Atlasz voltam

Atlasz.

Egy fénykép datálása

2020. április 09. - Atlasz.

Ráfoghatnám a Korona-vírus okozta önkéntes elszigeteltségre, de nem teszem. Minden mai körülménytől függetlenül is szeretek fényképeket nézegetni. A régtől meglévőkön találni valami újat, lehet szabadjára engedni egy eddig nem volt ötletet, és indul a dokumentált valóságon belüli fantáziajáték. Előhívom a szereplőket, beazonosítom a helyet és az időt, aztán feldereng valami új, amire egykor nem gondoltam. Mindez sorrendetlenségben és alig kötött emlékképeket ébresztve történik.

Húgom fiaitól érkezett a kép, édesapjuk, Péter szkennelte. Ha ő exponálta volna, akkor a felvétel 1973 körül, inkább előtte készülhetett. Marika és Péter 1974 márciusában házasodtak össze. De a sógor akkor sem lehetett a tettes: ő ennél tökéletesebb fotókat készített, némelyiket természetjárással, turisztikával foglalkozó ismeretterjesztő kötetekbe is megvették. Szép pálya indulhatott volna velük, ám Péter szerteágazó érdeklődése és aktivitása nem egyetlen vágányon haladt. Most szerencsémre a családi albumra összpontosít, és időnként meglep onnan valamivel.

A kép középpontjában Varga Mária.

1970_varga_maria_es_laszlo_image_0001.jpgA télikabátjának minden bizonnyal van valami női neve, ahogy az ingnek, zakónak is. Én felöltőnek nevezném, lehet, hogy helytelenül, mintha éppen rajtam volna. Télikabátomként szolgált eredetileg, aztán kifordítást, átalakítást, átszabást szenvedett, hogy egy nő viselhesse. A húgom nagykabátja közös matériánk része, ahogy ránézek, ahogy simítom – elárulja magát…

papi_maria_img_7734.JPGA nyaksál műselyem, olyan anyag, amire Anyu festett. Két kőművesbakhoz hasonló, méternyi magas álló fakeretre rögzítette az áttetsző textilt, azután megfestette. Többnyire csumival, vagyis fanyelű fémrudacskára tekert vattaszerűséggel. A batikoláshoz kicsiny staniclivá tekerte a hólyagpapírt, de a csúcsán résnyi nyílást hagyott. Ezzel a papírtölcsérrel adagolta a faggyú- vagy viasz-szerű meleg folyadékot a kendőre. A festékek felvitele után a zsiradékot kivasalva a színek, minták között seszínű választóvonalak maradtak. A kendőkön alkalmazta inkább, mint sálakon. Három-négy erős, de egymásba olvadó szín, négyzetek, foltok, vékony és vastag sávok lehettek ezen a sálon. A szókincsem elégtelen az árnyalatokat felsorolni. Szerettük azt a színvilágot, amely nem csak úgy magától, hanem színhatás-próbák, apróbb textíliákon történt kísérletek után alakult ki. Noha az anyagát nem találtam eléggé férfiasnak, magam is viseltem Anyu nyaksálját.

Ott van még a húgom sapkája. Az érettségi tablón látott, újra hosszú haját rejtette bele. A sapka színére nem emlékszem, talán a kékesszürke valamely árnyalata. Pirosat fel nem vett volna.

A hatvanas évek fordulóján a hivatalosan közös, végre igazi otthonunk dacára egyre ritkábban találkoztunk: bevonultam, majd elmentem diáknak Szegedre. Más iskolákba, más barátok közé jártunk. Pestre érkezése (1959), Anyunkhoz és hozzám csatlakozása óta úgy tartottam, hogy jobb, ha ő nem keveredik bele az én különféle konfliktusaimba. Becsültük egymást, büszkélkedtünk testvér mivoltunkkal. Chapeau bas!

E képen csendes büszkeség, békés öröm látszik. Klasszikus görög sisakra hajazó keretben sugárzó szépség. Nemes a rajzolat a szemöldök ívétől az áll vonaláig Nem fecseg, hangtalan bölcsesség fénylik fel inkább.

karacsony_kisujon-2.JPGSapkát középiskolásként nemigen viseltem. Csikorgó télben műszőrme kucsmát. A seregben parancs rendelte el a téli-nyári sapkaváltást, a vékony vagy a vastag alsót. Ezzel az utóbbival 18 éves koromig nem találkoztam. Nagyon viccesnek találtam, amikor karácsonyi ajándékként kapott hosszú gatya láttán nagybátyám, Papi Lajos örömében – vagy örömét eljátszva – felkukorékolt. Bizony, megtörtént, hogy a békés családi otthont náluk és a Papi-zugban találtuk. Anyuval és Marikával Kisújszálláson karácsonyoztunk…

A hosszú alsó után két-három évvel megismerkedtem a színház világával, a János vitéz, az Aida, A mosoly országa és az Úri muri titkaival. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Iluska szépséges alakítójának Gobbi Hilda adott instrukciót: – Ne majrézz a szereptől! Ez egy kis falusi kurva. Add, ami vagy, bátran! –. Az Aida sziklatemplom jelenetében a 12 méter magas díszlet volt igazán megindító. Mi díszletmunkások a takarásból a színpadra bekúszva testünkkel fékeztük le – mielőtt elérte volna a zenekari árkot. Kezdetben reggeltől késő estig melóztunk a szigeten. Gyakran aludtam a Kissváb-hegyen Dudi barátomnál. 1970 nyarán a szakállamat is hagytam megnőni, így maradtam guevarásan bozontos mindmáig.

1965_borzsonyben_vl_2010_08_20_12-07-58_482x568.jpgA dús hajtól évekkel korábban, 1965-ben megrettentem, hiszen tarkó felőli nézetben egészen Korda Gyurisan hatott. Még az a fénykép se kellett. A hajam a húgommal  közös képen sokkal rövidebb, de még nem ment át Félkopaszba. Az 1971-ben megjelent Jó szelet, kapitány szereplőjének modellje egy ismeretlen sráccal együtt év volnék, de a figura egyszerre rám is, és a szerzőre, Kiss József Lászlóra is hajaz.

Az én télikabátom sötétjét apró kékes, mi több: fehéres bolyhok, szövetszálak enyhítették. Szerettem. A festett sál nálam is tartozék volt. Alatta feketét hordtam, mint Bartók, mint Kassák, mint az anarchisták. Volt Anyum-szabta fekete mellényem, hozzá oroszosan gombolódó ing, a hagyományos szabású fekete inghez tartozott a vörös munkásőr nyakkendő Palcsitól – és hozzá lelkesedés, versek. Már a seregben is.

Pózoltam? A fotón biztosan. A beharapott ajak nem jellemző. Tréfának, ironikus elemnek szánhattam ezt az arckifejezést, hiszen a mosolyból is ott bujkál az arcomon valami. A gondterhelt homlok ugyan állandó, s az érzések, az öröm, a szeretet leplezése szintén. Ha valakivel, akkor vele, a húgommal oldódhatott  karakterpáncél. Együtt éltünk meg néhány meghatározó gyermekkori évet, s ami belénk fagyott akkor, az senki mással meg nem osztható.

A felvétel datálandó Kisújszálláson, Papi Lajosék gangja előtt készült. A háttér dupla ajtaján a külső kitárva, mi ketten vagy balról, az istállónak becézett szobrász-műteremből, vagy jobbról, a lakókonyha felől jöhettünk. A kis félmagas deszkakapuban állhattunk meg, amikor ifjabb Papi Lajos exponált. Ő készítette ezt a népesebb és a helyet jobban azonosítható felvételt is. A bal sarokban kishúgom, Varga Mária, a jobb szélen kosztümben anyunk, Papi Mária, és a derűs, Móricz Zsigmondos férfi a képen Papi Lajos szobrász.gangon_anyu_keresztapank-2.JPG

A most előkerült kép - kettőnkről - vagy 1970-ben, vagy legkésőbb 1971 őszén készülhetett. Marika 1971 decembere után, ha tehette, kitért a megváltozott családi állapotom elől. Akkor látogatott meg engem, akkor jött bárhova velem, Kisújszállásra és Párizsba is, ha egyedül talált. Sokáig nem vettem észre, mert nem akartam a saját helyzetemmel szembenézni. Ő tapintatos volt azzal is, aki nem érdemelte. Közel húsz év múlva jártunk ismét a húgommal és a gyermekeinkkel együtt Kisújon. Derűsen megint, mint a most tárgyalt képen. Csaknem boldogan.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2815599578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.