Atlasz voltam

Atlasz.

Lombik 4.

2009. szeptember 21. - Atlasz.
Nekem Lomboséinál jobban fájtak anyám könnyei

Lombik Kopácsi Sándor Életfogytiglanja újraolvasásakor jutott eszembe a világgá menetellel és a következményeivel együtt. Amikor a lámpaburát megrongáltuk, csak a szelét-huzatát érezhettük a kis háborút övező drámáknak: összevert apám sebei nem nekem fájtak, szégyenét és megaláztatását nem magamon éreztem, ahogyan az ávós-fiókák sem személyükben élték át Az elbocsátott légió vitézeit ért méltánytalanságot. De ezek más történetek.

Gombáé és az enyém – ellentétben Lombikéval – az ítélethirdetéssel nem ért véget.

Maga az igazgatói megrovás ennyi év után szót sem érdemelne. Lombos papa, Gomba mamája és az enyém is bejött az iskolába, a két anya tárgyalta a mentő körülményeket, bizonygatták a gondos szülői nevelést.  – Hetenként kétszer adok rá tiszta inget! – mondta Gomba mama, s rácsodálkozásom máig ér. Hányszor? És rám hányszor? Ilyen fontos ez? Idősebb Lombik rendőr egyenruhában jelent meg, de nem hinném, hogy a másik két szülővel beszélt volna.

Az igazgatóin felül, mint később kiderült, Gombát kirúgták az iskolából, nekem osztályt kellett ismételnem hatodikban. Lombik hetedikes lett ugyanott. Hogy simán megússza, azt Lombos Lajos ávós alezredesnek 1958 tavaszán kérnie sem kellett.

Másfél évvel korábban azonban más volt a helyzet.

„1956. november elsején Lombos bejött hivatali szobámba. Tekintetében őrület csillogott.
—  Ezredes bajtárs ! Itt a szolgálati fegyverem, irataim. Kérem tartóztasson le !
—  Dehát mi történt magával ? Bántotta, vagy megfenyegette valaki ?
Könnyekben tört ki.
—  Nem történt fenyegetés, de egy belső hang azt mondja, hogy le kell engem tartóztatni.
Egyre azt hajtogatta, hogy lakik benne egy bajuszos ember, aki állandóan beszél vele. Ismervén élettörténetét, azt gondoltam: most, hogy kitört a forradalom, félelmében újrajátssza háborús őrültségi jelenetét.”
A főkapitány a rettegő tisztnek védelmet nyújtott. A folytatásra – tévesen – úgy emlékeztem, hogy Kopácsi Sándor perében Lombos a megmentője ellen tett vallomást. Az emlékezet-változás önkéntelen volt. A történet, amelyet bontogatok, úgy került elő, ahogyan elmerült annak idején. Meglepett, hogy így működöm, sematikusan. Azonban nem sematikus és nem felejthető, ahogyan a történet – Kopácsinál – befejeződött:

„A hetvenes évek elején Lombost elbocsájtották a biztonsági szolgálattól és az orvosi egyetemre helyezték titkárságvezetőnek. Egyik nap a villamoson találkoztam vele. Szótlanul a nyakamba borult és sírva fakadt.”

Mondanom sem kell, hogy nekem Lomboséinál jobban fájtak anyám könnyei, amelyeket bizonyítványosztáskor nem tudott elfojtani. Én az enyémeket sikeresen lenyeltem, hiszen én voltam a férfi a háznál. Gombáéknál más volt a helyzet, talán ezért folytathatta az általánost év vesztés nélkül. Az sem kizárt, hogy édesanyja szülői munkaközösség-vezetői munkáját honorálta az osztályfőnök, Papp Györgyné Lígyija. Lombos papa érdemeiről pedig találgasson Moldova György.

Ha kell egyáltalán találgatni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr998266042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

11381 2009.09.21. 20:33:24

Szerintem is volt Lombosnak sirnivalója.

wesz 2009.09.22. 01:42:42

Gondosan ketszer is elolvastam es egy szot nem ertek belole. Ki vert meg kit? Es mit csinalt ez a Lombos?

60145 2009.09.22. 07:17:08

Valóban csak az előzményekkel együtt lehet világos, hogy az "amikor" után korfestő szöveg jön: 1956-1963-ra vonatkozik. Apámat valóban összeverték a pufajkások, ezzel érintettségem mértékét akartam jelezni. Lombosról Kopácsi Sándor írt, a Helycserék című részből idéztem. Lombos személyével az idősebb fia, Lombik kapcsolta össze az engem ért megtorlás históriáját. "Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van..."

57665 2009.09.22. 07:44:39

Valóban nehéz érteni és még nehezebb értelmezni a szöveget . Nem szeretném megkérdőjelezni Kopácsi Sándor visszaemlékezéseit , Lombos alezredesnek három gyereke volt és abban az időben valószínüleg nagyon féltette őket ez talán magyarázza a tettét. A hatvanas években a SOTE személyzeti vezetője lett . Mint írtam iskolatársak voltunk ! Az idősebb Lombossal fiúval osztálytársak is. Az osztályfönökünk a Cser Sándor volt . A többit tudjuk be az írói szabadságnak . A magántörténelmek mindig veszélyesek , ahogy az idő múlik a történelem úgy változik.

60145 2009.09.22. 08:30:39

Kopácsi visszaemlékezéseit felesleges megkérdőjelezni, hiszen magad is megerősíted, amit írt. Gondolom, Lombos gyerekei biztonságban voltak 1956. november 1-jén, de nem a főkapitányságon. Ott elsősorban magát mentette, amit Kopácsi Sándorral egyetértve én sem ítéltem el. Más tettéről - ha az önmentési manővert annak lehet nevezni - nincs említés. Timur, előző hozzászólásodból megismertelek, kék szemű, magas homlokú srác voltál, barátságos természettel. Rajtad kívül a házatokból Jóskára emlékszem, aki szintén egy osztályba járt Lombikkal és velem. Közlésed alapján a középső fiú a címadóm. A magántörténelmek "A vihar kapujában" íródnak.

anemone 2009.09.22. 11:02:21

Értő közönséged van az írásaidhoz. Örömmel látom! Nekem Te különleges olvasmány vagy, nagyon összetett az az érzés, amit a sorokban olvasva átélek; és a sorok között megbújva - sejtek, felfedezni vélek. Ilyen irodalmi élményem eddig még sosem volt. Köszönöm.

zili 2009.09.22. 12:13:09

Engem egy mondatrész ragadott meg: "..az elbocsájtott légiót ért méltatlanságok..." Hát ha méltánytalanság volt itt, az az volt, hogy nem rendeztek egy mini "Nürmbergi-pert" ezeknek a földreszállt ártatlanságoknak.

11381 2009.09.22. 17:57:13

Zili, ezzel egyetértek, mert azok a "méltánytalanságok" abban merültek ki, hogy "szegény ÁVÓ-s tiszteket" zsiros állásokba helyezték el. Pirost például a szegedi szalámi gyárba (ano is hentes volt, miért ne), és én még együtt dolgoztam Sziklai elvtársal is a Butorért-nél 1965-ben, amikor is kioktatott engem, hogy milyen felelötlenség, nomeg hazafiatlanság részemről fizetésnélküli egy hónapos szanbadságot kérni, azért, hogy kanadába mehessek unokatestvérem esküvöjére. És mindjárt azt is flehozta, hogy lássam, Neki pl. nagyon beteg az anyukája és korházban van, de a sok dolga miatt nem tudja meglátogatni. Hát, mit mondjak, a szivem hasadt meg érte. Ugyanakkor mit gondoltok ki volt az egyetlen aki saját nyugati kocsijával furikált? Bingo. Igen, ö volt.