogy lehet még nyújtózkodni, lustálkodni. Viszont volt, mikor ő is kiborult tőlünk. Emlékszem, amikor mentünk ebédelni kikapott a sorból jól helyben hagyott. Talán az volt a baj hogy 2 nevelőnk, volt és Laci bánál elengedtük magunkat. Jöttek az ünnepek, mindig bent maradtam, mások haza mehetek. Mindig-mindig vártam a szüleimre. 

Nagyon szeretem focizni Horpácsról el is vittek messzire 3 társammal együtt. 

5-dikben jártam suliba, de nagyon nem jó tanuló voltam. A matematikát nem tudtam hova tenni szerintem azért, mert nem tudtam a pénz fogalmát. Ritkán volt zsebpénz, de erről később írok. Laci bá nagyon sokat vitt múzeumokba. Erről is később bővebben írok, majd 6-dikos lettem. Laci bá eltűnt, vége lett a zenés ébresztőnek és a múzeumoknak. Más nevelőt kaptunk: az igazgatót. Szerintem azért, mert általában ivott, ezért leváltottak. Tisztán emlékszem, nem volt olyan szigorú, mint Pista b. Nagyon sok társamnak meg lettek a szülei. Botosnak, Bogdánnak. Ki is vették őket. Az ünnepek jöttek, én pedig maradtam és néztem az ablakból a szülőket, ahogy viszik boldogan a gyereküket haza. Majd hetedikes lettem. JÖTT A CSODA! Kaptunk egy fiatal tanárnőt. Behívott magához az irodába, ahol Laci bá tette fel a zenéket. Így szólt hozzám: ismerem-e a szüleimet? Persze mondtam, hogy nem. Ő tanulmányozta az adataimat, majd így felelt: ismerem őket, és van egy fiútestvérem is. 

1977-1979_kisterenye_fiuk_2010_08_13_16-56-59_748x560_16-56-59_748x560.jpg

Hát végre csoda történt, minden más lett! Most már vártam őket minden nap. A tanárnő neve KUBINYI JUTKA, a testvérem minden nap beszélt vele. Majd végre eljöttek. Emlékszem, többen kiabálták, hogy itt vannak hozzám! Le is szaladtam az aulába, ahol apám fogadott a tesómmal. Majd hirtelen egy asszony szaladt felém, megcsókolt, de megéreztem, hogy ő nem az igazi anyám. Az irodából szaladt ki, hogy ők kivesznek innen, de ez nem sikerült nekik. Ezután elkísértem őket, de addig-addig beszéltek, míg felültem velük a vonatra. Az igazság az, hogy menni akartam én is. Nagyon közel laktunk az intézethez. Amikor odaértünk, elcsodálkoztam: nem volt tv, sem pedig áram. A körülmény nulla volt. 2 nap után azt mondtam nekik, hogy visszamegyek. Úgy is lett, egyedül visszamentem. Pista bá azonnal érdeklődött, amit ott láttam. Le is írtam: szegények voltak. Társaimnak nem mertem igazat mondani. Ezután kimenőnél oda mentem és megismertem a többi családtagot is. akik meséltek anyámról, hogy itt hagyta apámat, ezért kerültem be. 

Aztán elegem lett a zárt életből, otthagytam a sulit, kikerültem Miskolcra. Nagyon tetszett a szabad élet! Már nem kellett kéredzkednem, mehettem bárhová. Ezt leírni nem tudom! Elhatároztam, hogy ha fizetést kapok, megkeresem anyámat. A gép szerelőknél dolgoztam a gyárban. Leutaztam Tarra, ahol megkérdeztem apámat, hogy hol lakik és elmondta. Másnap elindultam Gödöllőre, majd busszal Dány községébe, betértem egy presszóba, és csodálkoztam: ezek az emberek nem magyarul beszéltek. Majd odaléptem hozzájuk, és anyám nevét mondogattam. Kiderült, hogy tudnak magyarul, és útba igazítottak. Megtaláltam a címet, majd beléptem a kapun. Egy asszony fogadott. Én azonnal köszöntem, és elmondtam, hogy Oláh Erzsébetet keresem. Ő tudta ki vagyok, de nem mert azonnal reagálni. Majd hirtelen sok gyerek vett körül. Az egyik nagyon de nagyon hasonlított rám. Akkor tudtam, jó helyen vagyok. Behívtak, fogadtak. Kiderült: anyám ide jött, és lett még 8 gyereke. Nem mertem azonnal letámadni, hogy miért kellett nekem intézetben felnőni. Ott maradtam náluk, vártam mikor kezdi el majd .ő mesélni. Így is lett. Esténként, mikor mindenki elaludt, odajött, és halkan mesélni kezdett. Én pedig csak hallgattam mindig. Azt mondta, hogy apám ütötte. Tudtam, hogy hazudik, nem minden igaz, de nem szóltam neki. Emlékeztem a nagymamára: anyám többször elszökött, de ezeket nem mondtam neki. Nem tudtam neki azt mondani, hogy anyám idegennek tűnt. Kedveskedett, de a múlt sokkal erősebb volt. Másnap reggel beszélgettem a féltestvérekkel, nagyon rendesek voltak. A nagyobbik lány letámadta anyámat, és kiabálva megkérdezte, miért nem vett onnan ki. Nem akartam őket felkavarni, nem is panaszkodtam, mert nem akartam, hogy miattam valami gondjuk legyen. Visszamentem Miskolcra.

Tovább dolgoztam a gyárban, és ahogy mindig szereltük a gépeket megismerkedtem több fiatal sráccal, majd megbarátkoztam velük. Mondogatták, hogy ők járnak focizni, menjek velük másnap. El is mentem, nagyon sok csapat volt ott, és komoly foci. A barátaimat néztem, aztán azt mondták álljak be. Nem mertem: láttam milyen durvák, aztán szembeköptek. Laci bá’ így volt! Kiabáltak velem, és beálltam közéjük. 2 perc után gólt rúgtam. Nagy volt az őröm. Majd lementem, kiegyenlítettek, kiabálták: menjek vissza. megint gólt rúgtam és nyertünk. Ezek után meghívtak ebédelni az otthonukba, ahol megismerkedtem egy fiatal lánnyal majd hozzájuk költőztem. Közben hallottam az intézetis társaimtól hogy mi kapunk pénzt az életkezdéshez. Felkerestem a családsegítő szolgálatot. Juhász Zoltán foglalkozott velem, de ez a kapcsolat szorosabb lett közöttünk, és a családsegítő többi tagja is szurkolt nekünk. Nagyon sok munkával sikerült az intézettel lebeszélni, hogy lakást kapjak. Nyíregyházáról jöttek az utógondozók együtt a miskolci családsegítővel. Megkaptam a lakást, 3 fiúgyermekem született. 

Tehát megkaptam a lakást, méghozzá a piac közelében. Ahogy arra vittem minden nap a gyereket oviba, segítgettem a kamionból kipakolni a banántott és a többi dolgokat, így összejöttem ezekkel a piacosokkal, majd később sikerült egy Zöldértnek dolgoznom. Én is kaptam egy mérleget, és kimentem árulni úgy mint a többi társam. Ezt szeretem csinálni, minél több emberrel találkozni. Egyszer amint vittem a gyereket oviba, láttam, hogy egy idősebb emberke pakolgat a garázsban. Meg is vetem a mosógépet, majd láttam nála egy csillárt, és ezt is megvetem. Itt kezdődött el valami bennem, amit talán a sok-sok múzeumnak köszönhettem. Hazavittem és a rokonság azonnal ezeket mondta: vigyem a Méhbe, mivelhogy réz. De én válaszoltam nekik, hogy ezt nem viszem oda, mert ez régi. Majd egy barátom bemutatott egy kereskedőnek, aki azonnal megvásárolta a csillárt. Odahaza pedig meglepődtek. Aztán foglalkoztam vele minél többet. Vettem hanglemezeket és lemezjátszót is elkezdtem gyűjtögetni.

Hogy gyűjtögettem a régiséget, egyre jobban megszerettem. Egy autószerelőhöz jártam mindig. Egyszer mondta: menjek fel hozzá. Addig kért, míg felmentem és csodálkoztam, hogy annyi szép herendi porcelánja volt. Másnap eladtam a kocsit és megvettem oda haza a herendi porcelánokat. Veszekedtek velem, az anyós és a feleségem, csúnyán, de aztán mikor jöttek a vevők, akkor már másabbul néztek rám. Jól eladtam egyre több ismerősöm lett, majd Magyarországon bejött a régiség vásár minden városban.

Ahogy megnyíltak a városokban a régiségvásárok, én is rendelkeztem több féle gyűjteménnyel. Minden hónapban teherautóra pakoltunk fiaimmal, és lementünk a hatalmas tömegben árulni. Életemben ezt a mesterséget szerettem meg, lett is sok ismerősöm. A sárospataki múzeumnak sok dolgot adtam oda. Minden dologra megvolt a vevőm. Étterembe is meghívtak. Egyszóval hiányzik, hogy a mostani kormány miatt én is menekült lettem a három nagy fiammal, a két menyemmel és a 3 unokámmal. Miskolcról nagyon sok család menekült ide, és most is folyamatosan jönnek. Valamikor ennyien 56tosok jöttek, menekültek.

Pedig szerettem otthon élni. Voltam kisdobos és úttörő is, ráadásul nagyapám harcolt azért, hogy jobb legyen nekünk. Nagyon sok orvos is van itt, és sorolhatnám. Januárban ötven éves leszek. Most dolgozni járok, két szakmát is elvégeztem. Közben tanulok angolul, de ami hiányzik: a régiségkereskedés. Nem régiben hozzájutottam régi bakelit lemezekhez. Sikerült jól továbbítani, és oda haza egy piac igazgatót tettem boldoggá vele. Budapesten mindig boldog voltam, ha kértek tőlem valamit, én pedig megkerítettem. Állítólag nekünk cigány embereknek nincs hazánk. Velem az életem során ez meg is történt egyik helyről a másikra. Isten így szólt nincs hazánk de kaptunk egy egész világot. Laci bá’, itt a vége, de ha még kell valami. akkor írjon!

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr612009786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CsipkeRózsa 2016.11.30. 18:09:14

Nagyon tetszett a történet.

Atlasz. 2016.12.01. 22:20:34

@CsipkeRózsa: Igaz történet. Aki írta, pár hete jött elő...

CsipkeRózsa 2016.12.02. 13:16:14

@Atlasz.:

átéreztem, hogy igaz a történet.

Xilit 2017.01.08. 23:41:40

és boldog új esztendőt kívánok, Atlasz!
süti beállítások módosítása