Atlasz voltam

Atlasz.

Atlasz.

Holt költők hullámhosszán

2010. január 05. - Atlasz.

Mr. Keating maga is szabad ember volt. Kiszolgáltatott, de szuverén.

Kedves Gitta!

Nagyon hamar beszkenneltem az 1962-es mátrai osztályOsztálykirándulás 1962kirándulásról karácsonyi ajándékként Tőled érkezett fotókat, be is borítékoltam, hogy visszaküldjem őket, csak azon tűnődtem, hogy mit tegyek melléjük viszonzásul. Nem volt kéznél semmi, amivel meglephettelek volna. Az újesztendő második napján egy film a még nem látott fényképekkel összekötve eszembe juttatta egykor volt önmagunkat. Szebbet, fontosabbat, mint ez az emlék, nem tudok küldeni. Akkor sem, ha már láttad a Holt költők társaságát, és ha láttad, nem is felejthetted el.

A Holt költők társasága egyike a sokak által kedvelt, iskolai konfliktusokat feldolgozó történeteknek. Bármi legyen is ezekben a fő szál, mindig jelen van bennük a társadalmi normákat már elsajátított, de az alkalmazkodás hagyományos mértékét elfogadni nem hajlandó fiatalok konfliktusa a hatalommal. Játszódhatnak akár külvárosi környezetben, elit leánykollégiumban, vagy éppen kadétiskolában, az iskola az uralom és alávetettség megfigyelésének laboratóriumi feltételeit teremti meg, hiszen az intézmény többnyire a társadalom kicsinyített mása. Ezért hálás terepe a regényeknek, filmeknek, valamint ihletője számos költeménynek, köztük annak is, amely a Te hangodon jön elő bennem, ha ballagási ünnepélyen hallgatom:

Bár zord a harc, megéri a világ,                             

Ha az ember az marad, ami volt:

Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.

Annak idején szabadlelkűségünk még kapálózott az ünnepi sorakozó ellen, de az, hogy kezünket társaink vállára téve beálltunk a sorba, már kiegyezésünket mutatta. Elfogódottság, megszeppenés, a na még ezt utoljára engedménye látszott az arcokon. Ezt akkor rajtatok nem vettem észre, nem voltam jelen. Felnőttként immár jól tudjuk, hogy csakugyan úgy éri meg a világon lenni, ha jobbik énünket nem áldozzuk fel érte. Ha jólétünknek, vagy amire ráfogni szoktuk, a család jólétének megalkuvás, korrupció, sunyi hallgatás volt az ára, akkor sem felejtjük el csikó-korunk idealizmusát, kisebb nagyobb bukásait, s őrizgetjük egykori győzelmeinket.

A győzelmekkel Simonyi Imre költeményét, A negyedik osztályt asszociálom, amellyel sok évig ballagtattam diákjaimat. Ezt szántam útravalónak. Természetesen a hatalomról, az önkényről, és a szembeszállás lehetőségéről szól, az elemi iskola negyedik osztályában.

Nekem is voltak lázadásaim a negyedik osztályban. A szolidaritásból fakadt bukást felső tagozatban, a Lombik-ügyben éltem át. A Holt költők társaságának minapi élménye a későbbi, középiskolai konfliktust idézte fel, amelyet – emlékszel? – a Ti szolidaritásotok változtatott életre szóló, meghatározó ünneppé számomra. De nézzük a filmet!

A Holt költők társaságának irodalomtanára, a könyvelő külsejű, de széles vállú Mr. Keating felszabadította diákjait a sémák, a gondolkodási ketrecek rabságából. Megtehette, hiszen ugyanolyan jó iskolákban szerelkezett fel a pályájára, mint amilyenben tanított. S főleg: mert maga is szabad ember volt. Kiszolgáltatott, de szuverén.

A szabadság a védettség, a biztonság, a lelki komfort feladását jelenti. Az iskola viszont éppen a beilleszkedésre, a biztonságos, sikeres életre felkészítő intézmény. A két szemlélet ütközése a gyakorlatban törvényszerű. Mr. Keating megnyeri ugyan a gyerekeket, de elpusztul a szabadsággal élni nem képes, a többiekhez hasonlóan igen rokonszenves és tehetséges Neil Perry. A tanár ellen a tragédia következtében indított eljárás mégis igazságtalan, gyűlöletes és hazug. A koncepciózus vizsgálat kapóra jön a Welton Akadémia számára, hogy a rendszeridegen tanárt eltávolíthassák. Távozását értékpusztulásként élhetjük át.

Egyenlőtlen a küzdelem a fiatalok, valamint az egész jelen és jövendő életüket szabályozó-alakító intézmény, az azt támogató család, és a mögötte magasodó társadalmi elvárás között. Tanárukat nincs módjuk megmenteni. Mi több: az árulás, a megalkuvás az egyetlen lehetőség saját túlélésükre.

A szolidaritás kiemel a magányból, igazolja értékeinket, valakivé teremt a többiek által, s így válunk értékessé önmagunk számára. Az árulás ennek ellenpontja: hiszen csak a mieink, a világunk részesei képesek nekünk ily módon ártani! Az árulás lerombol mindent, amiért az emberi világban embernek maradni érdemes. Az árulással tabuja a férfi-palánták legfőbb értéke és felelőssége. A Welton Akadémia igazgatója nem véletlenül ezen a ponton kísérli meg áttörni a Holt Költők Társaságának ellenállását. Ugyanerről szól, szinte szociológiai pontossággal a Simonyi vers. Rendkívül izgalmas, hogyan állják a sarat a filmbéli kis lovagok, majd hogyan botlanak el az egyenlőtlen harcban, s magasodnak végül legjobb tanítványaivá Mr. Keatingnek.

Amikor 1964-ben engem rúgtak ki az iskolából, még szorosabb egységben működött az állam, az iskola és az egyetlen, társadalmi-kollektivista szocialista erkölcs. A forradalmárság mint érték, a lázadás, a vita követelménye nevelésünk része volt. Magyarán: a lázadást is államosították. El lehetett menni egészen a falakig. Nos, ma már eltűnődhetünk rajta, hogy az amerikai vagy a hazai volt-e a nagyobb képmutatás. Ennél azonban, az érintettség okán jobban foglalkoztat az a záró jelenet, amelyet a szó szoros értelmében nem láttam soha. Amikor kirúgatásomról tudomást szerezve fogtátok a táskát, sapkát és kabátot és elindultatok kifelé abból az iskolából, ahonnan engem, aki akkor még Mr. Keating voltam – kihajítottak!


 

 

Drága Gitta! Veled, aki a lázadás angyala voltál akkor, Veled és Veletek együtt néztem ezt a filmet, mert akkor, a lázadásban-kivonulásban is veletek lehettem. Azóta is, mindennek ellenére!

Mert az ember az marad, ami volt, Nemes, küzdő, szabadlelkű diák…

czyla

A bejegyzés trackback címe:

https://atlaszblog.blog.hu/api/trackback/id/tr978265652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása